Minél jobban megváltozik az ember éterteste az ezoterikus fejlődés hatására, annál inkább részesül abban, amit úgy lehetne nevezni, hogy időérzék. Ezen az egymásra következő tények és események időbeli átélésének megérzését kell érteni. Az ember külső életében szokás szerint nincs meg ez a kifejezett időérzék. Részben már utaltam arra, hogy a fizikai test átalakulásával, amikor az ember az ezoterikus fejlődés következtében érzékenyebbé válik, hogyan jelenik meg az időérzék, mondjuk a nyárral és téllel szemben. Az étertest átalakulásával azonban az események külső változásának átélése még elevenebb lesz, még érzékelhetőbb. És aki megkísérli, hogy lelkét egy bizonyos ideig teljes komolysággal előbbre vigye, az határozott különbséget fog érzékelni mindenekelőtt a különböző évszakok között, azok egyes részei között, és lassanként megtanulja hogy belsőleg átélje a nyár és a tél, a tavasz, a nyár és az ősz közötti különbséget, de az év kisebb időszakai közötti különbségek is érezhetővé válnak. Az idő a maga előrehaladásában bizonyos módon elevenné válik. Az ember fokról-fokra észreveszi, hogy az idő lefolyásában differenciált élet érzékelhető. Ahogy a fizikai testben az egyes szervek elkülönülnek, ahogy belsőleg elevenebbé és egymástól függetlenebbé válnak, a folyamatos idősorrend egyes részei is bizonyos módon önállóbbakká, egymástól függetlenebbekké válnak. És ez azzal van kapcsolatban, hogy az ember saját étertestének fejlődésével átéli a bennünket körülvevő külső életet. Nemcsak a levegő vesz körül bennünket mindenütt, hanem az éter is, ez az éter azonban valóságos életet él az időben.

A bennünket körülvevő éter egyfajta élőlény, és egymásra következően különféleképpen él, ahogy az ember is különbözőképpen él az egyes életkorokban. És az ember megtanulja, hogy átélje a külső éter előrehaladó életét. Így jut el egyre inkább annak megérzéséhez, milyen az életéter élete kívül, amikor jön a tavasz, amikor a nyár közeledik, amikor eléri csúcspontját, majd amikor véget ér, amikor közeleg az ősz, és amikor már itt van. Ezt a külső lefolyást tanuljuk meg átélni, megismerjük a lényegi különbséget a tavaszi-nyári, a nyári-őszi és a tulajdonképpeni téli élet között.

Ez a különbség egyre világosabban érzékelhető, és végül valóban azt mondhatjuk: a Föld a maga éterével önálló életet él, és miközben az ember együtt él az idővel, valósággal benne úszik az éternek ebben a változó életében. Amikor itt a nyár dereka, akkor érzi a legtisztábban, mennyire önmagára van utalva étertestével, hogyan működik együtt a Földdel egy sajátságos létben, úgy, hogy a Föld csak kevéssé érinti őt belülről. Ilyenkor mintegy önmagára van utalva, és lassanként fogalmat tud alkotni arról, amit az okkultista mond: a nyár folyamán van a Föld tulajdonképpeni alvási időszaka. Itt olyan tényhez jutottunk, amelyet az emberek az őket folytonosan körülvevő külső maja miatt tévesen ítélnek meg. A felszínen, a maja által irányított életben az ember szívesen hasonlítja össze a tavaszt a reggellel, a nyarat a déllel, és az őszt az estével. Nincs igaza ezzel az összehasonlítással, mert a valóságban a dolog nem így van. Valójában, ha a külső földi folyamatokat valamivel össze akarjuk hasonlítani, akkor a tavaszt, a nyarat és az őszt - ebben a sorrendben - a Föld alvási időszakához, az őszt a telet és a tavaszt - ugyancsak ebben a sorrendben - a Föld ébrenléti időszakához kell hasonlítani. És azon a féltekén, ahol nyár van, a Föld szelleme e nyár folyamán úgyszólván ugyanabban az állapotban van, mint mi, emberek, amikor alszunk. Természetesen a Földnél ez másképpen van. Az ember abszolút módon váltakoztatja az ébrenlétet és az alvást, a Földnél az ébrenlét és az alvás mintegy az egyik féltekéről a másikra húzódik át. A Föld szelleme tehát voltaképpen sohasem alszik igazán, ha az egyik féltekén ébrenlétét felváltja az alvás, ébrenléte a másik féltekére helyeződik át. Erre azonban csak kis mértékben kell tekintettel lenni.

Ha meg akarjuk vizsgálni az ember együttélését a Földdel, tulajdonképpen csak az egyik félteke jöhet tekintetbe. Azt kell elképzelnünk, hogy a Föld szelleme a nyári időszak alatt bizonyos módon elválik fizikai testétől, a mostani Földtől, és saját fizikai testével ugyanolyan kapcsolatban van, ugyanazt az életet éli, mint az ember az alvás ideje alatt.

Az alvás ideje alatt a fizikai test és az étertest az ágyban van, tisztán vegetatív életet él. Az okkult tekintet számára úgy mutatkozik, hogy az alvó emberi testben kibontakozik valami, mint finom vegetáció, mint a tisztán vegetatív élet kisarjadása, kirügyezése. Ez a vegetatív élet pótolja az ébrenlét alatt elhasznált erőket, az alvás alatt tehát az ember tulajdonképpen nyári időszakát éli. És ha fizikai testén kívüli asztráltestével és énjével alvó fizikai testére tudna tekinteni, akkor fizikai testének ezt az alvó létét úgy látná, ahogy a növényi élet is tavasszal és nyáron kisarjad és rügyezik a Földön. Fizikai testén tehát az alvás ideje alatt sarjadó és rügyező nyári életet figyelhetne meg.

Azáltal azonban, hogy a Föld általunk lakott része nyáron alvási idejét tölti, az ember étertestével bizonyos fokig magára van utalva, és ennek az a következménye, hogy egy ezoterikus fejlődés folyamán a nyári időszak alatt - ha ehhez a képességet elsajátította - saját étertestét jobban, világosabban érzékeli, mint a téli időszak alatt. Étertestének önállóságát érzékeli, és jelenlegi időszakunkban a fej éteri részének önállóságát, annak az éteri résznek az önállóságát, amely az agy alapja. Igen sajátságos érzés-tanulási mód, ha az ember azáltal, hogy nyáron együtt él a földéter életével, fokozatosan elsajátítja az emberi étertest e sajátságos részének megérzését, amely a fej alapját képezi, azután ezt a belső átélést másképpen érzi tavasszal és másképpen ősszel. E belső átélésekben a különbséget világosan lehet érezni. Ahogy a fizikai testnél az egyes részek differenciálódásáról beszélhetünk, itt különböző életekről van szó, amiket a nyár folyamán átélünk. Más az élet, ami belsőleg tavasszal bontakozik ki, más, ami nyáron, és más, ami ősszel. Amikor étertestünkről beszélünk, tulajdonképpen különbséget kell tennünk - ezt fogjuk tenni ma - külön kell választanunk az étertest egy sajátos részét, ami a fej alapja.

Ezt szeretném néhány vonallal felvázolni (a rajz nem maradt fenn). Ha az embert vázlatszerűen képzeljük el, akkor azt kell elképzelnünk, hogy ezt az étertestet, amelyről az előbb beszéltem, úgy érezzük - felül egyre kevésbé, és a meghatározatlanba veszően -, hogy az együtt jár az idővel. És az ember lassanként megtanulja egészen világosan megérezni, hogy étertestének ebben a részében lények működnek teremtő jelleggel, akik a különböző időszakokban, amelyeket tavasztól őszig átélünk, úgyszólván váltják egymást. Észrevesszük, hogy étertestünk agyi részénél az időszakok munkálkodnak, éteragyunk tehát bizonyos vonatkozásban bonyolult szerv.

Ez különböző szellemi lényektől származik, akik az egymásra következő időszakokban bontakoztatják ki képességeiket, és működnek együtt. Így fogalmat alkothatunk egy jelentős tanításról - és ennek igazságát egyre inkább érezzük -, arról a tanításról, amit különösen a Zarathustra iskolákban ápoltak. Ez a tanítás azt hirdette, hogy az emberi agy étertestét a szellemi kozmoszból azok a szellemi lények teremtették meg fokról-fokra, akiket Amesa Szpentáknak neveztek. Ezek az Amesa Szpenták úgy hatnak, hogy a nyári időszakban ők gyakorolják az uralmat, és még ma is ők uralkodnak, úgy, hogy váltják egymást, az első koratavasszal, a második tavasszal, és így tovább, a hatodikig és a hetedikig. Hét, illetve hat ilyen szellemi lény működik felváltva az időben, teremtő szellemek, akik éppen azáltal, hogy váltják egymást, úgy, hogy amikor az egyik befejezi tevékenységét, a másik elkezdi, egy olyan bonyolult dolgot tudnak létrehozni, mint az emberi agy éterteste. Agyunkra tehát hat, illetve hét, egymást váltó szellemi lény fejti ki hatását, és az emberi fizikai agyat csak úgy lehet megérteni, ha ezt mondjuk: most az a szellem működik, akit különösen koratavasszal lehet érezni, kisugározza erőit, amelyek elsősorban éteri erők, azután később következik a második szellem, ez is kisugározza a maga erőit. E második szellem életerői tehát, ugyanabba a térbe sugároznak. A harmadik szellem is belesugározza életerőit, így alakul ki az emberi agynak ez az éterrésze, oly módon, hogy az egymást követő időszakokban egymást váltó szellemek éterikus erőiket ugyanabba a térbe küldik.

Tisztában kell lennünk vele, hogy csak érezhetjük azt az összefüggést, ami agyunkban rokonságban áll ezekkel a szellemekkel, akik ma kívülről bontakoztatják ki étererőiket. Mert az okkultizmus arra tanít bennünket, hogy amit most leírtam, az már lejátszódott a régi Hold-korszak alatt, nem szabad tehát azt hinnünk, hogy ezek a szellemek, akik - ahogy mondják - a nyarat kormányozzák, ma még mindig bennünk működnek, mint valamiféle képzőerők. Azokat a képességeket, amelyeket ezek a szellemek a régi Holdkorszak alatt valóban kisugároztak, az ember már áthozta a földi létbe. Minthogy azonban, így hordja magában őket, saját étertestében, ma még - ott, ahol ezeknek a szellemi lényeknek már nincs közvetlen befolyásuk belső étertestünkre az agyban - megérzi ezt a rokonságot velük. Ez az, amit nyáron érzünk. Kora tavasszal az első ilyen szellemet érezzük, akinek ma más a feladata kint az éterben, de érezzük, hogy tőle származik az, amit magunkban hordunk, amit a régi Holdon vettünk fel magunkba, érezzük, hogy rokonságban vagyunk vele. Ez az a nagy felfedezés, amit az ember ezoterikus fejlődése folyamán tehet, hogy az időfolyamatban átél valamit önmagában, mint a szellemileg ható lények képmását, akiknek ma már egészen más feladatuk van ugyan, mint korábban volt, de a múltban teremtő szellemekként működtek közre lényünk létrehozásában. A Föld kialakulás során, a fizikai agy úgy jött létre, mint annak lenyomata, ami egyfajta éterikus ősképként a régi Hold-korszakban már kifejlődött e szellemi-kozmikus befolyás hatására. Étertestünknek ezt a részét felülre, nyitva rajzoltam, mert ezt valóban így érezzük.

Amikor önmagunkon érzékeljük, lényegében a következő érzés van bennünk: itt kinyitod magad a szellemi világ felé, itt kapcsolatban vagy a szellemi világokkal, amelyek folyamatosan fölötted állnak. Létrejön még egy érzés, amely fokról-fokra kifejlődik az étertest e részével szemben. Általában nem túl könnyű ezeket a dolgokat megérteni, de remélem, hogy ha igyekszem világosan kifejezni magam, mégis érthetővé válnak.

Ha az ember az étertestet valóban elkezdeni érezni, úgy érzi, mintha az időfolyamatban úszna. A fej étertestével azonban úgy vagyunk, hogy ha azt bizonyos módon megérezzük, mintha magunkkal vinnénk az időt, tehát nemcsak előrehaladunk, hanem magunkkal visszük az áramló időt. A fej étertestében valójában sokat hordozunk a korábbi időkből: benne hordozzuk a régi Hold-korszakot. Mert ennek lényege a régi Hold-korszak alatt jött létre, és a régi Hold-korszak áramlatát agyunk étertestében magunkkal hordjuk. És ha ezt elkezdjük érezni, akkor ez olyan, mint a régi Holdkorszakra való emlékezés. Aki fogalmat tud alkotni arról a belső élményről, amelyet, mint a temperamentum átélését említettem tegnap, az, azt is meg tudja érteni, ha azt mondjuk, hogy az, az okkultista, aki így feje étertestének belső mivoltát megtanulja megérezni, akkor úgy érzi, hogy ez, az önmagára irányuló koncentrálás kapcsolatban van egy melankolikus hangulattal. Ha különösen koncentrál a fejnek erre az éteri részére, akkor úgy érzi, hogy ezoterikus fejlődése folyamán fejébe melankolikus hangulat áramlik. És ebből a melankolikus hangulatból fejlődik ki fokozatosan a belső átélésben az olyan dolgok megértése, amelyeknél a régi Hold okkult leírásánál volt szó.

Az ezoterikus fejlődésnek természetesen még tovább kell mennie, ha az ember valóban le akarja írni a Hold egyedi viszonyait, láthatjuk azonban, hogyan kezdődik az, ami egy ilyen leíráshoz vezet. Látjuk, hogy felmerül valami az ember belsejéből, amit úgy lehetne nevezni, hogy a fej melankóliája, amelynek hangulatából fokozatosan kiválik egy tekintet, mint egyfajta emlékezés az ősi múltra, a régi Hold-korszakra. És kívánatos lenne, hogy az ilyen leírásokból, mint a mostani is, felmérjék, hogyan halad tulajdonképpen az ezoterikus fejlődés, hogyan indul ki az ember egy bizonyos élményből, hogyan tanulja meg felismerni ezt az élményt - például ebben az esetben azt, hogy milyen az ősi múltba tekintő emlékezet, ahonnét az időáramlást bevittük a jelenbe -, és hogyan tanulja meg kibogozni azt, amit valaha átélt. Mérjék fel ebből, hogy az okkultista valóban nem álmodozásait közli, amikor a világmindenségnek arról a szerkezetéről beszél, ami visszavezet a régi Hold-, Nap- és Szaturnusz időkbe. Ha az ember türelmesen kitart az ezekről a dolgokról szóló magyarázatok mellett, már akkor fogalmat alkothat arról, hogy hogyan tudja fokozatosan beleélni magát abba a hatalmas világ-tablóba, amely az ősi múlthoz tartozik, de újra előhívható a jelenkori életből. Csak ahhoz kell eljutnunk, hogy például a lezajlott idő-jelenségeket, amelyek sugallatszerűen vannak bebugyolálva bennünk, átéljük magunkban, és kibontakozásra serkentsük.

Másképpen lehet átélni az étertestnek azt a részét, amely az ember középső részéhez tartozik. Kívül elenyészik az érzés, belül pedig úgy érzékelhető, hogy azt lehet mondani: amit itt középen tojásformaként jeleztem, azt a többitől elkülönülve érezzük. Amikor az étertestnek ezt a középső részét sajátságos élményként elkülönítve érezzük, azt kell mondanunk: aki ezoterikus fejlődés folyamán odáig jut, hogy az ember középső részének is megtapasztalja önálló létét, az úgy érzi, hogy étertestének ebben a részében is lényegében ugyanúgy együtt úszik az idő áramával. És az étertestnek ebben a részében lényegében még világosan lehet érezni az együttélést az egymásra következő időben differenciálódott Föld-étertesttel.

Aki ezoterikusán tovább jut, az éppen ebben a részben érzi, hogy valójában mennyire más szellemek hatnak rá kora tavasszal, mint a nyár derekán, vagy ősszel. Ez egyfajta együttélés, pontosabban együtt úszás. Ezáltal ez a rész is elkülönül a többitől, és ha az ilyen dolgokba bele tudunk menni, az étertest középső részét is megérezzük, és ez az érzés ingadozik a flegmatikus és szangvinikus hangulat között. Sokféle árnyalat létezik e két hangulat között. Tavasszal, például az étertestben inkább egyfajta együtt- járás figyelhető meg az idő áramával - a fizikai testben ez egészen másképpen fejeződik ki ősszel viszont egyfajta védekezés az idő áramlásával szemben, annak eltaszítása.

Az étertestnek egy harmadik részét is lehet azután érezni lefelé a meghatározatlanba nyúlóan, úgy, hogy a földben eltűnik, de kiszélesedik. Ez az étertest három olyan része, amelyeket egymástól elkülönítve lehet érezni.

Ábrázolhatnánk azonban ezt a belső megérzéssel, az étertest belső átélésével is. A tisztánlátó számára, például nem úgy jelenik meg, mintha egy másik ember étertestét szemlélné, hanem ez, az étertest belső átélése. Ez az átélés lényegesen módosul azáltal, hogy az étertest egy negyedik része is jelen van, tojásformaként világosan elhatárolódik: ez az, ami az embert felveszi magába. Az étertest e részeinek különböző megérzéseiből az ember számára lassanként kialakulnak olyan érzések, hogy az étertestről szerzett belső benyomásokat külső formának tartja.

Azután az étertest kiszíneződik, és az embernek az lesz a benyomása, hogy ebben a részében mintha kékes, vagy ibolyakék aura lenne. Ez a rész, ami a fejnek felel meg, ugyancsak kékes, vagy amennyire hasonlóvá válik az emberhez, ibolyakék, alul azonban fokozatosan zöldbe megy át. A középső résznek világosan sárgás-piros a színe - amennyire a színt érzékeljük az alsó része pedig pirosas, egészen a mélyvörösig, de kisugárzik, és gyakran messzire kiterjed, (lásd az 1. ábrát)

Az ebben a négy részben ható erők azonban differenciálódnak, úgy hogy amit az ember belső érzésként átél, az nem derül ki pontosan, hanem - ha ezt kívülről, tisztánlátással áttekintjük - azok az erők, amelyek ebben a legkülsőbb aurában vannak, összezsúfolva hatnak a felső részre. És ha az ember ezt kívülről nézi, az lesz a benyomása, mintha a fej éterrésze teljesen a fej formához igazodna, csak egy kicsit nagyobb lenne. A középső résznél hasonlóan. De, minél lejjebb megyünk, annál kevésbé van így. Azáltal azonban, hogy az erők egymásba hatolnak - ha ezt kívülről nézzük - az lesz a benyomásunk, mintha az étertest a fizikai test alapformáját venné fel, de egy bizonyos távolságra kiemelkedik a fizikai testből. Alul viszont fokozatosan elvész a fizikai test és az étertest egymásba illő voltának érzése.

Jól meg kell tehát jegyeznünk, hogy az étertestről alkotott belső élmény más, mint az a lény, amit az étertest a tisztánlátó tekintet számára kívülről mutat. Ezt egészen pontosan meg kell jegyeznünk.

Aki az ezoterikus fejlődés folyamán megtanul figyelni arra az alaphangulatra, amelyre az étertest hajlamos, és amelyet tegnap jellemeztem, az az étertest legalsó részében kolerikus hangulatot érezhet. Étertestünk különböző részeiben így differenciálódnak az egyes temperamentumok. Az étertest felső része melankolikus jellegű, a középső flegmatikus és szangvinikus, az alsó kolerikus. Jól jegyezzék meg azonban, hogy ez a leírás az étertestre vonatkozik. Aki ezt nem jegyzi meg pontosan, az - ha külsőleg nézi a dolgokat - igen könnyen tévedésbe esik. Aki azonban pontosan megjegyzi, azt a legnagyobb mértékben meg fogja lepni, hogy amit elmondtunk, mennyire megegyezik az élet bizonyos jelenségeivel. Kíséreljük csak meg, például, hogy egy kolerikust tanulmányozzunk - rendkívül érdekes lesz.

Amit elmondunk, annak alapján a kolerikusnál az étertest alsó részének különösen fejlettnek kell lennie, elüt a többi résztől, ezáltal kolerikus valaki. Természetesen a többi rész is kifejlődött, de az alsó rész különösképpen kiütközik. Ha az étertest alsó része különösen fejlett, ha erői ebben vannak, akkor mindig valami más is megjelenik, az ugyanis, hogy a fizikai testnek ez a része túlságosan rövid lesz, a fizikai test bizonyos hiányosságot mutathat abban az irányban, amely az étertestnek ehhez a részéhez tartozik. Ebből adódik tehát, hogy a kimondottan kolerikusaknál - akik az életben így jelennek meg - az anatómiai vizsgálat azokra a szervekre vonatkozóan, amelyek az étertest e részének felelnek meg, egyfajta túlzott rövidülést mutat. Olvassák el, például Napóleon anatómiai leírását, meg fognak lepődni, mennyire bizonyítja azt, amit ábrázoltam. Ha tanulmányozni kezdjük az emberi természet e rejtett oldalait, akkor fogjuk csak mindezt valóban megérteni.

Feltehetjük a kérdést: hogyan egyeznek meg a tegnap elmondottak a maiakkal? Teljesen megegyeznek. Tegnap a négy temperamentumról beszéltünk. Ezeket az étertest erői hozzák létre. És valójában az étertesti élet éppúgy kapcsolatban van az időbeliséggel, mint a térbeli tagozódással és elkülönüléssel. A fizikai test önmagában elevenebbé válik a térbeliségben, mintegy elkülönül a maga tagjai szerint, az étertest viszont akkor válik elevenebbé, amikor részei időben különülnek el, azaz, amikor az egymásra következésben az időbeli létet önálló részekként és tagokként éljük át.

A melankolikusnál valójában az a lényeg, hogy folytonosan magában hordoz valamit, amit az időben élt át, valami múltbelit. Akinek lehetősége van arra, hogy a melankolikus étertestébe belelásson, az úgy találja, hogy ez az étertest még mindig azt követi, amit az elmúlt időkben átélt. Most nem arra gondolok, amit itt az emberi agyról mondtam, ami az ősi időkre vonatkozik, hanem arra, amit szokás szerint melankóliának nevezünk. Itt elsősorban a fej éterteste aktív egy bizonyos időszakban - mondjuk ifjúkorban -, és ez azután olyan erősen befolyásolja, hogy a későbbi életkorban a melankolikus még mindig az étertestnek azt a rezgését hordozza magában, amely ifjúkorában belenyomódott, míg a nem melankolikusnál ez a rezgés ellebeg. A flegmatikus és szangvinikus bizonyos módon együtt úszik az idővel, csakhogy amíg a flegmatikus mintegy állandóan, egyenletesen együtt úszik az idő áramlásával, a szangvinikusnál váltakozik a külsőleg lefolyó időáramlás gyorsabb és lassabb átélése. A kolerikus ezzel szemben - és ez a sajátságos - nekifeszül az időnek, ami mintegy a jövőből áramlik hozzánk. A kolerikus bizonyos értelemben elhárítja magától az időt, és gyorsan megszabadul attól a vibrálástól, amit étertestében az idő előhívott. Ezért a melankolikus leginkább annak utórezgéseit hordozza magában, amit a múltban átélt, a kolerikusban viszont ebből van a legkevesebb. Emlékezzenek arra a groteszk összehasonlításra, amit a levegővel felfújt labda és a kolerikus éterteste között tettünk, ezt itt is megtehetjük. A labdát nehezen befolyásolják az egymásra következő események, ellöki magától, hagyja, hogy azok úgy történjenek, ahogy az időben lefolytak, illetve, nem nagyon keltenek benne utórezgéseket. Ezért nem hordozza azokat önmagában sokáig. A melankolikus, aki hagyja, hogy az események mélyen hassanak az étertestében, hosszan hordozza azok utórezgéseit, és azokat egy múltbeli időfolyamatból átviszi a jövőbe.

Jó, ha az ember legalább az éter- és fizikai test megértéséhez olyan fogalmakat kap, hogy a fizikai test térbeli test, az étertest időbeli test. Az étertestet egyáltalán nem értjük, ha csak térbelinek tekintjük. És az ilyen rajz, amit felvázoltam, csak az időben lefolyó és az idővel megmagyarázható étertesti élet képszerűvé tétele a térben. Mivel az étertesti lét, ahogy az időben lefolyik, időbeli lét, ezért éljük át étertestünkkel is az időt, azaz, az események külső lefolyását az időben.

Az események még másfajta lefolyását is átéli az ember az időben, ha okkult fejlődésen megy keresztül. A szokásos életben az eseményeknek ez a lefolyása csak kevésbé érzékelhető, a lélek magasabb fejlődésekor azonban igen: ez a nap folyamata. Mert bizonyos módon a nap lefolyásában is hatnak az évszakok szellemei, csak kisebb erővel. Az év és a nap lefolyása ugyanakkor a Naphoz van kötve. Aki ezoterikusán fejlődik, csakhamar azt fogja találni, hogy ilyen rokonság áll fenn éterteste és a között, ami a külső éterben lefolyik, hogy másképpen áll szemben a reggel szellemeivel, mint a nappal és az este szellemeivel. A reggel szellemei úgy hatnak ránk, hogy étertestünkben ösztönözve érezzük magunkat egy olyan tevékenységre, amely inkább az értelem, az ész felé hajlik, amellyel át tudjuk gondolni, amit átéltünk, és ítélkezéssel fel tudjuk dolgozni az emlékezetben, amit megfigyeltünk. Dél felé közeledve ezek az ítélkezési erők fokozatosan hanyatlanak, és az ember érzi, hogy az akarati impulzusok kezdenek belsőleg működni. Dél felé az ember tevékenységi erői is kezdenek kevésbé eredményesekké válni, mint reggel, az akarati erők inkább belsőleg működnek. És azután, ha az este közeleg, megjelennek a produktív erők - amelyek inkább a fantáziával függenek össze. Feladataikat tekintve, így különböznek a szellemi lények, akik erőiket leküldik a Föld életéter-viszonyaiba.

Az ember meggyőződhez arról, hogy fokozatosan egyre inkább megtanulja - minél inkább túljut korunk egész materialista érzületén -, hogy számításba vegye az emberi étertest hozzáidomulását az időfolyamathoz. El fog jönni az idő, amikor különösnek fogják tartani, hogy az iskolában a reggeli órákban olyan tantárggyal foglalkozzanak, amely elsősorban a fantáziát veszi igénybe. Ezt a jövőben éppen olyan különösnek fogják tartani, ahogy ma különösnek tartják, ha valaki augusztusban bundát vesz fel, vagy a tél közepén vékony ruhát. Ma még kétségkívül távol vagyunk ezektől a dolgoktól, de már közeledünk hozzá, jobban, mint ahogy azt az emberek gondolnák. Lesz olyan idő, amikor az emberek nagy általánosságban - akkor is lesz különbség a nyári és a téli időszak között - be fogják látni, hogy ostobaság az iskolai órákat nem úgy elrendezni, hogy reggel legyen néhány óra, azután a déli időszak szabad marad egy hosszabb időre, és este ismét néhány órát tartanak. Ez talán gyakorlatiatlannak tűnik a mai időbeosztás mellett, de majd gyakorlatias lesz az emberi természet követelményei szerint. A matematika órákat reggelre fogják tenni, a költők olvasását az esti órákra. Ma éppen olyan korban vagyunk, amelyben ezeknek a dolgoknak a megértését a materialista érzület - amely ma árhullámot alkot - teljesen elborítja. Ezért ma előfordulhat, hogy ami a legértelmesebbnek kellene, hogy látszon - ha a teljes embert vesszük figyelembe azt tartjuk a legbolondabb dolognak.

Egy másik eredmény, hogy a téli időszak alatt az ezoterikus fejlődés következtében az ember egyre inkább úgy érzi, hogy étertestével nincs annyira bezárva önmagába, mint a nyári időszak alatt, hanem közvetlenül a Föld szellemével van kapcsolatban. A különbség úgy érezhető, hogy a nyári időszak alatt ezt mondhatjuk: te most együtt élsz azokkal a szellemekkel, akik az ősi időkben rajtad dolgoztak, és munkájukat most magadon hordod, míg a Föld közvetlen életszelleme most nyáron távol van tőled. Télen inkább hallgatnak a belső rezgések, amiket az ember az ősi idők óta a fejében magával hord, kapcsolatban érezzük magunkat a Föld szellemével, és megtanuljuk megérteni, hogy a Föld szelleme télen felébred. Ahogy nyáron alszik, télen felébred. A nyár folyamán a Föld szelleme éppúgy látja előjönni a sarjadó és rügyező növényi létet, ahogy az alvó ember látja a vegetatív erőket tulajdon testében felbukkanni. Tél folyamán a növényi lét visszahúzódik, ahogy ébrenlét alatt is visszahúzódnak a vegetatív erők az emberi testben. Télen felébred a Föld szelleme, a Föld szinte össze van kötve az ébredő szellemmel, ahogy az ember is az ébrenlét alatt össze van kötve éber szellemével. Ennek az a következménye, hogy az ember - ha ezoterikus élete révén ennek átérzését létrehozta - megtanulja, hogy ha nyáron gondolkodnia kell, a gondolatokért meg kell, hogy dolgozzon. Nem az inspirációkról van szó, ezek abból jönnek elő, ami belül van, a független étertestben. Télen azonban, az embert könnyebben inspirálják a gondolatok, mint nyáron, az emberi gondolkodás tehát télen inkább működik inspirációként, mint nyáron. Bizonyos értelemben tehát az emberi gondolkodás télen annyira könnyű, hogy szinte magától megy. Természetesen a viszonyok kombinálódnak, és az egyes embereknél teljesen egyénien is alakulhatnak. Még ha valakinek ahhoz van is készsége, hogy olyan gondolatokkal foglalkozzon, amelyek az érzékfelettibe nyúlnak, ez akadályba ütközhet. Azáltal azonban, hogy a gondolatok a nyári időszakban az érzékfelettihez könnyebben juthatnak el, éppen a fordítottja jöhet létre. Amit most elmondtam, az az étertest átélésére érvényes.

Ez a külső étertesti átélés egyre érezhetőbben jelenik meg, ahogy az ember az ezoterikus fejlődésben előrehalad. És ha étertestét a megfelelő módon akarja fejleszteni, akkor a gondolkodást - a- hogy először az érzéki észlelést is - fokról-fokra ki kell kapcsolnia, pontosabban az absztrakt gondolkodást kell kikapcsolnia, és fokozatosan a konkrét, a képszerű gondolkodást kell átvennie. A gondolkodástól el kell jutnia a gondolatig, azután a gondolatokat is el kell hagynia. Amikor azután az ember kialakította az üres tudatot, amikor a gondolatokat kiiktatta - ahogy ezt „A szellemtudomány körvonalai” című könyvem második fejezetében leírtam -, akkor megérzi, hogyan enyésznek el a benne élő gondolatok, hogyan olvad el az, amit eddig saját erőfeszítései folytán gondolatokként előhívott. Ugyanakkor azonban azt is érzi, hogy érdekes módon betelik olyan gondolatokkal, amelyek egy ismeretlen világból áramlanak bele.

Ez az ember lelki életének egyfajta átalakulását jelenti, amelyet úgy lehetne jellemezni - kérem, ne értsék félre a kifejezést hogy ezt mondjuk: az ember megszűnik okos lenni, és kezd bölccsé válni. Ez olyasvalami, amit egy meghatározott fogalomhoz kell kapcsolni. Az okosság, amit az ember az ítélőerő révén kialakít magának, ami földi tulajdonság, az itt eltűnik. Belső megértéshez jutunk el, és ezáltal az okosságot nem becsüljük különösebben sokra, mert úgy érezzük, hogy fokozatosan belénk világít az istenek által küldött bölcsesség. Kérem, ne értsék félre a kifejezést, mert az átélés olyan, hogy ezt a kifejezést, alázattal és szerénységgel használhatjuk nyugodtan. Az istenektől származó bölcsesség az embert egyre inkább alázatossá teszi. Büszkévé és gőgössé csak a maga által kimunkált okosság, az úgynevezett értelmesség teszi az embert.

Ha az ember átélte ezt az élményt, ha a bölcsesség, ez, az Istentől küldött bölcsesség elárasztotta, akkor úgy érzi, hogy fokozatosan betölti étertestét. Ez jelentőségteljes tapasztalat, mert sajátos módon tesszük, és úgy érezzük, hogy az élet előrehalad, tovaúszik az idő áramával. A bölcsesség áramlata olyasvalami, amivel szembetalálkozunk, ami miközben az idővel előrehaladunk, mint ellenáramlat özönlik belénk. És ezt a beözönlést lényegében úgy érezzük - hogy képszerűen fejezzem ki magam -, mint az időben folyó áramlást, ami a fejen keresztül jut el hozzánk, szétömlik a testben, és a test felfogja.

Amit most elmondtam, az fokról-fokra egy egészen határozott élménnyé válik. Az ember már nem a térben érzi magát, mert megtanulta, hogy átérezze étertestét, amely az időben él, megtanulta, hogy az időben haladjon előre, de azt is, hogy fokozatosan találkozzon azokkal a szellemi lényekkel, akik szembejönnek vele a világ másik oldaláról, szembejönnek vele a jövőből és megajándékozzák a bölcsességgel. Azt az érzést, hogy ezt a bölcsességet megkapja, az ember, csak úgy érheti el, ha ezoterikus vagy okkult fejlődését úgy irányította, hogy olyan érzés bontakozik ki benne, ami a lelket sajátos módon állítja szembe minden jövőbeli eseménnyel, ha szenvtelenséget alakít ki mindazzal szemben, amit a jövő hoz, azaz, amit a folyamatos átélés elébe hoz. Ha átéléseinkhez még mindig szimpátiával és antipátiával közelítünk, ha még nem tanultuk meg, hogy a karmát komolyan vegyük, azaz, hogy ami elénk kerül, azt higgadtan a karma következményének tekintsük, akkor még nem tudunk a velünk szembeáramló bölcsesség sajátos megérzéséhez eljutni, mert csak egy higgadtan megélt átélésben különül el a lényünkbe fénytelien beáramló bölcsesség-áramlat. A most leírt érzés alapján jellemezhető az ezoterikus átélés egy meghatározott pontja, az a pont, amelyhez csak akkor jutunk el, és amelyet csak akkor tudunk átélni, ha minden élményt odaadó hálával és higgadtsággal hagyunk magunkhoz közeledni. Erre étertestünk változása tesz képessé bennünket, ami a helyes ezoterikus fejlődés folyamán megy végbe, és ami más fejlődési követelmények mellett azt is elénk állítja, hogy higgadtságot sajátítsunk el, és megértsük karmánkat, hogy ne szimpátiával és antipátiával fogadjuk azt, aminek be kell következnie. Elsajátítjuk, hogy ne szegüljünk karmánk ellen, hanem megtanuljuk az átélés egyöntetű áramlásában elviselni. Ez az ezoterikus fejlődéshez tartozik, és képessé tesz bennünket arra, hogy étertestünket úgy alakítsuk át, hogy az fokozatosan egyre inkább megtanulja megérteni az őt kívülről körülvevő éterikus életet.