"A rózsakeresztes felfogás szerint csak az a tudás számít, mely által hatásosan tudunk beavatkozni az életbe."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A nevelés művészete. Szemináriumi beszélgetések és tantervi előadások (10)

10. szemináriumi beszélgetés

[Beszédgyakorlatok. A növények, mint a Föld láthatóvá vált lelkivilága. Boglárkafélék, fák, fészkes virágzatúak, gombák; nyár és tél. Püthagorasz tétele.]

Stuttgart, 1919. szeptember 1.

Beszédgyakorlatok:

Pfiffig pfeifen aus Näpfen
Pfäffische Pferde schlüpfend
Pflegend Pflüge hüpfend
Pferchend Pfirsiche knüpfend

Kopfpfiffig pfeifen aus Näpfen
Napfpfäffische Pferde schlüpfend
Wipfend pflegend Pflüge hüpfend
Tipfend pferchend Pfirsiche knüpfend

Rudolf Steiner: A „pf”-hangkapcsolatokat igen mozgékonyan tornázva kellene megcsinálni.

A következő egy olyan darab, amelynél figyelni kell részben a formára, részben a tartalomra:

Christian Morgenstern „Galgenlieder” - „akasztófa-dalai” közül:

Az ima

Az őzikék imádkoznak éjjel,
Légy figyelmes!
Fél kilenc!
Fél tíz!
Fél tizenegy!
Fél tizenkettő!
Tizenkettő!

Az őzikék imádkoznak éjjel,
Légy figyelmes!
Összekulcsolják a kis lábujjaikat,
az őzikék.

Rudolf Steiner: Most folytatni fogjuk szemlélődéseinket a növényvilágban.

Néhány kurzusrésztvevő fejtegetései következnek.

Rudolf Steiner többféle köztes megjegyzést fűz hozzá: Később majd lesznek olyan diákok, akik a növényvilágot inkább tudományos fogalmak alapján ismerik meg, mint amilyenek: mohák, páfrányok, algák, egyszikűek, kétszikűek. Ez a fajta tudományos alapelvek szerinti szisztematikus megismerés néha bekerül majd az iskolába. Azonban minden embernek, aki fiatal korában a növényekkel tudományos alapelvek szerint ismerkedik, először úgy kellene megismernie a növényeket, ahogyan mi írjuk le őket, az ember lelki tulajdonságaihoz hasonlítva. Senkinek nem volna szabad először a tudományos botanikával ismerkednie. Később azután majd közeledhet az inkább tudományos növényrendszerezéshez. Nem ugyanaz, ha előbb megpróbáljuk leírni a növényeket, és ez után közelítünk hozzájuk tudományosan, vagy ha fordítva járunk el. Nagyon sokat rontunk el az emberben, ha mindjárt tudományos botanikát tanítunk neki, ha nem kap először olyan fogalmakat, amilyeneket mi próbáltunk meg most bemutatni. Az embernek a lelkéből, az emlékezetéből kellene ilyen általánosan emberi növényfogalmakat előhívnia, amikor a tudományos rendszertannal találkozik.

A növényvilág a föld láthatóvá vált lelkivilága. A szegfű kacér. A napraforgó amolyan igazán pórias. A napraforgók szeretnek úgy póriasan tündökölni. Az igazán nagy növényi levelek lelkileg főként az elkészülésre való képtelenséget jelentenék: semmivel sem elkészülni, mindenhez hosszú időt igényelni. Az ember azt hiszi, hogy az illető elkészült, de ő még mindig foglalatoskodik. Keressük a lelkieket a növényi formákban!

Amikor jön a nyár, már amikor a tavasz közeleg, akkor álom terjed szét a földön. Mindig sűrűbb és sűrűbb lesz, térbeli terjeszkedésről van szó csupán. Amikor leginkább kibontakozik a növény, akkor alszik a legjobban. És ősszel elmúlik az álom, akkor a növények már nincsenek jelen, akkor már nem hálózza be a földet az álom. Az embernél az érzések, a szenvedélyek, indulatok és így tovább vele térnek az alvásba, de ott benn úgy néznének ki, mint a növények. Ami láthatatlanul jelen van a lélekben, az ember rejtett tulajdonságai, mondjuk a kacérság, az láthatóvá lesz a növényekben. Az ébren lévő embernél nem látjuk ezt, az alvó emberen azonban látnoki módon megfigyelhető volna. Kacérság: úgy néz ki, mint egy szegfű. Egy kacér hölgy az orrából folytonosan szegfűket hajtana elő. S az unalmas ember óriási leveleket hajtana ki az egész testéből, ha ily módon láthatnánk őt.

Ha az a gondolat kerül szóba, hogy a föld alszik, akkor tovább is kell lépnünk. Le kell szögeznünk: a növényvilág nyáron növekszik. A föld nyáron alszik, télen ébren van. A növényvilág a föld lelke. Az embernél minden, ami lelki élet, megszűnik, amikor elalszik; a földnél akkor indul csak meg igazán, mikor elalszik. Az alvó embernél azonban nem nyilvánul meg a lelkiség. Hogyan vezetjük át a gyermeket ezen a nehézségen?

Az egyik kurzusrésztvevő úgy gondolta, hogy a növényekre a föld álmaiként kell tekintenünk.

Rudolf Steiner: A nyári növényvilág azonban nem azonos a föld álmaival. A föld nyáron alszik. Álmoknak csupán azt nevezhetjük, ahogy a növényvilág tavasszal és ősszel kinéz. Csak az első kezdetekben, mondjuk például a márciusi ibolyában, mikor még zöld, de akkor már nem, amikor virágzik, és azután abban az időben, amikor ismét lehullanak a lombok, hasonlítgathatunk az álmokhoz. Próbálják meg ebből megtalálni az átmenetet a növény valódi megértéséhez.

Például a következő dolgot kellene elvégezniük a gyermekkel: „Nézz csak meg egy boglárkát, bármilyen növényt, amelyet ki tudunk ásni a földből, amelyen alul gyökerek mutatkoznak, szár, levelek, virág, és azután a porzók, a bibe, hogy kifejlődjön belőle a gyümölcs.” - Egy ilyen növényt valóban mutassunk meg a gyermeknek.

Azután mutassunk meg a gyermeknek egy fát és mondjuk neki: „Nézd csak, képzeld el a növényke mellett ezt a fát! Hogyan is néz ki ez a fa? Igen, ott lent ennek is gyökerei vannak, kétségtelenül, de azután nem szár következik, hanem egy törzs. Azután előbb az ágait terjeszti szét, és azután úgy tetszik, mintha ezeken az ágakon nőnének csupán a tulajdonképpeni növénykék. Hiszen sok-sok levél és virágzat van rajta az ágakon; mintha apró növénykék nőnének odafent magukon az ágakon, így aztán, ha akarunk, valóban úgy tekinthetünk a rétre: például amolyan sárga boglárkák nőnek mindenütt az egész réten. Beborítják az egyes növénykék, amelyeknek a földbe mélyed a gyökerük, és amelyek az egész réten mindenütt nőnek. A fa esetében viszont olyan, mintha fogtuk volna a rétet, fölemeltük volna, föltekertük volna, és most odafent nő az a sok virág. A törzs maga is egy darabka föld. A fa ugyanaz, mint a rét, amelyen a növénykék növekszenek.

Azután a fáról áttérünk a pitypangra vagy a kamillára. Itt is van valami gyökérszerű benn a földben; s kinő valamiféle szár, levelek. Viszont odafent egy virágfészek van, sok-sok aprócska virág sorakozik egymás mellett. A pitypang ugye olyan, hogy ott fent egy fészket képez, és abban sok-sok aprócska virága van, teljes virágok, amelyek benne ülnek a pitypangban. Most ugyebár mindezek előttünk vannak: a fa, a fészkes virágzatú növény és a közönséges száras növény. A fa olyan, mintha csak ott fent nőnének rajta a növénykék. A fészkes virágzatúakon ott van a virág felül; de ezek nem sziromlevélkék, hanem számtalan teljesen kifejlődött virág.

Most azt képzeljük el, hogy éppenséggel olyan volna a történet, mintha a növény mindent odalent tartana a földben. Ki akarja bontani a gyökereit, de nem jut el odáig. Leveleket szeretne kibontani, nem sikerül. Csupán ott fent, az, ami egyébként a virágban van benne, az fejlődik ki: itt egy gomba bújik elő. És ha megszorultságból nem sikerül odalent a gyökér és csak levelek bújnak ki: ott páfrányok bújnak elő. Ezek mind különböző formák, de mind-mind növények.”

Mutassák meg a gyermeknek a boglárkát, ahogy kiterjeszti a gyökerecskéit, s hogy milyen öt sárga rojtozott sziromlevele van. Azután mutassák meg neki a fát, ahogy csupán ott fent nő rajta a növényi rész; azután a fészkes virágzatú növényt, azután a gombát, azután páfrányfélét, ne nagyon tudományosan, hanem úgy, hogy a gyerekek általánosságban a formát ismerjék. Azután azt mondják a gyermeknek: „No, mit gondolsz hát, tulajdonképp miért maradt meg a gomba gombának? Miért lett fává a fa? - Hasonlítsuk csak össze a gombát a fával. Milyen különbség is van közöttük? Nem úgy van-e, mintha a föld az erejében kitüremkedett volna, mintha a legbensőbb lénye a fában előtört volna a külső térbe, a magasba, hogy azután ott kint hozzon virágot és érleljen gyümölcsöt? És a gombánál megtartotta odabent, ami egyébként kinő a földből, és csupán a legfelsőbb rész van meg a gombákban. A gombánál a faminőség a föld alatt van, csupán az erőkben van jelen. A gomba az, ami különben a fa legkülsőbb része. Ha sok-sok gomba terjed szét a földön, az olyan, mintha odalent egy fa volna, csak benne volna a földben. Ha egy fát nézünk, az olyan, mintha a föld feltüremkedett volna, felgyűrte volna magát és a bensőjét kívülre hozná.”

Most már közelebb kerülünk ahhoz, hogyan is van a dolog valójában: „Amikor gombák nőnek, akkor ezekkel a növekvő gombákkal a föld magába vesz valamit, amit kifelé mozdít, amikor fákat növeszt. Amikor tehát gombákat növeszt a föld, akkor megtartja magában a növekvő fa erejét. Amikor viszont fákat növeszt, akkor a fa növekvő erejét kifelé fordítja.”

Olyasvalami áll most előttünk, ami ugyebár, ha nyár lesz, nincs benne a földben, hanem kijön a földből; és ha tél van, akkor leszáll a földbe. - „Ha nyár van, akkor a föld a fa erején keresztül a saját erejét küldi a virágokba, kibontja őket, és amikor tél van, olyankor megint visszaveszi ezt az erőt önnön magába. Hol is van tulajdonképp az erő, amely nyáron ott kint köröz a fákban - csupán kicsiben mutatkozik az ibolyában, s nagyban a fában -, hol van ez az erő télen? Télen odalenn van a földben. És mit is csinálnak a fák, a fészkes virágzatúak és minden egyebek, amikor mélyen benne járunk a télben? Olyankor ugye egészen a föld alatt bontakoznak ki, olyankor benne vannak a földben, s kibontakoztatják a föld lelki életét. Ezt a régiek tudták. A karácsonyt, amikor a lelki életet keressük, ezért nem nyárra tették, hanem télre.

Ugyanúgy, mint annál az embernél, aki ha elalszik, a lelki élete kívülre tér, és amikor ébren van, akkor belülre, a testébe tér, így történik ez ugye a föld esetében is. Nyáron, amikor alszik, kívülre küldi nedvmozgató erőit. Télen visszaveszi őket, s felébred, ahogy magába gyűjti a különféle erőket. Képzeljétek csak el, gyerekek, mint is érez mindent ez a föld! Hiszen minden virág és levél, amit egész nyáron láttok, minden, ami nyáron ott duzzad, növekszik, virít, a boglárkákban, rózsákban, szegfűkben: télen a föld alatt van mindez, olyankor érez, haragszik, örül az, ami a föld alatt van.”

Így kapjuk meg fokról fokra a föld alatti, télen eleven élet fogalmát. Ez a valóság! És jó, ha ezt megtanítjuk a gyerekeknek. Nem olyan dolog ez, amit a materialista emberek puszta elragadtatott áradozásnak találhatnának. Hanem olyasvalamire térünk rá ezzel, ami valóban egészként létezik a növényi életben. A gyerekeket eltérítjük a hagyományos „felszállnak a nedvek a növényben...” leírástól afelé, ami a nedveket a nyári hőségben megmozgatja a földön, s télen újra visszaveszi őket a földbe, e felé a föl- s leáramló erő felé.

Ily módon megkapják azt, ami a föld valóságos lelki élete, a növényekben tükröződve. Páfrányok, mohák, gombák a föld alatt kibontakoztatják mindazt, ami hiányzik nekik, csupán csak éteri szubsztancia marad ez, nem lesz fizikai szubsztanciává. Amikor ez az éternövény kibújik a földfelszín fölé, akkor ami előbújik, azt a külső erők hatására átalakítja ezekké a levélcsöke- vényekké, amik a gombák, mohák és a páfrányok. Lent egy mohaszőnyeg alatt, vagy egy gombákkal benőtt felület alatt, olyasvalami van, mint egy óriásfa, és ha azt ott lent a föld nem képes felemészteni, nem tudja magánál tartani, akkor kívülre tör elő.

A fa a földnek magának egy darabkája, a törzse és az ágai. Itt csupán kiemelkedik az, ami a gombáknál és páfrányoknál még odalent van. Így hát ha lassan betolnánk a fát a földbe, minden megváltozna rajta; ha alásüllyesztenénk, a levelekből és a virágokból páfrányok, mohák, gombák válnának, s akkor tél lenne a számára. Ő viszont kivonja magát a télbe fordulásból. A fa olyan, hogy valamelyest kivonja magát a télbe fordulásból. Ha viszont copfon ragadhatnék egy gombát vagy páfrányt és mind tovább húzhatnám kifelé a földből, hogy így ami lent éteri szubsztanciaként benne van, az a levegőre kerülne, akkor egy egész fát húznék elő, és amik gombák volnának, azokból kint virág lenne, és úgy néznének ki, mint egy fa. Az egynyári növények pedig középütt helyezkednek el. A fészkes virágzatú növény, csupán egy egyedi formában, az, ami ilyenkor ott keletkezne. Ha egy fészkes virágzatú növényt süllyesztenék alá, akkor abból is csupa egyedi virág fejlődne. A fészkes virágzatú növények olyasvalamik, amit egyfajta túl gyorsan kiemelkedett fának nevezhetnénk.

Így a földben is élhetnek vágyak. A földnek az a szükséglete, hogy a vágyakat az alvó életbe süllyessze. Ezt nyáron teszi, és a vágyak növényként bújnak elő. Fent válnak csupán láthatóvá, vízililiomként. Lent a földben vágyakként élnek, fent azután növénnyé válnak.

A növényvilág a föld láthatóvá vált lelkivilága, s ezért az ember lelkéhez hasonlítható. De nem csupán összehasonlítanunk kell, hanem bele kell vennünk a növények valódi formáit. Csupán a teljes összehasonlításból léphetünk az egyes növényekhez.

A könnyű álmot a közönséges növényekhez hasonlíthatjuk, az éberen alvást a gombákhoz - ahol sok gomba van, ott van egy hely, ahol virraszt a föld a nyár folyamán -, az egészen alapos, mély alvást a fákhoz. Ebből láthatják, hogy a föld nem úgy alszik, ahogyan az ember, hanem hogy a föld különböző helyeken hol inkább alszik, hol pedig inkább éber, emitt inkább alszik, amott inkább éber. Van ilyen az emberben is, akinek ugye a szemében és a többi érzékszervében egymás mellett zajlik az alvás, az ébrenlét és az álmodás.

Szövegdoboz: pfvfFeladat holnapra: készítsenek egy jegyzéket és sorolják fel benne baloldalt az ember lelki tulajdonságainak regiszterét, a gondolattól lefelé indulva mindenféle lelki indulaton, a jókedv illetve a kedvetlenség érzésén, az aktív, heves indulatokon, haragon, gyászon stb. keresztül le az akaratig. Az emberi lelkivilág térképéhez különféle növényi formákat hasonlíthatunk.

Jobboldalt azután felsorolják az egyes odatartozó növényalakzatokat, s így ebben a jegyzékükben felül szerepelnek majd a gondolati növények, alul az akarati növények, középen az összes többi növény.

Rudolf Steiner ezen felül leadja még Pythagoras tételének egy szemléletes magyarázatát, és utal Dr. Ernst Müller egyik cikkére[1] - Ostwald „Annalen der Naturphilosophie” (Természetfilozófiai évkönyvek) című művében: „Bemerkung über eine erkenntnistheoretische Grundlegung des Pythagoreischen Lehrsatzes” (Észrevételek Pythagoras tételének ismeretelméleti megalapozásához).

A rajzon a két befogónégyzet területének piros része már az átfogó négyzeten belül helyezkedik el. Ennek a befogónégyzet területnek a maradék része a kék és a zöld háromszögeknek a nyíl irányába történő eltolásával kerül fedésbe az átfogó négyzeten belüli, még lefedetlen területekkel.

Rudolf Steiner: Az egészet kartonpapírból kell kivágni, úgy válik szemléletessé.

 

[1] „Utal Dr. Ernst Müller egyik cikkére”: „Bemerkung über eine erkenntnistheo- retische Grundlegung des Pythagoreischen Lehrsatzes” (Észrevételek Pythagoras tételének ismeretelméleti megalapozásához) - „Annalen der Naturphilosophie” (Természetfilozófiai évkönyvek), kiadta Wilhelm Ostwald, X. kötet, Leipzig 1911., 162. oldaltól folytatólagosan - nyomtatásban megjelent még a „Menschenschule” (Az ember iskolája) című folyóiratban, 13. évfolyam 1939., 10. szám.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként