"Miért szolgálná szeretetből végrehajtott cselekedetem kevésbé az általános jólétet, mint ha csak azért hajtom végre, mert kötelességemnek érzem az általános jólét szolgálatát? A puszta kötelesség fogalma kizárja a szabadságot, mert nem ismeri el az individuális elemet."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A magasabb világok megismerésének útja (11)

A „küszöb őre”

A magasabb világokba emelkedve fontos élményeink vannak, találkozhatunk például a „küszöb őrével”, de voltaképpen nemcsak egy, hanem két, egy „kisebb” és egy „nagyobb” őre is van a küszöbnek. Az előbbivel akkor találkozunk, amikor az előző fejezetben leírt módon a két finomabb testiségben - az éter- és az asztráltestben - elbomlanak az akaratot, az érzést és a gondolkodást összekötő fonalak. „A küszöb nagyobbik őre” pedig akkor lép elénk, amikor az összeköttetések megbomlása a test fizikai részeire - elsősorban az agyra - is kiterjed.

Először megpróbálhatjuk elbeszélő formában leírni a tanítvány találkozását „a küszöb őrével”, hiszen csak egy ilyen találkozásból tudja meg, hogy gondolkodásának, érzésének és akaratának erői megszabadultak-e már a beléjük ültetett törvényszerű kapcsolatoktól.

Egy borzalmas és kísérteties lény áll a tanítvány előtt, akinek minden lélekjelenlétére és a magasabb megismerés útja iránt táplált minden bizalmára szüksége van a látvány elviselésére. „A küszöb őre” nagyjából a következő szavakkal adja tudtunkra, hogy miért fontos a léte:

„Mind a mai napig olyan lények uralkodtak rajtad, akiket nem láthattál. Életed eddigi folyamán rossz cselekedeteidnek az ő hatásukra lett rossz következménye, jó tetteidnek pedig jutalma. Jellemed az ő hatásukra alakult élettapasztalataid és gondolataid szerint. Ők kormányozták sorsodat, határozták meg mai megtestesülésed során örömöd és fájdalmad előző megtestesüléseidben tanúsított magatartásod szerint megillető mértékét. Ők uralkodtak rajtad a mindent átfogó karma-törvény alakjában. E hatalmak most eloldják a járószalagok egy részét, amelyekkel vezettek, most neked kell munkájukból vállalnod valamit, amivel eddig ők munkálkodtak rajtad. - Már nem egy sorscsapás ért idáig téged és nem tudtad, miért, valamelyik előző életedben véghezvitt ártalmas tetted következményei voltak. Ért szerencse meg öröm is és te elfogadtad őket csupán. Ezek is előző tetteid következményei voltak. Jellemednek sok jó oldala van, de vannak benne sötét foltok is. Mind magad okoztad előző élményeiddel és gondolataiddal. Eddig nem ismerted előző életed élményeit és gondolatait, csak hatásukban nyilvánultak meg előtted. De ők, a karma hatalmai, látták előbbi életeid összes tetteit, legrejtettebb gondolatait, érzéseit és ezek szerint határozták meg jelenlegi mivoltodat, életedet.

De most magad is ismerd meg előző életeid összes jó és rossz oldalát. Eddig beleszőtték őket mivoltodba, benned voltak anélkül, hogy láthattad volna őket, ahogyan fizikailag saját agyadat sem láthatod. De most eloldódnak tőled előző életeid jó és rossz oldalai, személyiségedből kilépve önálló alakot öltenek, te pedig ezt most meg tudod látni, ahogyan a külső világban is látsz növényeket és köveket. - Te magad vagy az a lény, aki nemes és gonosz tetteiből alkotta meg testemet. Kísérteties alakom a te saját életeid egyenlegéből szövődött. Eddig láthatatlanul hordoztál magadban. ami számodra jótétemény volt azonban, mert a sorsod vezetésében megnyilvánuló és előtted rejtve maradt bölcsesség eddig is munkálkodott benned alakom rút foltjai eltörlésén. Most azonban, amikor kiléptem belőled, velem együtt ez a rejtett bölcsesség is elhagyott, nem törődik többé veled, a saját kezedbe teszi le a további munkát. Önmagamban tökéletes, magasztos lénnyé kell válnom, máskülönben romlásra vagyok ítélve és téged is magammal rántalak a sötétség és a romlás világába, ha ez bekövetkezik. - A te bölcsességednek kell oly magasra növekednie, hogy ezt megakadályozza, hogy magára tudja vállalni a tőled távozó rejtett bölcsesség feladatát. - Attól az időponttól kezdve, hogy átlépted küszöbömet, látható alakom egy pillanatra sem távozik mellőled, ha pedig ezentúl helytelenül teszel vagy gondolsz valamit, hibádat azonnal alakom rút, démoni torzulásának észleled. Lényem csak akkor válik ragyogóan széppé, ha már jóvátetted a múltban elkövetett minden tettedet és annyira megtisztult a lelked, hogy képtelen vagy elkövetni újabb rosszakat. Akkor majd további tevékenységed javára egy lénnyé válhatunk újra.

Küszöbömet azonban a még mindig benned lévő félelemből és irtózásból ácsolták, mert rettegsz az ahhoz szükséges erőkifejtéstől, hogy tetteidért és gondolataidért a teljes felelősséget magadra vehesd. Amíg a legkevésbé is félsz még attól, hogy magadnak kell vezetned sorsodat, nem építetted még bele küszöbömbe, aminek benne kell lennie. Amíg a legkisebb részecske is hiányzik még belőle, meg kell szinte bénultan állnod előtte, vagy el kell benne botlanod. Ne próbáld átlépni mindaddig, amíg teljesen meg nem szabadultál a félelemtől és nem érzed késznek magad felvállalni a legnagyobb felelősséget is.

Mindeddig csak akkor léptem ki személyiségedből, amikor elszólított földi életedből a halál, alakomat azonban még akkor is fátyol takarta. Csak a sors rajtad uralkodó hatalmai láthattak és tudhattak a halálod és újabb születésed között eltelt időben külsőmhöz illő erőket és képességeket adni neked ahhoz, hogy az újabb életedben fejlődésed javára munkálkodhass külsőm szebbé tételén. Én vagyok az, akinek a tökéletlen volta minduntalan rákényszeríti a sorshatalmakat, hogy visszavezessenek egy újabb megtestesülésbe, a Földre. Ott voltam én is, valahányszor meghaltál már és a kanna irányítói miattam határozták el, hogy öltsél újra testet. Csak akkor kerültél volna ki a halál hatalma alól, ha a fentiek szerint öntudatlanul is tökéletessé alakítottál volna ismételten megújuló életeid során. Akkor válhattunk volna teljesen eggyé és egyesülten érhettük volna el a halhatatlanságot.

Látható alakban állok most előtted, ahogyan láthatatlan alakban mindig ott álltam melletted halálod óráján. Küszöbömet átlépve azokba a világokba jutsz, ahová máskülönben csak fizikai halálod után kerülhettél. Teljes tudatoddal lépsz e birodalomba, és ha ezentúl külsőleg láthatóan jársz a földön, egyúttal a halál, vagyis az örök élet birodalmában is jársz majd. Valóban a halál angyala vagyok, egyúttal azonban én hozom el a soha el nem múló magasabb életet is. Általam halsz meg élő testedben, hogy az elpusztíthatatlan létben élhesd meg újraszületésedet.

A birodalomban, ahová most belépsz és ahol boldogság lesz az osztályrészed, érzékfeletti lényekkel ismerkedsz majd meg, első ismerősöd azonban ebben a világban mégis én leszek, a te teremtményed. Azelőtt a te létezésed adott nekem életet, de most már önálló létre ébredtem általad, jövendő tetteid látható irányítójaként és talán állandó szemrehányásképpen is előtted állva. Meg tudtál ugyan engem teremteni, ezzel azonban egyúttal azt a kötelességet is magadra vállaltad, hogy átalakítasz.11

Most elbeszélő formában mondtuk el, amit nem szimbólumnak, hanem a legmagasabb értelemben vett valóságos élménynek kell elképzelnünk.[1]

„A küszöb őre” óva inti a tanítványt attól, hogy tovább haladjon, míg nem érez elég erőt magában ahhoz, hogy az előbb elhangzott követelményeknek eleget tegyen. Bármennyire borzalmas jelenség „a küszöb őre”, mégiscsak a tanítvány saját életének a következménye, nem más, mint az akarat, a gondolkodás és az érzés szétválásakor rajta kívül önálló életre kelt saját jelleme. - Már az is rendkívül fontos élmény, amikor először érezzük, hogy mi magunk hoztunk létre egy szellemi lényt. - Az előkészületnek az a célja, hogy ezt a rettenetes látványt a tanítvány a legkisebb félelemérzés nélkül tudja elviselni és a találkozás pillanatában valóban elég erősnek érezze magát ahhoz, hogy „a küszöb őre” szebbé tételét teljesen tudatosan vállalja magára.

„A küszöb őrével” történt szerencsés kimenetelű találkozásnak az a következménye, hogy a tanítvány legközelebbi halála egy korábbi halálélményeitől teljesen eltérő esemény lesz. Ezentúl tudatosan éli át halálát és fizikai testét úgy veti le, mint az elviselt, hirtelen elszakadt és így használhatatlanná vált ruhát. Fizikai halála úgyszólván csak azok számára lesz fontos tény, akik együtt éltek vele, de észlelésük még teljesen a fizikai világ határai között mozog. Számukra „meghal” a tanítvány, az ő számára azonban jelentőségét illetően semmi sem változik környezetében. Az érzék- feletti világ, ahová most belépett, halála előtt is már a megfelelő módon tárul fel előtte és halálát követően is elébe tárni.

A „küszöb őre” kapcsolatban van még másvalamivel is. Az ember családhoz, néphez és fajhoz is tartozik, fizikai világbeli működése attól függ, melyik ez a család, ez a nép és ez a faj, melyik közösségbe való. Jelleme is ezzel függ össze. A családok, törzsek, népek és fajok életét vizsgálva nemcsak az ember tudatos tevékenységét kell tekintetbe vennünk. Ugyanúgy van családi, népi, stb. sors is, mint családi, faji, stb. jelleg. A fizikai érzékelésre korlátozott tudatú ember csak általános fogalomnak tartja mindezt, az előítéletében elfogult materialista gondolkodó pedig a szellemi kutatóra megvetéssel néz le, amikor az arról beszél, hogy a családi, vagy népi jelleg, a törzs, vagy a faj sorsa éppen úgy egy valóságos lényhez tartozik, mint az egyes ember sorsa az ő személyiségéhez. A szellemi kutató magasabb világokat ismer meg, az egyes személyiségek pedig éppen úgy tagjai ezeknek a világoknak, ahogyan az embernek is tagja a karja, a lába és a feje. A család, a faj, vagy a nép életében pedig nemcsak az egyes emberek működnek, hanem rajtuk kívül, mint valóságos lény, a család, a nép, vagy a faj szelleme is. Hiszen bizonyos értelemben az egyes emberek csak a család, a faj, stb. szellemének végrehajtó szervei. Teljesen megfelel az igazságnak, ha például azt mondjuk, hogy a néplélek a hozzá tartozó embert bizonyos munkák elvégzésére használja fel. A néplélek a magasabb világokban mozog, a fizikai valóságba nem ereszkedik le, egyes emberek szervezetét azonban mégis igénybe veszi, hogy hatni tudjon a fizikai világban, ahogyan egy épület egyes részeinek elkészítésére az építész is munkásokat alkalmaz. A család, nép, vagy faj szelleme valóban kiosztja mindenkinek az elvégzendő munkát, a magasabb munkatervbe azonban az anyagi világra korlátozott tudatú embert nem avatja be. Az egyes ember a nép-, vagy faj szellem céljainak érdekében tudatosság híján munkálkodik. Attól az időponttól kezdve azonban, hogy a tanítvány találkozik a „küszöb őrével”, már nemcsak azt a feladatot kell ismernie, amelyet mint személyiségnek kell elvégeznie, hanem tudatosan kell közreműködnie a nép és a faj feladatainak teljesítésén is. Minél jobban tágul a látóköre, feltétlenül annál nagyobb körre terjednek ki kötelességei is. Tulajdonképpen az történik, hogy a tanítvány lelke finomabb tagjai mellé még egy új tagot fejleszt ki, még egy ruhadarabbal többet vesz magára. Eddig úgy járt a világban, hogy személyiségét burkok vették körül, arról pedig, hogy népéért, fajáért, mit kell tennie, magasabb és az ő személyiségét felhasználó szellemi lények gondoskodtak. - A továbbiakban a „küszöb őre” azt is feltárja előtte, hogy ezek a szellemek leveszik róla a kezüket. Most már egészen ki kell lépnie a közösségből, de egyedülvalóságában teljesen „megkövesedne” és romlásnak nézne elébe, ha nem sajátítaná el azokat az erőket, amelyekkel a nép- és faj szellemek rendelkeznek. - Sokan mondják ugyan, hogy teljesen megszabadultak már a faji és törzsi kapcsolataiktól, „emberek” akarnak csak lenni, „ember és semmi más”, de feleletképpen meg kell tőlük kérdeznünk, hogy ki juttatta őket ilyen szabadsághoz? Nem a családjuk állította-e őket úgy bele a világba, ahogyan most benne állnak? Nem a törzsük, népük, fajtájuk tette őket azzá, amik? Hiszen azok nevelték őket és ha már felül tudtak emelkedni minden előítéleten és ha már törzsük, vagy fajtájuk jótevői és világító fáklyái lettek, ezt is csak az ő nevelésüknek köszönhetik. Sőt, ha azt mondhatják magukról, hogy „ember vagyok, semmi más”, azt is csak azokhoz a szellemekhez tartozó közösségnek köszönhetik, amelybe beleszülettek. - Csak szellemi iskolázás közben tudja meg az ember, hogy mit jelent teljesen elhagyottan élni törzsi, népi és faji szellemektől és a tanítvány eljövendő élete számára csak a szellemi iskolázás bizonyos fokozatán veszíti el jelentőségét az effajta nevelés, mert az akaratot, a gondolkodást és az érzést összekötő fonal elszakadásával együtt szertefoszlik az is, amit eddig a közösség szellemétől kapott meg. Úgy tekint vissza eddigi neveltetése eredményeire, mint egy házra, amelynek azonban már az összes téglája szét is morzsolódott és most teljesen új formában újból fel kell építenie. Ismét több, mint pusztán csak szimbólum, ha azt mondjuk, hogy miután a „küszöb őre” mindent elmondott már az első követelményről, a helyén forgószél keletkezik, kioltva az összes szellemi fényt, ami eddig megvilágította a tanítvány életének útjait. Mindent teljes sötétség borít, amelyet csak a „küszöb őréből” sugárzó fény tör meg, akinek e további intő szavai hangzanak fel a félhomályból: „Ne lépd át küszöbömet addig, amíg nem vagy benne biztos, hogy e sötétséget te magad át tudod világítani - ne tégy egy lépést sem, amíg meg nem bizonyosodtál róla, hogy saját lámpásodban elég olaj van. Eddigi vezetőid lámpásai nem világítanak már neked többé.” Szavai elhangzása után meg kell a tanítványnak fordulnia, vissza kell pillantania. A „küszöb őre” most elhúzza az élet titkait eddig előle elrejtő függönyt és ekkor a törzs, a nép és a faj szellemei működésűk teljében nyilatkoznak meg előtte, ő pedig most már pontosan látja, hogyan vezették eddig ezek a szellemek, de egyúttal világosan tudja azt is, hogy ezentúl már nem vezetik. Ez tehát az a második intelem, amelyet a „küszöb őre” intéz a tanítványhoz, mielőtt az átlépne a küszöbön.

Készületlenül senki sem bírná a „küszöb őre” látását elviselni, a magasabb iskolázás azonban, amely egyáltalán lehetővé teszi, hogy eljussunk a szellemi világ küszöbére, egyszersmind arról is gondoskodik, hogy a kellő pillanatban megkapjuk a látvány elviseléséhez szükséges erőt. A szellemi iskolázás azonban lehet annyira harmonikus is, hogy a tanítvány minden felindulás és megrendülés nélkül léphet át új élete küszöbén és élményét a küszöb átlépésekor a most ébredő új élete alaphangjává váló boldogság előérzete kíséri. Az új szabadság érzése túlszárnyal minden más érzést és ezzel az érzéssel együtt ébred tudatára annak, hogy az előtte feltáruló új kötelességeket és felelősséget élete bizonyos fokán minden embernek vállalnia kell.

 

[1] A fentiekből világosan látható, hog}! ,,a küszöb őre” a tanítvány felébredő magasabb látása előtt megnyilvánuló (asztrális) jelenség. A szellemtudományos iskolázás ehhez a találkozáshoz vezeti el az embert. Az alacsonyrendű mágia mesterkedése „a küszöb őrét” fizikailag láthatóvá tudja tenni, mégpedig úgy, hogy finom anyagok megfelelő keverékéből füstszerű felhőt állít elő. A mágus erőkifejtése formába tudja önteni a füstfelhőt és az ember kiegyenlítetlen karmája segítségéve! meg is tudja eleveníteni. - Efféle fizikai látványra már nincsen szüksége annak, aki kellőképpen felkészült a magasabb látásra, azt viszont, aki fizikai élőlény alakiéiban és kellő felkészültség hiányában látja meg saját kiegyenlítetlen kannáját, az a veszély fenyegeti, hogy rossz útra téved. Ne törekedjünk ilyesmire. „Zanoni” című művében Bulwer regény formájában írja le „a küszöb őrét”.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként