Remélem, hogy mostani kiegészítő kurzusunk az előző évben elhangzottakhoz[1] valódi kiegészítésül szolgál majd. Különösen észrevehető lesz ez a kurzus vége felé, amikor az elmondottak majd számos terápiái kilátásban kristályosodnak ki. Magam igyekezni fogok a dolgokat a beteg, a gyógyulásra vágyó ember szemszögéből leírni. Mivel a dolgokat más oldalról vizsgáljuk, mint szokásos, így más eredményekre is jutunk majd, ezenkívül az anyag lényeges kibővítésével is kell számolnunk. Ezúttal szeretném Önöknek bemutatni, amit antropozófusként mindannyian ismernek; hogyan viselkednek az ember lénytagjai, fizikai teste, éterteste stb. a megbetegedés, illetve a gyógyulás folyamán. Az első medicina kurzuson arra kellett szorítkoznom, hogy bemutassam az ember bensőjének megnyilvánulásait, most megpróbálkozom annak bemutatásával, hogyan befolyásolhatók az ember lénytagjai azokkal az anyagokkal, melyeket gyógyszereknek nevezünk. Továbbá mi az, ami gyógyszerként hat, és az hogyan befolyásolja az emberi szervezetet. E ponton mindjárt egy feltételt kell szabnom.

Legutóbb, amikor ugyanerről a témáról volt szó, anyagokról vagy legalábbis főként fizikai gyógyszerekről beszéltünk. Ha az ember magasabb lénytagjairól, az emberi természet érzékfeletti tagjáról van szó, akkor nem beszélhetünk ugyanezen módon „anyagokról”. Bár így említjük majd őket, hogy lerövidített módon beszélhessünk róluk, de egy alapvető ténnyel kell tisztában lennünk az egész diszkusszió folyamán. Tudnunk kell ugyanis, hogy nem szabad az anyagokból olyan módon kiindulnunk, ahogyan a tudomány ezt teszi, amikor az emberről és környezetéről beszél. Különösen így van ez, ha az ember egészséges illetve beteg állapotának megértéséről van szó. Amiből ki kell indulnunk, az sohasem egyszerűen anyag, hanem folyamat, nincsen „készen”, hanem történésben találtatik. Ha tehát anyagról beszélünk, akkor azt nem úgy kell anyagként értelmeznünk, ahogyan érzékeink előtt megjelenik, hanem mint egy nyugalomba jutott folyamat eredményét.

Ha például kovás föld van előttünk, akkor azt anyagként kezeljük. A lényeget azonban nem fogtuk meg az ún. testi megjelenéssel. Lelki szemeink előtt meg kell jelenjen a folyamat, mely az egész világban jelen van, és melynek eredményeképpen ezen anyag nyugalomba jutott, kikristályosodott, bizonyos értelemben egyensúlyban van. Lényeges továbbá az, hogy az emberben, illetve az emberen kívül zajló folyamatok kölcsönhatásait szem előtt tartsuk, mert ezekkel a kölcsönhatásokkal az egészséges és a beteg ember is szakadatlanul kapcsolatban van.

Tulajdonképpeni anyagunkat csak holnap kezdhetjük majd meg, mert ma még szeretném Önöknek megmutatni hová vezetnek el bennünket e kölcsönhatások. Ehhez arra van szükségünk, hogy az embert az antropozófiai szellemtudomány értelmében „fogjuk fel”. Sematikusan fejezem majd ki magamat, amennyiben az ember hármas tagozódásáról beszélek. Mint tudjuk, megkülönböztetjük az idegi-érzéki embert, mely főleg a fejben koncentrálódik, de az egész emberben jelen van. A fej a leginkább idegi-érzéki, de a „fej” az egész emberben jelen van.

Aztán itt van a ritmikus ember, mely mindazt átfogja, ami a légzéssel és a cirkulációval összefüggő. A ritmikus embert mégis kéttagúnak kell képzelnünk, mert vannak részei melyek inkább a légzés felé, és megint más részei, melyek meg inkább a cirkulációs rendszer felé tendálnak. Végül ebbe a cirkulációs rendszerbe tagozódik bele mindaz, amit végtag- és anyagcsereembernek tekintünk.

Ha tehát az ember fejét tanulmányozzuk, akkor az emberi szervezetnek azt a részét vesszük szemügyre, mely a leginkább idegi-érzéki. Az emberi fej szervezete lényegesen különbözik az ember többi tagozatától, beleértve a magasabb tagozatok viszonylatát is. Ha ugyanis az emberi fejet szellemtudományi szempontból vesszük vizsgálat alá, akkor az az asztráltest és az étertest lenyomatának tekinthető, majdhogynem kiválasztódása ezeknek. A fizikai test másképpen van jelen a fejben, mint az Én, az asztrális és az étertest lenyomata. Az emberi fej, ahogyan az embrióban látjuk, nem a szülők organizmusából kerül kialakításra, hanem arra kozmikus erők hatnak. Arra, amit éterinek nevezünk, arra még hatnak a szülői organizmusok, de már abban is ott van a kozmikus hatás a születés előtti időkből, a „koncepció előtti” lelki-szellemiből. Az asztrálisban és az Én-szerűben is érvényre jutnak a „koncepció előtti”, a szellemi világban szerzett élmények. Mindezek formálják az ember fejét.

Az Én létrehozza lenyomatát az ember fején, az asztrál is megteremti a maga fizikai lenyomatát, az éteri is; csak a fizikai nem, mely itt a Földön elsődleges-hatóként jön létre, ez nem lenyomat a fejben, hanem egy „primer-ható”. Ha tehát sematikusan rajzolok, azt mondhatom, hogy az emberi fejképzés az Én lenyomata. Az Én szerveződik ott belül, éspedig főként az által hogy a fej melegviszonyait differenciálja. Ott belül differenciál az asztráltest is, mely főleg a fej légies-gázos folyamatait hatja át (lásd az ábrát).

Az étertest is meghagyja lenyomatát, végül marad az, ami a fej számára a fizikai test, mely fizikai folyamatként működik. (Lásd az ábra satírozott részét!) Olyan ez a fizikai rész, mint a csontos hátsó koponya, de ez a fizikai része a fejnek szétterjed az egész fejre, csak a sematikus ábrázolás miatt került a satírozott részre. Az emberi fej képződésében ez a fizikai folyamat egy igazán elsődleges fizikai folyamat, mely nem lenyomata, vagy kifejeződése valami másnak, hanem csakis sajátmagának megtestesítője.

Nos, ebben a fizikai fej-folyamatban egy dualitás működik, azaz két folyamat együttműködéséről van szó. E két folyamat együttműködése azonban csak akkor érthető meg, ha szellemtudományos pillantással szemléljük őket párhuzamosan azon eseményekkel, melyek kinn az univerzumban zajlanak, Ha az univerzum őshegységében a palaképződés folyamatát vizsgáljuk, akkor a kovaföld palává történő átalakulását követjük. Nos, ekkor kapjuk meg azokat az erőket, melyek itt benn a tejben működnek. Mindez egy rendkívül fontos összefüggés az ember és környezete között. Az emberi fejben ugyanaz a folyamat zajlik, mint künn az ásványvilágban. Manapság csaknem minden geológus számára világos, hogy a palaképződés a kovaföld „élettelenné tétele”, melyben a szilícium játszik szerepet. A palaképződésben egyfajta ásványivá vált növényvilágot kell látnunk. Ha ebben az ásványivá vált növényvilágban megpróbáljuk „elcsípni” az élettelenné-tétel eseményét (mely a Föld palaképződésével azonos), akkor megragadjuk az emberi fejben zajló folyamat poláris ellentétét. Ha pedig az ezzel duálisan együttműködő folyamatot keressük, akkor megint csak kinn kell keresgélnünk. Ott kell kutakodnunk, ahol például mészkőhegyek képződnek. Manapság nyílt titok a tudomány számára, hogy a mészkőhegyek létrejötte az „állatiatlanná tétel folyamatán nyugszanak (mely az „állativá válás” folyamatának ellentéte). Nos, ennek poláris ellentéte képezi a duális pár hiányzó oldalát az ember fejében. Ha tehát a szilíciumot és a meszet, melyek nyugalomba jutott folyamatok, az emberi fej képződésében részeseknek tekintjük, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy itt az ember fejképződésébe olyasmik játszanak bele, melyek a kinti természetben rendkívül jelentős szerepet kapnak. Már most tájékozódhatunk a kovaföld szilíciumán keresztül a fizikai-fejben végbemenő eseményeket illetően; ha ugyanis a szilíciumról beszélünk, ekkor arról tudjuk, hogy egy nyugalomba jutott folyamattal van dolgunk. Ugyanez a helyzet a mésszel (kalcium) is, ez is egy nyugalomba jutott folyamat eredménye. Ezek a folyamatok az emberi fejben olyan egyéb folyamatokkal kerülnek összefüggésbe, melyeket a Földön nem találunk meg, melyek csak lenyomatként vannak jelen, amennyiben a fej az étertest, az asztráltest, és az Én lenyomatai. Ez utóbbi folyamatok számunkra nyugalomba jutottak, nem Földi folyamatok, csak a fej fizikai folyamatai zajlanak Földi folyamatokként.

Hogy egyfajta áttekintést kapjunk, az emberi szervezet második tagjára térünk át (nevezzük ezt egyszerűen a mell-tagozatnak). Ez a tagozat lényegében átfogja a ritmikus embert, és ezt mindjárt sematikusan felosztjuk a légzés-ritmusát átfogó, és a cirkuláció ritmusát átfogó részekre.

Ha most a légzés ritmusának szervezetét megvizsgáljuk (lásd a rajzot), akkor azt találjuk, hogy az az Én és az asztráltest lenyomata. Ahogyan tehát a fej az Én, az asztrális és az éteri lenyomata, az itt látható légzési ritmus az Én és az asztrál lenyomata, és rendelkezik egy elsődlegesen sajátmagért ható résszel (lásd a satírozott részt), melyben a fizikai és az étertest működnek együtt. (Az emberi fejben elsődlegesen sajátmagáért csak a fizikai test hatékony, ott az étertest is lenyomat!) A légzésritmus rendszerében elsődlegesen tehát a fizikai és az étertest hatékony, az Én és az asztráltest pedig lenyomatok. Mindez lényegében a cirkulációs rendszerben is így van, de gyengébben, mivel az anyagcsere-szervezete „beletolódik” a cirkulációs rendszerbe. Végül a végtagrendszer, mindazon részével, ami benne anyagcsere „belenyúlik” a cirkuláció rendszerébe, kivéve a „cirkulációját”, vagyis a mozgást, mely az Én lenyomata, és abban együttműködnek a fizikai-, az éteri-, és az asztráltest primer hatékonyként. (lásd az ábrát.)

Ha tehát a mell-embert szemléljük, akkor benne lenyomatként csak az Én-t és az asztráltestet találjuk. Ugyanakkor egy hatékony elsődleges organizációt találunk itt, mely nem csak a fizikaira támaszkodik, hanem az éterivel átjárt fizikaira. Mindez inkább igaz a légzés ritmus-szervezetére, a cirkulációba már „belejátszik” az anyagcsere rendszere.

Most látjuk tehát, mennyire különböző tagozatok működnek együtt az emberben. Ezen különböző fizikai tagozatokba, melyeket a fej-rendszerének, a mell-rendszerének, a végtagok-rendszerének nevezünk, különböző módon épülnek bele azok a tagozatok, melyeket a szellemtudományban fizikai testnek, étertestnek, asztráltestnek és Én-nek nevezünk. Az ember feje, ahogyan folyamatként megjelenik tulajdonképpen egy fizikai test, mivel mindaz, ami nem fizikai test, az lenyomata az Én-nek, az asztráltestnek és az étertestnek. Mindaz, amit Középső embernek nevezünk, az az étertest és a fizikai test együttműködése. Ami nem a fizikai és étertest, az lenyomata az Én-nek és az asztrálnak. Végül a végtag-anyagcsere emberben az utóbbi kettő „csúszik egybe”, itt a fizikai test az étertest és az asztráltest működnek együtt elsődlegesen, miközben az Én képez lenyomatot (lásd az ábrát fenn).

Na most arról van szó, hogy a fej fizikai organizációjának a kovafölddel nyugalomba jutott folyamatának „párhuzamosát” kellene megtalálnunk a Középső emberben. Az a sajátos helyzet áll elő, hogy itt „középen” a kovaföld-képzésének folyamata sokkal erőteljesebben, kiterjedtebben hatékony. A tejben úgymond „finomabban” működik. A Középső emberben erőteljesebb, kiterjedtebb, bizonyos értelemben differenciáltabb. És a legerősebben a végtag-anyagcsere emberben hat. Ha tehát a kovaföldhöz kötött folyamatot szemléljük, azt kell mondanunk: ott hat a legerősebben, ahol leginkább kell az Én segítségére sietnie. Mivelhogy az Én egyedül rendelkezik lenyomattal az anyagcsere-emberben. Itt kell a leginkább működnie a kovaföld előállítását végző folyamatnak. Ahol mindössze az asztráltestnek kell segítenie, ott ez a folyamat gyengébben működik, ahol pedig csak az étertestnek kell „segítenie” (nevezetesen a fejben), ott a leggyengébb.

Fordított értelemben azt is mondhatnék: mindaz, amivel ezt a folyamatot kapcsolatba hoztuk (amelyikben a kovaföld nyugalomba jut), az emberi fejben a leginkább anyagszerűen hat, a dinamikusra erőként alig képes hatni. Ahol azonban erőként gyenge hatású, annál inkább erősödik ott, ahol az anyag nyugalomba jut. Fogjuk fel tehát a kovaföldet anyagként, és akkor azt mondhatjuk: hatékonysága a legerősebb a fejben. Ha viszont folyamatként fogjuk fel, azt kell mondjuk: bizony a fejben a legkisebb a hatása. Ahol tehát a legerősebb anyaghatás van, ott van a leggyengébb dinamikus hatás. A Középső emberben a kovaföldre vonatkoztatva az anyag- és erőhatások körülbelül egyensúlyban vannak. A végtag-anyagcsereemberben pedig az erőhatás kerekedik felül, itt az anyagi hatás a legkisebb.

Ha az emberi fejet szellemtudományosán kívánjuk tanulmányozni, akkor a Föld képződésében a mészképző- és a kovaföldképző (vagy kovasavképző) folyamatokat kell szemügyre vennünk. Minderre majd későbben kerítünk sort. Most arról beszéljünk, mely kevésbé periférikusán található az emberben, mégpedig a ritmikus légzési rendszer. Ez a rendszer elsősorban a fizikai és az éteri összjátékát mutatja, melybe az Én és az asztrális lenyomata szövődik bele. Ha ehhez egy karakterisztikus folyamatot keresünk, akkor ilyet a természetben nem találunk, magunknak kell azt előállítanunk. Ha növényi anyagokat égetünk el, akkor növényi hamut kapunk. Ez olyasmi, ami folyamatként képezi le a benne lejátszódót… a hamu létrehozatala, és a hamu nyugalomba jutása… ami ebben a tűzfolyamatban és hamuképződésben lejátszódik, az hasonló módon rokon a légzési folyamattal, mini ahogyan a kovaföld folyamata rokon azzal, ami a fejben fizikailag lejátszódik. Ha most a hamuképző folyamat korrelátumát keressük a légzésritmus folyamatában, akkor azt csak a másik pólusból kiindulva találjuk meg.

Ha ezt megpróbálom lerajzolni (lásd az ábrát), akkor itt van a légzésritmus-folyamat, a keringésritmus-folyamat: a légzésritmus-folyamatában a növényi hamu az, mely a folyamat hatékonyságát jellemzi. Ezt a növényi-hamus folyamatot kerülő úton hatékonnyá kell tennünk az anyagcsere segítségével a másik pólusban, a cirkuláció-ritmusorganizációjában. Ezt a növényi hamut - illetve ennek erőit - kell a cirkuláció ritmusába bejuttatnunk, hogy a poláris ellenhatását váltsa ki a légzésritmus folyamatában.

Az emberi szervezet megértésében ezen összefüggések felismerése rendkívül fontos. Láthatjuk, hogy a kovaföld képzőfolyamata az egész emberrel összefügg. A növényi hamuvá-válás folyamata a Középső ember esetében szintén jelentős; mivel a légzést és a cirkuláció ritmusát választja ketté: Ha a légzésritmust vesszük szemügyre, akkor ezeknek a szerveknek a felépítése lényegében egyetlen processzustól függ, az elégetett növényi után visszamaradó hamu processzusától. A légzés ritmusának folyamata egy szakadatlan harc a növényi hamu képződése ellen, Ez azonban egy olyan harc, mely nem zajlik anélkül, hogy ennek ellentéte ne hatolna be a szervezetbe. Az ember a Földön kell éljen, ahol kovaföld-folyamat és mészföld-folyamat zajlik. Nem lennénk emberek, ha ezek a folyamatok bennünket elárasztanának. Azáltal válunk emberré, hogy polárisán egymásnak feszülő folyamatokat hordozunk magunkban. A kovaföld folyamata ellen magunkban hordozzuk az ellene ható pólust, és ugyanígy van ez a mészföld folyamata esetében is. E pólusokat hordozzuk magunkban a fejképződésben, és az emberben lefelé haladva fokozatokban… a légzés ritmusában hordozzuk a növényi hamuvá-válás elleni pólust. Nincsen ez másképpen, mint ahogyan a nyomás ellennyomást hoz létre. Ha a kovaföld képzőfolyamatát a szervezetben intenzívebbé teszem, akkor módosítom az ellenhatást is. Ugyanígy van ez a növényi hamuvá válás folyamatával is. A kérdés csak az, hogyan tudjuk ezeket a hatásokat és ellenhatásokat uralmunk alá vonni? A fontos az, hogy felismerjük, hogy mely folyamatok zajlanak az emberi szervezeten belül (de egészen fel az Én-ig), és melyek vannak kívül az emberi szervezeten. E folyamatok ugyanis nagyon differenciáltak kívül és belül, ha polárisán is feszülnek egymás ellen. És abban a pillanatban, ha valami, ami természete szerint a bőrömön kívül kellene, hogy legyen, mégis belül van, vagy abban a pillanatban, amikor egy csendes testérzet kívülről befelé hat, bár tulajdonképpen ez nem lehetne egy kívülről befelé jövő hatás, mégis létrejön egy belső ellenhatás, ebben a pillanatban az a feladatom, hogy ezzel a belső ellenhatással valamit előidézzek. Például: ha azt konstatálom, hogy az emberben a normális kovaföld-ellenhatás helyett egy vonzalom alakul ki ehhez a folyamathoz, akkor azt kívülről úgy vagyok képes szabályozni, ha olyan anyagokat vezetek be, melyek ellenkező hatást fejtenek ki.

Ha ezt elégszer átgondoljuk, fokozatosan kapunk egy érzést ahhoz, hogy az ember és környezete közötti kölcsönhatást „átlássuk”. Ha megértik, hogyan segít az Én-nek az, ami a kovaföldképző folyamatban található, amikor az Én hatni kíván a végtagokon és az anyagcserén keresztül, továbbá tudják, hogy a kovaföld képzőfolyamatának anyaga a legerőteljesebb hatóanyag az emberi fejben, akkor azt mondhatják: nos az, ami legyengített intenzitású erőhatásként az emberi fő számára segítség, abból látható hogyan hat az Én fokozataiban az emberben.

Amennyiben az Én viszonyát az ember végtaganyagcseréjéhez szemügyre vesszük, akkor úgy találjuk, hogy ebben a viszonyban van az emberi egoizmus eredete. Az emberi egoizmus rendszeréhez hozzátartozik a szexuális rendszer is. Az Én éppen a szexuális rendszeren keresztül hat kerülő úton az emberi lényre, teszi azt önössé.

Ha ezt megértik, azt mondják majd: de akkor ellentmondásnak kell lennie aközött, ahogyan az Én a kovaföld segítségével hat a végtagrendszerre, és aközött, ahogyan ez az Én az emberi fejből hat a kovaföld segítségével. Ott ugyanis egoizmusmentesen hat. Ha mindezt szellemtudományosán vizsgáljuk meg, akkor azt kell, hogy mondjuk: itt egy differenciált hatásról van szó.

Amennyiben ezt a figyelemreméltó hatást sematikusan kellene ábrázolnom, akkor azt kellene mondanom: az Én (mint valódi szervezőelem) a végtagrendszerből kiindulva az embert összefogóan, az emberben lévő „folyadékokat” egy osztatlan egységbe kötve hat (piros). Mindaz pedig, ami ebben a folyamatban „erőként” van jelen (lásd az ábrát: sárga), az differenciálóan, széjjelszóróan hat. Mindez az emberre nézve azt jelenti, hogy a fejben szervileg jelenlévő erők hatásukban az egyes szervekre különböző hatásúak. Serkentve lesznek tehát a tulajdonképpeni fejben zajló kovaföld folyamaton keresztül, hagy normális hatásukat kifejtsék. Egy olyan folyamat előtt állunk, mely ha lentről felfelé hat, akkor mindent „összekavar” az emberben, ha pedig fentről lefelé hat, akkor mindent plasztikussá tesz, uralja a szervezést, és az egyes szerveket helyesen stimulálja.

Ha megfelelő szemléletmódra teszünk szert az egyrészről „összeterelő”, másrészről a „széjjelszóró”, vagyis az egyes szerveket differenciáló, szemben az azokat szintetizáló erők hatásmódjáról, illetve legfőképpen az egyes embernél szabálytalanságokat mutató erőviszonyokról, akkor fokozatosan megtanuljuk kezelni betegeinket. Ennek részleteit a következő előadásokban meglátják majd, arra azonban ügyelnünk kell, hogy a vizsgálatok ebben az irányban rendkívül óvatosan végzendők. Nézzük csak, mit csinál „a tudomány”, ha az emberi szervezetet vizsgálja?

Azt mondja például: az emberi szervezetben kovaföldet találunk, az emberi szervezetben fluort találunk, magnéziumot, kalciumot. A tudomány azt mondja a kovaföldről, hogy az az ember hajában található, benne van a vérében és a vizeletében is. Nos, vegyük most ezt a két dolgot: a kovaföldet a hajban és a vizeletben.

A materialista tudomány számára nem létezik más, mint az hogy a hajban kovát talál vizsgálatai során, és ugyanez történik a vizelet esetében is. Csakhogy a lényeg nem az, hogy valahol egyfajta anyag találtatik. Nem az a fontos, hogy a hajban kovát találunk, hanem az hogy a kova „onnan tevékeny”. A hajunkat ugyanis nem véletlenül birtokoljuk, onnan erők indulnak ki a szervezet irányába. A vizeletben lévő kova azt jelzi, hogy ott feleslegként van jelen, valami ugyanis amire már nincsen szükség, az kiválasztásra kerül. Teljesen mindegy, hogy benne van a vizeletben, ott nem fejt ki semmiféle hatást, a felesleg kerül csak kiválasztásra.

Ugyanígy van ez a többi fémekkel is. Ha a fogakban nem lenne magnézium, akkor a fogak nem léteznének, mivel a fogak felépítése számára a magnézium-folyamatban lévő erők eminens fontosságúak. A materialista tudomány azt is mondja, hogy a tejben is van magnézium. Csakhogy a tejben a magnéziumnak nincsen semmi jelentősége. A tej elég hatékony ahhoz, hogy magnéziumot válasszon ki feleslegesként. Akárhogyan is analizáljuk, a tejképző folyamatban a magnéziumnak csak annyi szerep jut, hogy feleslegesként kiválasztódik. Sajátos ellentmondást tapasztalhatunk meg ily módon a fogképző- és a tejképző folyamat között, előbbiben a magnézium lényeges, ahhoz dinamikusan hozzátartozó. A tejképző folyamatban a magnézium az ötödik kerék szerepét játssza, tehát kiválasztódik. Hasonlóan van ez a fluorral is, mely a fogak zománcában igen lényeges, nélküle az egész fog-evolúciós folyamat érthetetlen lenne. A fluor a vizeletben is benne van, anélkül hogy ott szerepet játszana.

Annak puszta fizikai vizsgálata tehát, hogy valami valahol található, nem döntő a lényeget illetően. Tudnunk kel!, hogy ott, ahol feltaláljuk az illető anyagot aktívként van-e jelen, vagy azért mert ott éppen „kihajításra került”. Ez a döntő Uraim! Azon kívül az a döntő, hogy az ilyen fogalmakat elsajátítsuk, mert különben nem fogjuk megérteni az ember (vagy más szerves lény) beteg vagy egészséges állapotait. Mindenképpen szorítóban vagyunk, mert manapság az általános képzettség meglehetősen gyatra, már ami a finomabb fogalmak használatát illeti. Amennyiben tehát absztrahálnunk kell valamelyest, akkor gyakorta félreértenek bennünket. A materializmus elleni fellépésünkben bizony megértés nélkül maradunk. Ha „lejjebb szállunk” a jellemzőbe oda, amit minden tudósnak ismernie kell, akkor éppen a szellemtudomány van abban a helyzetben, hogy képes valaminek a jelenlétét a fizikai-kémiai vizsgálatokon túlmenően interpretálni, elkerülve ezzel a tévedések végtelen sorozatát.

Mindezt bevezetőül szántam, holnap folytatjuk ezt a témát.