"A mechanizáció nem tartóztatható fel, ... a kultúra arimanizálódást igényel. De mellé kell állítani azt, ami az ember bensejéből fakad, és ami az imaginációban, inspirációban és intuícióban ismét bölcsességet, szépséget és erőt hoz létre. "
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza

 


Krisztus és a szellemi világ - a Szent Grál keresése (1)

1. --

[Az ember lelki életének intenzív változása a Golgotai Misztériumot megelőző és követő századokban. A gondolati élet elmélyülése a görög filozófia révén. A Golgotai Misztérium megértése akkor nem volt lehetséges, mégis ugyanaz a magasrendű szellemi erő idézte elő a gondolati élet elmélyülését és a Krisztus-impulzust. Pál teológiája. A gnosztikus fogalmak: ősatya, hallgatás, 31 eon, isteni Szófia, Achamod, az Atya Fia, Szent Szellem, Demiugros.]

Lipcse, 1913. december 28.

Korunkban sok lélek kénytelen érzelmeiből ellentmondásokat kiküszöbölni, aki be szeretné fogadni az antropozófus szellemtudomány mondanivalóját. Különösen egy ellentmondás vetődhet fel a lélekben, ha komolyan meg tud emlékezni például a karácsony és az újév körüli ünnepi időszakról. Hiszen különösen az ilyen ünnepi megemlékezések komolysága világít rá arra, hogy megismerésre törekedve érteni akarjuk az emberiség szellemi útját is, hogy saját szellemi fejlődésünket is helyesen értsük. Csak egy gondolatot kell felvetnünk, az mindjárt – mondhatnám – egyfelől világosan, másfelől nyugtalanítóan hívja fel a figyelmünket arra, hogy a lélek elé ellentmondásoknak, nehézségeknek kell tornyosulniuk, ha az emberről és a világ fejlődéséről szóló antropozófus ismereteket helyes értelemben akarja felvenni.

Antropozófus elmélyedéssel akarunk eljutni többek között Krisztus megismeréséhez is, annak az alapvető lényeges impulzusnak a megismeréséhez, amely időszámításunk kezdetén érkezett el, és Krisztus impulzusnak neveztük. Bizonyára sokszor felvetődik bennünk az a kérdés: hogyan lehetséges, hogy korunk azt remélheti, hogy elmélyült antropozófus megismeréssel jobban, intenzívebben felfoghatja a világ fejlődésének útját Krisztus impulzusának megértéséhez, mint az a kor, amelyben a Golgotai Misztérium kortársai éltek? Azt kérdezhetnénk, hogy a Golgotai Misztérium kortársai nem mélyedhettek-e bele sokkal könnyebben abba a titokba, amely különösképpen az emberiség fejlődésének ehhez a misztériumához kapcsolódik, mint a Golgotai Misztériumtól oly távol eső korunk? Ez nyomasztó kérdés lehetne ma azokban a lelkekben, akik antropozófus módon kívánják Krisztus megértését követni. Az egyik olyan ellentmondás lehetne, amely éppen akkor hat súlyosan, ha valóban komolyan vesszük antropozófus megismerésünk mélyebb alapelveit. Az ellentmondás feloldása csak úgy lehetséges, ha mintegy lelkünk elé vetítjük az időszámításunk kezdetén élő emberiség egész szellemi helyzetét.

Aki minden vallásos vagy hasonló érzés nélkül próbálja az időszámításunk kezdetén élő emberek lelkiségét megismerni, sajátságos felfedezéshez juthat. Ezt a megismerést először a következő módon kísérelhetjük meg: ragaszkodjunk a történelemben fennmaradt régi hagyományhoz, ezt a külsőségekhez tapadó lelkek sem tagadhatják. De ahhoz a részéhez igyekezzünk hozzáférni, amely a szellemi életet a maga tisztaságában fogja át. Így azt remélhetjük ugyanis, hogy megragadhatunk valamit ezáltal az emberiség fejlődésének igazi impulzusaiból. Tartsuk szem előtt időszámításunk kezdeti korának gondolati életét. Igyekezzünk tisztán történelmileg hozzáférni ahhoz, hogy az emberek gondolkodásuk mélységével hogyan hatoltak a világ titkaiba, rejtélyeibe 200 évvel a Golgotai Misztérium előtt és 150 évvel utána. Akkor feltétlenül észrevesszük, hogy a Golgotai Misztériumot megelőző és követő évszázadokban végtelenül jelentős változás történt az emberiség lelki alkatában, gondolkodása tekintetében. Észrevesszük, hogy az akkor tekintetbe vehető kultuszvilág nagy részére az hatott bizonyos módon, amit a görög filozófia és a gondolkodás elmélyítése hozott az emberiségnek már több évszázad óta. Ha azt vesszük tekintetbe, amihez az emberiség tisztán saját erejéből, valamely külső impulzus igénye nélkül jutott ebben az időben, vagy amihez azok jutottak, akiket sztoikus kifejezéssel „bölcseknek” neveztek, valamint a római történelem számos személyiségét, akkor azt kell mondanunk, hogy a gondolatok, eszmék meghódításában az időszámításunk kezdete utáni kor nyugati élete voltaképpen már nem hozott különösen sokat.

Ez a nyugati élet végtelenül sokat hozott a természeti tények megismerésében: a külső világról való gondolkodásunk szüntelen forradalmait hozta. Maguk a gondolatok, eszmék azonban, amelyekkel felfedezéseiket végrehajtották, s amelyekkel az emberiség a lét külső térbeli titkaiba próbált behatolni, voltaképpen kevéssé fejlődtek e korszak óta. Még a fejlődés gondolata, korunk büszkesége is benne élt az akkori idők emberének lelkében. A világ úgynevezett gondolati megragadása, az eszmékben-élés bizonyos magas szintre, csúcspontjára emelkedett és nemcsak egyes szellemeket fogott meg, mint régebben Szókratész tanítványait, hanem bizonyos módon népszerű lett, kiterjedt Dél-Európára és a világ más területeire is. Bámulatos a gondolkodás elmélyülése. Ha a filozófia történetét elfogulatlanul szemügyre vennénk, éppen a gondolat e korban aratott győzelmét kellene különösképpen tekintetbe vennünk.

Ha most egyfelől a gondolkodás e győzelmét vesszük szemügyre, az eszmék világának végtelenül jelentős kidolgozását, másfelől a ma megkísérelt értelemben lelkünk elé állítjuk a Golgota körül csoportosuló titkokat, úgy még valamint észreveszünk. Észrevesszük, hogy a Golgotai Misztérium hírének akkori elterjedésével létrejön a gondolkodás mérhetetlen küzdelme ezzel a misztériummal. A kor filozófiái, különösen a gnózis elmélyült filozófiája, valamennyi már elért eszmét e felé az egyetlen cél felé igyekszik terelni. Lényeges, hogy hasson reánk az emberi gondolkodásnak a Golgotai Misztériummal vívott küzdelme. Mert kiderül, hogy ez a küzdelem alapjában véve hiábavaló, hogy az emberi fejlődés során mérhetetlenül elmélyült ugyan a gondolkodás, de a Golgotai Misztérium megértéséhez minden erőfeszítés kevés. A Golgotai Misztériumot szellemi világok messzeségei választják el az emberi megértéstől, és nem akarja leleplezni magát.

Eleve hangsúlyozni kívánom, hogy ezekben az előadásokban a Golgotai Misztériumról szólva semmi olyat sem kevernék e fogalomhoz, ami valamilyen vallásos hagyományból vagy meggyőződésből kerülhetne bele. Tisztán az emberi fejlődés alapját, az objektív tények világát veszem figyelembe, ami a fizikai és szellemi megfigyelés elé tárul. Olyan szemléletet kívánok alkalmazni, amely eltekint mindattól, amit az egyes vallásos meggyőződések tartalmaznak a Golgotai Misztériumról, csak azt veszem tekintetbe, ami az emberiség fejlődése során játszódott le. Elővételezve sok mindent el kell mondanom, ami csak a következő napokban válik világossá és igazolódik be.

A Golgotai Misztérium titkát szembeállítva korának mérhetetlenül elmélyült gondolati fejlődésével, első szembeötlő benyomásunkat úgy fejeztem ki, hogy e misztérium lényegének megértése messzire elmarad a gondolkodás fejlettsége mögött. Minél alaposabban megértjük ezt a szembeállítást, annál inkább be kell ismernünk a következőt. Lelkünk egyfelől teljesen belemerülhet az időszámításunk kezdetére jellemző gondolatvilágba, megkísérelhetjük annak felelevenítését, amit a római, a görög emberek gondoltak, egész lelkialkatukat: mintegy lelkünk elé idézhetjük az emberek elgondolt eszméit, és akkor úgy érezzük, hogy a gondolkodás soha más korban nem mélyült el ennyire, itt történt vele valami, úgy közeledik az emberi lélekhez, mint azelőtt sohasem. Ha azonban az úgynevezett szellemi látással elevenítjük fel azt, amit e kor gondolkodásának elmélyítéséből és élő gondolatvilágából, lelkünk elé vetíthetünk - most már hatékonyan lelkünkben hordozva azt, mit a szellemi látó lelkület megadhat –, akkor hirtelen meglepő dolog merül fel: úgy érezzük, hogy a messzi szellemi világokban játszódik le az, aminek még ez az elmélyült gondolkodás is csak a hatása.

Már felhívtam figyelmüket, hogy világunk mögött további világok terülnek el, szokásos kifejezéssel éve: az asztrális világ, a devaháni világ és a felső devaháni világ. Idézzük először emlékezetünkbe, hogy ezek a mi világunk mögött terülnek el. Ha azután valóban szellemi látás ébred az emberben, akkor az a benyomása, hogy a legelső, az asztrális világba lépve sem derül ki teljesen az akkori idők gondolati életének eredete. Sőt, még az alsó devaháni világba tekintve sem derül ki a történés teljes mértékben. A szellemi látó lelkiség szerint csak a felső devaháni világba belépő lélek élheti át azt, ami a másik két világon dereng át, míg fizikai világunkhoz hatol. Fizikai világunkban ez azért ismerhető meg, mert az évszázadok során radikálisan átalakítottuk az emberiség gondolatvilágát.

Kihelyeződhetünk a fizikai síkra és szemléletébe: nem is kell a golgotai Misztériumról szóló közléseket figyelembe vennünk, míg az akkori idők eszmevilágába merülünk, teljesen figyelmen kívül hagyhatjuk ezeket. Csak azt kérdezzük, hogy a külső történelem mit mutat, függetlenül a palesztinai történésektől. Azt mutatja, hogy Görögországban és Rómában a gondolkodás határtalanul elmélyült. Különítsük el mintegy lelki életünk szigeteként ezt a görög-római gondolatvilágot, képzeljük el minden külső folyamattól elszigetelve, mintha a Golgotai Misztérium híre még nem is hatott volna a világban. Lelki szemléletünk akkor semmi olyat sem talál, amit ma tudunk a Golgotai Misztériumról, de megtalálja a gondolati élet határtalan elmélyülését. Ez mutatja, hogy itt olyasmi történt az emberiség fejlődése során, amit a fizikai síkon a lélek legbenső valóját ragadta meg. Bármit is képzelünk, soha egy népnél, egyetlen korban sem élt a gondolat úgy, mint akkor!

Tehát bármilyen hihetetlen is, valaki vagy bármennyire nem vesz tudomást a Golgotai Misztériumról, azt az egyet mégis el kell ismernie, hogy ebben az elkerített szigetvilágban olyan elmélyült gondolkodás élt, mint még soha. Most belehelyezkedve e gondolatvilágba, háttérben a szellemi látóképességgel, valóban a gondolat sajátos jellegébe éljük bele magunkat.

Most ezt mondjuk: ahogyan ez a gondolat Platón ideájában vagy másoknál felvirult, és szétterjedt abban a világban, amit körvonalazni próbáltunk, úgy ez a gondolkodás szabaddá teszi a lelket, megragadja és mintegy önmaga emelkedettebb szemléletéhez juttatja. Ezért így szólhat: amit a külvilágban vagy a szellemi világban ragadsz meg, az függő viszonyba hoz velük: a gondolatban azt ragadod meg, ami benned él, és amit egészen át tudsz hatni. Visszavonulhatsz a külső fizikai világtól, hitetlenné válhatsz a szellemi világgal szemben, elmélázhatsz a szellemi látás és a fizikai világ benyomásain: a gondolattal önmagadban élhetsz, gondolatodban mintegy saját lényedet ragadod meg!

Ez belátható. Ha azonban szellemi látással merülünk a gondolat tengerébe, akkor mindenképpen felmerül a gondolat izoláltságának élménye. Az az érzés, hogy a gondolat csak gondolat, csak a lélekben él, és nincs hatalma ahhoz, hogy kilépjünk vele abba a világba, ahol létünk ősalapját megtalálhatjuk. Míg a gondolat legmagasztosabb nagyszerűségét éljük át, átéljük irreális mivoltát is. Azt is érezzük, hogy abban a világban, amelyet a szellemi látás kifejlesztése előtt ismertünk meg, voltaképpen semmi sincsen, ami alapjában véve mégis hordozhatná e gondolatot.

Azt kérdezzük, hogy miért is lenne ott a gondolat? Hiszen a fizikai világot voltaképpen csak meghamisítja. Akik tisztán materialistának vallják magukat, és nem tulajdonítanak a gondolatnak sajátos létet, azoknak valójában mindenkit el kellene tiltanunk a gondolkodástól, mert ha az anyagi világ az egyetlen valóság, akkor a gondolat csak meghamisíthatja. A materialisták következetlenségük folytán nem nyúlnak a materializmus, a monizmus egyetlen lehetséges ismeretelméletéhez: a gondolkodástól való tartózkodáshoz, a gondolkodás megszüntetéséhez.

Aki azonban szellemi látással mélyed a gondolati életbe, annak mintegy fenyegetően mered lelke elé a gondolat izoláltsága, a gondolattal való egyedüllét. Akkor csak egyetlen dolog létezik számára, bár ez nagy szellemi távolságból közelít hozzá. Szellemi látóvá lett lélek szava önmagához, hogy a gondolati élet igazi eredete két világon túl a harmadik világban van.

Korunk szellemi látó lelkeinek hatalmas élményt jelenthetne, ha egyszer gondolkodásukkal elkülönülve belehelyezkedhetnének abba a korba, ahol a gondolkodás elmélyülése létrejött. Eltekintenének mindattól, ami körülötte zajlik, tehát a Golgotai Misztériumtól is, csak arra figyelnének, hogy miként keletkezik a görög-római korban az, aminek gondolati tartalmából ma is élünk.

Azután feltekintve más világokba, csak a devaháni világ felett éreznék, hogy egy magasabb szellemi világban kel fel az a csillag, amelyből a görög-római ókor gondolatvilágában kifejezésre jutó erő sugárzik. Aztán itt a Földön érzi magát az ember: Először mintegy eltávolodva a jelenkor világától, belehelyezkedve a Golgotai Misztérium előtti görög-római világba, annak a korabeli egyéb földterületekre való kisugárzásaival együtt. Amint azonban a szellemi világ benyomásainak hatása alá kerül, megjelenik a devahán felett a csillag, vagyis az a szellemi lény, amiről azt mondjuk: a felső szellemi világ e csillagának sugárzása hozta létre azt, amit itt a gondolat izoláltságában átélsz és ez valósította meg a gondolat elmélyülését is időszámításunk kezdeti korában.

Ekkor, mindabban, amit átélünk, először egyáltalán nem szerepel a Golgotai Misztérium történelmi hagyománya, hanem azt mondhatjuk róla, hogy igen, itt vagy a római-görög eszmevilágban az, amit Platón és a többiek adtak az emberiség általános kultúrájának, amit elültettek a lelkekben, most itt van ennek az eleven átélése. És nem hiába várod a szellemi élet hátteréből annak a csillagnak felmerülését, amely az erejét kisugározza, és azt mondhatod felőle, hogy az előbbi élmény e sugárzás hatására jött létre.

Ez tapasztalható. E tapasztalattal még semmiféle hagyományra sem tekintett az ember, csak elfogulatlanul kereste a görög-római világ eseményeinek okait. De azt is tapasztalta, hogy az akkori világ alapjának megértésétől három világ választja el.

Ekkor rá kezd talán tekinteni azokra a szellemekre, akik e korban ezt az átalakulást a maguk módján próbálják érteni. Még mai küldőleges tudományunk is sejti, hogy időszámításunk kezdetének átmeneti korában vallásos-filozófus zsenik éltek. Leginkább akkor találunk rájuk, ha a gnózis megnyilvánulásaira tekintünk. E gnózisról a legkülönfélébb módon tudunk. Külsőleg igen kevéssé ismerik, de már a külső dokumentumok is fogalmat adnak végtelen mélységéről. Csak annyiban beszélünk róla, amennyiben az emberiséget szemlélve szükségünk van rá.

Mindenek előtt azt mondhatjuk: a gnosztikusok érezték azt, amiről az imént beszéltünk, hogy tudniillik ősrégi világokban kell annak az alapjait keresni, ami korunk külső életében lejátszódott. Ez a tudat másokra is átszármazott, és ha akarjuk, ha nem vagyunk felületesek, akkor meglátjuk, hogy Pál teológiáján is keresztül csillan. De még néhány más jelenségen is. Aki ma az akkori gnózisban elmélyed, az nagy megértési nehézségekbe ütközik. Lelkünket nagyon is érintette, sőt megfertőzte az, amit a legutóbbi évszázadok materialista fejlődése hozott felszínre. A világ fejlődésének múltját követve nagyon is a Kant-Laplace-féle ősköd, valami tisztán anyagi dolog merül fel bennünk. Még akik szellemibb világnézetet keresnek, azok is ilyen vagy hasonló ősködre gondolnak a régi korokba visszapillantva. Még a spirituálisabb emberek is megkönnyebbülnek ma, ha mintegy megszabadulnak annak gondjától, hogy a kozmikus fejlődés őskorában is szellemiségre bukkanjanak. Könnyebb a kortársaink lelkének, ha a világ ősokait kutatva azt mondhatják: ez vagy az a finom külső anyagiság volt akkor jelen és minden szellemi és fizikai belőle fejlődött ki. Találunk olykor olyan lelkeket, akiket módfelett megvigasztal, ha materialista kutatást helyezhetnek a kozmosz kezdetére valami gáznemű képződmény absztrakt fogalmát.

Ezért oly nehéz belehelyezkedni a gnosztikus gondolatokba. Mert a gnózis világszemléletének kiinduló pontján semmiféle anyagira emlékeztető sincsen. Egy mai kultúránkba rögződött szellem talán meg sem állja mosolygás nélkül, ha a gnózis szellemében azt kellene gondolnia, hogy az őt körülvevő világnak, amit darwinizmusával oly csodaszépen megmagyaráz, a gnosztikusok szerint semmi köze sincs világunk ősokához.

A mai kultúrába rögződött ember csakugyan nem állja meg mosolygás nélkül, ha arra kell gondolnia, hogy a világ ősokai azoknál a világszellemeknél találhatók, akikhez semmiféle fogalom nem ér fel, semmi olyasmi, ami ma a világ megértéséhez vezetne. A világ ősalapja az isteni ősatya, és belőle indul ki, mellette van a végtelen hallgatás, ahol még nincs idő és tér, csak csendesség. Ehhez akkor jut el a lélek, ha minden materialista képzetet mellőzve csak legmélyebb valóját keresi. A gnosztikusok a világ ősatyjára és a tér és idő előtti hallgatásra tekintettek fel, ezek kapcsolatából keletkeztek azután további lények, de világoknak is nevezhetjük őket. Ezekből megint újabbak és újabbak jönnek létre, harminc fokozaton át. Csak a harmincadik fokozatnál van az, ami jelenlegi értelmezésünknek felel meg, és amit a darwinizmussal oly nagyszerűen értelmeznek jelenlegi meglátásunk szerint. Ez csak a harmincadik fokon van, valójában a harmincegyediken, mert világunkat harminc ilyen lény előzi meg: e lényeket nevezhetjük világoknak is. Ezt a harminc, világunkat megelőző lényt vagy világot általában eonnak nevezik.

Az eonok világáról csak úgy alkothatunk fogalmat, ha tisztán és világosan kimondjuk, hogy a harmincegy világhoz nem csak az tartozik, amit érzékelünk, amit környező világunknak nevezünk, hanem az is, amit a fizikai ember gondolataival magyarázatként fűz ehhez a világhoz. Az ember még könnyen megbékél egy spirituális világnézettel, ha azt mondja, hogy a külső világ mindenképpen maja, de gondolkodásunk révén behatolunk a szellemi világba – így megvan a reménye, hogy ez a gondolkodás csakugyan feljuthat a szellemi világokba. Ez a gnosztikusok szerint nem így volt. E gondolkodás szerintük a harmincegyedik eonhoz, a fizikai világhoz tartozik, így nem csak a fizikailag érzékelő, hanem a gondolkodó ember is kirekesztődött a harminc eonból. Ezeket szellemi fejlődés útján ismerhetjük meg fokozatosan, egyre fokozódó tökéletességükben.

Csak el kell képzelnünk egy mai, korának magaslatán álló, monista mosolyát, ha hinnie kellene harminc olyan megelőző világban, amely saját gondolkodásunktól teljesen elüt. A gnosztikus nézet azonban ez volt. Azt kérdezték: Milyen is hát ez a világ?

Most tekintsünk el kissé attól, amit e világról a XX. század elejének szellemében mondottunk. Most nem a számunkra meggyőző eszmevilág értelmében beszélek, hanem helyezkedjünk bele a gnózisba. A XX. század antropozófiájában természetesen túl kell lépnünk a gnózison. Tehát miért különül el a környező világ és az ember felőle alkotott gondolata is a harminc eontól?

Tekintsünk a legalsó, még tisztán szellemi eonra, - így vélekedett a gnosztikus - mi található itt? Itt van az isteni Szófia, az isteni bölcsesség. Az eonok 29 fokozatából származik, szellemi módon, a szellemi világban a legmagasabb eonra nézett fel, a szellemi lények vagy világok e sorára. Egy napon azonban, egy világnapon, világossá vált előtte, hogy ki kell helyeznie magából valamit, hogy szabadon tekinthessen ki az eonok szellemi világába. Kihelyezte magából a benne lévő vágyat. Ez ettől fogva már nincsen az isteni Szófiában, az isteni bölcsességben, hanem a tér világában bolyong, és ott áthat minden létesülést. Nemcsak a fizikai érzékelésben él, hanem az emberi gondolkodásban is, és visszavágyódik a szellemi világba, mert onnan mintegy az emberi lélekbe kitaszítva él. A vágy mintegy az isteni Szófia fonákja, képmása, külvilági hasonmása, és mindenhez hozzákeveredik, áthatja a világot, ez Ahamod. Ha a világot nézed, anélkül, hogy felemelkednél a szellemi világokba, Ahamod vággyal telített világát látod. Mivel a világot vágyak hatják át, ezért nem nyújthat betekintést az eonok világába.

A gnosztikusok úgy gondolták, hogy az Atyaisten Fia és a tiszta Szentszellem az eonok tiszta szellemiségéből származik és a gnózis az eonok világának messzeségében képzelte el őket. Ez tehát mintegy másik generációs sor, fejlődési áramlat, mint amelyik az isteni Szófiához vezetett. Mint ahogy a fizikai életben elkülönülnek az öröklési áramlatban a nemzedékek, úgy vált ki az eonok folyamatában a szellemi világ magaslatán egy másik áramlat, az Atyától származó Fiúszellem és a Szentszellem áramlata. Így az eonok világának áramlása egyfelől az isteni Szófiához, másfelől a Fiúszellemhez és a Szentszellemhez vezetett. Az eonok során felfelé haladva ahhoz az eonhoz érünk, akitől egyfelől az isteni Szófia, másfelől pedig az Istenfiú és a Szentszellem származott. Azután felnézünk az isteni Atyához és az isteni Hallgatáshoz.

Mivel az emberi lélek Ahamoddal az anyagi világba került, ezért a gnózis értelmében vágyakozik a szellemi világ után és főként az isteni Szófia, az isteni bölcsesség után, tőle azonban elválasztja az Ahamonddal való telítettsége. Az isteni eonvilágtól való elválasztottság érzését, az isteni-szellemi világon kívül élés érzését éljük át materiális világként a gnosztikusok szerint.

A világ építője az isteni szellemi világból származik, de a gnózis szerint összekapcsolódott Ahamoddal, őt a görög nyelvre támaszkodva Demiurgosznak nevezhetnénk. Ez a világépítő Demiurgosz a tulajdonképpeni átalakítója és megtartója annak, amit Ahamod és az anyag hat át. Az emberi lelkek az ő világába szövődtek bele. Beleszövődtek az isteni Szófia utáni vágyakozásukban, az eonok világában pedig tiszta isteni szellemi módon, mintegy messziről, megjelenik az Istenfiú és a Szentszellem, de – a gnózis értelmében – csak annak, aki felülemelkedik mindazon, amibe Ahamod, a térben bolyongó vágy befészkelte magát.

Miért él mégis vágyakozás a lelkekben, akiket Ahamod világába száműztek? Miért vágyódnak az isteni-szellemi világ után, miután elszakadtak tőle? Ezt a kérdést is feltette a gnózis és azt felelte: Ahamodot kivetették az isteni bölcsességből, az isteni Szófiából, de mielőtt e teljesen materiális világgá vált volna, ahol most élünk, egy pillanatra beragyogta őt fényével az Istenfiú, majd azonnal eltűnt.

A gnosztikusok fontos fogalma, hogy az emberi lélekben élő Ahamod meglátta az ősrégi múltban az isteni fényt, bár ez azonnal eltűnt előle. Ennek emléke benne él az emberi lélekben, bármennyire bele is bonyolódott az anyagi világba. „Ahamod világában élek – mondhatta volna ez a lélek – az anyagi világban. Az anyagi világból való burok vesz körül, de ha magamba mélyedek, feléled bennem az emlékezés. Ami a fizikai világhoz láncol, az vágyódik az isteni Szófia, az isteni bölcsesség után, mert a bennem élő Ahamodot egykor beragyogta az eonok világában élő Istenfiú.”

Értsük meg az ilyen lelkületet, a gnosztikusok tanítványát. Ilyen lelkek éltek, ők nem hipotetikus konstrukciók, valóban éltek. Az értelmes szemléletű történészek külső dokumentumok révén rájönnek majd, hogy számos ilyen lélek élt abban az időben, amelyről szó van. Nem felesleges megértenünk, hogy a jelenkorban miért utasítják el az imént mondottakat. Mit mondhat a gnózisról egy mai okos ember? Hiszen már hallanunk kellett, hogy Pál teológiáját egy rabbi töprengésének érzik, túlságosan fortélyosnak, semhogy az okos monista foglalkozhatnék vele. Ő büszkén tekint a világba és átfogja e világot a fejlődés egyszerű fogalmával vagy az energia még egyszerűbb fogalmával és kijelenti: most végre felnőttünk, megvannak az energetikai világszemléletet felépítő fogalmaink és visszatekintünk e szegény, kedves gyermekekre, akik évszázadokkal ezelőtt alakították ki gnózisukat és gyermetegen mindenféle szellemet konstruáltak, harminc eont! Így tevékenykedik az emberiség játékos gyermeki lelke. Ilyen játszadozáson régen túl van a mai felnőtt lélek a jelenkor nagyszerű monizmusában. Tekintsünk elnézően a gnózis bájos gyermetegségeire!

Ma ilyen a hangulat, és ez a hangulat nem egykönnyen tanítható. Mondhatnánk persze ennek a léleknek, hogy ha egy gnosztikus venné a bátorságot, hogy véleményét közölje veled, eléd állna gnózisból született lelkével, úgy azt mondaná: jól megértem, hogy a fejlődés és az energia gondolata büszkévé, fennhéjazóvá tett, de ez azért történt, mert gondolkodásod ilyen durva, egysíkú, primitív lett, ködösségedben megelégszel a legelvontabb gondolatokkal. Kimondod a fejlődés és az energia szavakat, és azt hiszed, hogy birtokodban van valami. Nem tudsz betekinteni abba a finomabb szellemi életbe, amely feljut oda, ami harminc fokozatban emelkedik a te birodalmad fölé.

A mi számunkra azonban ezzel még élesebb lesz az az ellentét, amit mai megbeszélésünk elején állítottam önök elé, kedves barátaim. Egyfelől mai korunkat látjuk, teljesen durva primitív fogalmaival, másfelől pedig ezt a gnózist. Az imént fejtegettük, hogy ez a gnózis milyen végtelenül bonyolult fogalmakat használ, harminc eont, hogy fejlődése során megtalálja az Istenfiút és a Szentszellemet, és megtalálja lelkében az isteni Szófia, az Istenfiú és Szentszellem utáni vágyat.

Felmerül a kérdés, hogy mai kiváló vívmányunk, a fejlődés és energia gondolata, vajon nem a görög-római világ gondolkodásának elmélyüléséből származott-e? Milyen idegenül nézzük a gnózis számunkra ma oly ellenszenves bonyolult fogalmait! Nincs itt valami hatalmas ellentmondás? De van. Az ellentmondás még növekszik, és nyomasztóan nehezedik lelkünkre, ha visszagondolunk arra, amit a szellemi látó lélekről mondtunk: hogy belehelyezkedhet a görög-római gondolatvilágba és látja a világot az említett csillagával. A görög gondolat elmélyülésébe tekintve mindenütt megtaláljuk a gnózis elmélyültségét. Három világ választ el bennünket a csillagtól, jelentését valójában nem értjük. Ha úgy nézzük, ahogyan ma az antropozófia lehetővé teszi, megkérdezve a gnosztikusokat, hogy vajon megértették-e azt, ami akkor játszódott le az emberiség történelmi fejlődéseiben, akkor az antropozófia talaján állva mi sem várhatunk feleletet a gnosztikusoktól, mert ez nem volna kielégítő, nem világítaná meg azt, ami ma tárul a szellemi látó lélek elé.

Ezzel a fejtegetéssel ma nem magyarázatot kívántam nyújtani önöknek. Minél inkább érzik, hogy az elmondottak nem magyaráznak, hanem ellentmondások tömegét állítják fel, és csak egyetlen okkult tapasztalatot, a csillag észlelését mutatják, annál jobban megértettek ma. Azt szeretném, hogy átéljék és megértsék, hogy időszámításunk kezdetén megjelent valami a világon, amitől az emberi megértés igen-igen messze volt és mégis általa jött létre. Szeretném, ha megéreznék, hogy az emberiség fejlődése során történik valami, ami a görög-római világban először a gondolat elmélyülésének vagy felfedezésének tűnik, és hogy ennek ősokai mélységesen titokzatosak. Rejtett világokban keressék azt, ami a görög-római gondolat elmélyüléseként jelenik meg a maja, a fizikai érzékek világában. Mai fejtegetéseimmel nem eszmét, magyarázatot kívántam adni, csak felmutatni ezt a rejtélyt. Holnap este folytatjuk.

    Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként