"Csak azok az ismeret-ideák gyökereznek meg igazán az emberi bensőben, melyek szociális működésben sülnek ki."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Embersorsok és népsorsok (6)

5. A Krisztus-impulzus és az őt szolgáló michaeli szellem II.

Berlin, 1915. január 19.

Úgy tűnik, hogy az éppen elmondott spruchhal kapcsolatban nem minden világos, ahogy ezt közölték velem. Nyomatékosan megjegyzem, hogy a helyes olvasat ez: „A ti lelketek szellemei”. A spruch úgy van megszerkesztve, hogy akár úgy is használható, ha sokan egyért, akár úgy, hogy ha egy sok emberért, vagy sokan sokakért - ahogy ezt most éppen tettük - alkalmazhatják a spruchot. Ha egyvalakire vonatkozik, akkor csak annyit kell változtatni rajta, hogy azt mondjuk: ”Lelked szelleme, tevékeny őriző..”- s így tovább. Úgy tűnik, hogy az első alkalommal, amikor hetekkel ezelőtt itt használtam a spruchot, nyelvbotlást követtem el, s így olyan jelentés jöhetett létre, mintha ezek a szavak „a ti lelketek szellemei” nem egészen helyesek lennének. Ezek azonban mégis helyesek. Az első sor mintegy megszólítása a védő lelkek szellemeinek; és a „ti” szóval azokat értjük, akikre itt a gondolatokat irányítjuk, míg a második sorban a „ti” az „őrzőkre” irányul. Megjegyzem, az ilyen spruchok mindig olyan jellegűek, hogy néha a tisztán nyelvtani felépítés nehézségekbe ütközik, de ezek éppen a szellemi világból kiindulva olyan célt szolgálnak, amelyet szolgálniuk kell, s arról van szó, hogy az ilyen spruchoknál a szófűzés némelykor bizonyos nehézségekkel jár.

Kedves barátaim, jól megfontolt és különben korunk feladatainak spirituális értelemben megfelelő dolog volt, hogy tegnapelőtt az emberiség fejlődésén belül olyan jelenségekre pillantottunk, amelyek megmutatják, hogy a spirituális, szellemi impulzusok - nevezetesen azok, amelyek a Golgotai Misztériumhoz, a Krisztus-impulzushoz kapcsolódnak - ezek az impulzusok elevenen élnek az emberiség fejlődésében, ahogy ott éltek is, anélkül, hogy az emberek megértésükkel, értelmükkel a Krisztus-impulzus lényegét felfoghatták volna. S a dologhoz tartozott az, hogy utaltunk más jelenségek mellett az Orleans-i Szűz fellépésére is, amelynek útján a Krisztus-impulzus az ő szolgáló michaeli szellemen keresztül a tizenötödik században nagy feladatot oldott meg az emberiség üdvére és előrehaladására. Azon az alapon volt különösen szükséges ezekre a tényekre utalni, mivel magától értetődően korunkra is érvényes az, hogy minden, amit a nagy összefüggéseknek szabályozniuk kell, a szellemi világból kiindulva rendeződnek el, és tudatában kell lennünk annak, hogy számunkra az erők, az impulzusok ahhoz, aminek történnie kell, a szellemi világból jönnek. Tehát ebben a vonatkozásban érvényes az, ami - ha szabad így mondanom - az Orleans-i Szűz korához szólt. De a korok különbözőek. S az, ami az Orleans-i Szűz korában bizonyos módon megtörténhetett, annak a mi korunkban és a következő korokban más módon kell végbemennie, másként kell megtörténnie. Mert a mi korunk azóta egészen más lett. A tizenötödik, tizenhatodik század óta, mielőtt az Orleans-i Szűzzel kapcsolatos esemény megtörtént, az emberiséget egészen más módon vezetik. Erre a különbségre és ezáltal különösen korunk alapvető jellegére kívánunk ma rámutatni.

Ha lelkünkkel az elalvás és a felébredés közötti állapotban vagyunk, akkor valódi lényünkkel fizikai testünkön és étertestünkön kívül tartózkodunk. Akkor asztráltestünkben és énünkben alvó állapotban élünk. Egészen világosan kell elképzelnünk, hogy akkor testünkön kívül vagyunk azzal, amik valójában vagyunk. Először is, hiszen a születés és a halál között rendkívüli módon hozzá vagyunk kötve testünkhöz, térbelileg nem túl messzire távolodunk el testünktől; bizonyos mértékig lelkünkkel tágulunk ki környezetünkbe, de mindabba, ami éppen környezetünk sajátossága.

Nos, tegyük egyszer világossá számunkra - legalábbis annak az igen nagyszámú embernek a számára, akik a jelen sors szempontjából számításba jöhetnek -, hogyan alakult át környezetünk az utóbbi évszázadok, a tizenötödik, tizenhatodik század óta. Csak el kell képzelnünk, hogy mi volt a jelen gépezetei, mechanizmusa előtt, amikor az Orleans-i Szűz működött. Éppenséggel azt mondhatjuk, hogy azóta mechanikai vonatkozásban a Föld teljesen megváltozott, mert minden, amit a gépeken átélünk, csak egyre közelebb került hozzánk. Azok, akik önök közül éjszaka éberen utaztak egy hálókocsiban, figyelemreméltó tapasztalatra tehettek szert, hogy felébredéskor - s ilyen alkalmakkor gyakran felébred az ember - valami utórezgést hall körös-körül a vonat gépezetéből, s hogy álomittas felébredéskor bizonyos fokig valami felfogható a vonat vagy a gőzhajó zörejeiből és súrlódásaiból, amin utazik az ember. Ez azáltal jön létre, hogy lelkünk valójában nincs a testünkben, hanem testünk környezetében van, és belehelyezkedik ezekbe a mechanizmusokba.

Nos, nemcsak ilyen rendkívüli alkalmakkor helyezkedünk bele korunk egész forgatagába, hanem mondhatjuk, hogy a gépi világ korunkban kiterjed a vidékre is, és alapjában véve mindig a kor e gépi világában élünk. Lelkünk alvó állapotában felolvad mindabban, ami mechanizmus. Az ilyen mechanizmusokat azonban mi építettük fel. Egy mechanizmus, amit felépítettünk, egészen más, mint a külső természet, amit az elemi szellemek építettek fel. Ha például kint vagyunk az erdőben, ahol mindent a természet szellemei építettek fel, akkor egészen más környezetben vagyunk, mintha a mechanizmusok környezetében lennénk, amelyet mi építettünk fel. Mit teszünk akkor, amikor életünk folyamán azt, amit elvonunk a természettől, mechanikusan hozzáillesztjük a gépekhez és eszközökhöz? Így nemcsak az anyagok részeit illesztjük össze, hanem azáltal, hogy az anyagok részeit összeillesztjük, minden esetben alkalmat adunk arra, hogy egy ahrimáni-démoni szolga egyesítse magát a gépekkel. Minden gépnél, minden mecahnizmusnál, mindennél, ami ebben a vonatkozásban a mai kultúrélethez tartozik, végrehajtjuk azt, hogy démoni elemi szellemeknek, az ahrimáni természethez tartozó szolgáknak kiindulópontot adunk. S míg ebben a gépi környezetben élünk, együtt élünk ezekkel a démonikus-ahrmáni elemi szellemekkel. Áthatjuk magunkat velük; nemcsak a mechanizmusok kattogásával, nyikorgásával, hanem azzal is, ami elsődleges értelemben szellemünkre, lelkünkre nézve valami pusztító hatású.

Jól jegyezzék meg - hasonló alkalmakkor gyakran tettem hasonló megjegyzést -, hogy amit mondok, annak nem kell ahrimáni korunk kritikájának lennie. Minthogy ennek így kell lennie, hagyjuk, hogy mindenünnen démonok áramoljanak be, és körülvegyenek bennünket. Ez rejlik az emberiség fejlődésében. S mivel ezt egyszerűen szükségesnek kell elismernünk, ezért - ha megértjük a szellemtudomány valódi impulzusát - nem fogunk mintegy dicséretet zengeni azokról, akik azt mondják: tehát az embernek lehetőleg védekeznie kell a démonok ellen, és menekülni a kultúrától, lehetőleg egy kolónia magányában kell épülnie, hogy így semmi dolga ne legyen ezekkel a démoni-ahrimáni elemi szellemekkel. Ez sohasem volt az a magatartás, amit fejtegetéseimben hirdettem, hanem mindig is azt mondtam, hogy amit a fejlődés szükségessége hoz számunkra, azt teljes mértékben el kell fogadni, hogy az ember ne engedje félrevezetni magát azzal, hogy menekül a világtól. De szemügyre véve ezt, meg kell értenünk, hogy korunk meg van babonázva azzal, hogy környezetünket egyre inkább démoni jelleggel hassa át, hogy mindig azzal legyen dolgunk, ami kultúránkat mechanizálja.. Egy ilyen kor egészen mást követel, mint amit az a kor élt át, amelyből az Orleans-i Szüzet hívták el működéséhez. Az Orleans-i Szűz kora azt követelte - mondhatnám - hogy az emberi lélek legszelídebb, legszubtilisebb erőiből szülessen meg az az impulzus, amiből az Orleans-i Szűznek tevékenykednie kellett, a lélek legszelídebb erőiből. Gondoljuk meg: egy pásztorlány volt, tehát a legegyszerűbb, legidillikusabb természet vette körül. Ez korán az arcára volt írva, s így a számára adtatott imaginációkon keresztül közvetlen összhangban állt a szellemi világgal. Saját bensőjéből kellett előhoznia, engednie, hogy kisarjadjon minden, ami működésének alapja volt. Igen, nemcsak ennek, hanem az egészen sajátos körülményeknek kellett okozniuk azt, hogy lelkébe, legintimebb bensőjébe az emberi lélek legszelídebb erői vésték be küldetését.

Tudjuk, hogy a világon minden ciklikusan megy végbe, hogy a dolgok úgy játszódnak le, hogy meghatározott ciklusok után fontos események adódnak. Ha az Orleans-i Szűz születési évét - 1412-t - vesszük, akkor itt feltehetünk egy bizonyos kérdést magunknak. Azt mondhatjuk: az Orleans-i Szűz születési éve a Napot természetesen egy meghatározott helyen - asztronómiai helyen - látta, amelyet az állatöv egyik csillagképe kísért. Egy jelentős időszakasz telt el, mialatt a Nap az egyik ilyen csillagképtől a másikig lépett tovább. Mialatt teljesen körülmegy az állatövön, tizenkét csillagképen megy keresztül; de egy körülbelül 2160 évnyi jelentős időszakasz telik el, ha a Nap az állatöv egyik csillagképétől a másikig megy, tehát egy csillagképnyit nyomul előre. Ha az Orleans-i Szűz születésétől körülbelül 2160 évet megyünk vissza, Róma alapításához jutunk. Ha az ember Róma alapításának idején az éppen most megalapított Róma fontos dolgairól akart tájékozódni, akkor Egeria nimfához ment; ott tudott tájékozódni, egy látnoknőtől felvilágosításhoz jutni. Ez azonban, mint mondtam, egy Nap-ciklussal előbb volt. Így újulnak meg a korok, és így nyugszik minden a ciklikus folyamatokon. Tehát ha elképzeljük, hogy a Nap a Kos csillagképének egy bizonyos pontján állt Róma alapításának idején, majd továbblépett a Halakig, úgy, hogy ezzel az állatöv 1/12-ed részével lépett előre, így átjutunk azon a cikluson, amelynek az emberiség fejlődésében meg kell történnie, Egeria nimfától az orelans-i szűz inspirált tettéig. De a régi Rómában pogány inspirációval, pogány tettekkel van dolgunk. Ha elképzeljük, hogy ugyanaz a látnoki képességű nőnek, aki Róma alapításakor tevékenykedett, egy keresztény korban is tevékenykednie kellett, mégpedig belülről, a legszelídebb emberi erőkkel, akkor minek kellett történnie? Elképzelhetik, hogy valaminek történnie kellett, ami ismét valamiképp a kereszténység legbensőségesebb, legfinomabb erőivel függ össze.

Nos, önök közül a legtöbben emlékezni fognak arra, hogy én gyakran kifejtettem azt, hogy az év a maga folyásában különbözik azoktól az erőktől, amelyek által az ember összefügg a szellemi világgal. Nyáron, János-napkor, amikor a napsugaraknak a legnagyobb külső erejük van, akkor az ember talán külső extázissal, ahogy ez a régi kelta misztériumok esetében történt, valamilyen hasonló extatikus felemelkedéssel tud a szellemi világba jutni. Akkor azonban, amikor a legrövidebbek a napok, amikor a napsugaraknak a legkevesebb külső erejük van és a téli éjszakák a legsötétebbek, tehát karácsony körül, akkor az a lehetőség is adódik, hogy bensőséges lelki életben hatoljunk be a szellemi világokba. Ezért mindazok, akik az évnek erről a ciklusáról tudtak valamit, joggal tételezik fel, hogy az ember, ha arra van hangolódva, december 2l.-23-ától kb. január 6.-áig - ezekben a napokban és különösen ezeken az éjszakákon - a legbensőségesebb összefüggésben élhet a szellemi világokkal. Vannak legendák - itt egyszer felolvasták a norvégiai Olaf Āsteson legendáját[1] -, amelyek megmutatják, hogyan kapták meg az emberek ezekben a napokban legmélyebb inspirációjukat. Ez azzal függ össze, hogy ekkor ünnepelték a karácsonyt, annak a szellemnek a születését, aki átment a Golgotai Misztériumon, aki az emberi lelki fejlődés legbensőségesebb erőivel függ össze. Tehát a régi pogány Róma inspirációját kellett újra feltámasztani, egy Nap-ciklussal, 2160 évvel később, így kellett az inspirációnak utat találnia az ember legszentségesebb gyermeke által. Ez azt jelenti, hogy az Orleans-i Szűz lelkét ott kellett megragadni, ahol a lelkeket a legmélyebben ragadják meg, ahol ezek a földivel szemben a leggyengébbek, ahol a Krisztus-impulzust még nem akadályozzák földi benyomások, mivel a lelkeket még nem kerítette hatalmába a földi, s így a Krisztus-impulzus egyedül a lelkiségbe tud hatolni. Az volt tehát a legkedvezőbb időpont, ha az Orleans-i Szűz közvetlenül születése előtt, mielőtt először lélegzetet vett, még a tizenhárom éjszaka idejét anyja testében töltse el. Ezt tette ő! Mert ő január 6-án született.

Láthatjuk ebből, hogyan működnek azok a mélyebb erők, amelyek a szellemi világokból fizikai világunkba hatolnak, hogyan keresik az utakat, a legtitkosabb utakat. Azoknak, akik belelátnak az ilyen összefüggésekbe, nem lehet csodálatosabb és a szellemtudományból érthetőbb dolog, mint az, hogy az Orleans-i Szűz első fizikai lélegzetvételét karácsony körül tette, január 6-án, a karácsonyi időszak után, amit még akkor élt végig, mielőtt a fizikai síkra lépett volna. Így látjuk, hogy azt, aki tizenkilenc évesen ment át a halálon, megragadták az ember legfinomabb, legbensőségesebb erői, s ezáltal olyan korszakba pillanthatunk, amelyben szükségszerű volt, hogy az isteni-szellemi erők az emberi lélek legintimebb belsején keresztül kerestek utat maguknak. Ez volt azonban a legutolsó korszak, amelyben valami ilyesmi történhetett. Az a kor volt ez, amelyben Európa elrendeződött a Krisztus-impulzus révén, ahogy azt a múlt alkalommal hangsúlyoztam, s amelyben ez olyan csodálatos módon történt, ahogy éppen az Orleans-i Szűz segítségével történhetett. De ez a kor azóta megváltozott. A mai kor már nem arra szolgál, hogy az isteni-szellemi erők ilyen bensőséges módon lépjenek be az emberi lélekbe.

Mi volt valójában az Orlenas-i Szűz feladata, ha egy kísérőjelenséget veszünk szemügyre, egész életének egy kísérőjelenségét? Belülről ragadták meg az isteni-szellemi világ erői. Ezek az erők a lélekben a luciferi erőkkel találkoztak. Ezek a luciferi erők abban a korban hatalmasak és erősek voltak. Amit az Orelans-i Szűz magában hordozott, legyőzte a luciferi erőket. A luciferi erők legyőzője volt annak számára, aki egészen nyilvánvalóan látni akar. Egy pillantást vetettünk csodálatos születésére, és láttuk, hogy bizonyos mértékig öntudatlan beavatáson ment át Vízkereszt (Epiphania) napjáig, az ún. krisztusi megnyilatkozás napjáig. De utalhatunk halálára is, ami úgy történt, hogy ellenségeinek összes luciferi erői összegyűltek, és ők okozták halálát. Balsorsát egy ütközetben azok féltékenysége okozta, akiknek hivatalosan vezetniük kellett ezt az ütközetet. De ekkor megmutatkozott mindaz, ami féltékeny volt a szellemi erők és hatalmak e megnyilatkozásaira, ahogy rajta keresztül megjelentek. Pert indítottak ellene. A per aktái rendelkezésre állnak, és ezek tanulmányozásával - ha valaki nem éppen olyan begyepesedett, mint Anatole France[2] - láthatja, hogy ez az Orelans-i Szűz, ahogy csodálatos módon a tizenhárom éjszakán keresztül érkezett a fizikai világba, úgy is távozott el belőle. Mert a per aktáiban áll, ezt tehát történelmileg bizonyítani lehet, hogy azt mondta, hogy ő ugyan meg fog halni, de az angolok az ő halála után sokkal nagyobb vereséget szenvednek majd, s ez a következő hét évben fog történni. - Ha ilyesmit helyes spirituális értelemben értünk, akkor ez nem jelent mást, minthogy az Orelans-i Szűz lelke, amikor átment a halál kapuján, kifejezte, hogy kész arra, hogy együttműködjék a halála utáni események alakításában, létének ebben a formájában együttműködjék ennek érdekében. Ezt tette ő! Amit a szellemi erők végrehajtottak, az történik, úgy, ahogy a külső viszonyok is alakulnak. Fizikai halálát előidézni, tehát úgyszólván a legerősebb támadást végrehajtani ellene, ezt Jeanne d’Arc ellenségei meg tudták tenni; küldetését nem tudták megakadályozni.

Azon a finom módon, ahogy Jeanne d’Arc erői működtek, csak az ő korában működhettek. Mindenben, amit tett, ellene voltak a luciferi erők. A mi korunkban nekünk is van dolgunk ellenerőkkel, de elsősorban ahrimáni erőkkel, azokkal, amelyek a materialista korszak révén jöttek felszínre, és már korszakunk külső felépítésében megmutatkoznak, ha a mechanizmusokat, korunk mechanikáját szemügyre vesszük, ha meggondoljuk, hogy alapjában véve mialatt mechanikánkat előállítjuk, démonoknak jelölünk ki lakóhelyeket, és egy egész ahrimáni-démoni világgal vesszük körül magunkat. De más dolgokon is látjuk, hogy korunkban az ahrimáni erők mindenütt működésben vannak. Látjuk, ha például néhány évre visszatekintünk, és földi létünk okkult alapjait szemügyre vesszük, hogy fizikai földi létünkre mindenütt ahrimáni erők hatnak; nemcsak azok, amelyek jellegüknél fogva olyanok, mint azok a démonok, amelyeket gépeinkben állítunk elő, hanem más ahrimáni erők is hatnak földi létünkre. S az okkultistának ki kell mondania, amit már gyakran kimondtam ebben a körben vagy barátaink más körében, hogy alapjában véve azok a fájdalmasan szomorú események, amelyek most Európában és a világ nagy részén történnek, már régóta előkészültek, hogy az asztrális világban a háború úgyszólván már régóta ott volt, de visszatartotta valami asztralitás, mégpedig a minden emberben meglévő félelem. A félelem asztrális elem; ez tudta visszatartani a háborút, meg tudta akadályozni; ez okozta, hogy olyan sokáig elmaradt.

Mert a félelem mindenütt ott volt! A félelem egyáltalán olyasmi, ami korunkban a lelkek mélyén a legszörnyűbb módon dühöng. Jött azonban egy olyan kor, amely külsőleg időszerűen hangsúlyozott valamit, amiről gyakran beszél az ember, ha e háború kiindulópontjairól beszél. De ez a külsőség nem a legfontosabb, ez csak egy szimbólum. Jött - ezt már gyakran kifejtettem - annak az osztrák főhercegnek a meggyilkolása, és ez idézte elő ezt a már említett, szörnyen megrázó eseményt. Sohasem tapasztaltam ezt korábban, sem közvetlen úton, sem más okkultisták révén. Hiszen tudjuk, mit visz végbe a lélek, ha átment a halálon. Annál a léleknél, amely akkor átment a halálon, sajátos módon megmutatkozott, hogy körülötte, mint egy középpont körül a félelem minden eleme csoportosulni kezd, s ez benne mintegy kozmikus hatalomként áll előttünk. Nos, tudjuk, hogy annak, aminek a fizikai síkon egészen meghatározott karaktere van, a szellemi világban fordított karakterű. Így volt ez ebben az esetben is: ami először rombolóan hatott a háborúban, az most ellentéteként, úgyszólván ösztönzőleg, bátorítólag hat. Így látjuk, hogy bizonyos mértékig a félelem elemeinek az ahrimáni elemekkel együtt egyfajta metamorfózisa keveredett bele mindenbe, ami most végül korunk fájdalmasan szomorú eseményeihez vezetett. Az ahrimáni elem éppenséggel mindenütt áthatja korunkat. Nem lázadhatunk fel ez ellen, nem kritizálhatjuk, védekeznünk sem kell ellene, hanem korunk egy szükségszerűségének kell tekintenünk, mint olyasmit, aminek korunkban lennie kell. Kérdéses, hogyan találjuk meg a helyes álláspontot ezzel szemben? Hogyan találjuk meg azt, ami rávezet bennünket, hogyan viselkedjünk éppen a mi korszakunkban, ha cselekedeteinkbe lehetőség szerint be akarjuk engedni az isteni-szellemi erőket és hatalmakat?

Itt utalnom kell a szellemi világ egy eseményére, amely néhány évtizeddel előttünk történt. Gyakran említettem ezt a legkülönfélébb összefüggésekben: azt az eseményt, amely létezésünk kulisszái mögött ment végbe, a szellemi világban, kb. 1879 novemberében. Hiszen tudjuk, hogy korszakról-korszakra bizonyos mértékig mindig a földi létnek valamelyik kormányzója van itt; az egyik kormányzó felváltja a másikat. 1879-ig a szellemi világokból kiindulva az a szellem hatott, akit Gabriel szellemének nevezünk, hogy nevet adjunk neki. 1879 óta ez az a szellem, akit Michaelnek nevezünk. Ő az, aki irányítja korunk eseményeit; és aki tudatosan képes bepillantani a szellemi világokba, az Michael szellemét valóban korunk irányító, vezető szellemének tapasztalja. Michael bizonyos módon a korok egymást folyamatosan felváltó, vezető szellemei közül a legerősebb. A többiek elsősorban szellemileg voltak hatékonyak a szellemben. Michaelnek megvan az ereje ahhoz, hogy a szellemet mintegy átpréselje egészen a fizikai világig. Ő volt az a szellem, aki mielőtt a Golgotai Misztérium közeledett, mintegy Krisztus elé lépve leszállt a Földre, és akkor - mintegy négy-öt évszázadon keresztül - vezette a Földet. Korunkban ismét a Föld vezető szelleme. Összehasonlításképp elmondhatjuk: ami az arany a fémek között, az Michael azok között a szellemek között, akik az arkangyalok hierarchiájához tartoznak. Mint ahogy minden más fém elsősorban az étertestre hat, az arany viszont gyógyszerként hat fizikai testünkre, úgy hat minden vezető szellem a lélekre. Michael ezzel szemben egyúttal a fizikai értelemre, a fizikai értésre is tud hatni. Ha eljön az ő korszaka, akkor ő a szellemből a fizikai értésre, a fizikai értelemre fog hatni. Mivel a 15. században nem ő volt a tényleges vezető szellem, az Orleans-i Szűznél az emberi értelem, az emberi felfogás, az emberi képzetalkotó képesség nélkül kellett utat keresnie, bizonyos mértékig egy teljesen belső utat a legbensőbb emberi lelkierőkön keresztül. Hiszen Krisztus az ő michaeli szellemén keresztül hatott az Orelans-i Szűzre; de minden máson át inkább tudott hatni, mint az értés és értelem erőin át.

Luciferi szellemek ma is vannak itt, akik az embert elsősorban belülről ragadják meg. Ezek minden lehetséges szenvedést létre akarnak hozni, de az értés, az értelem tévedését nem, amellyel mai korunkban oly sokat kell harcolnunk. Azt kell tehát mondanunk: amit a szellemiben el akarunk érni, azt azokhoz az erőkhöz mérten kell elérnünk, amelyeket Michael, a kor vezető szelleme birtokol. S Michaellel benső szövetségben áll az, amit próbálunk megérteni, amikor jelenségét próbáljuk felfogni, ahogy ezt az utóbbi napokban tettük; ha ugyanis azt szeretnénk megérteni, amit a német népszellemnek nevezünk - két erőt kell megértenünk: Michaelt és a német népszellemet, amelyek állandóan összhangban vannak, és rájuk van bízva, hogy a Krisztus-impulzust éppen korunkban kifejezésre juttassák, ahogy ez korunk jellegének megfelelő. Mert korunk semmiképpen sem hiheti azt, hogy ugyanaz az intim jellegű hatás, amely a 15. században helyes volt, az Atlantisz utáni ötödik korban is helyes lehet. Korunkban arról van szó, hogy mindenekelőtt megértsük, hogy szükségszerű az Ahrimánhoz való leláncoltságunk, az ahrimánihoz, amit mi magunk idézünk elő mechanizmusainkban, és szükségszerű az, hogy ezeket az összefüggéseket helyesen ismerjük fel; mert különben félelemben élünk sok mindentől félünk, ami korunkban létezik.

Innen adódik a kérdés: mivel álljunk ellen ennek az ahrimáni erőnek korunkban, és hogyan álltak ellen a luciferinek az Orelans-i Szűz korában? Azáltal állunk ellen az ahrimáninak, hogy éppen azon az úton megyünk, amelyet újra és újra hangsúlyozunk szellemtudományos áramlatunkon belül: az emberi kultúra, az emberi fogalom- és képzetalkotás spiritualizálódásának útján. Ezért hangsúlyoztuk mindig újra és újra, hogy van egy lehetőség, hogy mindent, amit a szellemtudomány hoz számunkra - ha ez elsősorban és leginkább is a szellemi világból kiindulva adott - ma valóban az emberiség számára a 16. század óta kialakult értelemmel, ésszel maradéktalanul megértsük. S ha azt mondjuk, hogy nem értjük meg, akkor ez csak annak alapján történik, hogy azokra az előítéletekre figyelünk, amelyeket a kor szokásos materializmusa nyújt számunkra. Aki nem mindig újra és újra arra figyel, ami részben hangosan, részben azonban a legfinomabb, halk suttogással hallatszik ki korunk materializmusából, hanem aki erősen szemügyre próbálja venni azt, amit értelmi erőkként birtokolunk, annak egy napon úgy tűnik az, amit a szellemtudomány hoz létre, mint ami teljeséggel érthető, olyasmi, ami éppen úgy felfogható, mint a külvilág valamely eseménye. De csak azáltal hozzuk létre magunkban a szükséges erőt, hogy ellenálljunk az ahrimáni erőknek, hogy most nem csupán a legbensőbb kinyilatkoztatás és hit erőivel közeledünk a szellemhez, mint az Orleans-i Szűz, hanem megpróbáljuk értelmi erőinket a legintenzívebben arra koncentrálni, ami a szellemtudományból jön. Ha ezt tesszük, akkor eljön az az óra, az a pillanat, amikor azt kell mondanunk: ami a szellemtudományból lép elénk, az az egyetlen ésszerűség, és ugyanakkor olyan, ami körülöttünk a világot érthetővé és világossá teszi. S ha ez elragad bennünket, akkor az ragad el, amit korunk szelleme nyújt számunkra, az, hogy valóban elég erősek vagyunk az ahrimáni erőkkel szemben.

Egy olyan természet, mint az Orleans-i Szűz, mai korunkba helyezve semmire sem lenne képes. Egyfajta érdekes személyiség lenne, prófétikusan és más módon némely csodát nyilváníthatna ki. De ahogy egy ilyen bensőségesen megnyilatkozó természet hatékonyan tud szembeszállni a luciferi erőkkel, úgy kell ma az embernek ellenállást tanúsítania az ahrimáni erőkkel szemben, erőssé kell tennie magát velük szemben, olyan erőssé, ahogy ez Michael korszakában kijár. Michael korszakához éppen a napszerűség illik, az, amit azoknak az erőknek a spiritualizálásával veszünk fel magunkba, amelyeket a felébredéstől az elalvásig birtokolunk: értelmünk, felfogásunk, megértésünk erőit. Akkor a felfogásnak és a megértésnek ezek az erői átváltoznak lelkünkben, ha elég türelmünk van hozzá. Úgy változnak át, hogy abból, ami kibontakozik a szellemtudományban, előtör a bizonyosság: amit itt megértünk, közvetlenül a szellemi világ gondolatainak kifejeződése. Tehát nem arról van ma szó, hogy visszahúzódjunk az ahrimánival áthatott külső világtól, hanem arról, hogy szükséges benne állnunk ebben a világban, de ugyanakkor meg kell erősítenünk magunkat ezekkel az ahrimáni erőkkel szemben.

Arról van itt szó, hogy megtaláljuk az utat, hogy ugyanazon az értésen keresztül, amelyen keresztül megértjük a külvilágot, a szellemi világot is megértsük. De ezt az utat éppen ezekben a napokban úgy vázoltuk fel, mint ami bensőleg össze van kötve a német nép egész küldetésével, különösen azzal, amely a 18. század végének és a 19. század elejének küldetése. Ez a misszió azonban az előző századokban készült elő. Sajátos az, hogy amire a német szellem törekedett költőivel, művészeivel és filozófusaival, bensőséges összeköttetésben áll a spirituális élettel. Valóban arról van szó, hogy szimpátia és antipátia nélkül, bátran úgy szemléljük a tényeket, ahogy azok előkészültek, fokozatosan előálltak. Hiszen mi magunk már átélhettük, hogy egy szép napon egyszerűen azt kellett hangsúlyoznunk, milyen szükségszerű az, hogy a szellemi élet folyamatosan haladjon előre. Végül is miért?

Próbáljunk meg egyszer rápillantani arra a teozófiai mozgalomra, amellyel külsőleg egy ideje összeköttetésben vagyunk, az angol teozófiai mozgalomra. Próbáljanak meg egyszer hidat építeni aközött, ami különben az angol szellemi élet, benne egészen a filozófiáig, és aközött, ami az angol teozófia: külsőleg egymás mellett állnak, két, külsőleg egymás mellett futó áramlatot képeznek, és közöttük egy híd olyasmi, amit csak egészen külsőséges módon lehet emelni. Próbálják meg ezzel szemben szemügyre venni a német szellemi életet, ahogy ez a német misztikusok, által előkészült, majd Jacob Böhme és Angelus Silesius révén tovább bontakozott, ahogy Lessing megismertette az ismételt földi életek ideáját, és ahogy Goethe Faust-jában egyenesen megdicsőíti a felemelkedést a szellemi világokba, akkor ott megkaphatják az egyenes utat a külső világból a szellemi világba. S ha még hozzáveszik azt, amit Goethe a „Mese a zöld kígyóról és a szép liliomról” c. meséjében[3] mutatott fel egészen a beavatás alapvető erőinek drámai megjelenítéséig, és mindkét áramlatot összevetik, akkor ebben megtalálják a belső összhangot. Belső összhang van aközött, ami végül szellemtudományként jelenik meg, és aközött, amire teljesen exoterikusan, a fizikai világban, szellemi életként törekednek. Mert természetesen erre a szellemi életre, amely a szellemtudományon kívül bontakozik ki, az agy erőivel törekszenek, de ez a szellemi élet arra kényszerül, ami a testen kívül található. Azt mondhatjuk: az a német nép küldetése, hogy nem képes másra, minthogy törekvésével a spirituális életbe torkoljon. Ez azonban nem jelent mást spirituálisan szólva, mint azt, hogy a német nép arra hivatott, hogy bensőleg összekösse magát azzal, ami Michael vezetésével jön a világba. Ezt az összekötődést nem lehet úgy elérni, hogy az ember passzívan, mintegy fatalista módon átengedi magát a sors hatalmainak, hanem úgy, hogy felismeri, mi a kor feladata.

Nemcsak bensőleg, a német misztika útján keresztül, hanem külsőleg is, a német élet egész folyamatán át, összeköttetésben az európai élettel, megmutatkozott az, amit itt mondani akarok. A két utóbbi nyilvános előadás közül az elsőben, „A germán lélek és a német szellem”-ben (Die germanische Seele und der deutsche Geist) kifejtettem, hogy a germán csupa lélek, csupa szív beállítottság mintegy a germán népek előőrseiben - a gótokon, a longobárdokon, a vandálokon át - áramlott be a nyugati, a déli népekbe. Ezek a népek ott odaáldozták az emberiség oltárán azt, amit a germán csupa lélek, csupa szív beállítottság jelent. De ez később ismétlődött, csak kevésbé feltűnően. Pillantsunk mindenekelőtt Ausztria (az akkori Osztrák-Magyar Monarchia - a ford.) legkeletibb részére, az ún. erdélyi szászokra. A Rajnától vándoroltak ki oda, ahol a hét hegy van (Siebengebirge - hét hegy), ez külsőleg is igazolható. Fokozatosan elvesztették sajátosságukat. Lelki szubsztanciájukat feladták, hogy beáramoljon abba a másik népi elembe, és egykor majd alig valami más maradjon belőlük, mint egy kevés a nyelvükből; de népi szubsztanciájukban belefolytak a befogadó népbe. Majd menjünk le a Bánátba: oda a svábok vándoroltak be; rájuk fonódtak a magyarok. Éppen így van ez a magyar hegyvidék, a Kárpátok tájain. Mindezek a bevándorlások ma külsőleg csaknem eltűntek, de mindenütt a ma ott lévő néprétegek ebben élve és ott néha csermelyként megmutatva magukat léteznek, mint például a gottschee-k csodálatos nyelvi szigetén a Krajnában. De egyébként is. Látjuk - ezt még tovább is tudnánk követni -, hogyan küldik ki ezt a germán csupaszív-jelleget a világba, hogyan hat ez. Ez egyfajta belső szükségszerűségből történik. A korábbi korszakokban történt ez így, nevezetesen Gabriel korszakán keresztül. S Gabriel korszakán át ez oly módon történt, hogy inkább - mondhatnám - a vér, a vér és a vérkeveredés működött, és minden, ami az élet külső viszonyaival függ össze, de mégsem ragadható meg külsőleg, hanem mindig bensőségesebben megy végbe.

Nos, eljött Michael korszaka, az a kor, amelyben meg kell értenünk, hogy a szellemi élet egész folyamatán keresztül hogyan jelenhet meg a német szellem Michael Nap-erejében. Ezt meg kell értenünk. Ezt azonban csak úgy tudjuk belátni, hogy a spirituális tudomány elismerésével látjuk be, hogy az ember fokozatosan a spirituális tudomány, a szellemtudomány szemlélődései révén sejtést és tudást nyer a szellemi erők hatékonyságáról, a szellemi erők realitásáról. Így az ember fokozatosan megérti, milyen ostoba az, ha az emberek azt mondják: nincsenek semmiféle szellemi erők, nem tudom elismerni ezeket; s ha itt egy patkóalakú vasrúd van, akkor az csak éppen egy darab vas, s én nem látok mást, mint vasat. - De lehet viszont mágnesesség benne! Így az egész külső világban van még valami egészen más is, mint a mágnesesség. Ennek elismerését elsajátítja az ember, miközben elfogadja, ami a dolgok tényleges alakján túl van. Ezáltal sajátítja el az ember a Michael-korszakban azokat a szellemi erőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ellenálljon az ahrimáni erőknek, ahol éppen az a feladatunk, hogy ellenálljunk ezeknek az erőknek. Mert alapjában véve minden, amit mi a szellemtudomány tanulmányozásában teszünk, csak előkészület. Egy napon a szellemtudomány tanulmányozásából feltámad a felébredt lélek, ami által a lélek tudja: benned él a szellemi világ, a Krisztus-impulzustól lefelé, Michaelen át a népszellemig, amely azt éri el, amit el kell érnie.

Azt mondtam, hogy az Orelans-i Szűz kora arra volt alkalmas, hogy az ember leggyengébb, fizikailag leggyengébb erőit előtérbe helyezze. A mi korunknak az ember leghatalmasabb erőit kell előhoznia, az akaratot ott kell megragadnia, ahol ez a legkevésbé alkalmas arra, hogy erőit valóban kibontakoztassa. Hiszen mindig újra és újra látjuk: az, hogy az akaratot ott bontakoztassa ki, ahol arról van szó, hogy azokat az erőket, amelyek földi erőink, képzelőerőink, bensőleg elevenné tegye, ez a legnehezebb az ember számára. Az akaratot külsőleg felhasználni, ez még viszonylag könnyű az embernek. De egy másfajta akaratra van szükség, ha a gondolatokat arra kell fordítanunk, hogy átfogják a szellemi világot. Erre az erős akaratra kell hivatkoznia a szellemtudománynak, s ennek az akaratnak ott kell lennie, ha a szellemtudománynak valóban oda kell vezetnie michaeli korunkban, ahová vezetnie kell. Mert nem arra vagyunk hivatottak, hogy beszéljünk korunk mechanizmusáról; sem arra, hogy utaljunk rá, hogy korunknak ez a mechanizmusa megragadta az embereket; hanem valami másra vagyunk hivatottak. Hiszen az ember különben, ha egy kissé kényszerítik a körülmények, még egy bizonyos fokig nagy filozófus is lehet, fenntartás nélkül elismerve, rátekinthet korunk mechanizmusára, és majd éppen ebben a mechanizmusban, amelyet sajátos módon külső ellenségeinek tulajdonít, a lehető legrosszabbat kezdi látni. S akkor hajlama van arra - még ha nagy filozófusnak is számít -, hogy úgy gyalázkodjon, mint egy piaci kofa, akkor megteheti ezt az ember, mint a filozófus Bergson, aki a közelmúltban ismét létrehozta ezt, egyoldalúan rámutatva - és egyoldalúan előadva, bár sok mindenben gyakran egészen helyesen - az erők mechanikus hatásának összefüggéseire a német néplélekkel. De nemcsak arra utalhatunk, hogy a német értelem már bizonyos területeken a mechanikus erők felhasználásában az ész segítségével jutott valamire; utalhatunk valami másra is. De nem szükséges egy piaci kofa hangján gyalázkodni, ha az ember ilyen összefüggésekről akar beszélni, hanem azt mondhatja: talán éppen ott, ahol az értelem a legerősebb volt, hogy kialakítsa a mechanikus-démoni jelleget, egyúttal az a hely is, ahol ezeket a mechanikus-démoni erőket legyőzzük sajátos spirituális küldetésünk révén. Mert könnyen félreértheti a német ember, ha szellemi életének folyamatával összefüggésben megérti, hogy nem az a feladata, hogy megálljon a puszta mechanizmusnál, ami számára a mai korban a háborús feladatoknál oly nagy szolgálatot tesz, ne csupán megálljon ezeknél a mechanizmusoknál, mivel különben csak démonokat teremtene, hanem hogy azokat az erőket fejlessze ki bensőjében, amelyek ezekkel a démonokkal bátran szembeszállhatnak. Ehhez azonban nem vakon, hanem meggyőződéstől vezetve kell benne állnia a szellemi világban. Belátjuk, hogy hiszen mindenfajta jövőben egy démoni világ, egy igazi pokol vesz majd körül bennünket, mialatt gépet gépre konstruálunk, akkor megértjük ugyan, hogy az emberek korunk materialista szelleméből mindig újra és újra azt mondják: ez a természettudományos-materialista kor a legnagyobb magasságra hozott fel bennünket, amelyen az ember mostanáig csak állt. Ezt ugyan megértjük, mivel ez a mai materiálisan gondolkodó emberekhez tartozik, de tudnunk kell, hogy gépeink által démonokat viszünk az emberiségbe, ezen kívül tudnunk kell azt is, hogyan állhatunk ellen helyes módon ezeknek a démonoknak. Csak úgy lehetünk helyes viszonyban a szellemi világgal, hogy felismerjük ezeket az ahrimáni-démoni erőket, hogy tudunk arról, hogy itt vannak. Mert csak azáltal károsak a káros hatalmak, hogy öntudatlanok vagyunk velük szemben, hogy semmit sem tudunk róluk. Egy összehasonlítással szeretném ezt szemléletessé tenni.

Önök tudják, hogy bizonyos idő múlva, ha egyes dolgok sikerülnek, amelyek mostanáig még nem sikerültek, a Basel melletti Dornachban egy épületünk lesz, ahol szellemi áramlatunkat megfelelő környezetben gondozhatjuk. Nos, ennek az épületnek az építésekor nem arról van szó, hogy a jelen szükségszerűségei elől valamiképp meneküljünk, hanem arról, hogy teljesen a jelen szükségszerűségéből kiindulva építsük fel. Itt például a világítást a jelen legahrimánibb erőiből kellett megteremtenünk, s ezek: elektromos világítás, elektromos fűtés, és így tovább. Nos, arról van szó, hogy magán az építészeti formán keresztül ártalmatlanná tegyük azt, ami itt számít. Ha később egyszer bemenne az ember az épületbe, akkor körülötte lenne mindaz, amit a jelen ahrimáni kultúrája hoz magával. De nem arról van szó, hogy ez ott van, hanem arról, hogy az ember ezt nem veszi észre. De éppenséggel észre kell vennünk. Hogy ezt elérjük, találtunk néhány barátot, akik ezt egy külön épületben helyezik el, hogy ennek olyan sajátos formát adjanak, melyben az ahrimáni-démoni erőket odaláncolják. Annak, aki majd az épülethez megy, és azoknak is, akik bemennek, ezáltal tudni fogják, hogy ott az ahrimáni erők tevékenykednek. Mihelyt azonban tudja ezt az ember, ők már nem kártékonyak többé. Mert arról van szó, hogy az emberre ártalmas erők elvesztik kártékonyságukat, ha figyelmesen tekintünk azokra a helyekre, ahol hatnak, ha nem gondolatok nélkül tekintünk egy gépre, és azt mondjuk: egy gép bizony egy gép, hanem azt, hogy egy gép egy ahrimáni-démoni lény helye.

Ha így jelenünk meg a világban, hogy a tudás lelkünkben van, akkor helyes módon vagyunk jelen a michaeli korszakban. Ez azonban azt jelenti, hogy olyan kapcsolatba hozzuk magunkat a szellemi világgal, hogy Michael is hatékonnyá válhat bennünk, azzal, ami jelenlegi küldetése, mint ahogy azt jellemeztük. Egyáltalán arról van szó, hogy abba, amit az emberek öntudatlanul, mechanizmusokként felépítenek, manapság vagy gondolatok nélkül tudunk belehelyezkedni, vagy ki tudjuk ismerni. Ha kiismerjük, ha észre fogjuk venni, miféle démoni-elementáris erők tevékenykednek mechanizmusainkban, akkor meg fogjuk találni az utat is a szellemileg igaz, valódi inspirátorokhoz. S ezek összefüggésben állnak éppen azzal a szellemmel, aki úgy viszonylik az emberiség vezetésének többi szellemeihez, mint az arany a fémekhez: Michaellel.

Ma megpróbáltam világossá tenni, hogy korunknak más feladata van, amikor az isteni-szellemi erőket keresi, amelyeknek a földi emberiség üdvére kell tevékenykedniük, mint azoknak az emberi lelkeknek volt, akik az Orelans-i Szűz korában éltek. Akkoriban sokkal inkább arról volt szó, hogy minden értelemszerűt, minden ésszerűt visszaszorítsanak. Ma ezzel szemben arról van szó, hogy minden értelem- és ésszerűséget egészen a tisztánlátásig nagy mértékben kiműveljenek, mivel ez egészen a tisztánlátásig kiművelhető. Ha lesznek olyan emberek, akik tehát az emberi lelket fogják művelni, akkor fog kifejlődni az alkonyat idejéből, amelyet most élünk át, az, aminek ki kell fejlődnie. Ami külsőleg a fizikai síkon kialakul, az mégis csak a ruhája lehet annak, aminek a jelen korban szellemileg a földi emberiség számára létre kell jönnie. S igaz az, hogy azok, akik fiatal éveikben most odaadják erőiket, ezek le akarják küldeni ezeket az erőket földi létünkbe. Akkor ezek az erők nem vesznek el, nem rombolhatók szét; csak szellemi módon kell tovább hatniuk, ahogy fizikai módon hatottak volna, ha az érintettek nem a harcmezőn mentek volna át a halál kapuján. De ők majd ismét aláküldik erőiket a Földre a mi korunkba, hogy mi kezdhessünk valamit ezekkel az erőkkel. Le kell áramolniuk ezeknek az erőknek egy olyan emberiségbe, amely a béke idején, amely követi majd a háborút, úgy fogja felhasználni ezeket az erőket, hogy a Földön a spirituális élet egyre jobban elterjedjen. Ahogy minden éjszakára a nappal fénye jön, úgy kell a számunkra gyakran éjszakának tűnő jelenünkből egy fényes jövőnek kialakulnia; de ezt a fényes jövőt át kell hatnia annak, amit az 1879 óta eljött michaeli korszaknak hoznia kell az emberiség számára. Ha lesznek olyan lelkek, akik képesek lesznek olyan bensőséges szövetséget kötni a szellemi világgal, ahogy ezt ma érzékeltettem, akkor remélhetjük, hogy visszatekintve a mai kor eseményeire, beteljesedik az, ami ebben a hétsoros spruchban fejeződik ki. Remélhetjük, hogy mindez beteljesedik, ha az első öt sora a két utolsó sorával valóban összhangban van:

A harcosok bátorságából,
A harcmezők véréből,
Az elhagyottak szenvedéséből,
A népek áldozati tetteiből
Nő ki a szellem gyümölcse -
Hogy a lelkeket, önmagát ismerve
Irányítsa a szellemi térbe.


[1] Vö.Rudolf Steiner: Weltenneujahr - Das Traumlied vom Olaf Asteson,Világújév - Olaf Asteson áloméneke), Dornach, 1958.

[2] Anatole France: Jeanne d’Arc élete (Vie de Jeanne d’Arc), 2.kötet, 49.kiad., Paris, 1927

[3] Rudolf Steiner Goethes Geistesart in ihrer Offenbarung durch seinen Faust und durch das Märchen „Von der Schlange und der Lilie” Goethe szellemének megnyilatkozása Faust-ján és „A kígyóról és a liliomról” szóló meséjében (1918), 6.kiad.Dornach, 1956 és Steiner: Vier Mysteriendramen (Négy misztériumdráma), (19lo-13), 2.kiad.Dornach, 1956.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként