Tehát azt kell mondanunk, arról van szó, hogy a fát egészen keletkezésétől kiindulva tanulmányozzuk, és a faanyag szerkezetét is, hiszen ez lényegében abból indul ki, amit a vizes elem, a nedves elem magába zár, ami valójában a hanghordozó. Például már az is egyfajta eszköz lenne ahhoz, hogy csupán külsődlegesen végezzük ezt, ha az érintett fa nedvszívó-erejét tanulmányoznánk. Az egyik faanyag több vizet szív fel, a másik kevesebbet. Ebből már valami kiderülne; de ez még igen nyers feldolgozás lenne.

Szeretnék még valamit megjegyezni. Rendkívül érdekes, ahogy dr. Thomastik itt a zenei hallás mintegy ideális architektúráját fejlesztette ki. S ez is teljesen olyan dolog, amit tovább kell folytatni. Csak egy dologra szeretnék itt figyelmeztetni. A valóság ténylegesen rendkívül bonyolult ügy, és igen nehéz, mondhatnám, hogy mintegy a világ egy sarkából alkossuk meg a valóságot. Mondjuk, megkérdezhetnék azt: miért vannak odaát, épületünkben különböző fafaitákból az oszlopaink? S ezeket a fafajtákat kapcsolatba hozhatnánk azokkal, amelyekből a hangszereket kell készíteni. Ez hamis dolog lenne, mert hiszen ezeknek a fafajtáknak nem ez a feladata, hanem valami más, amit éppen meg akarok tárgyalni, miután valamit előre bocsátottam.

Látják, egészen ideális módon tudjuk elképzelni, hogyan kellene hangszert készítenünk, ha ideális módon szeretnénk hallani. Itt különben még mindig a következőt kell tekintetbe vennünk: még akkor is, ha valamely termet, esetleg egy hangversenytermet, amely egy bizonyos helyen található, és jó akusztikája van, pontosan lemásolunk, és máshová helyezünk, akkor azaz akusztika e körülmények között egyáltalán nem áll rendelkezésre. Ennek ellenére létezik. De elgondolhatnánk egy ideális termet, amelyet teljesen az akusztikus elvekből kiindulva építettek meg.

Nos, Thomastik úr egy rendkívül fontos dolgot fejtett ki, nevezetesen, hogy az embert zavarja, ha a koncertteremben ül, és előtte van a zenekar. A basszista rettentően izzad, erőlködik, és mindezt végig kell néznünk, látnunk kell a végtagok különféle rángatódzásait, és hasonlókat. Az embert az, ami vizuálisan előtte áll, teljes mértékben zavarja abban, hogy átadja magát a hangzásnak, zavarják az épületben lévő viszonyok, és így tovább.

De gondoljunk el most egy termet, amelyet tehát még inkább az akusztikai, de nem egyszerűen csak akusztikai, hanem főleg teljesen zenei szempontok szerint építettek. Igen, egy ilyen termet nem lehet megóvni attól, hogy ha benne ülünk, akkor lássuk is belülről. Szemlélnünk is kell. Ha ugyanakkor nem ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy abban a pillanatban, amikor elkezdődik a zene, a termet elsötétítik, akkor - mivel szemünk is van - nem csupán hallani tudunk. Nemcsak akusztikusán tudjuk megépíteni, eltekintve attól, hogy még élveznünk is kellene, mielőtt a zene elkezdődik; különben sötétségben is kellene bemennünk. Az ilyen termeket, amelyeket tisztán akusztikai elvek szerint építenének, nem lehetne szebbnek tekinteni, mint amilyennek egy zenekart látunk!

így tehát szükséges az, hogy a valóságot ne csupán egy szempontból alkossuk meg, hanem legyen egy szervünk arra, hogy a legkülönbözőbb szempontokból alakítsuk ki. S látják, az akusztika számára a tényezők sokkal szélesebb körének együttes szemlélete és érzése szükséges, hogy olyan dolgokat idézzen elő, amelyek által egy teremben, amelynek ugyanakkor szépnek is kell lennie, a hangot mégis megfelelő módon halljuk, mivel az a falról, ahová beesik, nemcsak visszaverődik, hanem fel is szívódik. A hang mindig egy bizonyos távolságnyira előrenyomul, és csak azután verődik vissza. Az anyagot érezzük ott, ha a hangot egy bizonyos teremben halljuk, amelynek falai egy meghatározott anyagból vannak. S így, hogy a visszaverődésnek ezt a lehetőségét előidézzük, különböző dolgokat együtt kell szemlélnünk. S ebből az együttes szemléletből választottuk ki az oszlopok hét különféle faanyagát is. Ezek éppen azért vannak ott, hogy az akusztikát szolgálják, amelyet a visszaverődés idéz elő.

Van itt valami más is. Itt van például mindenekelőtt az odaát lévő épület kettős kupolája, amelynek rezonancia-padlózata van, ilyen szempontok szerint kialakítva, s így éppen megfelelő.

Nos, természetesen más dolgokat is tekintetbe kell venni, mindenekelőtt azt, hogy nem mehetünk mindig arra a helyre, ahol a legegyszerűbben valósíthatjuk meg az akusztikát. Intuitív szemlélettel már elérhetők egyes dolgok.

A földbe süllyesztett orgona is rendkívül szellemes dolog! De ez ismét bizonyos nehézséggel járna, mivel a sípoknak a külső levegővel szembeni viszonylagos semlegessége abban a pillanatban megszűnne, amikor az orgonát valóban a földbe süllyesztenénk. Ez ugyanis télen egészen másként hangzana, mint nyáron; tehát télen egészen másképp kellene kezelni, mint nyáron. Tehát télen és nyáron mindenekelőtt intenzíven fel kellene hívni erre a figyelmet. S még más dolgokat is tekintetbe kell venni. Tehát igen sok rendkívül nehéz probléma jön létre, amelyeket nem az akusztikából, nemcsak egyedül zenei oldalról kell megoldani.

Thomastik doktor úr egy rendkívül érdekes megjegyzést tett. Ez az, hogy Bécs valójában a gyűjtőhelye volt minden magasrendű muzsikusnak, és ezek ragaszkodtak, hozzászoktak Bécshez, bár valóban nem rózsaágyon pihentek ott! Egy egyszerű dolgot akarok elmondani Önöknek, amiből láthatják, hogy Bécs egyenesen gyűjtőmedence volt bizonyos emberek számára. Önök tanulmányozhatják Európa geológiai viszonyait, miközben messzi területekre mehetnek - nos, természetesen ezt csak módjával kell érteni, bár ez igen szerény mód. - A bécsi medencében, egyszerűen a talajban, amin Bécs áll, és környezetében mindenféle európai geológiai viszonylatból oly sok minden találkozik össze, hogy a bécsi medencében csaknem az egész európai geológiát tanulmányozhatja az ember. Ha sejtenék, mit jelent, hogy mindaz, ami a szellemiségben van, milyen bensőségesen összefügg a talajjal, ha meggondolják, mit jelent, hogy az összes európai talajviszonynak mintegy kivonata található Bécsben, s ha ezt összekapcsolnák azzal, hogy a lényeg az anyagok egymáshoz való kapcsolatai, s ezek valójában a hangskálát alkotják. A kémiai egyensúlyok lényegében hangkapcsolatok (hiány a leírásban) -, ha mindezt meggondolják, akkor látni fogják, hogy az ember bensőleg valóban egyenesen a kozmikus viszonyokból kiindulva találja el az igazságot, ha azt mondja, hogy Bécsben egy olyan lelki-szellemi környezet van, amelyben egészen sajátos módon zenei zsenik telepednek meg, s úgy érzik, ez kedvezően érinti őket.

Érdekes az a megjegyzés is, hogy Graz zeneietlen város. Nos, úgy gondolom, csak át kell mennünk a Mura hídján, és hallgatni a Mura ellenszenves mormolását, ellentétben a többi folyóval, és látni fogjuk, hogy ott a természet a Mura folyásánál zeneileg rendkívül bántóan viselkedik. Nem így van ez? - Szörnyen ellenszenves, a zúgásában, esésében egyenesen ellenszenves! Ez azonban az ottani sajátos konfigurációban is rejlik. Mennyivel muzikálisabb az, ha - mondjuk - az északnyugati vasútvonalon Bécs felé utazunk! Ott már az egész talajminőségben benne van a zeneiség. A hegyek és minden egyéb muzikálisan van elrendezve. Egyesek szerethetik Grazot, de az egész alpesi világ, talajminőségénél fogva nem muzikális.

Tehát az, ha a tiszta zeneiségből indulunk ki, rendkívül messzemenő problémákat vet fel. S szeretném ma valójában különösen sikeresnek tekinteni dr. Thomastik igen értékes magyarázatát, ha ez Önöknél, kedves barátaim, lehetőleg sok hasonló problémát pendít meg.

Még különösen arra mutatnék rá, hogy valóban rendkívül jelentőségteljes, hogy alapjában véve a hangszerek az Atlantisz utáni negyedik korszak hagyományaiból jöttek létre. S amikor elérkezett az Atlantisz utáni ötödik korszak, a hangszerek dekadensé váltak. Ez összefüggött az Atlantisz utáni ötödik korszak egész fejlődésével. Hiszen alapjában véve ez az egész, Atlantisz utáni ötödik korszak zeneietlen. Az intellektualitás és az elméletiség, amelyek különösen a 19. században jelentek meg, valami egészen zeneietlen dolgok. S ez már az Atlantisz utáni ötödik kor egész belső sajátosságával függ össze, hogy a hangszerek dekadenciába süllyednek. Természetesen nem könnyű, hogy visszahozzuk őket korábbi színvonalukra. Mivel - Thomastik doktor úr bizonyára igazat ad nekem - ha az a követelmény lépne fel, hogy manapság egy orgonaépítőnek egy olyan orgonát kellene építenie, amilyen saját ideálja, akkor leginkább a következő inkarnációig várnunk kellene. Nem úgy vélem, hogy ma egy orgonaépítő olyan dolgot készít, amelyet érdekes előadásain előírt. Szép összehasonlítás ugyan, amit Thomastik doktor úr alkalmazott, hogy ha egy gyártónak a kezébe adnánk a hangszereket, ez olyan lenne, mintha a festésnél a festékkészítőnek adnánk a festékeket a kezébe. De a mai festőknek ez az ideálja; a gyártóktól kapják a festékeiket, már nem maguk állítják elő őket. Egyre inkább függőségbe kerülnek a festékanyaggyártóktól, mint ahogy a muzsikusok az orgonaépítőktől, hegedűkészítőktől, és így tovább.

Nos, a szellemtudományos fejlődés szempontjából igen sajátos jelentőségű az, hogy felbukkannak ilyen törekvések, mint ami ezzel az újonnan épített hegedűvel történt. Ezáltal a hangszerek egész kérdése lendületet kap. Ténylegesen azt a kérdést szolgálja majd, amelyet álláspontunkból kiindulva mindenképpen kutatunk: hogy leküzdjük a dekadencia-jelenségeket, amelyek minden területen olyan jelentősek. S ebből a szempontból szeretnék valóban nagy sikert kívánni az olyan munkának, mint amelyet ezzel a hegedűvel végeztek. Mert ez a siker teljesen olyan irányú, amelyet nekünk is követnünk kell szellemtudományos törekvéseinkkel.

Ezt a néhány megjegyzést fűztem ehhez az érdekes előadáshoz.