Ha visszatekintenének azokra a tantervekre, amelyeket még viszonylag rövid idővel ezelőtt, hat vagy öt évtizede adtak ki, akkor azt látnák, hogy ezek a tantervek viszonylag rövidek voltak. Néhány rövid mondatban adták meg azt, amit az egyes iskolaévekben ebben vagy abban a tantárgyban el kellene végezni. Legfeljebb 2-3-4 oldalnyi terjedelműek voltak, minden mást magára a pedagógiai-didaktikai oktatásra hagytak ebben az időben, amely szándéka szerint arra ösztönözte a tanárokat, hogy a saját feltételekből és a saját erőből kiindulva lássák, hogy mit is kell tenniük a tantervekkel. Mára ez megváltozott. A felsőbb iskolák tanterve mára már könyvvé dagadt, amelyen az áll: „közlöny”. És ebben a könyvben nem csak a követelmények szerepelnek, hanem mindenféle utasítás is található benne arra nézve, hogy hogyan kell végezni a dolgokat az iskolában. Vagyis az utóbbi évtizedek során annak az útjára tértünk, hogy a pedagógiát bekebelezze az állami törvényalkotás. S talán némely törvényhozónak az az ideálja, hogy fokozatosan mindazt, ami a régi szakirodalomban a pedagógiáról szólt, mindinkább „hivatali leírás” publikációjaként, „rendeletiként adják ki. A szocialista vezetőkben tudat alatt egészen határozottan él ez a törekvés - ha ma még szégyellik is, hogy teljesen nyíltan kimondják ezt, bizony ott ül a tudatalattijukban -, az az ideáljuk, hogy rendeletek keretei közé szorítsák azt, ami viszonylag rövid idővel ezelőtt még szabad szellemi kincs volt a pedagógia területén is.

Ebből az okból kifolyólag kell úgy lennie, hogy nekünk itt, akik meg akarjuk őrizni a nevelés- és oktatásügyet a lenini pusztulástól, mely Közép-Európát is elragadhatná, teljesen másképpen kell megközelítenünk a tanterv felfogását, mint ahogy manapság a hétköznapi tanár a „hivatali leírás”-t megközelíti, amelyet már a monarchia idejében, és a rendes demokratikus parlamentarizmus idejében is komoly ábrázattal méregetett, amelyre azonban egészen különös engedelmességi érzésekkel fog tekinteni, ha azt a „diktátorelvtársa” házhoz küldi neki. Ami zsarnokságként megjelenhet a szocializmusban, azt különösen erősen megéreznénk az oktatás- és nevelésügy területén. Tehát teljesen másféle módon kellett megközelítenünk a tantervet is. Vagyis úgy kellett megközelítenünk ezt a tantervet, hogy képessé tegyük magunkat arra, hogy tulajdonképpen minden pillanatban saját magunk tudjuk a tantervet, magát kialakítani, hogy tehát megtanuljuk kiolvasni a 7., 8., 9., 10. stb. életévek sajátosságaiból, hogy mivel is kell foglalkoznunk ezekben az években. Holnap összehasonlítjuk az ideális tantervet, s azt a tantervet, amely mostanság Közép-Európa külsőleges iskoláiban megszokott63. Akkor készültünk fel azonban alaposan erre a lezárásra, ha érzés-szinten valóban felvettük magunkba mindazt, amit be kellett fogadnunk a tanterv felismeréséhez, megismeréséhez vezető úton.

Még valami más is rendkívül fontos itt, amit manapság a hivatalos pedagógiában eléggé tévesen ítélnek meg. Éppen azzal zártam az előző órát64, hogy a pedagógiai morálról beszéltem. Ennek a pedagógiai morálnak azonban tanítási praxissá kell válnia a didaktikában. Csak akkor lesz belőle tanítási praxis, ha elkerüljük azt, amit manapság sokszorosan megadnak azokban a példákban, amelyek a didaktikáról szóló könyvekben szerepelnek. Itt szemléltető oktatásról beszélnek. Ez rendben is van, utaltunk is arra, hogyan kell ezt művelni. De mindig hangsúlyoznunk kellett, hogy ennek a szemléltető oktatásnak sehol sem szabad triviálissá válnia, hogy sehol sem szabad túllépnie egy szükséges mértéket. A diák örökös kikérdezése magától értetődő dolgokról pusztán azért, hogy szemléltető oktatást műveljünk, azt jelenti: az egész tanítás felett az unalom szféráját terjesztem ki, amelynek valójában nem szabad jelen lennie. S ez épp azt veszi el a tanításból, amit éppen az előző óra végén emeltem ki szükséges dologként65: a fantázia képességének kialakítását a növendékeknél. Ha egy tetszőleges főzőedény formáját beszélik meg a növendékekkel, hogy így szemléltető oktatást végezzenek - hasonlatképpen mondva -, úgy alá fogják ásni a fantáziájukat. Beszéljék meg velük egy görög váza formáit, és hagyják rá magukra a diákokra, hogy a görög váza formáinak megértéséből átvezessék a lelki erőiket egy hagyományos, triviális főzőedény felfogásához is, akkor jobbat tesznek majd, mint amit a szemléltető oktatás manapság gyakran végez. Mert ez a szemléltető oktatás gyakorta épp a fantázia számára halálos. És nem lényegtelen a tanítás szempontjából, ha éppen arra gondolnak, hogy némely dolgot kimondatlanul hagynak a tanításban, hogy így arra ösztönözzék a gyereket, hogy lelki erőiben tovább foglalkozzék azzal, amit a tanítás során befogadott. Egyáltalán nem jó, ha a legeslegutolsó „i”-re tett pontocskáig mindent el akarunk magyarázni a tanításban. Akkor a gyerek csak kilép az iskolából, és az az érzése, hogy már mindent befogadott, és más bolondozások után néz. Miközben ha csírákat adnak a gyermek fantáziájának, akkor a gyereket lenyűgözi az, amit a tanítás során kínálnak neki, és kevésbé keresgél másféle bolondságokat. Hogy manapság efféle csibészekké válnak a gyermekeink, ez csak azzal függ össze, hogy túl sok téves szemléltető oktatást és túl kevés akarati illetve érzelmi, kedélytápláló tanítást végzünk.

De még egy más módon is szükséges, hogy valóban teljesen bensőleg-lelkileg összenőjünk a tantervvel.

Ha az első általános iskolás éveiben kerül önökhöz egy gyermek, akkor teljesen más lényről van szó, mint az utolsó általános iskolás éveiben. Ha az első általános iskolás éveiben kerül önökhöz egy gyerek, akkor még nagyon-nagyon test-minőségű, még nagyon a testében él. Mire elbocsátják a gyermeket az iskolából, ki kell alakítaniuk benne annak a képességét, hogy már ne kapaszkodjék meg lelke minden szálával a testében, váljék függetlenné a testétől a gondolkodás, érzés, akarat vonatkozásában. Próbáljanak meg valamivel bensőségesebben elmélyülni a kialakuló ember természetében, akkor úgy fogják találni, hogy - különösen akkor, ha nem nevelték félre a gyerekeket már a legeslegelső években - az első iskolás években a növendékeknek még viszonylag egészséges ösztöneik vannak. Az első iskolás években még nincs kifejezett hajlamuk arra, hogy túlzabálják magukat édességgel és effélékkel. Még bizonyos egészséges ösztönökkel rendelkeznek a táplálkozásukra vonatkozólag, ahogy ugye az állatok is, mert teljesen a testükben vannak, s nagyon jó ösztöneik vannak a táplálkozásukra vonatkozóan. Az állat - éppen azért, mert a testében van - elkerüli azt, ami káros neki. Legalábbis a kivételek közé tartozik, hogy az állatvilágban olyasféle bajok terjedjenek el, mint ahogy az alkohol elterjedt az emberek világában. Az olyasféle bajok elterjedése, mint az alkoholé, csakis onnan ered, hogy az ember annyira szellemi lény, annyira függetlenné képes válni a testiségtől. Mert a testiség a maga értelmében sohasem hajlik arra, hogy például alkoholistává legyen. Tehát egészséges táplálkozási ösztönök élnek még viszonylag az első iskolás éveikben járó gyerekekben. Ezek megszűnnek; az ember fejlődésének érdekében szűnnek meg az utolsó iskolás években. Amikor pedig a nemi érés elérte az embert, az egyúttal azt is jelenti akkor, hogy elveszítette a táplálkozásra vonatkozó ösztöneit, hogy azt, amit korábban az ösztönei megadtak neki, az értelmével kell helyettesítenie. Ezért van úgy, hogy bizonyos módon elcsíphetik még a táplálkozási, illetve az egészségi ösztönök utolsó megnyilvánulásait a keletkezőben, kialakulóban lévő ember utolsó általános iskolás éveiben. Itt még éppen hozzáférnek az egészséges táplálkozási ösztönök, növekedési ösztönök stb. utolsó megnyilvánulásaihoz. Később már nem férnek hozzá a helyes táplálkozás és az egészség ápolásának belső megérzéséhez. Ezért hozzátartozik épp az utolsó általános iskolás évekhez az ember táplálkozásáról és egészségápolásáról szóló oktatás. Éppen ebben a viszonylatban kellene szemléltető oktatást végezni. Mert ez a fajta szemléltető oktatás megint csak igen jól megtámogathatja a fantáziát. Háromféle dolgot mutassanak be a gyermeknek: mutassanak meg neki - vagy pedig emlékeztessék rá, mert ugyebár látott már ilyen dolgokat - valamilyen anyagot, amely lényegében keményítő vagy cukor, valamilyen anyagot, amely lényegében zsír, illetve valamilyen anyagot, mely lényegében fehérje. A gyerek ismeri ezeket. De emlékeztessék a gyereket arra, hogy tulajdonképpen ebből a háromféle alkotóelemből eredeztethető az emberi szervezet tevékenysége. Ebből kiindulva aztán térjenek rá arra, hogy taglalják az utolsó általános iskolás éveiben járó gyermeknek a táplálkozás titkait. Azután írják le neki pontosan a légzésfolyamatot, és vezessék le neki mindazt, ami a táplálkozásra és a légzésre vonatkozóan az ember egészség-ápolásával összefügg. Roppant sokat nyernek nevelésük és tanításuk számára azáltal, hogy épp ezekben az években végzik el ezt az oktatást. Ekkor még éppen elcsípik az egészségi és táplálkozási ösztönök utolsó ösztönös megnyilvánulásait. Ezért van az, hogy ezekben az években kiokíthatják a gyereket a táplálkozási és egészségápolási feltételekről anélkül, hogy az egész későbbi életére nézve egoistává tennék a gyermeket az efféle tanítás által. Még természetes a gyereknek, hogy ösztönösen eleget tegyen az egészségápolási és táplálkozási feltételeinek. Ezért beszélhetünk neki ezekről, és erre a beszélgetésre még olyasvalamivel reagál, ami természetes az ember számára, és nem teszi őt egoistává. Ha nem okítjuk ki a gyermekeket ezekben az években a táplálkozási és egészségi viszonyokról, akkor később kell majd ismereteket szerezniük ezekről a dolgokról utána-olvasás vagy mások közlései által. Ami később, a nemi érés után jut el az emberhez valamilyen úton a táplálkozási és egészségi viszonyokról, az egoizmust kelt benne. Egyáltalán nem is kelthet mást, mint egoizmust. Ha egy táplálkozás-fiziológiai művet olvasnak, vagy az egészségápolás szabályainak az áttekintését, akkor - ez egyszerűen benne rejlik a dolog természetében - lényegesen egoistábbá teszik önmagukat ez által az olvasmány által, mint amennyire egoisták korábban voltak. Ezt az egoizmust, amely folytonosan kiárad saját ápolásunkról való értelmi alapú ismereteinkből, ezt az egoizmust ugyebár épp az erkölccsel kell legyőznünk. Ha nem kellene fizikailag ápolnunk önmagunkat, akkor ugye lelkileg nem lenne szükségünk erkölcsre. Az ember azonban kevésbé van kitéve az egoizmus veszélyeinek a későbbi életben, ha kiokítják táplálkozás- és egészségtanból az utolsó általános iskolás éveiben, amikor a táplálkozási kérdésekről szóló tanítás és az egészségtan még nem az egoizmusra van kiélezve, hanem az ember számára természetes dolgokra.

Látják, mily nagymértékben függenek élet-kérdések attól, hogy a megfelelő időpontban tanítsuk az embert bizonyos dolgokról. Valóban az egész életre nézve előre gondoskodnak, ha a megfelelő időpontban oktat az embert a megfelelő dologra. Természetesen az volna a legeslegjobb, ha a hétéves vagy nyolcéves gyerekeket átitathatnánk a táplálkozástannal, az egészségtannal. Akkor nem-egoista módon fogadnák be ezt a táplálkozás- és egészségtant, hiszen még alig tudják, hogy ezek saját magukra vonatkoznak. Saját magukra tárgyként, nem pedig alanyként tekintenének. De nem értik még ezeket a dolgokat; az ítélőképességük még nem jutott el odáig, hogy megérthessék. Ezért nem foglalkozhatnak táplálkozás- és egészségtannal ezekben az években, tehát az utolsó általános iskolás évekre kell tartogatniuk ezeket, amikor a táplálkozás és az egészség belső ösztönének tüze már lassan elparázslik, amikor azon- bán ezzel a kialvóban lévő ösztönnel szemben már jelen van annak a képessége, hogy a gyerek felfogja azt, ami e tekintetben számításba jön. Mindenféle alkalommal lehetséges beszivárogtatni valamit az idősebb gyerekeknek a velük való foglalkozásba, ami az egészség-, illetve a táplálkozástanra vonatkozik. A természetrajzba, a fizika-tanításba, és abba a tanításba is, amely igen kiszélesíti a földrajzot, sőt, még a történelem-tanításba is, mindenbe beleszőhető a táplálkozás- és az egészségtan. Látni fogják ebből, hogy nem szükséges ezeket önálló tantárgyként felvenni a tantervbe, és hogy sok mindennek úgy kell élnie az oktatásban, hogy éppenséggel beleszivárogtatjuk a tanításba. Ha megértjük, hogy mit kell megtanulnia a gyermeknek, akkor a gyermek maga, vagy az iskolában összegyűlt gyerekek közössége mindennap megmondja nekünk, hogy mit is kell bizonyos módon közbevetett mondatokként beillesztenünk az egyéb tanításba, hogyan kell tanárként egy bizonyosféle lélekjelenlétet is kifejlesztenünk magunkban. Ha a földrajz vagy a történelem szaktanárává képeztek ki bennünket, akkor nem fog kifejődni bennünk ez a fajta lélekjelenlét, mert akkor csak arra törekszünk, hogy a történelemóra elejétől kezdve a történelemóra végéig történelemmel foglalkozzunk. S ekkor léphetnek fel azután azok a rendkívül természetellenes állapotok, amelyek káros hatását az életre még egyáltalán nem vesszük teljesen számba.

Bensőséges igazság, hogy jót teszünk az emberrel, olyat, ami kevésbé engedi feltörni az egoizmusát, ha táplálkozás- és egészségtanra okítjuk az utolsó általános iskolás években, ahogy azt kifejtettem önöknek.

Az is lehetséges itt azonban, hogy olyan dolgokra is utaljunk már, amelyek az egész tanítást áthatják érzelmi minőséggel. És ha mindenütt hozzákapcsolnak a tanításuk anyagához valamilyen érzelmi minőséget, akkor az, amit a tanítással el kell érniük, az egész életen át megmarad. Ha azonban csak értelmi minőséget, intellektuális dolgokat közvetítenek a tanítással az utolsó általános iskolás években, akkor nagyon kevés dolog marad meg az életre. Ezért arra kell törekedniük, hogy azt, amit az utolsó általános iskolás években fantáziadúsan alakítanak ki, egyúttal érzelmi minőséggel is áthassák önnön magukban. Meg kell próbálniuk szemléletesen, de érzés-szinten szemléletesen előadni a földrajzot, a történelmet, a természetrajzot az utolsó általános iskolás években. Az érzelmi minőségnek el kell jutnia a fantázia-minőségig.

Így tényleg határozottan három részre tagolódik önök számára az általános iskolai tanítási időszak a tanterv vonatkozásában, amelyek a következők: először is úgy a 9. életévig, amikor főként a konvencionális dolgokat, az írást, az olvasást tanítjuk meg a kialakulóban lévő ember-lénynek; azután a 12. életévig, amikor mindazokat a dolgokat tanítjuk meg a kialakuló ember-lénynek, amelyek egyfelől ugyanúgy erednek a konvencionális dolgokból, mint másfelől abból, ami az ember saját ítélőképességében gyökerezik. Látták továbbá: ebbe az iskolai szakaszba helyezzük az állattant, a növénytant azért, mert az ember ekkor még rendelkezik egy bizonyos ösztönös megérzéssel a fennálló rokonságok iránt. Megmutattam önöknek a didaktikai részben, hogyan kell megéreznünk, hogy az ember hogyan áll rokonságban a természet teljes világával, s ezt tanulmányozhattuk a tintahal, az egér, a bárány illetve az ember példáján. Sokat fáradoztunk azon is - és remélem, hogy nem volt hiábavaló, mert virágokat és gyümölcsöt hoz majd a botanikai tanításban -, hogy levezessük az ember növényvilággal való rokonságát. Ezeket a dolgokat kell érzésszintű képzeteken keresztül levezetnünk az általános iskolai tanításnak ebben a középső szakaszában, amikor még jelen vannak azok az ösztönök, amelyek lehetővé teszik a gyermek számára hogy rokonságban érezze magát az állatokkal, a növényekkel, aminek következtében - még ha ez nem is emelkedik fel az ítéletalkotó tudat szokásos fényébe - hol macskának érzi magát az ember, hol farkasnak, hol pedig oroszlánnak vagy sasnak. Az, hogy hol az egyiknek, hol a másiknak érzi magát, ez csak úgy épp a 9. életév betöltése után van még jelen a gyermekben. Korábban erősebben jelen van, de nem lehet érvényre juttatni, mert nincs meg hozzá a kellő felfogóképesség. Ha egészen koraérettek volnának a gyerekek és már a 4-5. életévükben sokat beszélnének önmagukról, akkor nagyon-nagyon gyakoriak volnának a magukat a sashoz, az egérhez stb. való hasonlítások a gyerekeknél. De amikor a 9. életévben elkezdünk természetrajzot tanítani, úgy, ahogy arra rámutattunk, akkor azért még sok rokoni, ösztönös érzéssel találkozunk a gyermeknél. Később beérik ez az ösztön a növényvilággal való rokonság megérzéséhez is. Ezért foglalkozunk előbb az állatok birodalmának természetrajzával, s ez után a növények birodalmának természetrajzával. Az ásványokat pedig egészen a végére hagyjuk, mert ezekhez szinte csakis ítélőképességre van szükség, és ez nem apellál semmi olyanra, ami által az ember rokonságban áll a külvilággal. Az ember, ugyebár, nem is áll rokonságban az ásványok birodalmával. Mindenek előtt fel kell oldania azt, ahogy ezt bemutattam önöknek66. Még a sót sem tűri meg magában az ember feloldatlanul; amint felveszi, fel kell oldania. Tehát mindenképpen az következik az emberi természetből, hogy úgy rendezzük el a tantervet, ahogy arra rámutattunk. Egy szép egyensúly van itt az iskoláskor középső szakaszában 9-től 11 éves korig az ösztönös elemek és az ítéletalkotó erők között. Mindenütt feltételezhetjük, hogy a gyermek megértést tanúsít az irányunkban, ha egy bizonyos ösztönös felfogásra számítunk a részéről, amennyiben nem válunk - különösen a természetrajzban és a botanikában nem - túlságosan szemléletessé. Éppen a növényvilág kapcsán kell elkerülnünk a külsőséges analogizálást, mert ez tulajdonképpen ellenkezik a természetes érzéssel. A természetes érzésünk bizony arra hajlik, hogy lelki tulajdonságokat keressen a növényekben; nem az ember külső testi formáját keresi az egyes fákban, hanem lelki összefüggéseket, amint az imént megpróbáltuk megállapítani azok mibenlétét a növények rendszertanában67.

Az pedig, ami a tulajdonképpeni ítélőképesség, amelynél az ember értelmi, intellektuális felfogására számíthatunk, ez az utolsó általános iskolás időszakba tartozik. Ezért használjuk ki épp a 12. életévet, amikor az ítéletalkotó felfogás felé tartunk, hogy ezt egybefolyassuk azzal, amihez még egy bizonyos ösztönre van szükség, melyet azonban már igen erősen elfed az ítélőképesség. Bizonyos értelemben a lélek alkonyodó ösztönei ezek, amelyeken felül kell kerekednünk az ítéletalkotó erőkkel.

Ebben az időszakban tekintetbe kell vennünk, hogy az ember rendelkezik egyfajta ösztönnel a kamat-számítás terén, a megtakarítás terén, a leszámítolás terén és így tovább. Ezek a dolgok az ösztönökre apellálnak; azonban igen erősen túl kell harsognunk azokat az ítéletalkotó erőkkel szemben, ezért azokat az összefüggéseket, amelyek a számítások, az áruforgalom és a vagyoni viszonyok között fennállnak, tehát a százalékszámítást, kamatszámítást és így tovább, a leszámítolást és hasonlókat már ebbe az időszakba kell beleillesztenünk.

Bizony nagyon fontos, hogy ne túl későn tanítsuk meg a gyereknek ezeket a fogalmakat. Ha túl későn tanítjuk meg neki ezeket a fogalmakat, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy a megtanításukkor csakis az egoizmusára számítunk. Nem számolunk még az egoizmussal, ha úgy a 12. életéve felé járva tanítunk meg az embernek valamit a váltó megértéséről és effélékről, a kereskedelmi számítás fogalmairól és így tovább. A tulajdonképpeni könyveléssel azután majd később foglalkozhatunk; ebben már több értelmi furfang van. De hogy a fent említett fogalmakat megtanítsuk, ennek nagy jelentősége van ebben az időszakban. Mert nem mozgolódnak még a belső önző érzések a kamatokkal, váltó-kiállítással és effélékkel kapcsolatban, amikor a gyermek még ilyen fiatal. A kereskedelmi iskolában azután már aggályosabbá válik ez a dolog, mikor idősebb az ember.

Olyan dolgok ezek, amelyeket tanárként, nevelőként egészen alaposan magukba kell fogadniuk. Próbálják meg, hogy ne is tegyenek túl sokat, mondjuk például a növények leírásánál. Próbálják meg éppen a növényekről szóló tanítást úgy átadni, hogy sok minden nyitva maradjon még a diákok fantáziája számára, hogy a gyermek érzésből még sok-sok mindent kialakíthasson magában fantáziadúsan arról, ami lelki összefüggésekként működik az emberi lélek és a növényvilág között. Aki túlságosan is sokat áradozik a szemléltető oktatásról, az éppenséggel nem tudja, hogy vannak olyan, az embernek megtanítandó dolgok, amelyeket bizony nem lehet külsőlegesen szemlélni. És ha szemléltető oktatással próbálunk megtanítani az embernek olyan dolgokat, amelyeket tulajdonképpen erkölcsi, érzésbeli ráhatással kellene neki megtanítanunk, úgy épp a szemléltető oktatással ártunk neki. Bizony nem szabad elfelejtenünk, hogy a puszta szemlélés és szemléltetés igen erős mértékben a materialista korszellemünk függeléke. Természetesen ott, ahol az a megfelelő helyen van, művelnünk kell a szemléltetést, nem szabad azonban szemléltető oktatássá átalakítani azt, ami alkalmas arra, hogy a tanárból kiindulva erkölcsi-érzelmi hatást gyakoroljon a diákra.

Mostanra, úgy vélem, befogadtak annyi dolgot, hogy ezután valóban ki tudjuk alakítani a tantervűnket.

- Ezzel zárulnak Rudolf Steiner fejtegetései 1919. szeptember 5-én.

A következő napon azután három tantervi előadás keretében felvázolta az egyes tantárgyak tanítási céljait a különböző korosztályok, az egyes osztályfokok számára; rámutatott azokra a tantárgyakra, amelyek az anyag feldolgozása során összekapcsolhatók egymással.

A tanárokkal folytatott ezen a tizennégy napos munka lezárásaként Rudolf Steiner azután a következőket mondta el: