"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
|
Belépés - Regisztráció |
AntropozófiaRudolf Steiner |
<< VisszaSzellemtudományos embertan (2)2. Az asztrális világ néhány ismertetőjegye 1908. október 21. Ebben az előadásban, amely még a mi tulajdonképpeni "közgyűlési kampányunkhoz" tartozik, elsősorban azt a célt kívánjuk megvalósítani, hogy megmutassuk, a szellemtudomány, vagy még inkább az alapját képező szellemi világszemlélet teljes összhangban és harmóniában áll a szaktudományosság bizonyos tapasztalataival. Az antropozófus számára, ahogy ez különösen a népszerű és nyilvános előadásokon megmutatkozik, nem egészen könnyű, hogy teljesen előkészítetlen közönségnél teljes megértésre találjon. Ha a szellemtudomány teljesen előkészítetlen közönséggel "ütközik össze", az antropozófusnak némileg tudatában kell lennie annak, hogy sok dologgal kapcsolatban egészen más nyelvet beszél, mint azok, akik még egyáltalán nem, vagy csak teljesen felületesen és külsődlegesen értettek meg olyan ismereteket, amelyek a szellemtudományos mozgalom alapját képezik. Bizonyos nagyobb elmélyedéssel jár az, hogy az összecsengést, a harmóniát megtaláljuk aközött, amit ma a külső tudomány oly könnyen felmutathat, nevezetesen az érzékszervi kutatás tapasztalatai és aközött, ami számunkra adódik a spirituális, a magasabb, az érzékfeletti tudat tapasztalata alapján. Az embernek hozzá kell szoknia, hogy igen fokozatosan, valóban átlássa ezt a harmóniát. Akkor azonban meglátjuk, milyen szép összhang áll fenn aközött, amit a szellemtudomány feltételez, és azon feltételezések, vagyis tényfelsorolások között, amelyeket a fizikai tudomány mutat fel. Nem lehetünk tehát igazságtalanok azokkal szemben, akik nem értik az antropozófust, hiszen hiányzik nekik minden olyan előkészület, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a szellemi kutatás eredményeit fel tudják fogni, s így nekik a legtöbb esetben már a szavakon és a fogalmakon is valami egészen mást kell érteniük, mint amit gondolunk. Ezáltal szélesebb körben csak úgy lehet elérni nagyobb megértést a szellemtudomány iránt, hogy egyáltalán nem titkolva, spirituális álláspontból előkészítetlen közönség előtt is beszél. Ekkor e felkészületlen emberek között nagy számban adódhatnak olyanok, akik azt mondják: hiszen ez mind csak ostobaság, fantáziálás, kiagyalt zagyvaság, amit itt felhoznak! De mindig adódik néhány, akik lelkük legbensőbb szükségletéből először kapnak fogalmat arról, hogy mégis valami rejlik e mögött. S ezek tovább fognak menni, és lassacskán beleszoknak. Az ilyen türelmes beleszokás az, amire el kell jutni. Ez az, amit el tudunk érni. Ezért igen természetes lehet az, hogy azok nagy része, akik csupán kíváncsiságból jönnek el egy szellemtudományos előadásra, utána könnyen terjeszthetik a világban ezt az ítéletet: Ez egy szekta, ahol csak egy különleges halandzsát terjesztenek! De ha az ember ismeri a nehézségeket, lesz nyugodt türelme is a szelekcióhoz, amelyet ki kell alakítani. A közönségből személyiségek meg fogják találni az utat és egy magot képeznek majd, amin keresztül a szellemtudomány fokozatosan beáramlik egész életünkbe. Egy sajátos példán kell ma megmutatnom, ahogy a szellemtudomány előkészült tanítványa számára - aki már hozzászokott ahhoz, hogy olyan képzetekben gondolkodjék és éljen, amelyeket a szellemi megismerés ébreszt fel -, könnyű lesz, hogy kiegyezzék a látszólag legnehezebb közlésekkel is, amelyeket a pozitív fizikai-érzéki kutatás tesz. Ily módon a megtanulandó fokozatosan birtokába veszi a tudatot: mindenképpen fennáll a lehetőség számomra, hogy én, minél messzebbre előrelépve, belássam, hogy a szellemtudomány milyen jó alap világ mindenfajta megismeréséhez. Ez nyugalmat ad a keresőnek, amire szüksége van azokkal a viharokkal szemben, amelyek tehát a szellemtudománnyal szemben támadnak, mivel az sokak számára egészen idegen nyelvet beszél. S ha van türelmünk ahhoz, hogy ebbe a harmóniába beleéljük magunkat, akkor egyre nagyobb biztonságot is kapunk. Ha akkor azt mondják az emberek: amit ti itt meséltek nekünk, egyáltalán nem egyezik a tudomány elemi kutatásaival! - akkor az antropozófus azt feleli: tudom, hogy azáltal, amit a szellemtudomány adni tud, teljes harmónia teremthető meg mindezekkel a tényekkel, még ha pillanatnyilag nincs is arra lehetőség, hogy megegyezésre jussunk. Egy sajátos fejezetként, a tudat további erősítésére szeretnénk lelkünk elé idézni azt, amit most mondanom kell. A szellemtudomány tanítványa hozzászokott ahhoz, ha már egy ideje a sprilituális világszemléletben él, hogy fizikai testről, étertestről, asztráltestről úgy beszéljen, hogy ezek számára mindig több fogalmat jelentsenek, amelyeket kezelni tud, amelyek vezetik és irányítják, ha a külső dolgok világának megértését keresi. Fokozatosan hozzá kell szoknia, hogy abban, ami fizikai testiségként körülötte van, nem egységes, hanem differenciált testiséget lásson. Ránéz a kőre és nem azt mondja: a kő ebből és ebből az anyagból van, az emberi test szintén, ezért az emberi testet ugyanúgy tudom kezelni, mint a követ. Mivel már a növényi test is, még ha ugyanazon fizikai anyagokból áll is, mint a kő, valami egészen más; magában hordja az étertestet, és a növény fizikai teste szétesne, ha az étertest minden részen nem tartaná össze. Ezért mondja a szellemi kutató: a növény fizikai teste oszlásnak indulna, ha élete folyamán az étertest nem védené meg ettől a felbomlástól, nem harcolna e feloszlás ellen. Ha így tekintjük a növényt, akkor a fizikai és az étertesti princípium összeilleszkedésének látjuk. Nos, sokszor hangsúlyozták azt, ami az étertest legelemibb princípiuma, vagyis az ismétlés. Egy lény, amely csak az étertest és a fizikai test elve alapján állna, önmagában az ismétlés elvét fejezné ki. Ezt látjuk a növényen, kimondhatatlan mennyiségben. Látjuk, amint a növény leveleket hajt. Ez onnan ered, hogy a növényi fizikai testet áthatja egy étertest, s ennek elve az ismétlődés. Kihajt egy levelet, majd egy másikat, egy harmadikat, és így illeszkedik levél a levélhez állandó ismétlődésben. De még ha a növényi növekedés felfelé be is fejeződik, akkor is még az ismétlődés uralkodik. Látnak a növényen felül egy ún. levélkoronát, amelyek a virág csészéjét alkotják, Ezeknek a csészeleveleknek más formájuk van, mint a többi levélnek. De ott is azt a tudatot alakíthatják ki, hogy ez ugyanazon levelek ismétlődésének mintegy változatlan formája, amely azonos ismétlődésben terjed ki az egész képződményen. Ily módon azt mondhatjuk: még ott fenn is, ahol a növény végződik, a zöld csészelevelek egyfajta ismétlődése fordul elő. S maguk a virágszirmok is ismétlődések. Természetesen más-más színük van. Lényegében még levelek ugyan, de erősen átalakult levelek. Nos, itt volt Goethe nagy munkája a növények területén, hogy kimutatta azt, hogy nemcsak a csésze- és a sziromlevelek átalakult levelek, hanem a termőt és a porzót is csak a levelek ilyenfajta átalakult ismétlődésének kell tekintenünk. De mégsem csak puszta ismétlődés, amellyel a növénynél találkozunk. Ha csak az étertest puszta, elementáris elve egyedül hatna, akkor az történne, hogy az étertest alulról felfelé áthatná a növényt. Akkor egymás után hajtaná a leveleket, és ennek sohasem lenne vége, sohasem fejeződne be. Miáltal lép fel a virágzásnak ez a befejeződése, hogy a növény befejezi létét és újból termőképes lesz, hogy új növényt hozzon létre? Azáltal, hogy ugyanolyan mértékben, ahogy a növény felfelé növekszik, felülről szembehat vele, kívülről magába zárva azt, a növény asztrálteste. A növénynek önmagában nincs saját asztrálteste, de míg felfelé növekszik, találkozik felülről a növényi asztráltesttel. Ez véget vet annak, amit az étertest örökös ismétlődésben tenne, ez okozza a zöld levelek átalakulását csészelevelekké, virágszirmokká, porzóvá és termővé. Ezért azt mondhatjuk: az okkult tekintet előtt a növény lélekkel teli részével, asztrális részével szemben növekszik; ez okozza az átalakulást. Hogy a növény csak éppen növény marad, hogy nem tér át akarati mozgásra vagy érzésre, ez onnan ered, hogy ez az asztráltest, amellyel a növény felülről találkozik, nem veszi birtokába szerveit, hanem csak kívülről fogja át, felülről hat rá. Olyan mértékben, ahogy az asztráltest belülről ragadja meg a szerveket, olyan mértékben alakul át a növény alatta. Ez az egész különbség. Vegyék a növénynek egy levelét, és így elmondhatják: meg a növény levelében is együttesen hat az étertest és az asztráltest, de az étertest úgyszólván túlsúlyban van. Az asztráltest nem képes arra, hogy érzékelőit belülre is kiterjessze, csak kívülről hat. Ha sprituálisan akarnánk ezt kifejezni, azt mondhatnánk: ami az állatnál belső, ami vágyként és fájdalomként, örömként és szenvedésként, ösztönként, mohóságként, hajlamként bensőleg él benne, az a növénynél nem benső, hanem az folytonosan kívülről ereszkedik alá a növényre. Ez valami teljesen lélekkel teli dolog. Amíg az állat kívülre irányítja tekintetét, öröme van környezetében, ízérzékelését kívülre irányítja, s egy feléje jövő élvezettől felfrissül, tehát az örömet belülről érzi. Akkor az, aki a dolgokat valóban spirituálisan tudja szemlélni, azt mondhatja Önöknek, hogy a növénynek ez az asztrális lénye szintén örömmel és fájdalommal, vággyal és szenvedéssel bír, de olymódon, hogy alátekint arra, amit okoz. Örül a rózsa vörösének, és mindennek, amivel találkozik. S mikor a növények leveleket és virágokat hajtanak, akkor ez átvonul a növény lelkén, és élvezi mindezt. Majd létrejön egyfajta kicserélődés az alászálló növényi lélekrész és maguk a növények között. a növényvilág az örömhöz - és néha a szenvedéshez is - lelkileg kötődik, Így valóban egyfajta cserélődés érzését tapasztaljuk a Földünk növénytakarója és a Földet beborító növények asztralitása között, ami a növények lelki kötődését mutatja. Ami asztralitásként kívülről hat a növényekre, az állat lelki kötődését belülről ragadja meg, és elsősorban ez teszi állattá. De lényeges különbség áll fenn a növényvilágban működő lelkiség és az állatvilág asztralitása között. Ha tisztánlátó módon megvizsgálják, hogyan hat az asztralitás a növénytakaróra, akkor a növények lelkiségében bizonyos mennyiségű erőt találnak. S mindazoknak az erőknek, amelyek a növényi lélekben működnek, vannak bizonyos sajátosságaik. Ha én most növényi lelki kötődésről beszélek, arról az asztralitásról, amely áthatja a Földet, és amelyben a növények lelki kötődése lejátszódik, akkor világossá kell válnia Önök előtt, hogy ezek a nővényi lelkek asztralitásukban nem úgy élnek, mint például a fizikai lények Földünkön. A növényi lelkek át tudják hatni egymást, így mintegy folyékony elemként elfolynak a növényi lelkek. De egyvalami jellemző rájuk: ugyanis bizonyos erőket fejlesztenek , és mindezeknek az erőknek az a tulajdonságuk, hogy beleömlenek a planéták középpontjába. Minden növényben működik egy olyan erő, amely felülről lefelé irányul, és a Föld középpontja felé törekszik. Éppen ezáltal szabályozódik a növényi növekedés a maga irányába. Ha a növények tengelyét meghosszabbítanák, elérhetnék a Föld középpontját. Ez az az irány, ami számukra a felülről jövő lelki kötődésből adódik. Vizsgáljuk meg a növények lelki kötődését, s akkor tehát úgy találjuk, hogy legfontosabb sajátosságuk az, hogy olyan erők hatják át őket, amelyek mind a Föld középpontja felé törekszenek. Másként van az, ha általában azt az asztralitást figyeljük meg, amely Földünk környezetében van, s amely az állatisághoz tartozik, azt hívja elő. Ami a növény lelkisége, mint ilyen, sohasem idézhetne elő állati létet. Az állatisághoz szükséges az, hogy az asztrálison kívül még más erők is áthassák, így az okkult kutató, ha pusztán az asztrálisban marad, meg tudja különböztetni, hogy egyfajta asztrális szubsztancia növényi növekedéshez, vagy állati növekedéshez ad-e ösztönzést. Ezt az asztrális szférában meg lehet különböztetni. Mivel minden, ami csak olyan erőt mutat fel, amely a Föld, vagy más planéta középpontja felé törekszik, növényi növekedést ösztönzi. Ha ezzel szemben olyan erők lépnek fel, amelyek ugyan erre merőlegesen állnak, de mintegy állandó körkörös mozgással, rendkívüli mozgékonysággal az egész planétát minden irányban körülveszik, akkor ez egy másik szubsztancia, ami az állati növekedést ösztönzi. Azon a ponton, ahol megfigyeléseket végeznek, úgy találják, hogy a Földet azon a helyen és abban az irányban és magasságban áramlatok veszik körül, amelyek, ha irányukat meghosszabbítjuk, kört alkotnak, amely körülfolyja a Földet. Ez az asztralitás egészen jól összefér a növényi asztralitással. Mindkettő áthatja egymást és mégis belsőleg elválasztható. Belső tulajdonságaikban azonban különböznek egymástól. A Föld felszínének egy és ugyanazon helyén tehát mindkét asztralitás egymásba hathat. Ezért a tisztánlátó, ha egy bizonyos részét vizsgálja a térnek, olyan erőket talál, amelyek csak a Föld középpontja felé törekszenek; ezek tele vannak tűzdelve más erőkkel, amelyek körülveszik ezeket; s a tisztánlátó ekkor tudja: ezek tartalmazzák az ösztönző erőt az állati léthez. Már hangsúlyoztam itt, hogy az asztralitásnak egészen más törvényei vannak, más térbeli törvényei is, mint a fizikainak. Ha holnap a négydimenziós térfogalomról[1] néhányat magunk elé tudunk állítani, akkor Önök néhány olyasmit, amit most okkult tényekből kiindulva adok át, még jobban meg tudják majd érteni. Ma csak okkult tényekből kiindulva ezen állati asztralitás még egy sajátosságát kívánjuk lelkünk elé idézni. Ha Önöknek fizikai testük van, mindegy, hogy növényi vagy állati, akkor úgy kell ezt tekinteniük, mint valami térben lezártat, s önöknek úgyszólván semmi joguk sincs, hogy az érintett testhez számítsák azt, ami attól térbelileg el van választva. Ott, ahol térbeli elválasztás uralkodik, különböző testekről kell beszéljenek. Csak akkor, ha térbeli összefüggés áll fenn, beszélhetnek egyetlen testről. Ez nem így van az asztrális világban, különösen nem abban, amely ösztönzi, hogy az állatvilág kialakulhasson. Ott ténylegesen egymástól elkülönülten élő asztrális alakzatok egyetlen egészet alkothatnak. Ott valamely asztrális alakzat a tér egy részében lehet, s egy másik részében a térnek lehet egy másik asztrális alakzat, amely ismét térbelileg le van zárva. Előfordulhat azonban az, hogy ennek ellenére ez a két asztrális alakzat, amelyek a tér legcsekélyebb mértékében sem függenek össze, egyetlen lényt tesznek ki. Igen, lehet három, négy, öt ilyen egymástól térbelileg elválasztott alakzat összefüggésben. Sőt, a következő is felléphet: Tegyék fel, van Önöknek egy ilyen asztrális lényük, amely fizikailag egyáltalán nem testesült meg; akkor találhatnak egy másik alakzatot, amely ehhez tartozik. Nos, figyeljék meg az egyik alakzatot, és úgy találják, hogy valami történik benne, amit úgy jelölhetnek meg, mintha bizonyos anyagokat felvenne és másokat kiválasztana, mint a táplálékfelvétel, valaminek az elfogyasztása. S míg az egyik alakzaton észreveszik ezt, megfigyelhetik, hogy egy másik, ettől térbelileg elkülönült asztrális alakzaton más folyamatok mentek végbe, amelyek teljesen megfelelnek annak, ami az egyikben táplálékfelvételként történik. Az egyik oldalon fal a lény, a másikon érzi az ízt. S bár térbelileg semmi összefüggés nincs ott, az egyik alakzatban lévő folyamat teljesen megfelel a másikban zajló folyamatnak, Így térbelileg teljesen elválasztott asztrális alakzatok mégis belsőleg összetartoznak. Igen, ez előfordul, hogy száz, egymástól messze elkülönült asztrális alakzat úgy függ egymástól, hogy semmiféle folyamat nem történhet anélkül, hogy ez a többi alakzatban is megfelelő módon ne menne végbe. Ha akkor a lények a fizikaiban megtestesülnek, még felfedezhetik ennek az asztrális sajátosságnak az utóhangját a fizikaiban. Bizonyára hallottak arról, hogy ikrek figyelemreméltó párhuzamosságot mutatnak. Ez onnan adódik, hogy ők, mialatt megtestesülésükben térbelileg elkülönülnek, asztráltestükben rokonságban maradnak. Míg az egyik asztráltestében történik valami, ez egyáltalán nem egyedül megy végbe, hanem a másik asztrális részében is megnyilatkozik. az asztrális még oda is mutat, ahol ez növényi asztralitásként lép fel, a függőség e sajátosságára térbelileg teljesen elkülönült dolgoknál. Így a növényi vonatkozásában hallani fognak arról, hogy a boroshordókban egy, egészen figyelemreméltó folyamat játszódik le, ha ismét jön a szőlőérés ideje. Ott az alakul ki, ami az új szőlő érését okozza, ez ismét észrevehető, főleg a boroshordókban. Ezzel csak azt kívántam megemlíteni, hogy a megnyilvánultban mindig elárulja magát valami a rejtettből, ami az okkult kutatás módszereivel napvilágra hozható. Ebből felismerhetik, hogy egyáltalán nem tűnik természetellenesnek, hogy a mi egész organizmusunk asztrálisan egymástól teljesen különböző lényekből tevődik össze. Vannak sajátos tengeri állat-képződmények, amelyek érthetővé válnak Önöknek, ha feltételezik azt, amit most az asztrális világ titkairól kissé kifejtettünk. Az asztrálisban egyáltalán nincs úgy, hogy az asztrális erőknek, amelyek a táplálékfelvételt közvetítik, összefüggésben kell lenniük azokkal, amelyek a mozgást vagy a szaporodást szabályozzák. Ha a tisztánlátó kutató átkutatja a teret ilyenfajta képződmények után, amelyek az állati létet ösztönzik, akkor valami figyelemreméltót talál. Talál egy bizonyos asztrális szubsztanciát, amiről azt kell mondania: ha ez egy állati testben működik, akkor a benne működő erőktől különösen arra alkalmas, hogy a fizikait úgy átalakítsa, hogy az a táplálékfelvétel szervévé váljon. Nos, lehetnek valahol egészen más asztrális lények, ezáltal ha ezek belemerülnek egy testbe, nem a táplálékfelvétel szervét alakítják ki, hanem a mozgás vagy az érzékelés szervét. El tudják képzelni: ha egy készülék egyik oldalát birtokolják, hogy felvegyék a táplálékot, a másik oldalon van egy készülékük a kéz és a láb mozgatására. Így az asztrális világból Önökbe merültek az erők, de ezek az erők egészen különböző oldalakról áramlanak össze. Az egyik asztrális erőtömeg az egyiket, a másik a másik funkciót adja Önöknek, s ezek együtt találhatók az Önök fizikai testében, mivel ennek térbelileg összefüggő fizikainak kell lennie. Ez a fizikai világ törvényeitől függ. A különböző erőtömegeknek, amelyek kívülről összetalálkoznak, egységet kell képezniük. Egészen a kezdettől még nem képeznek egységet. Azt, amit éppen az asztrális területen végzett okkult kutatás eredményeként beláttunk, egyenesen a fizikai világra gyakorolt hatásában állapíthatjuk meg. Vannak bizonyos állatok, a siphonophorák, amelyek tengeri állatként igen figyelemreméltó életet folytatnak. Olyasmit látunk náluk, mint egy közös törzs, ami egyfajta üreges tömlő. Ezen alakul ki felül valami, aminek semmi más képessége sincs, minthogy levegővel töltse fel magát és újra kiürüljön; és ez a folyamat okozza, hogy az egész képződmény egyenesen áll. Ha ez a harangszerű forma nem lenne ott, akkor az egész, ami azon függ, nem tudná egyenesen tartani magát. Ez tehát egyfajta egyensúlyi lény, amely az egésznek az egyensúlyt adja. Ez talán nem tűnik számunkra valami különlegesnek. De különleges nekünk az, ha megvilágítjuk, hogy az a képződmény, amely felül van és az egész lénynek az egyensúlyt biztosítja, nem lehet táplálék nélkül. Ez valami állati, és az állatnak táplálkoznia kell. Ehhez azonban nincs meg a lehetősége, mivel semmiféle eszközei sincsenek a táplálékfelvételhez. Amivel ez a képződmény táplálni tudja magát, az ennek a tömlőnek egészen más részein található - különben megosztott - bizonyos kinövések, amelyek egyszerűen valóságos polipok. Csak folytonosan felbukfenceznének, és nem tudnák egyensúlyban tartani magukat, ha nem egy közös törzsből nőnének ki. De így kívülről fel tudják venni a táplálékot. Ezek adják az egész tömlőnek azt, ami betölti azt, és ezáltal a lebegő egyensúly-lény táplálkozni tud. Így az egyik oldalon van egy lény, amely csak az egyensúlyt tudja fenntartani, a másikon pedig egy olyan lény, amely az egészet táplálni is tudja. Nos, van egy olyan képződményünk , amelynél a táplálékfelvétel mégis igen nehézkes lehet; ha a táplálékot felvette, már nincs ott. Az állatnak muszáj más helyeket felkeresnie, ahol új táplálékot talál. Ehhez mozgásszervekkel kell rendelkeznie. Erről is történt gondoskodás; mivel más képződmények is nőnek ezen a tömlőn, amelyek még mást is tudnak, nem az egyensúlyt tartják, és nem táplálni tudnak, hanem ehelyett bizonyos izomképződményeik vannak. Ezek a képződmények össze tudnak húzódni, ezáltal kipréselik a vizet, és ezáltal a vízben egy ellenlökést okoznak, így, ha a víz kilökődik, az egész képződménynek az ellenkező oldalra kell mozdulnia. S ezáltal lehetősége van arra, hogy más állatokat is megszerezzen táplálékul. A medúzák éppenséggel úgy mozognak előre, hogy kipréselik a vizet, és ezáltal egy ellenlökést idéznek elő. Az olyan medúzák, amelyek úgyszólván valódi mozgóképződmények, így is szaporodnak. Nos, van nekünk egy konglomerátumunk különféle állati képződményekből: egy olyan, amelyik csak az egyensúlyt tartja, egy másik, amely csak táplál, majd egy másik lény, amely a mozgást közvetíti. Egy ilyen lény azonban, ha csak önmagáért létezne, teljesen elpusztulna, nem tudna szaporodni. De erről is történt gondoskodás. A tömlő más helyein ezért ismét gömbszerű képződmények nőnek, amelyeknek semmiféle más képességük sincs, mint a szaporodás. Ezekben a lényekben belül, egy üreges térben férfi-, ill. női ivarszervek alakulnak ki, amelyek belül kölcsönösen megtermékenyítik egymást; és ezáltal saját fajtájú lényt hoznak létre. Így tehát a szaporodás ügye ezeknél a lényeknél egészen meghatározott képződményekre oszlik, amelyek különben mást nem is képesek tenni. Különben találnak még bizonyos kinövéseket ezen a tömlőn, ezen a közös törzsön: ezek más lények, amelyeknél minden elcsökevényesedett. Ezek csak azért vannak ott, hogy annak ami alatta van, bizonyos védelme legyen. Bizonyos lények feláldozták ott magukat, minden mást odaadtak, és csak fedőpolipok /?/ lettek. Ezeknél egyfajta hosszú szálak figyelhetők meg, amelyeket tapogatóknak nevezünk, amelyek ismét átalakult szervek. Ezek a másik képződmény egyetlen képességével sem rendelkeznek, de amikor az állat valamely ellenséges állattól támadást észlel, elhárítják a támadást. Ezek védekező szervek. S még másfajta szervek is vannak ott, amelyeket csápoknak nevezünk. Ezek finom, mozgékony, és igen érzékeny érző- és tapintószervek, egyfajta érzékszervek. A tapintóérzék, amely az embernél az egész testen szétoszlik, itt egy különálló végtagon fordul elő. Egy ilyen siphonophora - így hívják ezt az állatot, amely a vízben úszkál -, mit jelent ez annak, aki a dolgokat az okkult kutató tekintetével szemléli? A legkülönbözőbb képződmények asztrális össze áramlása van itt: a táplálkozás, a mozgás, a szaporodás képződményei, és így tovább. S mivel az asztrális szubsztanciáknak e különféle erényei fizikailag meg akartak testesülni, egy közös szubsztancialitásra (lényegiségre) kellett felfűződniük. Így látnak itt egy olyan lényt, amely igen figyelemreméltó módon előre beharangozza számunkra az embert. Gondoljanak mindazokra a szervekre, amelyek itt önálló lényként lépnek fel, belső kapcsolatban egymással, összenőve egymással, akkor megkapják az embert, és a fejlettebb állatokat is, fizikai vonatkozásban. Itt láthatják, hogy a fizikai világ tényei milyen kéznyújtásnyira igazolják azt, amit a tisztánlátó kutatás mutat , hogy az emberben is a legkülönfélébb asztrális erők áramlanak össze, amelyek az embert Énjén keresztül összetartják, s ha már nem működnek együtt, engedik, hogy az ember szétessen, mint egy olyan lény, amely már nem érzi egységnek magát. Az evangéliumban arról beszélnek: ilyen és olyan sokféle démonikus lény, amelyek együvé áramlanak, benne vannak az emberben, hogy egységet képezzenek. Emlékeznek arra, hogy bizonyos abnormálisan hosszú életek folyamán, a lélek betegségei esetén az ember elveszti belső összhangját. Vannak bizonyos esetei az őrültségnek, amikor az ember már nem tudja Énjét megtartani, és észreveszi, hogy lénye különféle képződményekre oszlik fel; összetéveszti magát az eredeti részleges képződményekkel, amelyek összefolynak az emberben. Van egyfajta okkult alapelv, amely azt mondja: alapjában véve minden, ami a szellemi világban előfordul, olyan, hogy az valahol a külső világban végül is elárulja magát. Így látják, ahogy az emberi asztráltestek összeillesztettsége egy ilyen siphonophorában fizikailag testesül meg. Bekukucskál egy figyelőnyíláson az okkult világ a fizikaiba. Ha az ember megtestesülésével nem tudott volna várni, amíg elegendő fizikai sűrűséget tudott volna elérni, akkor - nem fizikailag, hanem szellemileg - egy olyan lény lenne, amely egy ilyen fércmunkából van összeállítva. A nagyságnak ehhez semmi köze sincs. Egy ilyen lényt, amely az űrbélűek neméhez tartozik, ma már minden természettudomány szépen leírja, és bizonyos vonatkozásban elragadtatást vált ki a természettudományos kutatóból. Számunkra bensőleg ragadható meg, ha okkult alapokon meg tudjuk érteni az állati asztralitást. Ez egy ilyen példa. Ott nyugodtan hallgathatják azt, amit egy egészen más nyelv beszél és azt mondja, hogy a fizikai kutatás ellentmond annak, amit az antropozófia hirdet; majd azt válaszolhatják: ha az ember valóban elegendő időt enged arra, hogy a dolgokat összhangba hozza, akkor a harmónia már magától előáll a legbonyolultabb dolgokban is. A képzet, amit az ember általában kifejleszt, legtöbbször igen egyszerű. a fejlődés azonban egyáltalán nem olyan egyszerűen történik. Végül szeretnék egyfajta problémát felvetni, amelynek egyfajta feladatnak is kellene lennie; s meg fogjuk kísérelni, hogy egy ilyen problémát okkult álláspontból megoldjunk. Láttuk, hogy egy viszonylag alacsonyrendű állaton hogyan igazolódik külsőleg egy fontos okkult igazság. Menjünk most át egy magasabb állatfajhoz, például a halakhoz, amelyek még több rejtvényt tudnak feladni nekünk. Csak néhány ismertetőjegyet akarok megmutatni Önöknek. Ha az akváriumban halakat figyelnek meg, mindig újra megcsodálhatják a víz csodálatos életét. De ne higgyék, hogy valamiféle okkult belátás megzavarja ezeket a szemlélődéseket. Ha az okkult kutatás tényeivel odavilágítanak és látják, hogy milyenfajta más lények nyüzsögnek ott még, hogy ezeket az állatokat éppen olyanra formálják, amilyenek, akkor a csodálkozás iránti érzékük nem csökken, hanem inkább növekszik. De vegyünk egy szokásos halat. Ez már óriási rejtélyt kínál nekünk. az átlagos halnak mindenekelőtt az oldalán végigfutó, figyelemreméltó sávjai vannak, amelyek a pikkelyeket is más formában mutatják. Ezek mindkét oldalon két hosszanti vonalként futnak. Ha az állatnak ezeket a hosszanti vonalait elöl kiirtanák, akkor a hal olyan lenne, mint ami megbolondult. Akkor ugyanis elveszítené azt a képességét, hogy megtalálja a vízben a nyomáskülönbséget, megtalálja ahol a víz jobban hord és ahol kevésbé, ahol hígabb és ahol sűrűbb. A halnak ekkor már nem lenne meg az a képessége, hogy a víz nyomás-különbségei szerint mozogjon. A víz a különböző helyeken eltérően sűrű, tehát eltérő nyomást gyakorol. A hal fenn a víz felszínén másként mozog, mint lent. A különféle nyomásviszonyokat és minden olyan mozgást, amit a víz mozgása idéz elő, a hal e hosszanti vonalak által érzékeli. De e hosszanti vonalak egyes pontjai kapcsolatban állnak egy szervvel, amelyet már minden természettudományos műben megtalálhatnak, mégpedig a hal egészen primitív hallószervével. S az, ahogy a hal így a mozgásokat és a víz belső életét érzékeli, teljesen hasonló módon történik, mint ahogy az ember érzékeli a levegőnyomást. A nyomásviszonyok elsősorban a hosszanti vonalakra gyakorolnak befolyást és ez áttevődik a hallószervre. A hal hallja ezt. De a dolog még bonyolultabb. A halnak van egy úszóhólyagja. Ez elsősorban arra szolgál, hogy a víz nyomásviszonyait kihasználja és pontosan meghatározott nyomásviszonyok között mozogjon. A nyomás, ami ott az úszóhólyagra hat, adja neki eleinte az úszás képességét. De mivel a különféle mozgások és hullámzások érintik az úszóhólyagot, és mintegy membránként kezelik, ez újra visszahat a hallószervre, és a hallószerv segítségével tájékozódik a hal minden mozgásában. Az úszóhólyag tehát valójában egyfajta membrán, amely ki van feszítve és rezegni kezd, amelyet a hal meghall. Ahol a hal feje hátul végződik, ott van a kopoltyúja, ami által lehetősége van arra, hogy a vízben lévő levegőt felhasználja, hogy lélegzeni tudjon. Ha a szokásos biológiai elméleteket követik e dolgok kialakulásáról, akkor valójában ezt a fejlődést eléggé primitív ábrázolásban találják meg. Az ember úgy gondolja: a hal feje valamivel magasabb fejlettségű, majd ezután keletkezett egy magasabb szervezettségű állat feje, s az uszony még magasabban fejlett, majd létrejöttek a fejlettebb állatok mozgásszervei és így tovább. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, ha a folyamatokat szellemi szemlélődéssel követjük. Mivel azáltal egy szellemi képződmény, amely hallá testesült meg, magasabbra tud fejlődni, valami sokkal bonyolultabbnak kell történnie. Sok szervnek át kell alakulnia és módosulnia. Ugyanazok az erők, amelyek a hal úszóhólyagjában hatnak, magukban rejtik, mintegy anyai szubsztanciaként azokat az erőket, amelyek az ember tüdejében vannak. De ezek maguk sem vesznek el. Kis részei visszamaradnak, csak átfordulnak; materiálisan minden megszűnik, ami hozzájuk tartozik, s ezek alakítják majd ki az ember dobhártyáját. Valójában a dobhártya az emberen térbeliség vonatkozásában igen távoli szervként ennek a membránnak egy darabja; benne működnek azok az erők, amelyek a hal úszóhólyagjában funkcionáltak. S tovább menve: a kopoltyúk hallócsontocskákká alakultak, legalábbis részben, úgyhogy az emberi hallószervben a módosult kopoltyúk példáját láthatják. Most láthatják, ez olyan, mintha a hal úszóhólyagja kifordult volna éppen a kopoltyúk fölött. Ezért van az embernél a dobhártya kívül, a hallószervek belül. Ami egészen kívül van a halnál, a figyelemreméltó hosszanti vonalak, amelyekkel a hal tájékozódik, az embernél három félkör alakú csatornát képeznek, amelyeken keresztül az ember egyensúlyban tartja magát. Ha ezt a három félkör alakú csatornát összetörnék, az ember támolyogna, és nem tudná többé egyensúlyban tartami magát. Így Önök a természettudománynak nem egy egyszerű folyamatát hallották hanem jelentős asztrális munkát kaptak ahol a dolgok méghozzá állandóan módosulnak. Gondolják csak meg: ezt a kezet befedték volna kesztyűvel, belül, a belsejében azonban olyan képződmények vannak, amelyek rugalmasak. Ha most kifordítják, ez egy egészen kicsi képződmény lesz; a kívül lévő szervek kicsik és aprók lesznek, és a belül lévők pedig széles felületet képeznek. Csak azáltal érthetjük meg a fejlődést, ha tudjuk, hogy titokzatos módon az asztralitáson belül egy ilyenfajta átfordulás történik, és abból kiindulva létrejön a fizikaiság fejlődése. [1] 1908 okt.22-én, a negyedik dimenzióról tartott előadás. |