Természetes, hogy a szellemtudomány képviselőihez sokkal közelebb áll az ezoterika vagy akár a szellemtudomány étertestre, asztráltestre és énre gyakorolt hatása, mint éppen a fizikai testre gyakorolt hatások. Mégis, a következő napokban, amikor majd az emberi természet szellemi részeit ebből a szempontból fogjuk megvizsgálni, az alapokhoz jutunk el, ha azt is szemügyre vesszük, amit a fizikai test változásairól el tudunk mondani. Kifejezetten ügyelnünk kell azonban arra, hogy azok a változások, amelyeket itt közlök, nem vonatkoznak az iniciáció legmagasabb fokaira, hanem inkább a kezdeti ezoterikus vagy szellemtudományos életre, és ezért bizonyos fokig általános jelentőségűek.

A tegnap elmondottakból láthatták, hogy jellegzetes hatások következtében az ember fizikai teste bizonyos módon elevenebbé, önmagában mozgékonyabbá válik, és hogy ezért kellemetlenné is válhat. Az ember ezt bizonyos fokig jobban átéli, mint a külső exoterikus, úgynevezett normális emberi életben. A többi buroknál is szeretnénk a növényi és állati táplálék közötti különbségről beszélni, főleg azonban a fizikai test szervezete és formátuma számára rendkívül nagy ez a különbség. Természetesen mindig hangsúlyozni kell, hogy nem lehet feladatunk az ilyen vagy olyan táplálkozási mód melletti propaganda, hanem azt mondhatjuk el, ami ezen a területen helyes és igaz, és a számításba jövő tények a lélek fejlődése folytán tapasztalati tényékké válnak.

Tapasztalható tény lesz mindenekelőtt az, hogy a fizikai buroknak az állati táplálékot inkább kell hordoznia, inkább kell magával cipelnie, mint a növényit. Tegnap hangsúlyoztuk, hogy a fizikai test mintegy összezsugorodik, a fejlődés folyamán kioldódik a magasabb szellemi részekből. Ha állati táplálékot adunk neki, akkor ez az állati táplálék - amit tegnap jellemeztünk - még abban is megnyilvánul, hogy olyasvalamiként éljük át, ami szilárd, idegen anyagként épül be az emberi szervezetbe, és amit - ha erős kifejezést használunk - úgy érzünk, mint valami cölöpöt, ami a húsban helyezkedik el. Ebben a vonatkozásban egy ezoterikus fejlődésnél jobban átéli az ember az állati táplálékban a földi nehézségi erőt, mint egyébként, és mindenekelőtt azt a tényt, hogy az állati táplálék az ösztönös akarati életet tüzeli fel. Az akarati életet, ami inkább öntudatlanul az indulatokban és szenvedélyekben folyik le, az állati táplálék feltüzeli.

Ezért teljesen helyes az a külső megfigyelés, ha azt mondják, hogy a háborúskodó népek inkább állati táplálékkal éltek, mint a békeszeretők. Ez azonban nem kell, hogy valami olyan hitre csábítson bennünket, mintha a növényi táplálék minden bátorságot és cselekvési erőt kiűzne az emberből. Meg fogjuk látni, hogy amit az ember bizonyos módon az állati táplálék elvonásával az ösztönöknél, agresszív szenvedélyeknél és indulatoknál veszít - mindezt még megbeszéljük az asztráltest leírásakor - azt belülről a lelkiség pótolja. Ez azonban összefügg az ember egész helyzetével és természeti birodalmainak a kozmoszhoz való viszonyával, és az ember, még ha a magasabb látást nem is éri el, fokról-fokra eljut egyfajta bizonyossághoz, annak bizonyosságához, amit az okkultista állapít meg az emberi élet és a kozmosz összefüggéseiről. Az ember eljut ennek bizonyosságához, ha a fizikai test mozgékonnyá és elevenné váló folyamatainak átélése révén saját teste útján megismerkedik a Föld táplálékként felhasznált szubsztanciáinak természetével és sajátosságaival.

Érdekes, például összehasonlítani háromféle élelmiszert kozmikus jelentőségük szerint: a tejet, és mindazt, ami vele kapcsolatos, a növényeket, és mindazt, ami velük kapcsolatos, és az állati táplálékot. Tej, növények és állat, mint táplálék, bizonyos módon összehasonlíthatók, ha az ezoterikus fejlődés folyamán fogékonyabbá válunk arra, amit ezeknél a táplálékoknál átélünk, és könnyebben át is tudjuk majd tekinteni azokat a bizonyítékokat, amelyek a külvilág értelmes szemléletéből adódnak. Ha a világot okkult módon kutatjuk, akkor a tej szubsztanciát megtaláljuk a Földön, de a naprendszer más planétáin nem. Ami az élőlényekben naprendszerünk más planétáin hasonló módon létrejön, az valami egészen más, mint a földi tej. A tej jellegzetesen földi. És ha általánosítani akarjuk, hogy mi a tej, azt kell mondanunk: minden planétarendszer élőlényének megvan a maga teje. Ha Földünk növényi rendszerét vizsgáljuk, és okkult módon összehasonlítjuk más planéták növényi rendszerét azzal, ami vele összehasonlítható, akkor azt kell mondanunk: bár a növények formái különbözőek a Földön és naprendszerünk más bolygóin, a földi növény belső mivolta mégsem csupán földi jellegű, hanem a naprendszerhez tartozik, azaz, Földünk növényei rokonságban vannak naprendszerünk már planétáinak növényeivel. A növénybe tehát bele van oltva valami, ami naprendszerünk más planétáin is megtalálható.

Ami az állatvilágot illeti, már abból is következik, amit a tejről mondtunk, és ezenkívül okkult módon igen könnyen megállapítható, hogy mint földi állatvilág radikálisan különbözik mindattól, ami hasonló jelleggel más planétákon található. Ha a tejnek, mint tápláléknak élményéhez fordulunk, akkor az okkultista tekintete számára az mutatkozik meg, hogy az embernek a tej azt jelenti - most az embernél akarunk maradni - ami őt úgyszólván a Földhöz, planétánkhoz láncolja, ami őt összeköti a földi emberi fajjal; egy közös fajhoz, az emberi fajhoz tartozóvá teszi. Hogy az ember burokrendszerét tekintve is egy egészet alkosson, ez azáltal jön létre, hogy az élő az élő számára állati értelemben véve táplálékot készít. Azt mondhatjuk: mindazt, amit a tej, mint táplálék az emberi organizmusba belevisz, az hozzájárul ahhoz, hogy emberi földi teremtmény legyen, összekapcsolja őt a földi viszonyokkal, de tulajdonképpen nem bilincseli a Földhöz. A Föld polgárává teszi, de nem akadályozza meg abban, hogy az egész naprendszer polgára legyen.

Másképpen van ez a húsétellel. A húsételt abból a birodalomból vesszük, amely kifejezetten földi, és nem úgy, mint a tejet az emberi vagy állati élőlények közvetlen életfolyamataiból, hanem az állati szubsztanciának abból a részéből, amely már előkészült az állat számára. A húsétel az embert kimondottan a Földhöz láncolja, úgy teszi őt földi teremtménnyé, hogy ezt kell mondanunk: amennyire az ember áthatja organizmusát a húsétel hatásával, annyira kivonja magát azok alól az erők alól, amelyek a Földtől eloldanák. A húsétel által eminens értelemben kapcsolódik össze a Földplanétával. Amíg a tej arra teszi képessé, hogy a Földhöz úgy tartozzon, mint ami fejlődésének egy átmeneti állomása, a hús arra ítéli az embert - amennyiben más nem emeli ki ebből -, hogy földi tartózkodását tartóssá tegye, olyanná, amihez teljesen hozzáidomul. Az az elhatározás, hogy tejet fogyasztunk, ezt jelenti: a Földön akarok tartózkodni, hogy missziómat be tudjam tölteni, de nem kizárólag itt akarok lenni. A húshoz való ragaszkodás viszont ezt jelenti: a földi lét annyira tetszik nekem, hogy lemondok minden égiről, szívesebben oldódnék fel boldogan és teljes egészében a földi viszonyokban.

A növényi táplálék olyan, hogy a szervezetben azokat az erőket teszi elevenné, amelyek az embert egyfajta kozmikus kapcsolatba hozzák az egész bolygórendszerrel. Amit az embernek véghez kell vinnie, amikor a növényi táplálékon saját organizmusában tovább kell dolgoznia, az olyan erőket ösztönöz, amelyeket az egész naprendszer tartalmaz. Az ember tehát fizikai burkát tekintve a naprendszer erőiben részesül, nem idegenedik el azoktól, nem szakad ki belőlük. Ez olyasvalami, ami a lelket bizonyos vonatkozásban valóban fokról-fokra át tudja hatni - amennyiben az szellemtudományosán vagy ezoterikusán fejlődik a növényi táplálékkal nem a földi nehézkedést veszi fel magába, hanem olyasvalamit, ami a Napnak, vagyis az egész bolygórendszer központjának a sajátja. Az organizmus könnyedsége, amit a növényi táplálék nyújt, túlemelkedik a földi nehézkedésen, és egy bizonyos belső, mondhatnánk az ízlelő-érzékhez hasonló, fokozatosan kialakuló átélő képesség számára lehetővé teszi az emberi szervezetben, hogy érzékelje: ez számára, organizmusa számára olyan, mintha bizonyos fokig a napfényt - ami a növényben oly hosszú ideig munkálkodott - lényegében valóban együtt érezné a növénnyel.

Amit elmondtam, abból láthatják, hogy éppen az okkultisták ezoterikus fejlődésénél óriási jelentősége van annak, hogy ne láncolják magukat a Földhöz, a földi nehézkedéshez azáltal, hogy húst fogyasztanak, ha ezt individuális és öröklési viszonyaik folytán nélkülözni tudják. A tulajdonképpeni döntés mindig az egyes ember személyes viszonyai szerint kell, hogy megtörténjen. Az egész emberi fejlődés igazi könnyebbségét fogja tehát jelenteni, ha az ember tartózkodni tud a hús élvezetétől. Ezzel szemben bizonyos fokú kétkedéssel kell fogadni, ha valaki olyan értelemben lesz fanatikus vegetárius, hogy mindenféle tejet és tejterméket is kerülni akar. A lélek szellemivé fejlesztésénél ez bizonyos veszélyeket rejthet magában, mégpedig azért, mert az ember azáltal, hogy kerüli a tej és minden tejjel összefüggő termék élvezetét, könnyen oda jut, hogy bizonyos módon szeretni kezdi azt, ami őt a Földtől eltávolítja, és könnyen elveszti azokat a szálakat, amelyek a Földhöz kötik, és földi emberi mivoltának kiteljesítésére ösztönzik. Ezért nagyon kell ügyelni arra, hogy bizonyos értelemben jó, ha ez a szellemtudományra törekvőt nem teszi fanatikusan spirituális rajongóvá azáltal, hogy a fizikai burokban olyan nehézségeket hoz létre, amelyek ezt a fizikai burkot el akarják szakítani a földi-emberivel való minden rokonságtól.

Ezért, hogy ne váljunk túlságosan a lelki fejlődésre törekvő különcökké, hogy ne idegenedjünk el az emberi érzésektől és az emberi törekvésektől itt a Földön, jó, ha mint földi vándorok, bizonyos fokig megterheljük magunkat azzal, hogy tejet és tejterméket fogyasztunk. Ez módszeres edzés lehet annak számára, aki nem arra törekszik, hogy csak a szellemi világokban éljen, és ezáltal elidegenedjen a Földtől, hanem arra, hogy betöltse földi feladatát, módszeres edzés lehet arra, hogy ne csak vegetárius legyen, hanem emellett tejet és tejterméket is fogyasszon. Ezáltal organizmusa, fizikai burka rokonságba kerül a földdel és az emberiséggel, de nem úgy, hogy a Földhöz láncolja magát, hogy elnehezül a földi létben, ahogy ez a hús élvezetekor történik.

Mindenféleképpen érdekes tehát, ha látjuk, hogy ezek a dolgok hogyan függenek össze a kozmikus titkokkal, és hogy ezeknek az ismerete révén követni tudjuk a táplálékok tulajdonképpeni hatását az emberi szervezetben. Mint olyan emberek, akik az okkult igazságok iránt érdeklődnek, egyre jobban át kell, hogy hasson bennünket az a tudat, hogy ami a Földön megjelenik - és földi létünkhöz mindenekelőtt fizikai testünk tartozik hozzá -, az nemcsak a földi erőktől és viszonyoktól függ, hanem teljes mértékben függ a földön kívüli kozmikus világ erőitől és viszonyaitól is.

Ez a függés azonban különböző. Ha például az állati fehérjét nézzük, tisztában kell lennünk azzal, hogy ahogyan az a tyúktojásban jelen van, nem pusztán annyiból áll, amit a vegyészek az analízis során találnak benne, hanem, hogy az a maga felépítésében kozmikus erők eredménye. A fehérje a maga felépítésében a kozmikus erők olyan terméke, amit tulajdonképpen lényegében csak azok a kozmikus erők hatnak át, amelyek előzőleg magára a Földre hatottak, legfeljebb még a Földet kísérő Holdra. Az állati fehérjére ható kozmikus befolyás tehát közvetett. A kozmosz erői nem közvetlenül, hanem közvetve hatnak a fehérjére, először a Földre hatnak, aztán a Föld hat vissza az állati fehérje összetételére a maga erőivel, amelyeket a kozmosztól kapott. Legfeljebb a Hold részes ebben, de csak úgy, hogy először megkapja a kozmoszból származó erőket, majd ezeket kisugározza, visszahat az állati fehérjére. Aki okkult tekintettel át tudja látni ezeket a dolgokat, és az állat legkisebb sejtjében, tehát a tojásfehérjében is láthatja, hogy abban nemcsak a földi, fizikai és kémiai erők vannak jelen, hanem a legkisebb sejt is, mondjuk a tyúktojásé, azokból az erőkből épül fel, amelyeket a Föld a kozmosztól kap. Amit fehérjének nevezünk, az közvetlenül függ tehát össze a kozmosszal, ez az állati fehérje-szubsztancia azonban, ahogy ez a Földön előfordul, nem tudna fennállni, ha a Föld nem létezne. Közvetlenül a kozmoszból nem tudna létrejönni: teljes mértékben annak a terméke, amit a Földnek először a kozmoszból kell kapnia.

Másképpen van ez, például azzal, amit zsírszubsztanciának ismerünk, az élőlények zsírszubsztanciájának, ami azoknál az embereknél, akik állati táplálékot fogyasztanak, e táplálék egy részét alkotja. Az állati zsírról van tehát szó. Amit zsírszubsztanciának nevezünk, akár kívülről veszi fel az ember, akár saját szervezetében hozza létre, az egészen más kozmikus törvények szerint épül fel, mint a fehérje-szubsztancia. Míg ennek kialakításában azok a kozmikus erők vesznek részt, amelyek a formaszellemektől származnak, a zsírszubsztancia felépítésében kiváltképpen azok a lények vesznek részt, akiket mozgásszellemeknek nevezünk. Fontos ezeket a dolgokat megemlíteni, mert csak ezáltal értjük meg, milyen bonyolult dolog is az, amit a külső tudomány oly végtelenül könnyűnek képzel el. Egyetlen élőlényt sem lehetne egyrészt fehérje-szubsztanciával, másrészt zsírszubsztanciával ellátni, ha a kozmoszban nem működnének együtt - még ha közvetve is - a formaszellemek és a mozgás szellemei. Azokat a hatásokat tehát, amelyekről tudjuk, hogy a különböző hierarchiáktól indulnak ki, az emberi burkot összetevő szubsztanciákig követjük.

Ezért a szellemtudományos fejlődésben lévő lélek átélései is differenciáltabbak, mozgékonyabbak lesznek, attól függően, amit a fizikai burok tojásfehérjeként vagy zsírként hordoz magában. Ez egy kettős érzés. Ami a normális külső életben az embernél egyetlen érzésben folyik össze, azt az, aki okkultan fejlődik, összevisszaságban érzékeli: vagyis, hogy mi a feladata a szervezetben a zsírnak és mi a fehérje-szubsztanciának. Míg az egész fizikai organizmus mozgékonyabb lesz, a fejlődő lélek megtanulja, hogy saját testénél kétféle érzést különböztessen meg. Az egyik egy olyan érzés, amely mintha belsőleg hatna át bennünket, úgy érezzük: ez állít össze bennünket, ez adja testalkatunkat - magunkban érezzük a fehérje-szubsztanciát. Ha viszont azt érezzük: ez közömbössé tesz bennünket belső lezártságunkkal szemben, mintha saját formánk fölé emelne, flegmatikussá tesz bennünket saját belső emberi érzéseinkkel szemben; ha tehát érzéseinkhez valamiféle flegma társul ezekkel az érzésekkel szemben, amelyek igen élesen differenciálódnak egy szellemtudományos fejlődésnél, akkor ezek az érzések a fizikai burokban lévő zsírszubsztancia átéléséből származnak. A belső átélés a fizikai burok tekintetében tehát bonyolultabbá válik.

Az érzékelés különösen élessé válik, ha a keményítő, vagy a cukorszubsztancia átéléséről van szó. A cukor különösen jellegzetes; mindenekelőtt az ízlelés tekintetében igen élesen különbözik a többi szubsztanciától. Ezt a különbségtételt a mindennapi életben igen jól észre lehet venni, nemcsak a gyerekeknél, hanem néha az idősebbeknél is a cukor-szubsztancia iránti vonzódásban; a különbségtétel azonban szokás szerint nem teljed túl az ízlelésnél. Ha a lélek fejlődésben van, átéli mindazt, amit a cukorszubsztanciában felvesz magába, vagy ami abban rejlik, mint olyasvalami, ami számára belső szilárdságot ad, ami őt belsőleg támogatja, és egyfajta belső egoizmussal hatja át. E tekintetben a cukrot bizonyos fokig dicsőíteni lehet. Éppen az veheti észre gyakran, aki lelkileg fejlődik, hogy olykor szüksége van valamiféle cukor felvételére, mert a lelki fejlődésnek oda kell eljutnia, hogy egyre önzetlenebb legyen. A lélek a szabályos szellemtudományos fejlődés folyamán magától önzetlenné válik. Hogy az ember, akinek fizikai teste következtében már missziója van a Földön, ne veszítse el én-organizmusának kapcsolatát a Földdel, jó, ha a fizikaiságban egyensúlyt teremt, ott, ahol az egoizmusnak nincs olyan nagy jelentősége, mint a moralitásban. A cukor fogyasztása folytán, mondhatnánk, egyfajta ártatlan egoizmus teremtődik meg, ami egyensúlyt hozhat létre a morális szellemi területen szükséges önzetlenséggel szemben. Egyébként túlságosan könnyen előfordulhat, hogy az ember nemcsak önzetlen lesz, hanem álmodozó és fantaszta, és elveszti a földi viszonyok egészséges megítélésének képességét. Ehhez a táplálkozáskor bizonyos pótlékot talál a cukorban, lehetőséget ahhoz, hogy a szellemi világhoz való mindenfajta közeledése ellenére mindkét lábával a Földön álljon, és egy egészséges földi nézőpontot sajátítson el.

A dolgok bonyolultak, de minden bonyolulttá válik, ha az ember az élet igazi titkaiba akar behatolni. Olykor éppen az érzi úgy, aki lelkében szellemtudományosán előrehalad, hogy szüksége van-e cukor fogyasztására, nehogy egyfajta hamis önzetlenség, nevezetesen saját személyisége elvesztése kerítse hatalmába. A cukorfogyasztást azután úgy éli át, hogy ezt mondhatja: most hozzáteszek magamhoz valamit, ami anélkül, hogy morálisan tompítana, akaratlanul is egyfajta ösztön útján bizonyos szilárdságot, bizonyos egoitást ad. Egészében véve azt lehet mondani, hogy a cukorfogyasztás az ember személyiség-jellegét fizikailag növeli. Ezt annyira szilárdan állíthatjuk, hogy azt lehet mondani: azok az emberek - természetesen mindezt egészséges határok között szabad csak tartani -, akik bizonyos módon a cukor élvezetének hódolnak, már fizikai testükbe is könnyebben kidomboríthatják személyiségjellegüket, mint azok, akik ezt nem teszik. Ezek a dolgok elvezethetnek annak megértéséhez is, amit az ember külsőleg megfigyel. Azokban az országokban, ahol az emberek statisztikailag kevés cukrot fogyasztanak, személyiség-jellegük kisebb mértékben nyilvánul meg, mint ott, ahol nagyobb a cukorfogyasztás. Ha olyan országokba megyünk, ahol az emberek sokkal személyesebben lépnek fel, ahol úgyszólván mindenki önmagában érzi magát, azután innen olyan országokba, ahol az emberek, mondhatnánk, inkább az általános néptípust képviselik, már külső fizikai természetük szerint is személytelenebbek, azt fogjuk találni, hogy az előző országokban sok cukrot fogyasztanak, az utóbbiakban keveset.

Ha a táplálék-szubsztanciák ilyenfajta átélésénél túlmenően még szembetűnőbb fogalmakat akarunk, akkor ezeket megtalálhatjuk az úgynevezett élvezeti cikkeknél. Ezek különösen kedveltté váltak a külső életben, elsősorban a tea és a kávé. Amit azonban az átlagember a kávénál és a teánál átél, azt sokkal nagyobb mértékben éli át az, aki szellemtudományos fejlődésben van. Ahogy mondtam, mindez nem agitáció a kávé mellett vagy ellen, hanem a dolgok ábrázolása a maguk valóságában, és kérem, hogy ezt ebben az értelemben is fogják fel. A kávé már a teljesen normális emberi életben is izgatóan hat az emberi természetre, a tea ugyancsak. Ezt az izgató hatást azonban, amit a kávé és a tea gyakorol a szervezetre, a szellemtudományos fejlődésben lévő lélek elevenebben érzi. A kávéról, például azt lehet mondani, hogy úgy hat az emberi szervezetre, hogy az ezáltal bizonyos módon étertestét kiemeli a fizikai testből, de úgy, hogy a fizikai test az étertest szilárd alapjának érzi magát. Ez a kávé specifikus hatása. A kávé élvezetekor tehát a fizikai és étertest valamennyire differenciálódik, de úgy, hogy a fizikai test a maga formai tulajdonságaiban a kávé hatására úgy érzi, mintha belesugározna az étertestbe, mintha szilárd alapja lenne annak, amit azután az étertest átél. Ez valóban nem akar agitáció lenni a kávé élvezetére, mert mindez a fizikai síkon történik, és az ember teljesen önállótlan lénnyé válna, ha ennek az élvezeti cikknek a fogyasztásával akarná rendbe hozni magát. Csak a hatását akarom jellemezni.

Minthogy azonban a következetes, logikus gondolkodás nagymértékben függ a struktúrától, a fizikai test formájától, a kávé sajátos hatása következtében, ami a fizikai test fizikai struktúráját élesebben határolja körül, fizikailag a logikai következetességet segíti elő. A kávé élvezete az embert a maga logikai következetességében, a tényeket figyelembevevő következetes gondolkodásban támogatja. És azt lehet mondani, hogy, még ha egészségére nézve aggasztó is lehet, ha sok kávét iszik, ez éppen azoknál, akik a szellemi élet magasabb régióiba akarnak felemelkedni, egyáltalán nem haszontalan. Némelykor egészen jól lehet a logikai következetességet kávéval ösztönözni. Azt mondhatnánk, egészen természetesnek tűnne, hogy akinek foglalkozásából eredően, például írnia kell, és nem találja meg logikusan az egyik mondatot a másik után, és szeretné, ha minden a tollából jöhetne elő, az kávéval ösztönözheti magát. Ez teljesen érthetőnek látszik annak számára, aki ezeket a dolgokat egészen azok titokteljes, okkult alapjaiig megérti. Ha már az ilyen élvezet - minthogy a Föld polgárai vagyunk - olykor szükséges is a személyes individuális körülmények szerint, hangsúlyoznunk kell, hogy a kávé élvezete, minden káros hatása mellett sokban hozzájárulhat ahhoz, hogy a megfontoltságot növelje. Nem mintha tanácsolni kellene, mint a megfontoltság eszközét, hanem azt kell mondanunk, hogy képes a megfontoltságot növelni, és ha az, aki szellemtudományos fejlődésben van, és hajlamos arra, hogy gondolataival helytelen kanyarulatokat végezzen, nem éppen rossz, ha megjegyzi, hogy a kávéval valamennyire megfontoltabbá teheti magát.

Másképpen állnak a dolgok a teával. A tea hasonló hatást idéz elő: a fizikai és éteri természet egyfajta megkülönböztetését. Bizonyos módon azonban kikapcsolja a fizikai test struktúráját. Az étertest fluktuálása jobban a jogaiba lép. A teafogyasztás következtében ezért a gondolatok csapongóvá válnak, kevésbé lesznek alkalmasak arra, hogy a fényekhez kapcsolódjanak. A tea élvezete olykor a fantáziát is nem túl szimpatikus értelemben ösztönzi, nem a valósághoz és a körülményekhez igazodva. Ezért azt lehet mondani, hogy érthető, ha olyan társaságokban, ahol sok függ attól, milyen gondolat-villámokat enged el az ember, milyen sziporkázóan szellemes, szívesen használják ösztönzésként a teát. Másrészről viszont az is érthető, hogy ha a tea élvezete elharapódzik, bizonyos módon közömbösség jöhet létre azzal a követelménnyel szemben, amely az emberben fizikai földi testének egészséges struktúráját akarja elérni. Az álmodozó fantasztikum, és egy bizonyos gondtalan nemtörődömség, ami szívesen szemet huny a megfontolt külső élet követelményei fölött, könnyen elérhető a tea fogyasztásával. Így annál, aki szellemtudományos értelemben fejlődik, nem nézi az ember szívesen, ha teát fogyaszt, mert a tea élvezete könnyebben vezet a sarlatánsághoz, mint a kávé. Az utóbbi megfontolttá tesz, az előbbi sarlatánszerűbbé, ha a szavakat kiélezve használjuk. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket átélhetővé tesz az a mozgékonyság, ami a fizikai burkokban bekövetkezik, ha az ember szellemtudományos fejlődésen megy keresztül.

Csak hozzátenni szeretném - erről tovább lehet meditálni, vagy meg lehet próbálni valóban átélni az ilyen dolgokat -, hogy ha a kávé élvezete a fizikai testbe egyfajta megfontoltságot visz be, míg a teáé a sarlatánságot segíti elő, a csokoládé leginkább a filiszterséget. A közvetlen átélésben, amikor a fizikai burok mozgékonyabbá válik, a csokoládét, mint a tulajdonképpeni filiszter italt lehet érzékelni. A csokoládé ezért nagyon jól ajánlható filiszter-ünnepekre, és - bocsássák meg ezt a közbevetést - teljesen érthető, hogy családi ünnepeken, születésnapokon, névnapokon bizonyos körökben bizonyos ünnepélyességgel csokoládét isznak. Azután, ha ezeket a dolgokat, tehát az élvezeti cikkeket szemügyre vesszük, ez még jelentőségteljesebb módon jelenik meg előttünk, mert amit egyébként az élelmiszereknél átélünk, az a szokásos normális külső életbe belesugárzik, de nemcsak úgy, hogy csak a szubsztanciálist vesszük észre, amiből a test összeáll, és folytonosan megújul, hanem azt is észrevesszük, amit tegnap említettem, a szervek belső szétesését és egymástól való elkülönülését. Ez a fontos, és ez a jelentőségteljes.

És itt különösen ki kell emelni, hogy az okkult szemlélet számára érthetővé válik a fizikai buroknak a fizikai szívvel kapcsolatos élménye. Az ember fizikai szíve az okkultista számára rendkívül érdekes, rendkívül jelentőségteljes szerv, mert a fizikai emberszívet csak úgy lehet megérteni, ha az ember minden kölcsönös kapcsolatot szemügyre vesz, azt a szellemi kapcsolatot is, amely a Nap és a Föld között áll fenn. Amikor a szaturnuszi korszak után a régi Nap, mint a Föld planetáris elődje jelent meg, már akkor elkezdődött azoknak a viszonyoknak az előkészítése, amelyek ma fennállnak e két égitest, a Nap és a Föld között. A Nap és a Föld közötti viszonyt úgy kell szemügyre vennünk, hogy a mai Földet teljesen úgy értsük meg, ahogy mindenekelőtt, mintegy a Napból táplálkozik, ahogy a Nap hatását felveszi magába, és feldolgozza. Amit a Föld a maga szilárd alap-szubsztanciájába a Naperőkből fölvesz, amit levegő- és vízburkába a váltakozó hő-viszonyokban felvesz, amit az őt elárasztó fényben felvesz, amit felvesz abban, ami fizikailag már nem érzékelhető része a szférák harmóniájának, amit a Föld azokban az életerőkben vesz fel, amelyeket közvetlenül a Naptól kap - mindez kapcsolatban áll azokkal a belső erőkkel, amelyek az emberi szívre hatnak a vérkeringés útján. Alapjában véve mindezek az erők a vérkeringésre hatnak, és ezen keresztül a szívre. Ami ebben a vonatkozásban külső teória, az alapjaiban téves. Ezek a külső elméletek ma azt mondják, hogy a szív egy pumpa, amely a vért átpumpálja a testen. A szívben látják azt a szervet, amely a vérkeringést szabályozza. Az ellenkezője az igaz. A vérkeringés az, ami eredetileg megvan, és a szív a maga mozgásában visszacsengése annak, ami a vérkeringésben magától megy végbe. A vér ösztönzi a szívet, és nem fordítva, a szív a vért. Ez az egész működés azonban, amelyet itt leírtunk, és amely a szív tevékenységére összpontosít, nem más, mint annak a makrokozmikus hatásnak az emberi mikrokozmikus tükörképe, amelyet a Föld a Naptól kap. Amiben a Föld a Nap révén részesül, visszatükröződik abban, amit a vér a szívvel tesz.

Másképpen van ez, például az aggyal. Az agyi hasonlóságok egyes részleteiről már tegnap szó volt. Az emberi agynak közvetlenül kevés dolga van a Nap Földre gyakorolt hatásával. Hangsúlyozom, hogy közvetlenül. Közvetve, mint érzékszervnek igen sok, amikor például a külső fényt, a színeket érzékeli. Ez azonban érzékelés. Közvetlenül azonban, felépítésében, belső mozgékonyságában, egész belső életében az agynak kevés dolga van, a Napnak a Földre gyakorolt hatásával, szinte alig valami, sokkal inkább azzal van dolga, ami naprendszerünkön kívül a Földre sugárzik, a csillagos ég kozmikus kapcsolataival, nem pedig naprendszerünk szűkebb értelemben vett viszonyaival. Amit agyszubsztanciának nevezünk, az mindazonáltal szorosabb kapcsolatban áll a Holddal, amennyiben a Hold nem a Naptól függ, amennyiben a Naptól való függetlenségét megőrizte. Ami tehát agyunkban végbemegy, az kívül áll azokon az erőkön, amelyek szívünkben a maguk emberi, mikrokozmikus képmását találják meg. A Nap az emberi szívben él, ami a Napon kívül a kozmoszban jelen van, az él az emberi agyban.

Az ember tehát mindkét szerve vonatkozásában mikrokozmosz, minthogy szívével átadja magát a Nap Földre gyakorolt hatásának, és azt mintegy visszatükrözi, agyával pedig belső életet él, ami közvetlenül a Napon kívüli kozmosszal függ össze. Ez rendkívül érdekes és jelentőségteljes összefüggés. Az agy összefügg azzal a hatással, amit a Nap a Földre gyakorol, de csak a külső érzékelés révén. A szellemtudományos fejlődés folyamán azonban ezt le lehet győzni. A szellemtudományos fejlődés legyőzi a külső érzéki világot. Az agy ezért felszabadult egy belső fejlődés érdekében, ami annyira kozmikus, hogy maga a Nap is túlságosan speciális ahhoz, hogy itt belül az ő hatása valamennyire is közrejátszhatna. Ha az ember meditációban átadja magát valamilyen imaginációnak, akkor agyában olyan folyamatok játszódnak le, amelyeknek nincs közük a naprendszerhez, hanem a naprendszeren kívüli folyamatoknak felelnek meg. Ezért áll fenn bizonyos kapcsolat a szív és az agy között, ahogy a Nap és a csillagos ég között is fennáll, és ez a földi értelemben, a szellemtudományosán fejlődő léleknek bizonyos vonatkozásban, azáltal mutatkozik meg, hogy míg a lélek belsőleg komolyan és elvontan átadja magát tisztán szellemtudományos gondolatoknak, a szív valójában egyfajta ellenpólust képez, bizonyos szembenállást, mondhatnánk, a csillagaggyal szemben. Ez a szembenállás azáltal fejeződik ki, hogy az ember megtanulja megérezni, hogy a szív és az agy elkezd külön úton járni, és míg korábban erre nem volt szüksége, megtanul mindkettőre külön odafigyelni, különben minden összekeveredik. Aki szellemtudományosán fejlődik, annak erre oda kell figyelnie.

Van egy sajátságos felfogás az ember kozmikus helyzetét illetően, ha a fizikai burkot úgy nézzük, és úgy vesszük tekintetbe, ahogy az ember itt áll a Földön. Vérrendszere és szíve révén itt az él benne, amit a Napnak a Földdel véghez kell vinnie. És ha ő belsőleg átadja magát annak, amihez a Földön szüksége van a fizikai agyra, mint eszközre, akkor itt belül olyan világfolyamatok élnek, amelyek naprendszerünkön kívül játszódnak le. Meg kell értenünk, hogy az ember a szívet és az agyat teljesen új módon éli át. Érzései valóban differenciálódnak, és megtanulja, hogy megérezze mindazt, ami agyi folyamat, mondhatnánk, abban a nyugodt lefolyásban, amit az éjszakai ég mutat a maga csillagaival, és hogy megérezze a naprendszer mozgékonyságát a szívében. Láthatjuk ebből az utat, ami egy magasabb beavatási foknál fontossá válik, mert láthatjuk ugyanakkor a kaput, ami kitárul az ember előtt, és a kozmoszba vezet. Aki egy magasabb fejlődés folytán kilép önmagából - ahogy ezt a nyilvános előadásokban ábrázoltuk -, az visszatekint saját testére, megtanulja, hogy folyamatosan felismerje fizikai testének folyamatait. A vérkeringésben és a szívműködésben felismeri a naprendszer titokzatos erőinek a tükörképét, és az agyi folyamatokban, amiket kívülről szellemileg átél, felismeri a kozmoszt a maga titkaiban.

Amit itt az utolsó mondatban mondtam, az kapcsolatos azzal az észrevétellel, amit Koppenhágában tettem, és azután megírtam „Az ember és az emberiség szellemi vezetése” című könyvemben. Ebből megállapítható, hogy bizonyos vonatkozásban még az agy struktúrája is egyfajta tükörképe az égitestek helyzetének, ami a Földnek azon a pontján jön létre, ahol az ember megszületik. Szükséges, hogy olykor ezekhez a dolgokhoz más szempontok szerint is eljussunk, mert akkor érezzük át az okkult tudomány széleskörű voltát és némelyik kritika szűklátókörűségét, ha észrevételeinket egyszer az egyik, másszor a másik nézőpontból tesszük meg. Kétségtelen, hogy ilyen fontos tényeket, mint a csillagvilág visszatükröződése az emberi agyban, lehet egy bizonyos szempontból magyarázni, és ez önkényesnek tűnhet. Ha azután más nézőpontból is ide jutunk, ezek kölcsönösen támogatják egymást. És az okkult tudománynak még más, hogy úgy mondjam, áramlataival is fogunk találkozni, amelyek összefolynak, és ebből az összefolyásból egyre inkább az fog megnyilvánulni, amit majd bizonyítéknak érzünk, külső értelmi bizonyítéknak arra vonatkozóan is, ami egyetlen nézőpontból merészségnek tűnhet.

Mindebből átláthatjuk az egész emberi struktúra finomságát is. És ha meggondoljuk, hogy az ember azáltal, hogy magához veszi a táplálékot, a táplálék felvételével bizonyos módon az egész Földdel összeköti magát - csak néhány szubsztanciában oldódik el ismét a Földtől, főképpen a növényi táplálékok esetében ha tehát meggondoljuk, hogy az ember éppen a táplálék felvétele folytán kell, hogy a Föld polgárává váljon, akkor meg fogjuk tudni érteni az ember hármas tagozódását fizikai testére vonatkoztatva. Az ember agya révén mintegy az egész csillagvilághoz tartozik, szíve révén, és mindazzal, ami a szívvel összefügg, a Naphoz, és emésztőrendszere révén és mindazzal, ami ezzel összefügg, egy más értelemben véve földi lény.

Ez is átélhető, és át is fogjuk élni, ha az ember külső fizikai burka önmagában mozgékonyabbá válik. Az ember ugyanis azáltal, ami csak a Földből származik, nagymértékben vétkezni tud az ellen, ami benne a kozmosz tiszta erői útján visszatükröződik. Az ember, például azáltal, hogy a külső táplálkozás útján zavarokat idéz elő, vétkezni tud a tisztán földi törvények ellen, amelyek az emésztésben működnek - úgy, ahogy a naptörvények a szívműködésben, és a naprendszeren kívüli kozmikus törvények az agyműködésben -, bizonyos tekintetben erőteljesen vétkezni tud táplálkozása útján az agyában lejátszódó kozmikus tevékenység ellen, és ezt a szellemtudományosán fejlődő lélek át tudja élni a felébredés pillanatában. Az alvás alatt az is megtörténik, hogy az emésztési tevékenység egészen az agyig teljed ki, belepermetez az agyba. Ébrenlétkor a gondolkodási erők dolgoznak az agyon, ekkor az emésztési tevékenység visszahúzódik az agyból. Amikor a gondolkodás az alvás ideje alatt nyugalomban van, az emésztési tevékenység hat a tudatra, és amikor az ember felébred, és érzi ennek utóhatását, az átélés igen könnyen valóságos barométer lehet a fejlődésben lévő léleknél az egészséges vagy egészségtelen táplálékot illetően. Az ember érzi ezt az organizmusából az agyába való behúzódást, egyfajta elhomályosuló, szúró érzésben, olyan érzésben, amely néha akkor fejeződik ki, amikor valami rosszat eszik, és ilyenkor egy kis, mondjuk így, elkábított központ keletkezik az agyban. A szellemtudományosán fejlődő lélek mindezt a legfinomabb módon éli át.

A felébredés pillanata rendkívül fontos a fizikai burok emésztésből származó egészségi viszonyainak érzékelése szempontjából. Az egyre finomabbá váló érzésekben, amelyek a fejben lokalizálódnak, az ember érzékeli, hogy emésztése során ellentétben áll-e a naprendszeren kívüli kozmikus törvényekkel, vagy összhangban áll azokkal. Látjuk tehát, hogy valójában ez a fizikai burok csodálatos kapcsolatban van az egész kozmosszal, és hogy a felébredés pillanata olyan, mint egy barométer, annak megállapítására, hogy az ember emésztésével ellenáll-e a kozmikus viszonyoknak, vagy összhangban van velük.

Ezek a fejtegetések fokozatosan elvezetnek bennünket azokhoz a változásokhoz, amelyek az ezoterikus, vagy szellemtudományos fejlődés során az emberi éter- és asztráltestben mennek végbe.