Első előadásaimat azokban a körökben, amelyek a teozófiai mozgalomból nőttek ki, ezeknek a lelki beállítottságához kellett igazítanom. Ezek a teozófiai irodalmat olvasták és az egyes dolgokra vonatkozólag bizonyos kifejezésformákhoz szoktak. Ha azt akartam, hogy megértsenek, ezekhez a kifejezési formákhoz kellétt igazodnom.

Csak az idők folyamán, a munka előrehaladásával következett el, hogy egyre inkább a saját kifejezéseimet használhattam.

Előadásaim hűen fejezik ki azt az utat, amelyen jártam, hogy tudniillik a szellemi megismerést fokozatosan kell közölni, hogy aztán a közeli dolgokból a távolabbiak is megérthetők legyenek. Mégis azt, ami az első években tartott előadásaim leírt anyagaként szerepel, a maga belső mivolta szerint is kell nézni.

Az 1901-től 1907-8-ig terjedő évek az az időszak volt, amelyben összes lelki erőimmel a szellemi világ felém áradó közléseinek a hatása alatt álltam. Az átalános szellemi világ átéléséből született meg az egyes területek megismerése. Az ember sok mindent él át, miközben egy olyan könyvet épít fel, mint a „Theosophie”. Minden lépésnél arra törekedtem, hogy feltétlenül a tudományos gondolkodás vonalán maradjak. Csakhogy a szellemi átélés elmélyülésével az ilyen irányú törekvés sajátságos formákat ölt. Úgy tűnik, mintha a „Theosophie” akkor, amikor az ember mivoltának a leírásától áttérek a „lélekvilág” és a „szellemvilág” leírására, egészen más hangot venne fel.

Az ember mivoltát úgy írom le, hogy a külső tudomány eredményeiből indulok ki. Megpróbálom az antropológiát úgy elmélyíteni, hogy az emberi organizmus a maga differenciáltságában jelenjék meg. Akkor megfigyelhető lesz, hogy az organizáció különböző részei különböző kapcsolatban is vannak az ezeket átható szellemi-lelki lényekkel. Az élet megtalálható az egyik organizációs formában; ebben nyilatkozik meg az étertest. Azután az érzékelés és észlelés szervei; ezekben az asztráltest nyilatkozik meg. Szellemi látásommal láttam az ember lényének részeit: az asztráltestet, az ént stb. Ezeket az érthetőség érdekében kapcsolatba akartam hozni a külső tudomány eredményeivel. — Ha az ember tudományos akar lenni, nehéz az ismétlődő földi életek és az ezekben megnyilatkozó sors leírása. Ha nem akar kizárólag a szellemi látás alapján beszélni, olyan gondolatokba kell belemennie, amelyek a fizikai világ finomabb megfigyeléséből adódnak ugyan, de amelyeket az emberek nem értenek meg. Az ilyen finomabb megfigyeléssel azt látjuk, hogy az ember a maga felépítésében és fejlődésében más, mint az állat. És ha ezt a másságot nézzük, akkor magából az életből következik az ismétlődő földi életek gondolata. De ezt az emberek nem veszik észre. Így azután az ilyen eszmék nem látszanak az életből vetteknek, hanem önkényesen kialakítottaknak, vagy egyszerűen régebbi világnézetekből származóknak. - Nagyon is tisztában voltam ezekkel a nehézségekkel és küzdöttem ellenük. Aki venné a fáradságot és utánanézne, az megállapíthatná, hogy a Theosophie későbbi kiadásaiban az ismétlődő földi életekről szóló fejezetet mindig újra átdolgoztam, azért, hogy az ott leírt igazságokat a fizikai világ megfigyeléséből vett eszmékhez közel vigyem, és látná, hogy mennyire igyekeztem az elismert tudományos módszerhez igazodni.

Ebből a szempontból „A lélekvilág” és „A szellemvilág” című fejezeteknél még nehezebb a dolog. Aki az előző fejtegetéseket csak úgy olvasta, hogy tudomásul vette azok tartalmát, az az ott leírt igazságokat mintegy önkényesen odavetett állításoknak láthatja. Más a helyzet annál, akinél az eszmék átélése intenzívebb lett, miután elolvasta azt, ami a fizikai világ megfigyeléséhez kapcsolódik. Ennél az eszmék, hogy önálló belső életet élhessenek, függetlenek lettek az érzékektől. És akkor a következő lelki folyamat mehet végbe benne. Észleli az érzékektől független eszmék életét; ezek élnek és hatnak a lelkében. Átéli őket, mint ahogy érzékeivel átéli a színeket, hangokat, hő-benyomásokat, stb. És ahogy a színekben, hangokban stb. adva van a természeti világ, úgy az átélt eszmékben adva van számára a szellemi világ. - Aki viszont ilyen belső élményszerű benyomások nélkül, úgy olvassa a Theosophie első fejezeteit, hogy addigi eszme-átélése nem változik meg, aki a következő fejezetek olvasásába, annak ellenére, hogy az előzőeket már olvasta, ügy kezd bele, mintha a könyvet „A lélekvilág” című fejezettel kezdené, az nem is tehet mást, minthogy elutasítja. Az ügy látja, hogy a könyv be nem bizonyított állításokat igazságokként állít fel. Egy antropozófiai könyv azonban ügy íródik, hogy belső átéléssel vegyék fel. Akkor lépésről lépésre meg is lehet érteni. Eleinte talán nem világosan, de végül mégis. A további elmélyülést azután a „Wie erlangt man”-ban adott gyakorlatok útján lehet elérni. A szellemi úton való előrejutáshoz ez is szükséges; de egy helyesen megírt antropozófiai könyvnek az a feladata, hogy az olvasót felébressze a szellemi életre, nem pedig az, hogy ismereteket közöljön. Olvasása ne csak olvasás legyen, hanem belső megrázkódtatásokkal, feszültségekkel és oldódásokkal járó átélés.

Tudom, hogy könyveim milyen messze vannak attól, hogy a maguk belső erejével az olvasóból ilyen átélést váltsanak ki. De azt is tudom, hogy belső küzdelmet folytattam minden egyes oldalán azért, hogy ebben az irányban lehetőleg minél többet érjek el. Olyan stílusban írtam le a dolgokat, hogy abból szubjektív érzéseim ne érződjenek ki. Ami belső melegségből jön, amit mélyen átéreztem, azt száraz, matematikai stílusban írom le. De csakis ez a stílus tud ébresztően hatni az olvasóra, aki így fel tudja kelteni magában a melegséget és érzést. Ezeket nem áramoltathatja egyszerűen át magába a könyv írójából.