"Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás. Fojtogatás kifinomult formában. A Szfinx a kétség felhozója, a kérdésekkel kínzó - luciferi alak."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció

<< Vissza

Rudolf Steiner: Michael érzékfeletti iskolája és a Föld felszíne alatti ahrimáni iskolaDJ 2016.08.31.

(Elhangzott:1924. július 20-án, Arnheimben)

 

„Az antropozófia valódi jelentősége csak akkor világosodhat meg a vele együttműködők számára, ha bizonyos belső szent igyekezet folytán tudatosodik bennük az, hogy ők egy olyan jellegű nagy összefüggésbe illeszkednek, amit tegnap jellemeztem. Ez nemcsak belső lelkesedést jelent, hanem erőt is ad. Megértjük, hogy arra kell törekednünk, hogy mindinkább a folytatói legyünk annak, ami egykor a régi misztériumokban élt. Ezt a tudatot azonban minden irányban el kell mélyítenünk. És ez lehetséges is számunkra. Tegnapi fejtegetéseink értelmében visszatekintünk arra a korra, amikor Michael nagyszámú földöntúli lénnyel volt együtt a szellemi Nap-szférában, és ebből a szellemi Nap-szférából olyan jeleket küldött a Földre, amelyek egyfelől Nagy Sándor tetteihez, másfelől az arisztotelészi filozófiához adtak indítékot. Ez az inspirált, spirituális intelligenciának – mondhatnám – az utolsó fázisát teremtette meg a Földön. Michael ezután a Napról figyelte a Golgotai Misztériumot szellemi csapatával, és azokkal a vezető emberi lelkekkel, akik az ő megbízásából vitték véghez ezeket a tetteket a Földön, valamint az ilyen vezető emberi lelkek köré gyűlt emberi lelkek csoportjával együtt. Megrendítő élmény lelkünk elé idézni azt a pillanatot, amikor Michael angyalok, arkangyalok és emberi lelkek sokaságával szemléli Krisztus távozását a Napról, hogy egy emberi test burkába költözzön, és az emberi test földi élményei révén hozzákapcsolódjon az emberiség földi fejlődéséhez. Ez volt azonban Michael számára egyúttal a jel, hogy lassanként elengedje a Napról az addig általa őrzött égi intelligenciát, és mint szent esőt bocsássa le a Földre. A VIII. században a Michael körül levők azt látták, hogy az addig Michael által őrzött kozmikus intelligencia immár lent van a Földön.

Mindaz, ami a chartres-i mesterek és a dominikánus rend erre kiválasztott tagjai révén került a világba, teljes harmóniában történt Michael szándékával, amennyiben az emberiség egy olyan fejlődését alapozta meg, amelynek folytán a XV. század kezdetétől megindulhatott a tudati lélek kifejlődése, amelyben most is élünk. Az előző fejlődés első harmadában, vagyis az értelmi lélek vagy kedélylélek korszakának első harmadában, az alexandrinizmus révén elterjedt a földöntúli intelligencia Ázsiában, Afrikában és Európa egy részén. Sajátságos időszak köszönt be azonban akkor, amikor Michael, a Nap legkiválóbb arkangyalszelleme, a Napon állva megállapíthatja: az általa irányított kozmikus intelligencia már eltávozott a Napról, és megjelentek azok a feltételek, amelyek ennek az intelligenciának a további földi fejlődését előreviszik. Ez az időszak a Krisztus utáni XVI-XVII. században következett be. Michael ekkor mintegy felszabadul a kozmoszban végzett korábbi teendői alól. A földi fejlődéseket Gábriel irányítja, ahogyan tegnap elmondtam.

Michael most sajátságos helyzetbe kerül. Amikor egy arkangyal a földi dolgoknak éppen nem kormányzó fejedelme, attól még beáramoltatja impulzusait abba, amit a többiek tesznek. Mert a hét egymást követő arkangyal uralmának impulzusai folyamatosan áradnak felénk, de csak egyiküké dominál. Amikor például Gábriel volt az emberiség fejlődésének régebbi korszakaiban a vezető szellem, akkor elsősorban tőle áramlott a földi fejlődésbe mindaz, ami az ő uralmát jelentette, de a többi arkangyal együttműködött vele. Gábriel mostani uralmakor azonban Michael abba a sajátos helyzetbe került, hogy nem tudott a Napról a földi eseményekben részt venni. Egészen különös állapot egy vezető arkangyal számára, amikor azt látja, hogy hosszú időszakokon keresztül végzett tevékenysége mintegy megszűnik. Ezért történt, hogy ekkor Michael így szólt övéihez: arra az időre, amíg nem küldhetünk impulzusokat a Földre – ez az időszak nagyjából 1879-ig tart – külön feladatot kell keresnünk magunknak itt a Napszférában.

Azoknak a lelkeknek, akiket karmájuk az antropozófiai mozgalomhoz vezetett, lehetővé kell tenni, hogy rátekinthessenek arra, amit a Nap-szférában Michael és az övéi cselekedtek Gábriel földi uralma idején.

Ez olyasmi volt, ami eltért az istenek és az emberek között végbemenő valamennyi egyéb, szabályos tettől. A Michaelhez kötődő lelkek – Nagy Sándor korának és a nagy dominikánus kornak vezető emberi lelkei, valamint a köréjük gyűlt tanítványaik, és a vezető szellemekhez csatlakozó törekvő, fejlődő emberek sokasága – úgy érezték, hogy kiszakadtak a szellemi világhoz fűződő hagyományos kapcsolatból. Ekkor azok az emberlelkek, akik arra voltak rendelve, hogy majd antropozófusok legyenek, olyasmit éltek át az érzékfeletti szférában, amit régebben sohasem élt át emberi lélek a halál és újabb születés között a földöntúli régiókban. Az emberi lelkek azelőtt is átélték, hogy a halál és az újabb születés közötti időben a vezető szellemi lényekkel közösen kidolgozzák eljövendő földi létük karmáját. De régebben nem dolgoztak ki olyan karmát, mint most azok számára, akiket az említett értelemben arra rendeltek, hogy antropozófusok legyenek. A korábbiakban szellemileg sohasem dolgoztak úgy a halál és újabb születés között a Nap-szférában, mint ahogyan most Michael földi feladatoktól mentesült befolyása alatt lehetővé vált.

Ekkor az érzékfeletti szférákban megtörtént az az esemény, amelyre ma a legtöbb antropozófus szívének legmélyén emlékszik, jóllehet csak öntudatlanul, homályosan, álomszerűen. Egy antropozófus helyesen teszi, ha szívére gondolva ezt mondja: itt belül ma talán még öntudatlanul egy titok rejtőzik bennem, Michael XVI., XVII., XVIII. században a földöntúli szférákban véghezvitt cselekedeteinek visszfénye. Mostani Földre szállásom előtt szellemileg ott dolgoztam Michael vezetésével, aki különleges tettet hajtott végre, mivel szabaddá vált megszokott feladataitól. Mert Michael összegyűjtötte csapatát, összegyűjtötte azokat a szellemi lényeket, akik az angyalok és arkangyalok szférájából hozzá tartoztak, de összegyűjtötte azokat az emberi lelkeket is, akik valamilyen kapcsolatban álltak vele, és így keletkezett valami olyasmi, amit egy hatalmasan kiterjedő érzékfeletti iskolának nevezhetnénk. Ahogyan a XIII. század elején az együttműködő platonisták és arisztotelikusok mintegy égi tanácskozást folytattak, úgy a XV. századtól kezdődően és egészen a XVIII. századba nyúlóan egy érzékfeletti iskolázás zajlott le Michael közvetlen vezetésével, minthogy ennek legfőbb tanítójául a világrend magát Michaelt választotta ki. A XIX. század első felében történő, hatalmas imaginációkban lefolyó érzékfeletti kultuszt tehát, számos emberi lélek érzékfeletti iskolázása előzte meg, olyan iskolázás, amelynek tanításait ezek az emberi lelkek most öntudatlanul hordozzák magukban. Az iskolázás közvetlen hatása abban nyilvánul meg, hogy ezek az emberi lelkek most vonzódnak az antropozófiához. Az antropozófiához való vonzódás tehát ennek az iskolázásnak az eredménye. Így elmondhatjuk, hogy egykor, a XV. század végén Michael összegyűjtötte isteni és emberi csapatát a Nap-szférában, és hosszú időszakon át mintegy a következőképpen szólt hozzájuk:

Amióta az ember az emberiség története szerint alakban népesíti be a Földet, léteztek misztériumok a Földön: Nap-misztériumok, Merkúr-misztériumok, Vénusz-misztériumok, Mars-misztériumok, Jupiter-misztériumok, Szaturnusz-misztériumok. Az istenek ezekbe a misztériumokba küldték le titkaikat, itt nyertek beavatást a megfelelő emberek. Így megtudhatták a Földön, hogy mi történik a Szaturnuszon, Jupiteren, Marson stb., és hogyan hat mindez a földi emberiség fejlődésére. Mindig voltak olyan beavatottak, akik érintkeztek a misztériumokban az istenekkel. A beavatottak régi ösztönös szellemi látással érzékelték mindazt, amit a misztériumokban az impulzusok nekik közvetítettek. Ez – mondta Michael az övéinek – csekély hagyománytól eltekintve megszűnt a Földön, már nem létezik. Az impulzusok nem tudnak már a Földre áramolni. Csakis a legalárendeltebb régióban, a szaporodás szférájában van még Gábrielnek hatalma, hogy bejuttassa a Hold-hatásokat az emberiség fejlődésébe. A régi hagyományok, azonban többé- kevésbé eltűntek a Földről, és ezzel megszűnt az emberek tudattalanjába és így a testi lényükre ható impulzusok gondozásának lehetősége is.

De most mi visszatekintünk mindarra, amit a misztériumokban adtak az embereknek, áttekintjük ezt a csodálatos tablót, végigkövetjük az idők folyását. Misztériumhelyeket találunk, látjuk, amint beáradt a misztériumokba az égi bölcsesség, ahogyan az emberek beavatást nyertek általa, ahogyan a kozmikus intelligencia éppen Napunk szent helyéről jutott le az emberekhez, úgy, hogy az emberiség nagy tanítóiban spirituális eszmék, gondolatok, fogalmak támadtak, de ezekhez Napunk megszentelt helyéről kapták az inspirációt. Ez most véget ért a Földön. A Föld régi korszakaira visszapillantva látjuk, ahogy mindez fokozatosan eltűnik az emberiség fejlődéséből Nagy Sándor korában és ennek utóhatása idején, odalent az emberek között pedig mindinkább a földivé vált intelligencia terjed el. De számunkra megmarad ez a látvány: látjuk azokat a titkokat, amelyekbe beavatták egykor a misztériumok beavatottjait. Tudatosítsuk most magunkban ezeket! Ébresszük ennek tudatára azokat a körülöttem levő szellemi lényeket, akik sohasem jelentek meg földi testben, hanem csak éteri formában élnek. De ébresszük ennek tudatára azokat a lelkeket is, akik sokszor jártak földi testben a Földön, most azonban éppen itt vannak, és a Michael-közösséghez tartoznak, ébresszük ennek tudatára ezeket az emberi lelkeket is. Vázoljuk fel azon lelkek számára, akik az intelligencia módján kötődnek hozzám, Michaelhez, azt a nagy beavatási tanítást, amely egykor régi módon áramlott le a Földre a misztériumokon keresztül.

Ekkor „átvették” – ha használhatok ilyen összefüggésben egy kissé triviálisan hangzó földi kifejezést – a régi beavatás bölcsességét. Hatalmas, átfogó mennyei iskola volt ez. Ebben Michael azt tanította, amit ő maga többé már nem kormányozhatott. Ez valami rendkívüli volt, és mélységesen nyugtalanította az ahrimáni démonokat a Földön, éppen a XV-XVII. században, átnyúlva a XVIII. századba is. Ezeket rettentő izgatottság kerítette hatalmába, és így sajátságos dolog történt, olyasmi, ami egyfajta poláris ellentétet hozott létre a kor égi és földi tettei között. Fent a szellemi világban ott van a magasztos iskola: ez új módon foglalja össze a régi beavatási bölcsességet az érzékfeletti szférában, és az előzőleg erre kijelölt emberi lelkek haláluk és újabb születésük között most felemelik az intelligens tudatba, a tudati lélekbe azt, ami korábban, a régi korokban az értelmi vagy kedélylélekben, illetve az érzőlélekben és a többi részünkben élt, mint az ember bölcsességtulajdona. A belső szóban beszélés módján, ami sok tekintetben egyúttal szigorú is, Michael kifejtette övéinek a világ összefüggéseit, a kozmikus összefüggéseket, az antropozófiai összefüggéseket. Ezek a lelkek olyan tanítást kaptak, amely feltárta előttük a világ titkait. Lent a Földön viszont az ahrimáni szellemek működtek. És szükséges, hogy ezen a helyen egészen leplezetlenül mutassak rá az igazság egy olyan titkára, amely külsőséges szempontból bizonyára nem tűnik elfogadhatónak a jelenlegi civilizáció nézőpontjából, de az antropozófusoknak ismerniük kell ezt az isteni titkot, hogy helyes módon vezessék a civilizációt – ahogy utaltam rá – a XX. század végének idején.

Míg Michael odafent tanította csapatát, addig közvetlenül a Föld felszíne alatt valamiféle földalatti ahrimáni iskolát alapítottak meg. Elmondhatjuk ezért, hogy a Föld feletti régióban a Michael-iskola van, az ahrimáni ellen-iskolát pedig abban a régióban hozták létre, amelyen állunk – mert a föld alatt is szellemiség működik és tevékenykedik. Mivel akkor, éppen abban az időben nem áramlott le semmiféle impulzus Michaeltől a Földre, hogy égi inspirációt adjon az intelligenciának, és mivel így az intelligencia kezdetben magára maradt a Földön, azért most annál inkább azon igyekeztek az ahrimáni csapatok, hogy az intelligenciát illetően alulról a saját impulzusaikat juttassák be az emberiség fejlődésébe. Hatalmas kép tárul a szemünk elé. Képzeljük magunk elé: odafent Michael tanítja követőit, hatalmas kozmikus igékben tárja fel a régi beavatási bölcsességet, a Föld mélységeiben, pedig az ahrimáni iskola áll vele szemben. A Földön kibontakozóban van a mennyekből lehullott intelligencia; Michael a Föld irányában még mennyei magányban tartja iskoláját – fentről nem halad áramlás lefelé –, de az ahrimáni hatalmak annál inkább felküldik impulzusaikat a Földre.

Mindig voltak a Földön olyan testet öltött lelkek, akik megérezték az említett évszázadokban a helyzet szorongató voltát. Ha ismerjük a kor szellemtörténetét, főképpen Európában, akkor mindenütt rábukkanunk arra a sajátos tényre, hogy éltek itt-ott olykor egészen egyszerű emberek, akik megérezték ezt a szorongató helyzetet: az emberiségnek a michaeli impulzusoktól való elhagyatottságát, miközben alulról démoni szellemi gőzeikben olyan erők törnek felfelé, amelyek az intelligenciát meg akarják maguknak kaparintani.

Különös, hogy az élő bölcsesség megnyilatkozásainak mennyire szorosan hozzá kell kötődniük az emberhez, hogy ne fajuljon el az, ami belőlük fakad. Az igazságnak éppen ezt a titkát kell itt érintenünk. Mert akinek a Michael-bölcsességet kell hirdetnie, az bizonyos vonatkozásban úgy érzi, hogy akkor jár a jó úton, ha küzd azért, hogy megtalálja a kifejezéseket, a szavak megformálását Michael bölcsessége számára. Még akkor is a jó úton érzi magát, amikor a saját kezével írhatja le ezt a Michael-bölcsességet, mert ilyenkor az írott formába, abba, ami az ő tevékenysége, beleáramlik az, ami szellemileg kapcsolódik az emberhez. Borzongató érzés – bár el kell viselnünk, és korunkhoz hozzátartozik –, amikor a Michael-bölcsességet, amit szívesen leírunk és akár olvasmányul is átadunk az embereknek, mechanikusan sokszorosítva látjuk a nyomtatott könyvekben. Aki a szellemi életről beszél, az borzongást érez a nyomtatott könyv iránt.

A tegnapi előadással kapcsolatban azt kérdezte valaki – erre némileg már Swedenborg[1] is utalt –, hogy a nyomtatott betű nem jelenti-e a szellemi élet végső kiszikkadását? De ez így van! A betű csak addig él, amíg egy emberen folyamatosan átáramolva folyik alá a szellemiségből. Akkor válik ahrimán-szerű szellemi hatalommá, amikor a mechanikus eszközök révén, bizonyos fokig mintegy a világ másik oldaláról rögzítik, amikor nyomtatott betűként kerül az ember szeme elé. Mert éppen az a különös, hogy a könyvnyomtatást – minden kísérő jelenségével együtt – az az ahrimáni iskola honosította meg Európában, amelyet a Michael-iskola ellen-iskolájaként alapítottak meg, és a XV-XVIII. században működött. A könyvnyomtatásból olyan démoni erők fakadhatnak, amelyek éppen arra alkalmasak, hogy a michaeli áramlat ellen küzdjenek.

Az antropozófusnak valódi jelentésében kell átlátnia az élet realitásait. A nyomdászatban szellemi hatalmat kell látnunk, de olyan szellemi hatalmat, amelyet Ahrimán szegzett Michaellel szembe. Michael ezért állandóan arra intette azokat, akiket iskolájában tanított: ha ismét lejöttök a Földre, hogy véghezvigyétek, amire itt felkészültetek, akkor gyűjtsétek magatok köré az embereket, és a legfontosabbakat élőszóval közöljétek velük. Ne azt tekintsétek a fő célnak, hogy „irodalmilag”, csupán nyomtatott könyvek útján, lépjenek fel a világban. – Ezért Michael működésének elsősorban az embertől emberhez szóló intimebb hatás felel meg. Ha tehát nemcsak könyveken keresztül tevékenykedünk, hanem összejövünk, és emberi-személyes módon fogadjuk be a leglényegesebb impulzusokat. Az egyéb dolgokat pedig csak emlékezetünk kisegítésére használjuk, számolva az ahrimáni korszellemmel – ez szükséges, mert Ahrimán roppant nagy uralmat szerezne, ha mesterségét épp annyira nem használnánk ki mi is –, ha tehát úgy járunk el, hogy a nyomtatott könyvet nem küszöböljük ki ugyan, de megfelelően összehangoljuk a közvetlen emberi érintkezéssel, akkor megalapozzuk azt, hogy a Michael-áramlat először az Antropozófiai Társaságot hassa át. Mert az említettek alapján helytelen lenne azt mondanunk, hogy szüntessük meg az antropozófiai könyveket. Ezzel a nyomdaművészetet éppenséggel kiszolgáltatnánk a michaeli bölcsesség legádázabb ellenségeinek, és lehetetlenné tennénk antropozófiai munkánk folytatását, amelynek éppen a XX. század végéig gyarapodnia kell. A kinyomtatott betűt viszont meg kell nemesítenünk a michaeli bölcsesség iránt érzett szent érzületünkkel. Mi Ahrimán szándéka, amikor Michaellel küzd? Ahrimán ma mindenütt magához akarja ragadni az intelligenciát, különösen ott avatkozik be, ahol a körülmények ezt megkönnyítik. Miben rejlik az ahrimáni szellemek legfőbb tevékenysége a jövendő Michael-korszak elleni harcukban? Hatásuk lényege az, hogy amikor az emberek tudata letompul, akkor ezek az ahrimáni szellemek bizonyos fokig „megszállottá” teszik őket, és belenyúlnak az emberek tudatába. Így tompult el sok ember tudata 1914-ben, és belesodródtak a szörnyű világháborúba. Ahrimán csapatai az emberek elhomályosult tudatában hozták létre a világháborút, tehát az embereken keresztül. A háború okait sohasem fogják külsőlegesen, a levéltárak dokumentumai alapján felderíteni. Meg kell néznünk a történelmet, és észre kell vennünk, hogy itt, ott vagy amott, elhomályosult a hangadó személyiségek tudata. Ez alkalmat adott Ahrimánnak, hogy az embereket megszállottá tegye. Ha tudni akarjuk, hogy korunkban az emberek milyen könnyen válhatnak Ahrimán megszállottaivá, csak arra kell gondolnunk, hogy mi történt, amikor az európaiak Amerikába érkeztek, és nyomtatott könyveket hoztak magukkal. Ekkor Észak-Amerika keleti részén még indiánok éltek. Az indiánok az európaiaknál látott sajátságos írásjeleket kis démonoknak vélték. Helyes meglátásuk volt; iszonyúan féltek a kis démonoktól, a nyomtatott betűkként látható a-tól, b-től és a többitől. Mert ezek a legkülönfélébb módon sokszorosított betűk lebilincselően hatnak a mai emberre, ezen az igéző erőn csak a jó michaeli érzülettel juthatunk túl, ha abban a bölcsességben, amit közölni akarunk, meg tudjuk látni az emberit. […]

Mindenekelőtt ezt akartam most előadásaimmal a szívükbe vésni. Mert elsősorban a szívekhez kell szólnunk. A szívek legyenek Michael segítői az égből a Földre leereszkedő intelligencia elnyerésében. Ahogyan Michaelnek el kellett tipornia a régi kígyót, úgy kell átformálnia, spiritualizálnia a kígyóvá lett intelligenciát. Ahol ez, mint ellenfél jelenik meg - vagyis nem spiritualizáltan, hanem szellemileg ahrimanizáltan – ott az antropozófiai szellem michaeli érzületében felnevelt éberség segítségével kell felismernünk.”

 

A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. kötete 9. előadásának részlete.

Fordította: dr. Kellner Ágnes

GA 240

Genius Könyvkiadó, Budapest, é.n.

 

[1] Emanuel Swedenborg svéd tudós, filozófus, teológus, látnok és keresztény misztikus a XVII-XVIII században.