"Rossz lesz a jóból, hogy ha rossz szándékkal pusztításra használják fel azt, és az, ami rossznak látszik jóra fordul, ha jók azok a lények, kik megszabják irányát. "
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A társadalmi rejtély belső szempontja (9)

9. --

[Pogány ősbölcsesség és a zsidó nép világfelfogása. Lucifer inkarnációja a 3. évezred elején. Az ősbölcsesség a harmadik Atlantisz utáni kultúrában, Görögországban és a gnózisban. A teológia materialistává válása. Arimán inkarnációja. Az arimáni megtévesztések, amelyeket érkezésének előkészítésére használ. Newman bíboros. Lux mundi mozgalom. A négy evangélium különbözőségének értelme.]

Zürich, 1919. október 27.

Korunk legfontosabb kérdéseiről nagyobb közönség előtt beszélve az előadó más helyzetben van akkor, ha semmit sem tud a világtörténelmi létesülés mélyebb erőiről - más szavakkal: a beavatás tudományáról -, vagy ha tud valamit erről. Ma aránylag könnyű mindenféle, tudományosnak, gyakorlatinak és hasonlóknak tartott külső megismerésből beszélni a kor kérdéseiről. De rendkívül nehéz a kor kérdéseiről beszélni, ha az ember ismeri az úgynevezett beavatás tudományát, amelyből minden kiindul, amit meg kell tárgyalnunk az ilyen helyeken, mint ez is, ahol ma ismét összegyűltünk. Mert aki ma a beavatás tudományának szempontjából beszél a kor kérdéseiről, az tudja, hogy nemcsak nagyrészt azoknak az embereknek a szubjektív, esetleges véleményével áll szemben, akikhez beszél, hanem azt is tudja, hogy mára az emberiség nagy részét egyik vagy másik oldalon az arimáni világlény nagyon erős és egyre erősebbé váló erői uralják. Amit ezzel mondani akarok, azt csak úgy tudom megmagyarázni, ha az emberiség egy nagyobb korszakáról adok egyfajta történelmi áttekintést.

Különböző, itt folytatott vizsgálódásokból, amelyeket különböző előadásciklusaimban is megtalálhatnak,57 tudják, hogy annak a korszaknak a kezdetét, amelyben korunk embereként benne érezzük magukat, a XV. század közepére kell tennünk. Ezt a korszakot, amely a XV. század közepén kezdődött és amelynek alapjában véve még a kezdetén vagyunk, mindig az Atlantisz utáni ötödik korszaknak neveztük, ami a másik, a görög-latin korszakot váltotta fel, amelyet a Krisztus előtti VIII. századtól a XV. század közepéig számítunk. És azután visszajutunk az egyiptomi-káldeai korszakhoz. Csak utaltam erre, hogy emlékeztessem önöket, hogyan illesztjük a teljes emberi létesülésbe azt az időszakot, amelyben benne érezzük magunkat. Nos, tudják, hogy miután eltelt a görög-latin korszak első harmada, megtörtént a golgotai misztérium. És a legkülönbözőbb szempontok szerint jellemeztük, hogy ez a golgotai misztérium tulajdonképpen mit is jelent az emberiségfejlődés, sőt az egész Föld fejlődése számára. Ebbe a nagyobb történelmi összefüggésbe szeretnénk állítani ma néhány dolgot, ami az emberiség számára ezzel a golgotai misztériummal összekapcsolódik.

Ebből a célból pillantsunk vissza sokkal régebbi korokra, mondjuk, a Krisztus előtti III. évezred kezdetére. Tudják, hogy milyen kevés külső történelmi hagyomány szól az emberi nem földi fejlődésének erről a korai szakaszáról. Azt is tudják, hogy a korai okiratok Keletre, Ázsiára utalnak. És sok antropozófiai vizsgálatból tudják, hogy minél tovább megyünk vissza az emberiség fejlődésében, ennek az emberiségnek más-más lelki alkatához jutunk, és hogy valamilyen ősbölcsességet találunk mintegy az egész emberiségfejlődés alapjaként. Tudják, hogy szűkebb titkos körökben egészen a XIX. századig megőriztek fennmaradt hagyományokat, hogy azután ezeket nagyrészt kevéssé hűen, de bizonyos értelemben mégis megőrizzék egészen mostani korunkig, ezek az ősbölcsesség hagyományai. Ha az ember ma még megismeri az emberiség egyik vagy másik ilyen ősbölcsességét, elcsodálkozik, hogy a valóság milyen mélységeibe mutatnak ezek az ősbölcsességek. De az évek során folytatott megfigyeléseinkből tudják, hogy ezekkel, az ősi időkben széles körben elterjedt bölcsességtanokkal mindig szembe kell állítani az egészen más jellegű, ősi héber nép, a zsidó nép teljesen másféle élet- és világfelfogását. Így némileg joggal nevezzük az elterjedt ősrégi bölcsességtant pogány elemnek, és állítjuk vele szembe a héber, a zsidó elemet. A külső hagyományokból és írásokból már tudják, hogyan keletkezett ebből a zsidó elemből azután a keresztény elem.

Nos, ezekből a külső tényekből kivehető valami, amire, kérem, figyeljenek ma oda: az emberiségfejlődésben szükségessé vált az ősi pogány elemmel és ősbölcsességével szembeállítani a zsidó elemet, amelyből azután, legalábbis részben, kialakult a kereszténység. Ez azt mutatja, hogy ez a régi pogány ősbölcsesség a maga teljességében nem egyedül gyakorolt befolyást az emberiség további fejlődésére. És ebből következik a kérdés: Milyen okból, miért kellett a zsidóságban és a kereszténységben új alakot nyernie, átalakulnia a sokak számára olyan csodálatra méltó ősi pogány bölcsességnek? Ezt a kérdést fel kell tenni.

A beavatás tudománya számára csak egy nagyon-nagyon súlyos tény válaszolja meg ezt a kérdést, az a tény, amely messze Ázsiában történt a Krisztus előtti III. évezredben. A látó tekintet visszapillantva azt látja, hogy egy érzékfeletti lény inkarnációja történt meg egy emberben úgy, ahogyan a golgotai esemény során történt egy érzékfeletti lény, Krisztus inkarnációja az ember názáreti Jézusban. Az inkarnáció, amely a Krisztus előtti III. évezred elején történt, és rendkívül nehezen követhető, még a szellemi látás tudományával, a beavatási tudománnyal is, valami rendkívül ragyogót, rendkívül fontosat adott az emberiségnek. És amit az emberiségnek adott, az alapjában véve ez az ősbölcsesség.

Először, külsődlegesen tekintve, úgy áll a dolog, hogy azt mondhatjuk, ez mélyen a realitásokba nyúló bölcsesség volt, hideg, csak az eszmékkel foglalkozó, érzelmekkel kevéssé áthatott. Ez van külsőleg. Belsőleg csak úgy tudjuk megítélni, mi is volt ez a bölcsesség tulajdonképpen, ha visszatérünk arra az inkarnációra, ami odaát, Ázsiában, a Krisztus előtti III. évezred elején történt. A szellemi látó tekintet számára akkor ténylegesen inkarnálódott az emberiségben a luciferi hatalom. És a széles körben elterjedt, az Atlantisz utáni harmadik emberi kultúra alapjául szolgáló ősbölcsesség eredete az volt, hogy Lucifernek ez az inkarnációja bizonyos módon megtörtént az emberiségben.

Ami az emberiségben elterjedt az ázsiai-luciferi embernek ebből az impulzusából, ebből a kultúrimpulzusából, az egészen a görög időkig hatott: A luciferi bölcsesség, ahogyan az emberiség számára az akkori fejlődési szakaszában rendkívül hasznos volt, ragyogóan, a különböző népek és fajok szerint árnyaltan terjedt el, egész Ázsiában világosan felismerhetően, azután még az egyiptomi kultúrában, a babiloni kultúrában, sőt, mint mondtam, még a görög kultúrában is. Ez a luciferi hatás határozott meg bizonyos módon mindent, amit az emberek az akkori időkben gondolhattak, kitalálhattak, akarhattak.

Természetesen rendkívül nyárspolgári lenne, ha csak azt akarnánk mondani: Ez Lucifer inkarnációja volt, menekülni kell tőle. - Ilyen nyárspolgáriságból minden elől menekülhetnénk, ami szépség és nagyság keletkezett az emberiség számára ebből a luciferi áramlatból, mert, mint mondtam, a görög szépség is olyasmi, ami ebből a fejlődési áramlatból származik. Az egész gnosztikus gondolkodás, amely a golgotai misztérium megtörténtekor létezett, amely beható, mélyen a világ dolgaiba bevilágító bölcsesség volt, az egész gnosztikus megismerés impulzusát luciferi erők adták. Ezért nem mondhatjuk, hogy ez a gnosztikus gondolkodás téves volt. Ha azt mondjuk: luciferi impulzusok hatották át, az csak a jellemzője.

Nos, jóval több mint kétezer évvel ez után a luciferi inkarnáció után történt a golgotai misztérium. Azt mondhatjuk: Az emberek, akik között elterjedt a golgotai misztérium impulzusa, még teljesen át voltak hatva azzal, amit a luciferi impulzus vitt be a gondolkodásukba, érzésükbe, érzületükbe. És most egészen más természetű dolog került a civilizált emberiség fejlődésébe, a Krisztus-impulzus. Gyakran beszéltünk arról, mit is jelent ez a Krisztus-impulzus a civilizált emberiségen belül. A Krisztus-impulzust - ezt ma csak megemlítem - olyan lelkek vették fel, amelyek természetét ma jellemeztem. Azt mondhatnánk: A Krisztus-impulzus bevilágított abba, amit az emberiség legjobbként kapott Lucifertől. És az első keresztény századokban úgy fogadták be a Krisztus-impulzust, hogy azt mondhatjuk: Az emberiség azzal értette meg Krisztust, amit Lucifertől kapott. Az ilyen dolgokat elfogulatlanul kell szemlélni, különben nem tudjuk valóban megérteni a Krisztus-impulzus befogadásának különleges természetét az első századokban.

Ahogy azután a luciferi impulzus egyre inkább eltűnt az emberek lelkéből, az emberek egyre kevésbé voltak képesek valóban helyesen magukba fogadni a Krisztus-impulzust. Gondolják csak meg, mi minden lett materialista az újabb kor során. De ha megkérdezik: Mi lett a leginkább materialista? - akkor azt a választ kapják: A modern keresztény teológia nagy része. Mert a modern keresztény teológia egyszerűen a legnagyobb materializmusnak adja át magát, amikor ez a modern keresztény teológia már nem Krisztust látja az ember názáreti Jézusban, hanem csak az ember názáreti Jézust, az „egyszerű názáreti embert”, az embert, akit akkor lehet megérteni, ha kevéssé akarunk felemelkedni valamilyen magasabb megértéshez. Minél inkább pusztán mindennapi embernek tarthatták a názáreti Jézust, aki csak a többi híres történelmi személyiség sorába tartozik, ez annál inkább megfelelt a modern teológia bizonyos materialista irányzatának. Ez a modern teológia keveset, igazán keveset fog elismerni a golgotai esemény érzékfelettiségéből.

Az emberiség érzületében egyre inkább alábbhagytak a luciferi hatások az emberi lélekben. Az újabb korban egyre erősebbé válik és még erősebb lesz a közeli és a távolabbi jövőben is az, amit arimáni impulzusnak nevezünk. Az arimáni impulzus más érzékfeletti lényektől ered, mint amilyen a Krisztus-lény, mint amilyen a luciferi lény. De ő is érzékfeletti, azt is mondhatnánk, érzékalatti lény - nem ez a fontos -, és különösen az Atlantisz utáni ötödik korszakban hatalmas lett és egyre hatalmasabb a befolyása. És ha szemügyre vesszük az utóbbi évek zűrzavarát, azt találjuk, hogy az embereket különösen az arimáni hatalmak taszították ilyen zűrzavarba.

Ahogyan Lucifer inkarnációja történt a Krisztus előtti III. évezredben, ahogyan Krisztus inkarnációja történt a golgotai misztérium idején, mostani földi létünk után bizonyos idővel, mintegy a Krisztus utáni III. évezredben ugyanúgy megtörténik Arimán nyugati inkarnációja. Így az emberiség történelmi fejlődésének közel hat évezredes lefolyását csak akkor értjük helyesen, ha úgy fogjuk fel, hogy az egyik pólusán van a luciferi inkarnáció, középen a Krisztus-inkarnáció, a másik póluson pedig Arimán inkarnációja. Lucifer az a hatalom, amely felébreszt az emberben minden rajongó erőt, minden hamis misztikus erőt, mindazt, ami az embert saját maga fölé akarja emelni, ami pszichológiailag bizonyos fokig rendetlenné akarja tenni az emberi vért, hogy az embert kifordítsa magából. Arimán az a hatalom, amely az embert józanná, prózaivá, nyárspolgárivá teszi, amely az embert megcsontosodottá teszi, amely az embert a materializmus babonájába viszi. És az emberi lény lényegében annak a fáradozásnak az eredménye, hogy fennálljon az egyensúly a luciferi és az arimáni hatalom között; és a Krisztus-impulzus segít a jelenlegi emberiségnek, hogy helyreállítsa ezt az egyensúlyt. Az emberben tehát folyamatosan megvan ez a két pólus, a luciferi és az arimáni. De történelmileg azt találjuk, hogy a luciferi a Krisztus előtti idők kulturális fejlődésének bizonyos áramlataiban túlsúlyba került a Krisztus utáni első századokig, hogy ezzel szemben Arimán egyre erősebben hat a XV. század közepe óta, és egyre erősebb lesz, míg a Föld nyugati részének emberiségében meg nem történik Arimán valódi inkarnációja.

Nos, a sajátságos az, hogy az ilyen dolgok hosszú ideje készülnek. Az arimáni hatalmak úgy készítik elő az emberiség fejlődését, hogy ha majd Arimán emberi alakban megjelenik a nyugati civilizációban, ami akkor már a mi felfogásunk szerint alig lesz civilizációnak nevezhető, ahogy egykor Lucifer Kínában emberi alakban jelent meg, ahogy Krisztus Jézus Kis-Ázsiában emberi alakban jelent meg, akkor az emberiség Arimán rabja lehet. Nem segít, ha ezekkel a dolgokkal kapcsolatban illúziókba ringatjuk magunkat. Arimán emberi alakban fog megjelenni. Csak az lesz fontos, hogyan készül fel az emberiség: az előkészületei ahhoz segítik, hogy az egész emberiség, amely ma civilizáltnak nevezi magát, a követőjévé válik, vagy olyannak találja az emberiséget, hogy az ellent tud állni neki. Ma nem segít, ha ezekkel a dolgokkal kapcsolatban illúziókba ringatjuk magunkat. Az emberek ma bizonyos fokig menekülnek a valóságtól, amit nem lehet teljesen kendőzetlenül eléjük tárni, mert kinevetnék, kigúnyolnák, kicsúfolnák. De ha úgy tárjuk eléjük, mint ahogy most a társadalmi szervezet hármas tagozódása58 útján próbáljuk, akkor nem akarják, legalábbis a tömegek nem akarják azt sem. De az, hogy nem akarnak dolgokat, éppen olyan eszköz, amit az arimáni erők használhatnak, hogy amikor Arimán emberi alakban megjelenik, minél több követője legyen a Földön. Éppen az hajtja Arimán inkarnációjának malmára a vizet, hogy az emberek túlteszik magukat a legfontosabb igazságokon. Mert látják, semmi más nem segít abban, hogy megtaláljuk a helyes álláspontot azzal szemben, ami Arimán miatt az emberiségfejlődésben le fog játszódni, mint azoknak az erőknek az elfogulatlan megismerése, amelyekkel Arimán hat, és azoknak az erőknek a megismerése is, amelyekkel az emberiség felvértezheti magát, hogy az arimáni hatalmak ne kísérthessék meg, ne vezethessék félre. És ezért ma legalább egynémely szempontból pillantást vetünk azokra a dolgokra, amelyek Arimán híveinek táborát erősítenék, és amelyeket különösen most használnak az arimáni erők az érzékfeletti világból, de az emberi lelkeken keresztül, hogy a követőknek ez a tábora minél nagyobb legyen.

És ez az egyik eszköz: Nem látják be, tulajdonképpen milyen jelentősége van az ember számára bizonyos gondolkodási és elképzelési módoknak, amelyek különösen az újabb korban uralkodtak el. Tudják, mekkora különbség van aközött, ahogyan az ember az egész kozmoszban, mondjuk az egyiptomi időkben, még a görög időkben is érzett, és aközött, ahogyan az újkor kezdete, a középkor vége óta érez. Képzeljenek el egy jól képzett, ősi egyiptomi embert. Ő tudta, hogy nemcsak testileg áll azokból az alkotórészekből, amelyek itt, a Földön előfordulnak, és az állatvilágban, a növényvilágban és az ásványvilágban testesülnek meg. Tudta, hogy emberi lényében olyan erők hatottak, amelyeket fent, a csillagokban látott. Az egész kozmosz tagjának érezte magát. Nemcsak élőnek érezte az egész kozmoszt, hanem lélekkel és szellemmel áthatottnak, és a tudatában élt valami a kozmosz szellemi lényeiből, a kozmosz lelkiségéből, a kozmosz életéből. Az emberiségfejlődés újabb szakaszában mindez elveszett. Az ember ma a Földről felpillant a csillagos égre, ami számára állócsillagokat, napokat, bolygókat, üstökösöket jelent. De mivel követi mindazt, ami ott kint, a világűrben letekint rá? A matematikával követi, legfeljebb még a mechanikával. Az, ami a Föld körül van, meg van fosztva a szellemtől, a lélektől, sőt az élettől is. Alapjában véve egy nagy mechanizmus, amit csak a matematikai és mechanikai törvényekkel lehet felfogni. Nagyszerűen felfogjuk a matematikai-mechanikai törvények segítségével! A szellemi kutató bizonyosan méltányolja, amit egy Galilei, egy Kepler és mások elértek. De ami az emberiségfejlődés e nagyjainak tanaival bejut az emberek értelmébe, az emberek tudatába, az a világűrt csak egy nagy mechanizmusnak ábrázolja.

Csak az tudja a tények alapján tekintetbe venni, hogy ez mit jelent, aki az embert a maga teljes lényében képes megfigyelni. Könnyen beszélnek a csillagászok, asztrofizikusok, amikor a világegyetemet olyan mechanizmusként állítják be, ami matematikai képletekkel felfogható és kiszámítható. Ezt az ember akkor hiszi el, amikor reggeltől ébren van, estig, amikor ismét elalszik. De azokban a tudatalatti mélységekben, amelyeket az ember az éber tudatával nem ér el, de amelyek mégis a lényéhez tartoznak, és amelyekben az elalvás és az ébredés között él, ott a világmindenségről más áramlik be a lelkekbe! Az emberi lélekben él a tudás, amely ugyan nem tudatos az éber tudat számára, amely azonban lent, a lélek mélyén él, és a lélek kialakítja a tudást a szellemről, a lélek életéről, a kozmosz életéről. És ha éber tudatában az ember nem is tud semmit arról, ami az elalvástól az ébredésig a szellemmel, a lélekkel és a világmindenség életével közösen történik - a lélekben benne vannak a dolgok, benne élnek. És a modern emberiség olyan nagy ellentmondásaiban sok minden abból a diszharmóniából származik, hogy a lélek az elalvástól az ébredésig mást él meg világmindenségről, és az éber tudat ma mást hajlandó elismerni ennek a világegyetemnek a világnézeteként.

Mit mond önöknek az antropozófiai irányultságú szellemtudomány, egész értelmét és szellemét tekintve az ilyen dolgokról? Azt mondja önöknek: Igen, nagyszerű és hatalmas, amit Galilei és Kopernikusz bevitt az emberiségbe, de nem abszolút igazság, egyáltalán nem abszolút igazság, hanem a világmindenség egy nézőpontja, egy oldala egy bizonyos szempontból! - Csak a modern ember önhittségére vezethető vissza, hogy az emberek ma azt mondják: ptolemaioszi világkép - gyerekség; ezt az emberek akkor gondolták így, amikor még gyerekek voltak. Már „milyen felségesen haladtunk mi elő”, „csillagnyi messzire”,59 és ezt most abszolútnak tartjuk. - Ez éppoly kevéssé abszolút, mint amilyen abszolút a ptolemaioszi rendszer volt, ez egy nézőpont. És csak akkor fogjuk fel helyesen - ezt mondja önöknek az antropozófiai irányultságú szellemtudomány -, ha tudjuk, hogy mindaz, amit az ember így, mondhatnám a puszta világmatematikában, a puszta világsémában gépiesen befogad, nem az abszolút igazságot mondja neki, hanem a világmindenség illúzióit. Az illúziókra azért van szükségünk, mert az emberiség a fejlődésének különböző fokozataiban a nevelés különböző formáin megy keresztül. Az újkori neveléshez egyszerűen szükségünk van erre a matematikai illúzióra a világmindenségről. El kell sajátítanunk, de tudnunk kellene, hogy ezek illúziók. És akkor lesznek igazán illúziók, ha tovább folytatjuk ezeket abban, ami minden nap körülvesz, ha arra törekszünk, hogy kövessük a Föld anyagaiba az atomok tudománya vagy a molekuláris tudomány szerint, ami maga is egy kis asztronómiaféleség. Ha valaki a modern tudománnyal kapcsolatban, amennyiben ez a tudomány így gondolkodik, helyes álláspontot akar elfoglalni, akkor fel kell ismernie, hogy mindez illuzórikus tudás.

Nos, azért, hogy az inkarnációját a legtermékenyebbé tegye, Arimán legfontosabb érdeke, hogy az emberek tökéletesítsék magukat ebben az illuzórikus tudományban, amilyen alapjában véve az egész mai tudomány, azonban ne jöjjenek rá, hogy ez a tudomány illúzió. Arimán legfontosabb érdeke, hogy megtanítsa az embereket a matematikára, de azt ne tanítsa meg, hogy a matematikai-mechanikai nézetek csak illúziók a világmindenségről. Arimán legnagyobb érdeke, hogy megtanítsa az embereket kémiára, fizikára, biológiára és így tovább, úgy, ahogyan ezeket képviselik és csodált nézetté teszik az emberek között, és hogy azt higgyék, ezek abszolút igazságok, nem csak nézőpontok, egy oldal fényképei. Ha egy fát lefényképeznek az egyik oldalról, akkor lehet, hogy helyesen fényképezték le, de még sincs róla teljes nézetük. Ha négy oldalról fényképezik le, akkor talán lesz róla nézetük. Arimán legnagyobb érdeke, hogy elrejtse az emberiség elől és ne ismerjék el, hogy nagy illúzió, szemfényvesztés van a mai intellektuális-racionális tudományban és toldalékában, a babonás empíriában. Akkor érheti el a legnagyobb sikert, a legnagyobb diadalt, ha elérhetné, hogy az a tudományos babona, ami ma mindenkit megragad, és amely szerint az emberek még a társadalomtudományukat is ki akarják alakítani, egészen a III. évezredig uralkodna, és amikor Arimán a nyugati civilizációban emberként világra jöhetne, a tudományos babonákat találná itt.

De ne vonjanak le hamis következtetéseket abból, amit elmondtam. Hamis következtetés lenne, ha kerülnék a mai tudományt. Ez a leghamisabb következtetés, amit levonhatnak. Meg kell ismerni. Mindent meg kell ismerni, ami erről az oldalról jön, de annak teljes tudatában: ezzel illuzórikus szemponthoz, az emberiségünk neveléséhez szükséges illuzórikus szemponthoz jutunk. Nem azzal óvjuk meg magunkat Arimántól, hogy kerüljük korunk tudományát, hanem azzal, hogy valódi alakjában ismerjük meg. Mert ettől a tudománytól külső illúziót kell kapnunk a világmindenségről. Szükségünk van erre a külső illúzióra. Nehogy azt higgyék, hogy nincs rá szükségünk. Csak azután egészen más oldalról kell a szellemi kutatásból igazi valósággal megtöltenünk, az illuzórikus jellegtől fel kell emelkednünk az igazi valósághoz. Számos előadásciklusomban60 utánanézhetnek annak, amit ma mondok, és azt találják, hogy mindenütt kísérletet teszek korunk tudományának teljes elfogadására, de mindezt abba a szférába emelve, ahol az ember beláthatja, mennyire érvényes. Nem kívánhatják, hogy eltűnjön a szemük elől a szivárvány, mert fényillúziónak, színillúziónak ismerik meg. Nem fogják megérteni, ha nem látják át illuzórikus jellegét. Így van ez mindennel, amit a képzelőerejük a világról kap a mai tudománytól. Csak illúziókat kap, és ezt a jelleget fel kell ismerni. Akkor éppen azzal juthatunk a világ valóságához, hogy ezekkel az illúziókkal neveljük magunkat. Arimán egyik eszköze, hogy az inkarnációját a lehető leghatékonyabbá tegye: az emberekben megtartani a tudományos babonákat.

A másik eszköze: szítani mindazt, ami az embereket ma egymás ellen hadakozó csoportokra, kis csoportokra osztja. Nézzék csak a mai pártokat, az egymással hadakozó pártokat, és azt találják - ha elfogulatlanok, elismerhetik -, hogy ezek a harcoló pártok tulajdonképpen a puszta emberi természet alapján nem magyarázhatók meg igazán. Ha egyszer az emberek hajlandók lesznek ezt az úgynevezett világháborút őszintén az emberi diszharmóniákkal magyarázni, akkor be fogják látni, hogy azzal, ami a fizikai emberiségben található, nem magyarázhatják. Itt mutatkozik meg világosan, hogy érzékfeletti hatalmak hatottak, éppen az arimáni hatalmak!

Ezek az arimáni hatalmak azonban mindenütt hatásosak, ahol embercsoportok közötti diszharmóniák keletkeznek. Mi az alapja a legtöbb dolognak, ami itt szóba jön? Induljunk ki egy egészen jellegzetes példából. A modern proletariátusnak ott volt Karl Marx.61 Ismerjék fel pontosan, mennyire elterjedtek Marx tanai a modern proletariátusban, és nézzék meg a szinte végtelen sok, mérhetetlenül sok marxista irodalmat! Kimondottan alkalmazza a tudományos vizsgálat ma egyébként szokásos módját, mindent szigorúan bizonyít, olyan szigorúan bizonyít, hogy sok ember, akiről nem is gondolhatták volna, a marxizmus híve lett. Mi volt tulajdonképpen a marxizmus sorsa? Először is, ugye, a proletariátusban terjedt el. Az egyetemi tudomány szigorúan elutasította. Ma már egy sor egyetemi tudós nem tagadja, hanem elismeri a marxizmus logikáját, és nem tudnak szabadulni tőle, mert az irodalomban lassanként kiderült, hogy a végkövetkeztetései élesen igazak, hogy ez a marxizmus kristálytisztán bizonyítható a jelenlegi tudományos érzülettel és képzelettel. A polgári köröknek nem volt olyan Karl Marxa, aki az ellenkezőjét bebizonyította volna; mert éppen úgy, ahogy a jog, erkölcs és így tovább ideológiai jellege, az értéktöbblet elmélete és a materialista történelemkutatás marxista szempontból bizonyítható, mindezekről a dolgokról pontosan ugyanígy, pontosan bebizonyítható az ellenkezője. Nagyon is lehetséges, hogy egy polgári, egy burzsoá Marx ugyanilyen szigorúan bebizonyítja az ellenkezőjét. És ebben nincs semmi humbug vagy csalás. A bizonyítékok maradéktalanul egyeznének.

Miért van ez? Azért, mert a jelenlegi emberi gondolkodás, a jelenlegi intellektus a lét olyan rétegében van, hogy nem ér le a realitásokig. És ezért lehet egy dolgot bebizonyítani, és az ellenkezőjét bebizonyítani, egészen szigorúan bizonyítani az egyiket és az ellentétét is. Ma lehetséges az egyik oldalon szigorúan bizonyítani a spiritualizmust, és éppoly szigorúan bizonyítani a materializmust. És ugyanazokkal a helyes álláspontokkal lehet harcolni egymás ellen, mert a mai intellektualizmus a valóság felső szintjén van, és nem jut le a lét mélyére. És így van ez a pártok véleményével is. Aki ezt nem látja át, hanem a nevelése, az öröksége, az állami vagy életviszonyai alapján egyszerűen bekerül egy bizonyos párt körébe, az őszintén hiszi, amit gondol, annak a bizonyítóerejét, ami ebben a pártban van, amelybe belecsúszott, belesiklott, ahogy a németben néha mondják. És azután, azután másvalaki ellen küzd, aki egy másik pártba siklott bele. És az egyiknek éppen annyira igaza van, mint a másiknak. Ez káoszt és zűrzavart hoz az emberiségre, ami fokozatosan egyre nagyobb lehet, ha ez emberiség nem látja ezt át. És ezt a zűrzavart az arimáni hatalom megint kihasználja, hogy előkészítse az inkarnációja diadalát, az emberiséget egyre erősebben űzze abba, amit olyan nehezen képesek belátni, hogy ma bármit és ugyanúgy az ellenkezőjét is be lehet bizonyítani, egyformán jó intellektuális vagy tudományos alapokon. Arról van ma szó, hogy ismerjük el: minden bebizonyítható, és ezért figyeljünk az olyan bizonyítékokra, mint amilyeneket ma a tudományban kovácsolnak. Csak a természettudományon, magán a szigorú természetismereten belül mutatkozik meg a tényekben a valóság. De semmilyen más területen nem érvényesülhet az, ami intellektuálisan bizonyítható. Csak akkor kerülhetjük el azt a veszélyt, amit az jelent, hogy engedünk az arimáni kísértésnek, ami egyre mélyebbre akar ezekbe a dolgokba űzni, ha rájövünk, hogy az emberi tudást, az emberi megismerést annál a rétegnél mélyebben kell keresni, ahogy az antropozófiai irányultságú szellemtudomány teszi, amelyből a bizonyítékaink ereje származik. Ezért korunkban Arimán minden olyasmit is felhasznál az emberek összezavarására, ami az ősi öröklési viszonyokból származik, amelyeket az ember az ötödik Atlantisz utáni korszakban alapjában véve már kinőtt. Az arimáni hatalom felhasznál mindent, ami az ősi öröklési viszonyokból származik, hogy az embereket diszharmonikus, egymással szembenálló csoportokra ossza. Az arimáni hatalom az ősi családi, faji, törzsi, népi különbségekből mindent felhasznál, hogy zűrzavart keltsen az emberek között. Szabadságot minden néptörzsnek, a legkisebbnek is! - szép jelszó volt. De mindig szépek azok a jelszavak, amelyeket az emberrel ellenséges hatalmak arra használnak, hogy zavart keltsenek az emberek között, hogy olyan dolgokat érjenek el, amilyeneket Arimán akar elérni az inkarnációjához.

Ha ma megkérdezik: Ki izgatja a népeket egymás ellen? Ki veti fel azokat a kérdéseket, amelyek ma irányítják az embereket? A válasz így hangzik: Az emberekbe ható arimáni kísértés! És ezen a területen az embereket nagyon könnyű becsapni. Nem akarnak leszállni azokba az alsó rétegekbe, ahol a realitások vannak. Mert látják, Arimán jól előkészíti a célját: A modern civilizációban éppen a reformkor és a reneszánsz óta emelkedett fel a gazdasági ember mint hangadó, uralkodó típus. Ez valóban történelmi tény. Ha visszamennek az ősi időkbe, sőt azokba, amelyeket ma luciferinek kellett neveznem, ott ki volt az uralkodó típus? A beavatottak! Az egyiptomi fáraók, a babiloni uralkodók, Ázsia uralkodói, mind beavatottak voltak. Azután a perzsa típus emelkedett fel uralkodó típusként. És alapjában véve a perzsa típus uralkodott a reformkorig és a reneszánszig. Azóta az ember gazdasági típusa uralkodik. Az uralkodók csak a gazdasági ember kiszolgálói. Egyáltalán ne higgyük, hogy a modern kor uralkodói mások voltak, mint a gazdasági ember kiszolgálói. És mindaz, ami törvényként és jogként létrejött - csak tanulmányozzuk behatóan -, egyszerűen annak a következménye, amit a gazdasági emberek kigondoltak. Csak a XIX. században jelenik meg a gazdasági ember helyett a bankárszerűen gondolkodó ember, és csak a XIX. században jön létre teljes egészében az a rend, ami a pénzgazdasággal tulajdonképpen minden egyéb viszonyt lefed. Csak képesnek kell lennünk belátni ezeket a dolgokat, empirikusan, a tapasztalat alapján nyomon követni.

Mélyen igaz mindaz, amit itt a második nyilvános előadáson elmondtam.62 Jó lenne, ha ezt minden részletében követnék. Ha minden részletében követik, akkor meglátják, mennyire alaposan igazak ezek a dolgok. De éppen azzal, hogy csupán „a tartós javak jegyében álló” uralom jött létre, ismét az emberiség arimáni becsapásának fontos eszköze keletkezett. És ha az ember nem látja át, hogy a gazdasági ember és a bankár gazdasági rendjével a jogi államot és a szellemi szervezetet kell szembeállítania, akkor a belátásnak ebben a hiányában Arimán ismét fontos eszközt talál ahhoz, hogy a bizonyosan eljövő inkarnációját, azaz az inkarnációjának diadalát megfelelően előkészítse. Olyan eszközök ezek, amelyeket Arimán bizonyos fajta embereknél tud használni. Van azonban ma az embereknek még egy másik fajtája is, gyakran ugyanabban az emberben keveredik a két fajta, amely más oldalról könnyíti meg Arimán diadalhoz vezető útját.

Látják, ténylegesen úgy van, hogy a valóságos életben a teljes tévedések kevésbé rosszak, mint a fél- és negyed igazságok. Mert a teljes tévedéseket hamar felismerik. A fél- és negyed igazságok azonban tévútra vezetik az embereket, úgy, hogy ezekkel élnek, és ezek a fél- és negyed igazságok megtalálják a helyüket az életben, és a legszörnyűbb pusztítást okozzák.

Léteznek ma olyan emberek, akik nem látják be a galilei-kopernikuszi világnézet egyoldalúságát, vagy legalábbis nem látják át illuzórikus jellegét, vagy akik túl kényelmesek ahhoz, hogy belebocsátkozzanak ebbe. Most fejtettük ki, hogy ez mennyire helytelen. De vannak ma olyan emberek is, számos ember, akik egy bizonyos féligazságot vallanak, egy nagyon fontos féligazságot vallanak, és nem mennek bele abba, hogy ennek a féligazságnak a jogossága korlátozott. Mert sok ember számára furcsa: Ahogyan a világ megismerése egyoldalú a galilei-kopernikuszi tudomány alapján, egyáltalán a mai, materialista egyetemi tudomány alapján, úgy a másik oldalon egyoldalúságot jelent a világ megismerése csak az evangélium alapján, és az, ha az igazi valóságba való behatolást nem tartják lehetségesnek másként, mint az evangéliummal. Az evangélium azoknak az embereknek adatott, akik a kereszténység első századaiban éltek. Ma azt hinni, hogy az evangélium az egész kereszténységet nyújtja, éppenséggel féligazság, ezért félig tévedés is, ami ismét elködösíti az embert, és így a legjobb eszközt adja Arimán kezébe, hogy elérje célját, az inkarnációjának diadalát.

Milyen sok ember hiszi ma azt, hogy keresztény szerénységgel beszél, a valóságban azonban szörnyű önhittséggel azt mondja: Ó, nincs szükségünk szellemtudományra. Az evangélium egyszerűsége, szerénysége elvezet ahhoz, amire az embernek az örökkévalóság szempontjából szüksége van. Ebben a látszólagos szerénységben legtöbbször szörnyű önhittség szólal meg. Ezt az önhittséget Arimán a már említett értelemben nagyon jól használhatja. Mert ne felejtsék el, amit a mai vizsgálódásaink elején magyaráztam, hogy abban az időben, amikor az evangélium megjelent, az emberek gondolkodását, érzését és a szemléletét, egész szemléletét Lucifer hatotta át, és hogy az evangéliumot bizonyos luciferi gnózissal tudták megérteni. De ma nem lehetséges az evangélium felfogása ebben az ősi értelemben. Ma az evangéliumra hivatkozni, különösen úgy, ahogyan az embereknek átadják, nem teremt igazi Krisztus-felfogást. Ezért ma sehol sem terjedt el kevésbé az igazi Krisztus-felfogás, mint a vallásokban, a felekezetekben. Ha ma Krisztus valódi felfogásához akarunk eljutni, szellemtudományosan kell elmélyülni az evangéliumban. Érdekes az egyes evangéliumok tanulmányozása és valódi tartalmuk megismerése. Ha az evangéliumot úgy vesszük, ahogy van, ahogy ma sokan veszik, és különösen, ahogy sok embernek tanítják, az nem a Krisztushoz vezető út, az Krisztustól eltávolító út. Ezért a felekezetek egyre távolabb kerülnek Krisztustól. Mire jut az, aki ma csak az evangéliumot és kizárólag az evangéliumot hajlandó figyelembe venni, szellemtudományos elmélyülés nélkül, az miféle Krisztus-felfogásra jut? Ha valóban az evangéliumot veszi, végül Krisztushoz jut. De legfeljebb mire juthat? Nem Krisztus realitásához, mert ahhoz ma csak a szellemtudomány vezethet el. Ahova az evangélium vezet, az helyes ugyan, de Krisztusnak csak a hallucinációja, valóságos belső kép - tőlem akár víziónak is nevezhetik -, valóságos belső kép, de csak egy kép. Az evangélium útján ma Krisztus valódi hallucinációjához, valódi látomásához lehet eljutni, de nem Krisztus valóságához. Ez az alapja annak, hogy a modern teológia olyan materialistává vált. Az emberek, akik pusztán teológiailag foglalkoztak az evangéliummal, megvizsgálták: Mit tudunk kihozni ebből az evangéliumból? És végül azt mondták: Nézetünk szerint ahhoz hasonlót, amit abból hozunk ki, ha Pált Damaszkusz előtt vizsgáljuk. És akkor jönnek ezek a teológusok, akiknek a kereszténységet meg kellene alapozniuk, de inkább aláássák, amikor azt mondják: Nos, Pál beteg volt, idegbeteg ember volt, akinek látomása volt Damaszkusz előtt.

Éppen arról van szó, hogy be kell látni, ahogyan magának az evangéliumnak az útján csak hallucinációhoz, látomáshoz lehet eljutni, amely azonban belsőleg helyes kép, de ezzel a valóság nem ragadható meg, úgy egyedül az evangélium útján nem lehet eljutni a valódi Krisztushoz, csak Krisztus hallucinációjához. Mert a valódi Krisztust ma mindazzal kell keresni, ami a világ szellemi megismeréséből nyerhető. Ezért éppen azokból alakul ki Arimán nyája, ha emberi alakban megjelenik a modern civilizációban, akik ma csak az evangéliumra esküsznek, és a felekezetek és szekták alapján elutasítják a valódi szellemi megismerést, akik nem akarják megtanulni azt, akik mindent el akarnak utasítani, amit a szellemi erőfeszítés eredményez a konkrét megismerésben. Ezekből a körökből Arimán követőinek egész seregei fognak kialakulni.

Mindez elkezdődött. Ez itt van, hat a mai emberiségben. Ebbe az szól bele, ami ma a beavatás tudományával való megismeréssel társadalmi vagy más kérdésekről szól az emberekhez. Tudja, hol vannak az ellenséges hatalmak, hogy mindenekelőtt az érzékfeletti világban élnek, hogy az emberek a szegény félrevezetettek, és hogy alapjában véve az embereket arra szólítja fel: szabaduljanak meg minden olyan dologtól, ami akkora kísértést jelent, hogy hozzájárul Arimán diadalához.

Sokféle ember érez ilyesmit. De még nincs meg mindenütt a kellő bátorság ahhoz, hogy a krisztusi, luciferi és arimáni impulzussal, amelyek történelmi impulzusok, valóban olyan átütően szálljanak vitába, ahogyan szükséges, és ahogyan ezt az antropozófiai irányultságú szellemtudományban hangsúlyoznunk kell. Akkor sem szeretnének túl messzire menni, ha sejtik, mire van szükség. Nézzék csak azokat a példákat, amelyekben megjelenik valamilyen felismerés, hogy az arimáni jellegű, világi materialista tudományt át kell hatni a Krisztus-impulzussal, mint ahogy a másik oldalon szükséges az evangéliumot megvilágítani azzal, hogy szellemtudományosan magyarázzuk. Nézzék meg, milyen sok ember birkózik meg azzal, hogy valóban szellemtudományos megismeréssel világítsa meg az egyik vagy a másik oldalt. Csak azzal kerülhet az emberiség Arimán földi inkarnációjával szemben megfelelő helyzetbe, hogy átlátja ezeket a dolgokat, és hogy megvan a bátorsága és az akarata és az energiája, hogy az egyik oldalon a szellemmel világítsa meg a világi tudományt, a másik oldalon ugyanezzel a szellemmel tegye világossá az evangéliumot. Különben mindig csak fél dolgok jönnek ki. Gondoljanak arra, hogy egy mégiscsak felvilágosult ember, de olyan, aki a modern vallásos fejlődésbe belelát, Newman bíboros, Rómában a bíborosi beiktatásán tartott beszédében63 nyíltan kimondta, hogy új kinyilatkoztatásra van szükség ahhoz, hogy a keresztény-katolikus tan továbbra is fennálljon. Azonban nincs szükség új kinyilatkoztatásra. A régi értelemben vett kinyilatkoztatások kora lejárt. Új tudomány kell, amit a szellem világít be. De egy ilyen új tudományhoz az embereknek bátorságra van szüksége.

Gondoljanak az olyan irodalmi jelenségre, mint a „Lux mundi”,64 amely a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az angol magas egyház bizonyos tagjaitól, tekintélyes teológusaitól indult ki, olyan tanulmányokra, amelyeket mindenütt áthat az a törekvés, hogy hidat építsen a világi tudománytól a dogmatikus tartalomhoz. Mindenütt, mondhatnám, ide-oda kapkodnak, sehol nem ragadják meg merészen a világi tudományt, sehol nem világítják meg ezt a tudományt a szellemmel, nem tekintenek elfogulatlanul az evangéliumra, és aztán nem mondják: Egyedül az evangélium kevés ma, fel kell világosítani, meg kell világítani. A mai emberiségnek szüksége van arra, hogy mindkét oldalon megőrizze a bátorságát, és azt mondja: Önmagában a világi tudomány illúzióhoz vezet, önmagában az evangélium hallucinációhoz vezet. Az ember az illúzió és a hallucináció közötti középutat egyedül a valóság szellemnek megfelelő felfogásában találja meg. Ez a fontos.

Az ilyen dolgokat ma át kell látni. A puszta világi tudomány teljesen illuzórikussá tenné az embereket. Végül alapjában véve csak bolondságot művelnének. Ma már elég őrültség történt, hiszen a világháborús katasztrófa bizonyosan nagy őrültség volt. De sok olyan ember volt benne, akiket áthatott a mai világi tudomány. És ha látják, hogy figyelemre méltó lelki jelenségek jelentkeznek, amint valamelyik szekta például a négy evangélium egyikét előtérbe állítja, akkor könnyebben megértik, amit ma az evangéliumról mondtam. Nézzék csak meg, mennyire hajlamos mindenféle hallucinációra és hasonlókra egy olyan szekta, amely csak a János-evangéliumra hallgat, vagy egy másik, amely csak a Lukács-evangéliumot veszi figyelembe. Az a szerencse, hogy a maga egyoldalúságában még egyik evangélium sem okozott nagy bajt, annak köszönhető, hogy négy evangélium van, amelyek egymásnak külsőleg ellentmondanak. Így azzal, hogy az emberek előtt négy evangélium van, nem csábulnak el az egyik irányába, nem mennek túl messzire az egyik irányába, hanem ott van mellette a többi. Az egyik vasárnap az egyik evangéliumból olvasnak fel nekik, a másik vasárnap a másikból, és ezzel az egyik ereje kioltja a másik erejét. Nagy bölcsesség nyilvánul meg abban, hogy ez a négy evangélium bekerült a kultúra világába, és így az emberek nem jutnak oda, mint sok szekta hívei, hogy annak az áramlatnak a rabjai legyenek, ami elfogja az embereket, ha csupán egy evangélium hat rájuk. Ha csupán egy evangélium hat rájuk, akkor különösen tisztán látható, hogy az egyetlen evangélium hatása végül hallucinációkhoz vezet.

Igen, szükség van arra, hogy ma szubjektív hajlamtól vezetve letagadjunk néhány dolgot abból, ami tetszik, és amiről azt gondoljuk, hogy jámbor vagy értelmes. Az emberiség számára mindenekelőtt a sokoldalúság a fontos, és hogy merjenek sokoldalúak lenni.

Ezt akartam ma elmondani önöknek, hogy lássák: annak, ami megpróbál most az emberiségen belül hatni, igazán mélyebb alapjai vannak, mint pusztán valamilyen szubjektív elfogultság. Azt mondhatjuk, hogy a kor jeleiből kiolvasható, és működnie kell. És ha itt, az ágban (zweigben) csak viszonylag hosszabb idő után találkozhattunk, mélyen kívántam, hogy ezekben az időkben elmondhassam önöknek, amit ma itt elmondtam. Remélhetőleg nem túl sokára lesz alkalmunk tovább beszélni ezekről a dolgokról. 

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként