Az érzékfeletti megismeréshez vezető, könyvünkben ismertetett úton bizonyos lelki élményeket élünk át. Nagyon fontos, hogy a szellemi megismerésre törekvők ne adják át magukat e lelki élményeket illető tévedéseknek és félreértéseknek, mert az ember erre általában igen hajlamos. A legsúlyosabb tévedések egyike, ha az igazi szellemtudomány tárgyát képező lelki élet egész területét a babona, a víziók, a médiumizmus és az emberi törekvések még sok egyéb területére toljuk át, vagy ezekhez tartozóknak tekintjük. Az efféle eltolódás igen sokszor onnan ered, hogy a könyvünkben ismertetett úton haladó embereket azokkal tévesztik össze, akik az érzékfeletti valóságot helytelen úton keresik és áldozatul esnek az előbb említett elfajulásoknak. A könyvünkben ecsetelt úton átélt élmények a tisztán szellemi és lelki tapasztalás területén játszódnak le. Az efféle élményekhez csak úgy juthatunk el, ha nemcsak az ilyen élmények, hanem még másfajta belső tapasztalások terén is annyira megszabadulunk és függetlenné válunk testi életünktől, mint hétköznapi tudatunkban akkor, ha külső észleléseinkről és akaratunkról nem magától az észleléstől, érzéstől, vagy akarattól származó gondolatokat alkotunk. Vannak, akik egyáltalán el sem hiszik, hogy léteznek ilyen gondolatok, úgy vélik, hogy az ember az észlelésből, vagy testi dolgokkal meghatározott belső életéből meríti minden gondolatát, az összes gondolat tehát csak valamiképpen az észlelések, vagy a belső testi élmények árnyképe. Efféle megállapítást azonban csak az tesz, aki még sohasem tudta átélni lelkében a tiszta, önmagában gyökerező gondolati életet. Akinek azonban volt már ilyen élménye, tapasztalhatta, hogy az ember a test közreműködése nélkül létrejött tevékenységet folytat már a lelki élet minden olyan területén, ahol a gondolkodás az uralkodó - olyan arányban, amennyire gondolkodása hatja át a többi lelki folyamatot is. Hiszen a gondolkodás szinte állandóan összekeveredik mindennapi lelki életünkben a többi lelki folyamattal, az észleléssel, érzéssel, akarattal és a többiekkel, amelyek a test által jönnek ugyan létre, de közrejátszik bennük a gondolkodás is és annak arányában, ahogyan a gondolkodás közrejátszik a többi lelki folyamatban, az emberben és az ember által végbemegy valami olyasmi is, amiben semmi része nincs a testnek. Vannak, akik mindezt kétségbe vonják, mivel nem tudnak kikeveredni tévedésükből, amelybe azért esnek, mert a gondolkodó-tevékenységet mindig más intéznivalókkal együtt figyelik meg. Az ember azonban belső tapasztalása során lelkileg annyira összeszedheti magát, hogy belső élete gondolati részét minden mástól elkülönítve, a maga valódi mivoltában tudja tapasztalni és így lelki élete keretei közül ki is tud szabadítani valamit abból, ami csak úgynevezett ,,tiszta”, vagyis önmagukban is megálló gondolatokból áll, amelyekben az észlelés, vagy a testi dolgok által meghatározott belső élet elemeiből már semmi sincs.[1] Az ilyen tiszta gondolatok önmagukban, saját mivoltukkal, szellemi, érzékfeletti lényszerűségükben nyilatkoznak meg. A velük egyesülő lélek tudja, - amennyiben eközben minden észlelést, emlékezést és a belső élet minden más elemét kizárja magából - hogy az érzékfeletti világban a gondolkodással él együtt és önmagát a testén kívül éli meg. Ha mindezt összességében is átlátjuk, nincs többé jelentősége számunkra a kérdésnek, hogy testünkön kívül, érzékfeletti területen átélhetjük- e vajon a saját lelkünket? A kérdés felvetése azt jelentené, hogy kétségbe vonjuk azt, amit tapasztalatból tudunk. Egyetlen jogos kérdést tehetünk csak fel. azt, hogy mi akadályozza meg abban az embereket, hogy elismerjenek egy ennyire biztos tényt? A következő feleletet adjuk a kérdésre. A kérdéses tény akkor nyilvánul csak meg, ha az ember a megnyilvánulás befogadására alkalmas lelki állapotba helyezi magát. Az emberek azonban bizalmatlanok lesznek, ha nekik maguknak és ráadásul még tisztán lelkileg kell tenniük valamit azért, hogy megnyilatkozzon számukra egy önmagában véve is tőlük független valami. Azt hiszik, hogy mivel elő kell készülniük a megnyilatkozás befogadására, ők hozzák létre a megnyilatkozás tartalmát is. Inkább olyan tapasztalatokat szeretnének, amelyek elérése érdekében semmit sem kell tenniük, tétlenek maradhatnak. Amikor az ilyen emberek azután még a valamilyen tényállás tudományos megértéséhez szükséges legelemibb követelményekkel sincsenek tisztában, bizonyos lelki tartalmakat és az észlelés és az önálló akarati tevékenység tudatosságának színvonala alá süllyedt lélek által létrehozott lelki produkciókat érzékfeletti lényszerűségek objektív megnyilatkozásának tekintik. Ilyen lelki tartalmak a látnok élményei és a médium megnyilatkozásai. - Az ilyen megnyilatkozásokban azonban nem az érzékfeletti, hanem az „érzékalatti” világ jut felszínre. Az ember tudatos, éber élete ugyanis nem teljességgel a testben zajlik le. Az éber élet tudatos része a test és a fizikai külvilág határán játszódik le, és így az érzékelésről, az érzékszervekben végbemenő folyamatokról ugyanúgy mondhatjuk, hogy a testen kívüli folyamat hatol be a testbe, mint azt, hogy a test hatja át a külső folyamatot. Ez így van az akarati életben is, ami az embernek a világ ügyeibe való illeszkedésén alapszik és így az, ami akarata következtében végbemegy az emberben, egyúttal a kozmikus történés része is. A test határán lejátszódó lelki élmények közben nagy mértékben függ az ember saját teste szervezetétől, gondolkodó-tevékenységnek azonban szerepe van az ilyen élményekben, az ember pedig érzékelésében és akaratában olyan arányban válik a testétől függetlenné, amilyen arányban a gondolkodás játszik szerepet a test határán lejátszódó élményekben. A látnok élményei és a médium jelenségeinek létrehozása közben viszont az ember teljes mértékben testétől függő helyzetbe kerül, mert lelki életéből éppen azt iktatják ki, ami őt érzékelése és akarása során testétől függetlenné tenné, emiatt pedig pusztán csak testi élete megnyilvánulásaivá válnak a lelki tartalmak és a lelki produkciók. A látnok élményei és a médium produkciói onnan erednek, hogy az ember lelke e ténykedése és élménye közben még jobban függ a testétől, mint mindennapi érzékelése és akarati élete során. A könyvünkben ismertetett érzékfeletti élmények folyamán a lélek átélése a látnoki és a mediális irányzattal éppen ellentétes irányban halad, mert fokozatosan egyre jobban függetleníti magát a testtől és így sokkal függetlenebbé válik tőle, mint érzékelése és akarati élete során. Később azután eléri a függetlenségnek azt a fokozatát, amikor már tiszta gondolatokat él át és lehetővé válik számára egy eddiginél sokkal szélesebb körű lelki tevékenység is.

Az itt ismertetett érzékfeletti lelki tevékenységet illetően rendkívül fontos, hogy teljesen világosan tekintsük át a tiszta gondolkodás élményét, mert alapjában véve már érzékfeletti lelki tevékenység a tiszta gondolkodás élménye is, bár az érzékfeletti jelenségeket még nem láthatjuk meg vele. A tiszta gondolkodással az érzékfeletti világban élünk ugyan, de érzékfeletti módon még egyedül csak ezt a gondolkodást tapasztaljuk, más érzékfeletti élményünk nincs még. Mivel pedig a későbbi érzékfeletti élményeknek már a tiszta gondolkodással való egyesüléssel elért lelki élmények folytatásának kell lennie, nagyon fontos, hogy helyesen tapasztaljuk a vele való egyesülést, hiszen ennek megértéséből sugárzik az a fény, amelynek világossága mellett betekintést nyerhetünk a helyes érzékfeletti megismerés lényegébe. Az érzékfeletti világ igazi megismerésének keresésében tévúton járunk és lelki élményeink azonnal a testi folyamatok hatalmába kerülnek, amikor lelki átélésünk a gondolkodás világosan tudatos állapota alá süllyed. Így a lelkünk nem az érzékfeletti világ megnyilatkozását éli át és hozza létre, hanem a testét az „érzékalatti” világ területén belül.

* * *

A lélek érzékfeletti élményeinek leírására nem olyan könnyű megtalálnunk a megfelelő kifejezést, mint a fizikai világban átéltekére és igen gyakran tudatában kell lennünk, hogy a valóságos tényállás és a nyelv kifejezése között nagyobb a távolság, mint a fizikai világra vonatkozó beszédben. Lassanként meg kell értenünk, hogy némely kifejezés mintegy képszerűen, gyöngéden mutat csak arra rá, amire vonatkozik. A 22. oldal tetején például ezt olvashatjuk: „Eredetileg ugyanis képszerű jelbeszéddel közölték a szellemtudomány összes szabályát és tanítását”, a 69. oldalon pedig bizonyos „írásjel-rendszerről” kellett beszélnünk és könnyen azt gondolhatná valaki, hogy ezt az írást is hasonlóképpen tanulhatná meg, mint valamelyik fizikai nyelv írásának betűit és összefűzésüket. Ezzel kapcsolatban meg kell azonban mondanunk, hogy voltak és vannak olyan szellemtudományos iskolák és egyesülések, amelyek érzékfeletti tényeket kifejező szimbolikus jelek birtokában vannak és így az, akit jelképeik jelentésébe beavatnak, olyan eszközre tesz szert, melynek segítségével a szóban forgó érzékfeletti valóságokra irányíthatja lelki életét. Az érzékfeletti megismerés nézőpontjából azonban lényegesen fontosabb, hogy lelkünk az érzékfeletti látás során saját tapasztalatból ismerje meg az írás megnyilatkozásait a könyvünk tartalmának megvalósításával elérhető érzékfeletti élmények átélése közben. Az érzékfeletti világ valamit mond a léleknek, amit szimbolikus jelekbe kell átültetnie, hogy teljesen tudatosan tekinthesse át a mondottakat. Állíthatjuk, hogy könyvünkben leírtakat minden lélek meg tudja valósítani. Ennek menetét a lélek maga határozhatja meg, valóra válásuk folyamán pedig bekövetkeznek a leírt eredmények is. Az ilyen könyvet, amilyen ez, tekintsük a szerző és az olvasó beszélgetésének. Ha a könyvben az áll, hogy a tanítványnak személyes útmutatásra van szüksége, fogjuk úgy fel a dolgot, hogy maga a könyv sem egyéb efféle személyes útmutatásnál. Régebben oka volt, hogy a szellemi iskolázás során miért élőszóval adtak hasonló útmutatásokat, jelenleg azonban elértük az emberi fejlődésnek azt a fokozatát, amikor sokkal jobban hozzáférhetővé kell tennünk a szellemtudományos ismereteket, mint a régebbi időkben - a régebbi, szóbeli útmutatás helyére a könyv kerül. Csak bizonyos feltételek mellett áll helyt a vélemény, hogy a szellemi iskolázáshoz a könyvben mondottakon kívül még személyes útmutatásra is szükség van. Egyeseknek természetesen a személyes segítség fontos és szükséges is lehet, de tévedés lenne azt hinnünk, hogy vannak könyvünkből hiányzó, lényegesen fontos tudnivalók. Helyesen, és főleg alaposan és tökéletesen olvasva, minden megtalálható benne.

* * *

A könyvünkben lévő leírások olyan színben tűnhetnek fel, mintha arra vonatkozó útbaigazítások lennének, hogy az egész ember hogyan változzon át teljesen mássá. Aki viszont könyvünket helyesen olvassa, látja, hogy csak azt akarjuk elmondani, milyen lelki beállítottságra van szüksége az embernek élete abban a pillanatában, amikor az érzékfeletti világgal szembesülni akar. Az ilyen lelki beállítottságot úgy fejleszti ugyan ki, mint egyfajta benne lakozó másik lényt, egészséges előbbi mivolta azonban ugyanúgy folytatja amellett tovább tevékenységét, mint azelőtt, teljesen tudatosan szét tudja a két lényt választani és közöttük megfelelő módon tud létrehozni kölcsönhatást is. Azzal, hogy érdeklődése a mindennapi élet iránt csökken, nem annyira jártas benne és „egész nap a szellemi világot kutatja”, nem lesz még használhatatlan és ügyetlen az életben, az azonban valóban igaz, hogy az érzékfeletti világban átélt élmények besugározzák fényükkel az ember egész lényét, ami azonban nem vonja el őt a mindennapi élettől, sőt, ellenkezőleg, élete termékenyebb élet, ő maga pedig derekabb ember lesz tőle. - A szellemi iskolázás menetét azért kellett mégis úgy leírnunk, ahogyan tettük, mert a megismerés minden érzékfeletti világra irányuló folyamata a teljes embert veszi igénybe, aki ezért szükségképpen teljes mivoltával együtt engedi át magát élményeinek a megismerés pillanataiban. Míg a színérzékelés folyamata a szemnek és az idegvégződéseknek csak egyes részeit veszi igénybe, addig az érzékfeletti megismerés a teljes embert érinti, akiből ilyenkor teljesen csak szem, vagy teljesen csak fül lesz. Ezért kelthetik az érzékfeletti megismerés folyamatainak kialakításáról szóló közlések azt a látszatot, mintha az ember teljes átalakításáról lenne szó, a hétköznapi ember pedig egy megvetendő valami lenne, akinek teljesen meg kellene változtatnia magát.

* * *

A 107. oldalon „A beavatás egynémely hatásáról” mondottakhoz akarok hozzáfűzni még valamit, ami némi változtatással a könyv más részeire is érvényes lehet. - Igen könnyen felvethető lenne a kérdés, hogy miért kell képszerű formában leírni az érzékfeletti élményeket, nem lehetne helyette fogalmakkal ábrázolni őket? Azt kell válaszolnunk rá, hogy az érzékfeletti valóság átélése szempontjából az a fontos, hogy az ember saját magát is érzékfelettinek tudja az érzékfeletti világban. Ha saját érzékfeletti mivoltát nem észlelné, melynek valóságos volta a maga módján teljes mértékben kifejezésre is jut a „lótuszvirágokkal” és az „éter- testtel” foglalkozó leírásunkban, az érzékfeletti világban ahhoz hasonló módon élné át saját mivoltát, mint aki észrevenné ugyan a körülötte lévő dolgok és folyamatok megnyilatkozásait a fizikai világban, a saját testéről azonban mit sem tudna. Az érzékfeletti világban az ember azért van tudatában saját magának, mert a „lélektestben” és az „étertestben” saját mivolta érzékfeletti kialakulását látja meg, ahogyan a fizikai világban is saját fizikai teste észlelése következtében jut öntudathoz.