Most nézzük meg, hogyan jönnek létre az euritmiában bizonyos nehézségek, hogyan kell ilyen nehézségeknek létrejönnie, ha nem tudunk az alakzatok és a mozdulatok bensőségessé válása alapján a tegnap megismert módon dolgozni. Ezek akkor jelentkeznek, ha rá kell térnünk az egyik mássalhangzóról egy másikra, az egyik magánhangzóról egy másik magánhangzóra és már az elhangzott megjegyzésekből is beláthatják, hogy az a legfontosabb a beszéd szellemisége számára, ami ugyanúgy a hangzók között van, amint a zenei hangok között van a tulajdonképpeni, a szellemi zeneiség is. A hangok a fizikai, mintegy anyagi dolgok, a szellemiség pedig az, ami az egyik hangtól a másik irányába mozog.

Tulajdonképpen a beszédben is ugyanígy van, a szellem ott van, ahol a hangzók egymás felé mozdulnak. Ha tehát tudom, hogy minden anyagi dologban szellemiség van, másfelől pedig tudom, hogy anyagilag, fizikailag jelöl meg a hangzó valamit, könnyen be is láthatom, hogy ott kell a szellemiséget keresnem, ahol egymásba mennek át a hangzók.

Tegnap voltaképpen bizonyos alakzatok és mozgások mögött rejlő szellemileg jelentős, szellemileg lényeges dolgokat ismertünk meg. Fokozatosan akarjuk leszállítani a tegnap megismert dolgokat arra a szintre, ahol az euritmiában a hangzók megformálásával ismerkedtünk meg.

E célból csináljuk meg ma a következőket. A tegnap az Állatövet előadó euritmistákat még egyszer megkérem, hogy ugyanabban a felállásban foglaljanak helyet a színpadon, mint tegnap, most pedig a bolygókat előadókat is. Már tegnap megtudták az elhangzottakból, hogy önök miféle állatok az Állatövön, most tehát a következőket jegyezzék kérem meg. Egyenként ellátjuk mássalhangzókkal az Állatöv képeit.

Kos:	w
Bika:	r

Félig-meddig magánhangzók, mássalhangzóknak felfogandó magánhangzók ezek, - a w az u, az r pedig az á rokona.

Ikrek:	h
Rák:	v (de lehet f is)
Nyilas:	g
Bak:	1
Vízöntő:	m
Halak:	n
Oroszlán:	t (tao)
Szűz:	b
Mérleg:	c
Skorpió (Sas):	z

Az a legfontosabb, kedves Barátaim, hogy ezeket a megfeleltetéseket jól jegyezzék meg.

Most a középen állók, a bolygók következnek:

Nap:	au
Vénusz:	á
Merkúr:	í
Hold:	ei
Mars:	e
Jupiter:	o
Szaturnusz:	u

Most pedig a következőt csinálják meg, kérem. Próbáljanak most a taglejtésekbe beleállni, illetve csinálják meg a tegnap végzett mozgó taglejtéseket és ezekből menjenek át most a ma kijelölt, megfelelő hangzóba és ebből azután újból menjenek vissza a mozgó taglejtéseikbe.

Így kapják meg azt, amit - megfelelve a hangzónak - tulajdonképpen a hangzókat egymásba átvezető taglejtésnek kell megkeresniük a hangzót megelőző és az őt követő taglejtésként.

De hogy ami a hangzók között van, ne kelljen túl nagyra nyújtaniuk, előbb természetesen látniuk kell, hogyan hajtják végre majd a továbbiakban. De abból, amit ma alakítunk ki, azt akarjuk kiemelni, hogy mi jöhet létre ebből az együttesből.

Egy kis verset mondok el most, önöket pedig megkérem, figyeljék meg, hogyan követik egymást a hangzók, és amikor elhangzik valakinek a saját hangzója, csinálja meg. Így tehát az egész vers 12 + 7 hangzóból jön létre és meg fogjuk látni, hogy egy verset hogy euritmizálhatunk egy ilyen együttessel. Helyezkedjenek bele a kiinduló taglejtésbe, vagy mozdulatba, tartsák is meg és most kezdjük el egész lassan. A saját testmozgásából kiindulva tehát mindig csak az csinálja meg a hangzót, akinek elhangzik a saját hangzója és térjen is ismét vissza a maga mozdulatába. De persze „vizslafülekkel” figyeljék, mert a vers a hangzók együttes voltából jön létre majd:

Edel sei der Mensch, Hilfreich und gut! Den das allein Unterscheidet ihn Von allen Wesen, Die wir kennen. Heil den unbekannten Höhern Wesen, Die wir ahnen! Ihnen gleiche der Mensch;         Sein Beispiel lehr' uns Jene glauben.

(Légy nemes, ember, Jó legyél, segíts! Ettől egyedül Térsz el mindenütt Többi lényektől, Melyet ismerünk. Üdv nektek magas, Ismeretlen lények, Sejtünk titeket! Az ő másuk az ember; Példája megtanít Hinni bennük.)

Nos, majd a vers folytatását is elmondom, önök pedig elvégzik majd azokat a taglejtéseket, amelyeket tegnap, mint az Állatöv, illetve a bolygók köre végeztek. Mialatt tehát taglejtéseiket végezve körben járnak, amikor a szöveg felszólítja rá önöket, a megfelelő hangzókat végzik és meg fogják látni, hogy mennyivel szebb hatása lesz:

Denn unfühlend ist Die Natur: Es leuchtet die Sonne Über Bös' und Gute, Und dem Verbrecher Glänzen, wie dem Besten,         Der Mond und die Sterne. Wind und Ströme, Donner und Hegel Rauschen ihren Weg Und ergreifen Vorüber eilend, Einen um den andern. Auch so das Glück Tappt unter die Menge, Fasst bald der Knaben Lockig Unschuld, Bald auch den kahle Schuldigen Scheitel.

(Mert a természet Semmit sem érez: Rávilágít rosszra, S jóra is a Nap, És a gaztevőnek Hold, s a csillagok Mint a jónak, úgy ragyog. Szél, s az ár, s a Dörgés, jégverés Zuhognak útjukon, Megragadja őket, Mellettük rohanva, Mind, egymás után. A szerencse is Össze-vissza csap, Hol az ártatlan Gyermekfürtöket, Hol kopasz fejet, Bűnöst ragadja meg.

Nos, ha figyelnek és betartják a megfelelő távolságokat, meg fogják látni, hogy az egyes hangzók éppen azért jelennek meg egy megfelelő háttér előtt, amelyet ők itatnak szellemmel át, mert így hozzuk ki a dolgot a valóságból, a valóságos körmozgásból és a szellemi taglejtésekből.

Amit most mondtam önöknek el, elsősorban azoknak igen fontos, akik egy kis euritmiát tanultak már és már annyit tudnak, hogy amit „A bűvészinasból” - hogy egy példát is idézzek, - adtak elő, nagyjából már elő tudják adni. Ott azután bizonyos fokig egy teljesen önmagába zárt ábrázolásunk van. Ha nagyjából ennyit tudunk az euritmiából, arról van most szó, hogy sokat gyakoroljunk az éppen most jelzett irányban. Mert attól tesznek szert a nagyon nagy mértékben, de egyébként is szükséges hajlékonyságra a hangzóképzésben, hogy az önöknek tegnap megmutatott taglejtéseket és az egyes hangzókba történő átmeneteiket sokat gyakorolják.

Nézzék csak meg még egyszer, milyen szép, amikor a Bak a maga hangzóját úgy foglalja keretbe, hogy a mozdulat megjelenik előtte és utána is! Csinálja meg tehát taglejtésből kiindulva mindenki a maga hangzóját és térítsék vissza újra a taglejtésbe a hangzót. Így kapják meg a taglejtéseket, amelyek a betűket keretbe foglalják. Vagyis, másképpen: az euritmiában egy hangzó akkor néz ki igazán jól, ha nagyjából ebből a taglejtésből növekedik ki és újból vissza is térhet oda, - szándékosan használom a „nagyjából” szót. Persze, lesz róla szó, hogy ezek a taglejtések gyorsan felvillantathatók csupán.

De nagyon sokat nyernek vele, ha a szóló-euritmiában, vagy párban, hárman, stb., tanulás és nem kivitelezés céljából - erről lesz még majd szó, - megfelelőképpen hajtják végre ezeket a dolgokat. Most azonban arról lesz majd szó, hogy amikor például a Bak teljesen egyedül van, és azt mondják neki, hogy a magánhangzókat elhagyva, csak mássalhangzókkal adjon elő egy verset, egyszerűen a legrövidebb úton keresse fel mindig azt a helyet, ahol a megfelelő mássalhangzó áll és ott csinálja meg a mássalhangzót, miközben az egyik mássalhangzóból a másikba átmenve mindig a következőnek megfelelő mozdulatot csinálja. Ezek a dolgok elsősorban azért oly fontosak, mert ezektől megy át fokozatosan igazán az emberbe teljesen az euritmia, mivel az ember lényére vannak a taglejtések méretezve. Így nyílik tehát arra lehetőségünk, hogy a költemény formába öntését, euritmia-formákba öntését úgy építhessük fel, hogy ne csak az egyes előadó belső törvényszerűségének feleljen meg, hanem - ha több előadó van, - létrejöjjön a többiekkel, vagy a térrel való kapcsolat is.

Nos, ma még természetesen nem lesznek képesek előadni valami mást is, mint amit megkaptak már, vagyis a hangzókat. De most engedtessék meg nekünk, hogy ne forduljunk a közönség felé, hanem a középpontra irányíthassuk a tekintetünket, hogy önök arra nézhessenek, aki a megfelelő helyen a mássalhangzókat csinálja, aki pedig a mássalhangzókat előzőleg csinálta, a következő mássalhangzó helye felé fordulhasson, és azzal szemben csinálhassa a maga mozdulatát, - a magánhangzókat egyelőre elhagyva. Látják, milyen szépen megy a dolog?

A külső körben álló tizenketten tehát a saját hangzójukat figyeljék most. Elsőnek majd az csinálja ezt a hangzót, aki kapja, Ön azután (aki fut) a következő mássalhangzót figyeli, odamegy ahhoz, akinek ez a mássalhangzója, aki szintén figyel a maga részéről és előre bemutatja Önnek, utána Ön, szemtől-szembe vele, azt a mássalhangzót is megcsinálja. Meg fogják látni, milyen szép lesz majd a mozgás.

Később kell majd csak anélkül csinálnia, hogy a másik euritmista is ott állna, - vagyis teljesen egyedül, - mintha egy kísértetet látna ott és a kísértet is látná a szóban forgó mozdulatot.

Most majd egészen lassan mondok el egy kis verset, Ön pedig (az egyik euritmista) előadja, - a többiek állva maradnak:

Ach, (induljon), ihr Götter! grosse Götter!

- úgy vagyunk az r-rel, hogy olyan, mint egy á. -

Ach, ihr Götter! grosse Götter, In dem weiten Himmel droben!         Gäbet ihr uns auf der Erde Festen Sinn und guten Mut: 0, wir liessen euch, ihr Guten, Euren weiten Himmel droben!

(Ó, ti istenek! nagy Isten, Fent a messzi-messzi égben! Adjatok nekünk a Földön Józan észt és kedveket: Ó, ti jók, mi rátok hagyjuk Messze fent a mennyetek!)

Fogalmat kapnak most egyúttal arról is, hogy nem lehetnek önkényesek a végzett formák, mindenképpen indokoltaknak kell lenniük, mégpedig úgy, hogy nem úgy alkotják meg a formákat, ahogyan általában véve szokták, - például, amikor a „Bauch” (has) szó fordul elő egy versben, nem ilyen (has alakú) formát csinálnak, erről soha nincs szó, - hanem magukból a hangzókból alakítják ki a formát, amiről szó van, vagyis a hangzókban és a szellemi mozdulatokban már benne lévő formákból, amelyekről tegnap beszéltünk.

Figyeljék csak meg, milyen szép, ha most ugyanezt a magánhangzók szerint vesszük. Csinálja most meg kérem (egy másik euritmista) és vele együtt a többiek is ugyanezt a magánhangzók sorával.

Tudják, hol állnak a megfelelő betűk, ahová oda kell menniük:

Ach, ihr Götter! grosse Götter,

(Ó, ti istenek! nagy Isten,

Egyelőre ne végezzenek közben semmilyen mozdulatot, maradjanak állva, ha egy másik magánhangzó nem következik még. Nagyon szép, amikor két azonos magánhangzó követi egymást és a megfelelő ponton nyugodtan maradunk:

Ach, ihr Götter! grosse Götter In dem weiten Himmel droben!         Gäbet ihr uns auf der Erde -

(Ó, ti istenek! nagy Isten Fent a messzi-messzi égben! Adjatok nekünk a Földön -

Gondolják csak meg, milyen óriási lehetőségük van gyakorolni. Azon láthatják meg azonnal, hogy ha egy magánhangzó ismétlődik, valóban ott kell megállniuk újból, ahol a magánhangzóval álltak előzőleg.

Csak éppen meg kell érezniük, mi az, ami a beszédben él, valóban meg kell érezniük, hogy mi van itt. Ezért önöknek kétféleképpen szeretném az első három sort intonálni, - nem mondom, hogy recitálni és azt sem, hogy deklamálni, - hogy lássák, mi is rejlik valójában a beszédben és voltaképpen mit is kell az euritmistának megéreznie, mert különben nem derülne ki, hogy mit kell kifejeznie:

a  i  ö e  o e  ö e
i  e  ei e  i e  o e
ä e  i  u  au  e  e e

Gondolják meg csak, mennyire teljesen más érzés, ha az áll itt: „der Erde”, azzal szemben hogy, három azonos e e e magánhangzó követi egymást. Az ilyesmit különösen erőteljesen tanulják meg majd érezni, ha ilyen gyakorlatokat végeznek.

De hasonló a helyzet a mássalhangzókkal is és hogy szép-e a költemény, voltaképpen ezen alapszik. A beszéden pedig alapjában véve egyáltalán nem lehetünk úrrá, ha a költeményt tulajdonképpen nem úgy készítjük elő, hogy előbb csak a magánhangzói csendüljenek meg, a mássalhangzóit pedig félig ejtjük csak ki, azután viszont a magánhangzóit ejtjük ki csak félig és csendüljenek fel teljesen a mássalhangzói. Gondolják csak el, miféle jellegzetességet hallanak így:

ch  hr  g tt r  g r ss  g tt r
n  d m  w t n  h mm 1 d r b n
g b t  hr  n s  f  d r  r d
f s t n  s n n  n d  g t n  m t

Most egymás után kellett magánhangzókat és mássalhangzókat érezniük. De ténylegesen ezt kell gyakorolnia az euritmistának, így lesz a test simulékony, az, aminek lennie kell. Ha euritmizálni akarnak, az euritmiát valóban valamennyire tiszteletben kell tartaniuk. A tiszteletnek kell gondolkodásmóddá válnia. Ha a gégefőjükkel végzett minden egyes mozdulatot valóban megfelelőképpen utánoznák, amikor kimond egy csak valamennyire is bonyolult mondatot, sokat kellene tanulniuk. Mindezt a születésüket megelőző életükben tanulták meg. Itt, földi életükben egy kis ismétlés-leckéjük van csak, amikor a gégefőjük megrezdül a környezetből meghallott hangokat utánozva, vagyis amikor ilyen hangokat utánoz. De az efféle tanulás, a szellemi állapotban való tanulás nem intellektuális, hanem érzésből fakadó tanulás. Ezért ösztönöznek érzésre az itt és most végzendő gyakorlatok.

Nincs arról szó, hogy most azonnal arra gondoljunk, hogy a bolygók táncát elő kelljen adnunk. Ha elő akarjuk adni a bolygók táncát, különben is az van, - mivel 12 + 7, vagyis 19 személy szükséges hozzá, - hogy jönnek azok az emberek, akiknek euritmia előadásokat kellene tartanunk és azt mondják, hogy a hozzá tartozó öltözékekkel együtt csak 7 euritmistát hozhatunk magunkkal, mert nincs többre pénzük. - Nos, most mit tegyünk? - Tehát, hogy helyesen értsék meg a dolgokat, azonnal nem lehet szó - mondjuk - a bolygótánc előadásáról, csak arról, hogy amit éppen most, az eltelt két óra alatt adtam meg a szellemi taglejtésekből a hangzók taglejtésébe történő átmenetnél, szervezetük simulékonnyá tétele érdekében sajátítsák el. Így majd finomabban érzik meg, hogy mire van szükségük az euritmizáláshoz.

Nem csak ismételni kívánunk a tanfolyamon, hanem tekintetbe kívánjuk venni azt is, ami az euritmiát előbbre viheti.

Az euritmia előbbre jutásának akadálya, hogy nem mindig hiszik el, hogy tanulni kell ahhoz, hogy meg tudják csinálni, - sőt, úgy vélem, sokszor azt hiszik, hogy meg tudják anékül is csinálni, hogy tanulnák. Vannak, akik két-három héten át nézegetik, hogyan euritmizálunk és utána euritmia tanárok, vagy tanárnők akarnak már lenni. Gondoljanak csak arra, milyen hallatlan dolog lenne, ha ilyen követelményeket támasztanának a zenében, vagy a festészetben! Tényleg arról van szó, hogy tanulják meg belátni: az euritmia olyasvalami, ami az embert teljesen szerveinek lehetőségei alapján teszi a kifejezés eszközévé. De ezt csak úgy érhetik el, ha azt is gyakorolják, amit nem kell azután előadniuk, csupán ahhoz járul hozzá, hogy az előadás során majd meglegyen a szükséges simulékonyságuk. Arra gondoljanak csak, mi mindent csinálnak a többi művészetben is. Liszt Ferenc híres zongoráját ugye mindannyian ismerik, - valószínűleg más zeneszerzőknek is volt ilyen zongorája, - voltak billentyűi ugyan, de húrjai nem. Liszt állandóan ezen gyakorolt, mindig vele volt és persze nem azért tette, hogy zenét írjon rajta, hanem hogy szervezetébe mozgékonyságot juttasson.

A szomszédja nem hallott belőle semmit, jó volt tehát másoknak is, ha így gyakorolt. Nem kellett zavarnia szomszédait egész éjjel, - az ilyen zongorán gyakorolhatnak egész éjjel, senkit sem zavarnak vele. Csak arra való, hogy a szervezetbe jutassa a mozgékonyságot.

Voltaképpen annyiban az euritmia alapja, amit csináltunk az eltelt két óra alatt, hogy a szervezetbe juttatja az euritmiának éppen ezeket a mozgásait és elhelyezkedéseit.

Térjünk most vissza a versre és csináljuk meg az utolsó sorait is:

Festen Sinn und guten Mut:

Adjatok nekünk a Földön

Képzeljék el, hogy abban, ami itt önök előtt áll: „und gu-” (az u-ban nyugalomban marad) - „ten” (az előző helyre tér vissza) „Mut” (ismét az u!), a ráadásul magukba felvett tények miféle sora van benne. Éppen annak következtében éreznek helyesen, hogy beletalálnak a természetesnek érzett mozdulatba, amikor az egyik magánhangzóról a másikra térnek át, vagy amit akkor éreznek természetesnek, ha két azonos magánhangzó követi egymást, vagyis kétszer ugyanaz a magánhangzó következik.

0, wir liessen euch, ihr Guten, Euren weiten Himmel droben!

(Ó, ti jók, mi rátok hagyjuk Messze fent a mennyetek!)

Ezzel lehetőséget nyújtottunk arra, hogy a magán- és a mássalhangzókat egymással szembenállóknak érezzük. Mert kifejezetten hangsúlyoznom kell, hogy itt semmi sem múlik közvetlenül a helyen, hiszen a hölgyet, aki a t-vel ott hátul áll (az Oroszlán helyén), ugyanúgy állíthattam volna ide is, a többiek pedig, ennek megfelelően, máshol állnának és önök is egy másik helyre kerültek volna, amikor mozog az egész kör. De nem az abszolút, a mindentől független hely a fontos, hanem a relatív hely, az, ahol egymáshoz viszonyítva állnak. Elgondolkodhatnak azután az abból adódó formalehetőségeken, hogy valamit hol kezdenek el, - ha például t-vel kezdődik egy költemény, itt kapunk egy kiindulópontot, viszonyító pontot, hogy a formákat megfelelőképpen alakítsák ki, hogy tudják, hová kell a formával most menniük, és így tovább.

Mindenekelőtt tehát azt kell megérteniük, hogy az van benne a tegnap és ma ismertetett dolgokban, hogy a formákba és a mozdulatokba hogyan éljék bele magukat.