Tegnap a környező világunkat különféleképpen átható lélekről próbáltam áttekintést nyújtani. Ma magáról az ember lényéről akarunk pontosabban tájékozódni. Az ember lényének először olyan tényeit tárjuk szemünk elé, amelyek a legjobban beleilleszkednek a tegnap megadott képbe. Itt is említenünk kell néhány már ismert jelenséget. Meg fogjuk látni, hogy az ember legalsóbb testével mintegy az első körülötte lévő birodalomból nőtt ki, ezt, mint ásványiságot jellemeztük. Ha az előttünk álló emberre tekintünk, először is a fizikai test a legkézenfekvőbb, amit észlelünk. Az okkult kutató számára azonban ez az emberi természetének csak az egyik része. Könnyen hamis képzetet alkothatunk a fizikai testről, ha úgy gondoljuk, hogy a fizikai test az, ami szemmel látható, és kézzel érinthető. Ezzel ugyanezt a hibát követjük el, mintha a hidrogént víznek tekintenénk. Ehhez a fizikai emberi testhez ugyanis már hozzá elegyedtek a magasabb részek. Fizikai megjelenésében az emberi természet más részei is áthatják már ezt a fizikai emberi testet, ami tehát mint hús és csont jelenik meg, azt nem nevezhetjük minden további nélkül fizikai testnek. A fizikai emberi test ugyanazokból az anyagokból és erőkből áll ugyan, mint a kinti ásványvilág, az emberi testben ugyanezek az anyagok és erők illeszkednek össze művészi felépítéssel, de hogy ilyennek látjuk és tapintjuk, az abból ered, hogy lényének többi része már hozzá igazodott. Amit szemünk a fizikai emberi testből lát, az nem a tulajdonképpeni fizikai test. Ez ilyen módon csak akkor van meg, amikor az ember éppen áthaladt a halál kapuján: a tulajdonképpeni fizikai test a holttest, amely mentesült a magasabb emberi természet minden részétől. Amikor a fizikai test magára marad, akkor egészen más törvényeknek engedelmeskedik, mint addig, amíg ez megtörténik. Mindaddig voltaképpen ellentmondott a fizikai-kémiai törvényeknek. Földi életében az ember teste minden pillanatban holttestté válnék, ha nem hatná át állandóan az éterteste, amely egész életében a fizikai test széthullása ellen küzd. Az éter-, vagy életest az ember lényének második része.

Itt mindjárt elővételezzük, hogy a növénynek és az állatnak is van éterteste. Az ember azonban bizonyos vonatkozásban étertestében is különbözik az állattól. Most ez a különbség érdekel bennünket: hogyan különbözik az ember éterteste az állatétól? Azonban előbb még azt kérdezzük, hogy miképpen jut el a szellemi látó tudata ahhoz, hogy megtudjon valamit az ember étertestéről? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához le kell írnunk a szellemi látást.

Aki elérte a szellemi látás bizonyos fokát, az azt a képességet, azt az intenzív erőt is megszerezte, hogy annyira uralkodjék a szellemén, hogy figyelmét sokkal nagyobb mértékben ráirányítsa valamire, vagy pedig elterelje róla. Ha a mindennapi embertől azt kívánják, hogy a figyelmét annyira elterelje, hogy a fizikai alakot mintegy ki tudja iktatni, ez csak a legritkábban válik lehetővé számára; a szellemi látó azonban valóban képes erre. Ilyenkor az étertest vagy élettest tölti ki, ragyogja be a szellemi látó számára azt a teret, amelyben egyébként a fizikai test van. A fejnél, a törzsnél és a vállaknál ennek megközelítően emberi alakja van. Lefelé egyre kevésbé hasonló az emberi alakhoz. Az állatnál az étertest nagyon különbözik a fizikai testtől. Tudják, hogy például a ló éterteste messzire kinyúlik. Ha még az elefánt étertestét is szellemi látással figyelhetnék meg, csodálkoznának, hogy milyen óriási építményt visel. Mennél lejjebb követjük az emberi alakot, éterteste annál jobban eltér fizikai formájától. A bal és a jobb oldal különben megfelel egymásnak bizonyos vonatkozásban a fizikai- és étertestben. A fizikai szív kissé bal felé helyezkedik el, az étertest megfelelő szerve, az éterszív, a jobboldalon van. A fizikai- és az étertest legnagyobb különbsége azonban az, hogy a férfi éterteste nőnemű, a nőé pedig hímnemű. Ez igen fontos tény, az okkult kutatásnak ez az eredménye az emberi természet sok rejtélyét megmagyarázza. Tehát az emberi lény első és második része között az embernél fennáll bizonyos megfelelés, az állatnál viszont nagyok a különbségek.

Az emberi asztráltest sokkal inkább érthető. Ez az emberi lény harmadik része. A szellemi látó számára már az étertest is fény, a materialistáknak természetesen fantazmagória. A külső, anatómiai, fiziológiai tudomány csak a fizikai testet kutatja az emberen. Van azonban ebben a fizikai testben valami, ami mint vér és ideg még sokkal közelebb esik az ember tudatához. Tud ugyanis a saját boldogságáról, szenvedéséről, öröméről, ez pedig abban a térben játszódik le, amelyet fizikai teste tölt ki. Ennek hordozója láthatatlan az ő számára, a szellemi látó tudat azonban ragyogó felhőnek látja: ez az asztráltest, amely nagyon különbözik az étertesttől.

A fizikai test mozgását nem hasonlíthatjuk az étertest rendkívüli mozgékonyságához. Ez az egészséges embernél a fiatal őszibarackfa virágának a színét viseli. Sajátságos árnyalatokban csillog és ragyog rajta minden rózsaszínűen, sötéten, világosan, egészen a ragyogó fehérig; és van emellett egy bizonyos határa, még ha ingadozó is. Az asztráltestnél ez egészen másképpen van. Ez a legváltozatosabb színeket és formákat mutatja, mint valami állandóan változó mozgással tovaáramló felhő. Ami e felhőben kialakul, az azokban az érzésekben és érzelmekben fejeződik ki, amelyekkel az ember a másik ember iránt viseltetik. Amikor a szellemi látó kékes-piros színt lát felmerülni az asztráltestben, mintegy az emberek egymáshoz áramló szeretetét látja, de látja azokat a csúnya érzéseket is, amelyek lejátszódnak közöttük. Mivel ez ember lelki tevékenysége állandóan változik, így változnak az asztráltest színei és formái is, színes játékuk folyton megjelenik és lecseng, zárványokat alkot.

Az emberi lény negyedik része az én hordozója.

Az embernek tehát van fizikai teste, ez a külső természetben az ásványnak felel meg, van éterteste, amely a növényhez hasonlítható, a harmadik része pedig az asztrálteste, amely az állatnál is megvan. De az ember asztrálteste sokkal mozgékonyabb, mint az állaté.

Az emberi lény negyedik része, az én hordozója, ovális alakhoz hasonlít, eredetét egészen az agy elülső részéig követhetjük. Ott a szellemi látó kékesen fénylő gömbnek látja. Onnan áramlik ki ovális alakban, mint az emberbe belejátszó, mondhatnánk térbeli tojásalak, valamiféle kékség. Hogyan látható ez az én-hordozó? Ezt a szellemi látó csak akkor képes észlelni, ha az ember az asztráltestét is ki tudja iktatni. Az ember másik három teste a természet három birodalmában az ásvány-, növény- és állatvilágban is megtalálható. Az én-hordozó révén azonban különbözik ezektől, és ezáltal a teremtés koronája.

Miután megnéztük az ember négytagú lényét, egyúttal szemünk elé tártuk, amit az ember a magasabb világoktól kapott, bármilyen fejlődési fokon áll is. Éppen az teszi emberré, hogy lénye ebből a négy részből áll. Az ember munkája akkor kezdődik el, amikor énje a másik három testen dolgozik. Az ember lényének három alsó részén végzett munkája szerint áll fejlődésének magasabb vagy alacsonyabb fokán. Énje először az asztráltestén kezd dolgozni. Ez a munka nagyon eltérő módon fejeződik ki az alacsonyabb vagy a magasabb fokon álló embernél, ahogy ezt például Schillernél látjuk. Egyikük kevesebb változást hozott létre az asztráltestén, a másik többet. Okkult nyelven megtisztításnak, katarzisnak nevezik ezt az önmagunkon végzett belső munkát. Ilyen módon dolgozik az én az asztráltest tökéletesítésén. Minden embernél azt látjuk, hogy az asztrálteste két részre oszlik: az egyik részt átdolgozta, megtisztította, a másikat nem. Tételezzük fel, hogy az én állandóan tovább dolgozik az asztráltesten, így jut el az ember lassanként oda, hogy már nem kell ráparancsolnia önmagára, hogy jót tegyen, mert a jó cselekvés szokásává válik. Nem mindegy ugyanis, hogy az ember csak parancsnak engedelmeskedik, vagy olyan erős a szeretete, hogy nem is képes másra, mint a jó, szép és okos cselekvésre. Ha az ember csak parancsnak engedelmeskedik, akkor énje az asztráltesten dolgozik; ha azonban jó szokásává vált, akkor énje már az étertesten is dolgozik.

Milyen módon dolgozik az én az étertesten? Ezt egy példa segítségével ismerhetjük meg. Ha valaki valamit megmagyaráz önöknek, és a dolgot megértik, ezt a munkát az én végezte el az asztráltestben. Ha azonban naponta elmondanak egy imádságot, elimádkozzák a Miatyánkot, akkor azáltal dolgoznak az étertestükön, hogy mindennap ugyanazt ismétlik, lelkük mindig ugyanazt a tevékenységet viszi véghez. Az ismétlés egészen más, mint az egyszeri megértés. Tisztázzuk, hogy az egyik az asztráltesten, a másik az étertesten dolgozik az én révén.

Nézzük meg a növény növekedését. Kibontja a csírát, szárba szökken, egyik levelet a másik után hozza, mindig új zöld leveleket. Erre azért képes, mert étertesttel rendelkezik, hiszen az ismétlés az étertest princípiuma. Ahol ismétlés jelenik meg, ott az étertest működik. A virágot egy másik princípium hozza létre, az őt beárnyékoló asztráltest. Tehát az asztrális princípium zárja le a növényt. Figyeljék csak meg, hogy ezt az ember fizikai testének a felépítésén is észrevehetik. A hátgerinc egyre ismétlődő csigolyáinál az étertest fizikai kifejeződése jelenik meg. Ha az emberi fejre, az agyvelőre tekintenek, ezt mint lezáródást érzékelhetik, az asztráltestet fizikai formában. Szellemileg ugyanerről a folyamatról van szó, amikor az asztráltestre gyakorolt hatás révén létrejön a megértés, és amikor az étertesten végeznek munkát ugyanannak az imának vagy meditációs gyakorlatnak mindennapi ismétlésével. A meditáció lényegét abban láthatjuk, hogy az ismétlés princípiuma révén ez nemcsak az asztráltestre, hanem az étertestre is hat. A vallás nagy tanítói azzal érték el nagy hatásukat, hogy olyan tartalmakat adtak az emberiségnek, amelyekben olyan erők nyilvánultak meg, amelyek tovább hatottak, és még most is tovább hatnak. Tehát az ember éterteste is két részből áll: van egy átdolgozott része, amely az átlagembernél ugyan még csekély, és van az én által még át nem dolgozott része.

A harmadik tevékenység az, amikor az ember énjéből kiindulva a fizikai testére hat. Ez a legkeményebb munka. Az ember nem-tudatos módon állandóan dolgozott fizikai testén; de nem az énjéből kiindulva. Ez csak a leginkább előrehaladottak számára volt lehetséges.

Így megismerjük az ember négy alsó és három magasabb tagját. Utóbbiak úgy jönnek létre, hogy az alacsonyabb testeken az én dolgozik, és azokat átalakítja. A három alsó tag átdolgozásánál lényeges különbséget jelent, hogy tudatosan vagy nem tudatosan történik-e. Nem tudatosan, vagyis az ember tudomása nélkül történik a művészi alkotások, például a képek szemlélése és befogadása, valamint az odaadó áhítat és imádság. Az ember nincs azonban annak tudatában, hogy éter- és asztráltestén dolgozik; a tudatos munka aránylag későn kezdődik. Különbséget kell tehát tennünk az ember lényének alsó tagjain végzett tudatos és nem-tudatos munkája között. Az ember asztrálteste egy nem-tudatos és egy tudatos részre oszlik. Az asztráltestnek azt a részét, amelyet az én nem-tudatos módon dolgozott át, érzőléleknek nevezzük, ez a mai embernél már teljesen kialakult. Amit az én étertestén dolgozott át nem tudatosan, az az értelmi lélek. Amit fizikai testén dolgozott át hosszú időn keresztül nem tudatosan, az a tudati lélek. Megkülönböztetjük tehát az ember fizikai testét, étertestét, asztráltestét és énjét, és ami az én nem tudatosan végzett munkája révén alakult ki: az asztráltestből az érzőlélek, az étertestből az értelmi lélek, és a fizikai testből a tudati lélek. Így az emberi természetnek hat, illetve hét része van, és ezek úgy jöttek létre, hogy az ember nem tudatosan dolgozott önmagán. Most kezdődik a tudatos munka. Mi jön létre ezáltal? Amit az ember tudatosan beledolgozik az asztráltestébe, az a szellemén vagy manasz, amit pedig étertestén dolgozik át tudatosan - ez azonban csak tudatos okkult iskolázásnál történhet -, azt buddhinak vagy életszellemnek nevezzük. Mi történik akkor, ha az én egyszer olyan helyzetbe kerül, hogy tudatosan átdolgozza fizikai testét, vagyis fizikai testébe is erőket plántáljon? Ez okkult iskolázással, a lélegzés folyamatával valóban tudatos módon történhet, de ennél nagyon óvatosan és finoman kell eljárnunk, mert a nyilvánosan megjelenő írásokban gyakran megadott helytelen iskolázással nagyon árthatunk az európai ember testének is, tudnunk kell, hogy mi felel meg a modern ember felépítésének. Az ilyen tudatos lélegzéssel azután a fizikai test az én révén alakul át atmává, vagy szellememberré.

Az ember lénye négy részből állt, amikor földi alakot öltött. Már első földi inkarnációjával el kezd énjével önmagán dolgozni. A megtestesülések során nem tudatosan bontakoztatja ki három lelki aspektusát: az érzőlelket, az értelmi lelket és a tudati lelket. Meglátjuk majd, hogy tudatosan hogyan történik a fizikai test, az étertest és az asztráltest magasabb tagokká való átalakítása. Az ember hét részből álló lényével van dolgunk tehát, amely az inkarnációk során így fejlődik. A fizikai test, az étertest, az asztráltest és az én az úgynevezett szent négyesség, amelyet minden okkult iskolában tiszteltek, ehhez csatlakozott a szent hármasság, amely tudatosan hetességre és tízességre tagozódott. Így lelkünk elé tártuk az univerzális embert, akiben mindaz megvan, ami mintegy legyezőszerűen körülveszi, de az én-hordozó révén kiemelkedik ebből.

Most megnézzük az embert ébrenlét és alvás közben is, hogy megismerjük a testek ilyen összeilleszke- dését. Mi történik, amikor az emberben elhallgat az öröm és a fájdalom, és tudata alvásba merül? Ilyenkor az asztráltest és az én fizikai- és étertestén kívül van. Alvó állapotban az ember egészen sajátságos helyzetben van. Az ember olyan éjszaka, mint a növény nappal: csak fizikai- és éterteste van benne, mintegy növényi létre süllyed le. Az ember lénye két részre oszlik. Fizikai- és éterteste az ágyban marad, asztrálteste és énje kívül van. Feltehetik azt a kérdést, hogy az ágyban fekvő ember növény-e? Nem az, de testi összetételük azonos. Földünkön csak növényi lény létezhet fizikai- és étertesttel. Az asztráltest és az én jelenléte a többi testet, a fizikai- és étertestet is átalakítja. A növényben nincsenek idegszálak, meleg vére csak olyan fizikai testnek van, amelyben én lakik. A magasabb rendű állatokat az eredeti ember lesüllyedt alakjának kell tekintenünk. A fizikai testben az én a vérrendszerében fejeződik ki, az asztráltest az idegekben, az étertest a mirigyrendszerben, a fizikai természet az ember saját testében. Mivel az idegrendszert valójában az asztráltest alakítja ki, ezért éjszaka nagyon szomorú helyzetbe kerül, amikor a gazdája elhagyja; a mirigyrendszernél ez nincs így, az étertest hű marad hozzá. Az én is hűtlenül elhagyja azonban a fizikai- és étertest vérrendszerét. A fizikai test magában is fent tud maradni, mert a fizikai természet ugyanolyan marad, ez a mirigyrendszernél is ugyanígy van, mivel az étertest éjszaka is a fizikai testben marad. Az idegrendszert viszont elhagyja a gazdája. Megkérdezzük a szellemi látó tudatot, hogy mi történik ilyenkor a fizikai testben. Amilyen mértékben az asztráltest éjszaka kihúzódik a fizikai- és étertestből, olyan mértékben hatja át az ágyban fekvő testeket egy isteni-szellemi asztráltest. Ez ugyanígy történik a vérrendszerével is. Isteni-szellemi én húzódik bele, és gondoskodik róla. Az ember éjszaka is négy részből álló lény, de valami más él benne: az ágyban fekvő két testet egy magasabb rendű lény veszi birtokába. Amikor az ember, vagyis asztrálteste és énje visszatér reggel éter- és fizikai testéhez, akkor kis asztrálteste kiszorít agy hatalmasabbat. Ugyanez történik vérrendszerénél is: énje kiűzi azt az isteni-szellemi ént, aki arról az éjszaka folyamán gondoskodott.

Környezetünkben mindig isteni-szellemi lények tartózkodnak. Nappal azonban vissza kell vonulniuk, mi éjszaka tesszük ugyanezt. Ezek az isteni-szellemi lények ugyanis nappal alszanak: az istenek és az emberek alvása teljesen megfelel egymásnak. Este isteni-szellemi én és isteni-szellemi asztráltest költözik be az ágyban fekvő ember fizikai- és étertestébe, reggel pedig visszatérnek ezekből. Az embernél ez éppen fordítva van, este elhagyja a testeket, és reggel veszi ezeket ismét birtokába. Még a vallásokban is fennmaradt az istenek nappali alvásának az érzése. Vannak olyan országok, ahol dél körül bezárják a templomokat, mert az istenek ekkor alszanak legmélyebben.

Most nézzük meg azt is, ami az embernél éjszaka a testén kívül tartózkodik: az asztráltestet és az ént. Tudjuk, hogy az asztráltestben ösztönök, vágyak és szenvedélyek gyökereznek, ezeket azonban az ember éjszaka nem észleli. Miből származik ez? Abból, hogy az ember asztráltestének és énjének, fejlettségük jelenlegi fokán nincsen észlelőszerve. A jelenleg élő ember csak fizikai szervekkel tud észlelni. Az ember előtt annyi világ tárul fel, annyi veszi körül, ahány szerve van. Ha eggyel több szerve lesz, új világ tárul fel előtte. Ha az ember még nem szellemi látó, asztráltestének nincsenek még szervei, ezért nem is észlel éjszaka semmit. Könnyen elképzelhetjük, hogy az ember egyes érzékszervek nélkül él. Tudjuk, hogy vannak vakok, és más érzékszerveket nélkülöző emberek. Ahol valaki nem használhatja az érzékszerveit, ott nincs számára világ. Amikor az ember reggel újra használhatja fizikai érzékszerveit, ismét körülötte van a világ. A halálnál azonban ez másképpen van. Az étertest és a fizikai test az egész élet folyamán egymáshoz kapcsolódott; az étertest általában a halállal húzódik ki először és hagyja el a fizikai testet. Ezért akik erről tudnak, azok a visszatekintés pillanatának írják le a halál pillanatát, ilyenkor egész eltelt élete panorámaszerűen vonul el az ember előtt. Miért? Mert az étertest az emlékezet hordozója, és ez az emlékezet válik most szabaddá. Amíg az étertest a fizikai testben van, nem fejtheti ki egész erejét, csak annyit, amennyit a fizikai eszköz megenged. A halállal viszont most szabaddá válik, fizikai test nélkül kibontakoztathatja azt, ami az egész élet során beleíródott. Ez a panoráma egy megrendítő élménynél is bekövetkezhet, például halálos veszedelem esetében, amikor azonban az embert nem hagyja el úgy a tudata, mint halála után. Ez azonban kivételes eset.

Most azt kérdezhetik: milyen sokáig tart ez a tabló? Ez az embereknél nagyon eltérő. Általában azt mondhatjuk, hogy addig tart, amíg az ember életében ébren tud maradni, anélkül, hogy az alvás elnyomná: húsz, ötven, hatvan, nyolcvan óra hosszáig. Ennek a panorámának az időtartalma körülbelül addig a határig terjed, amíg az ember ébren tud maradni. Eddig tart a visszaemlékezés, azután elapad, a szellemi látó pedig ugyanekkor azt látja, hogy az étertest eloldódik, ha nem is teljesen, és ez lényeges. Egy kivonatot az ember magával visz, és étertestének kivonatával magával viszi legutóbbi életének az eredményeit is. Az ember ezáltal felemelkedik. Megtartja étertestének kivonatát, asztráltestét és énjét, amíg aztán az asztráltestét is leveti. Most már két holttestét vetette le, ezután lép be a szellemi világba.

Holnap azután a halál utáni életet és a devacháni világba való belépést fogjuk megnézni.