Láttuk, hogy az ember négy fő része a komolyan végzett ezoterikus vagy okkult fejlődés következtében változásokon megy keresztül, és megfigyelhették, hogy a leírások folyamán a fő hangsúlyt az emberi természet e négy tagjának belső változásaira helyeztük, arra a változásra, amit bizonyos módon belső világunkban élünk át. Jól meg kell különböztetnünk ezt a bensőnkben átélhető változást attól, amelyet a kívülre irányított tisztánlátó tekintet írhat le. Ez természetesen valami más. A tulajdonképpeni ezoterikus fejlődésnél mindenekelőtt az a fontos, hogy tudjuk, mi történik az ember bensejében, mi várható, ha valaki okkult fejlődésen megy keresztül. Érdekes - ha talán nem is annyira fontos - az a változás, ami láthatóvá válik a külső tisztánlátó szemlélet számára. Rövid jellemzésként erről a következőket mondhatjuk: ami a bensőben érzékelhető, mint a fizikai test egyes részeinek mozgékonyabbá, függetlenebbé válása, az megmutatkozik a tisztánlátó tekintet számára, amely tehát nem belülről éli át a fizikai testnél bekövetkező változást, hanem kívülről nézi. Ez azáltal mutatkozik meg, hogy egy okkult fejlődésben lévő ember fizikai teste bizonyos módon széthasad, részekre oszlik, és minthogy széthasad, a tisztánlátó tekintet az egyes részeket egymástól elkülönültnek látja.

A tisztánlátó tekintet számára a folyamatosan okkult fejlődésben lévő személy fizikai teste ténylegesen növekszik. Azt lehet mondani: ha az embernek olyasvalakivel van dolga, aki igazi okkult fejlődésen megy keresztül, úgy látja, hogy ha egy bizonyos időpontban találkozik vele, akkor, amit a tisztánlátó tekintet fizikai testként lát, az egy bizonyos nagyságú, és ha évekkel később újra találkozik vele, ez a fizikai test megnőtt, lényegesen nagyobb lett. A fizikai testnek ez a növekedése tehát túlmegy a szokásos nagyságon, de ugyanakkor árnyszerűvé válik. Észrevesszük azután, hogy aki így fejlődik, az egyre nagyobbodó fizikai testet mutat, amely részekből áll össze, de ezek az egyes részek azáltal mutatkoznak meg, amit az okkult életben imaginációnak nevezünk. Az okkult fejlődésben lévőnek a fizikai teste egyre inkább úgy jelenik meg, mint imaginációk, belső eleven, élénk képek összessége. Ezek a képek egyre érdekesebbek lesznek, de nem tetszőlegesek. Ha az illető az okkult fejlődés kezdetén áll, akkor még nem különösképpen jelentősek, és legkevésbé jelentősek akkor, ha a tisztánlátó tekintet még okkult fejlődésben nem lévő emberi testet szemlél.

Ha az ember az okkult fejlődésben még nem lévő emberi testet szemléli, egy sereg képet, imaginációt érzékel. Ami fizikai anyag, az a tisztánlátó tudat számára eltűnik, helyébe imaginációk lépnek. Ezek azonban úgy állnak össze, hogy nem egy okkult fejlődésben lévő személy barátságos, belsőleg megtisztított szemléletét jelzik, hanem olyanét, aki benne van az elsötétedett anyagban. A fejlődésben még nem lévő embert is olyan részletekben mutatják, amelyek valami makrokozmoszban lévőre vonatkoznak. Lényegében tizenkét részt lehet megkülönböztetni. Minden ilyen rész tulajdonképpen egy festmény, a nagyvilág egy részének festménye. Ha mind a tizenkettő együtt van, akkor az a benyomásunk, hogy valamilyen ismeretlen festő miniatúrákat készített a makrokozmoszról - szám szerint tizenkettőt - , és ebből alakította ki az emberi testet. Ha valaki okkult fejlődésben van, ez a kép egyre nagyobb lesz, és belsőleg is egyre barátságosabb, belülről fénylő. Következésképpen egy olyan személynél, aki nincs okkult fejlődésben, a makrokozmosz képe csak az ő fizikai látásmódja szerint jelenik meg. Aki azonban okkult fejlődésben van, annak egyre inkább a szellemi tartalom jelenik meg a képekben, a makrokozmosz szellemi lényeinek képei. Az okkult fejlődés még úgy is megnyilvánul számunkra, hogy az okkult fejlődésben lévő személy a pusztán fizikai mikrokozmoszból egyre inkább a szellemi makrokozmoszhoz jut el, azaz, ezek a képek nemcsak a planétákról és a Napról, hanem egyre inkább a magasabb hierarchiák lényeiről jelennek meg benne. Ez a különbség az okkult fejlődésben nem lévő, és az okkultan fejlődő személy között. És az ember minél jobban előrehalad a maga okkult fejlődésében, annál magasabb hierarchiák mutatkoznak meg számára. Miközben tisztánlátó módon szemléli a fizikai emberi testet, úgyszólván megismerkedik a világ szerkezetével.

Az emberi étertest az okkult fejlődésben nem lévő személynél a világ létesülését mutatja, azt, ami az időben egymásra következik. Azt mutatja meg, hogyan változnak meg a planéták és a Napok, vagy az emberi kultúrák a Földön, és hogy az egyes emberek is inkarnációik következtében hogyan jelennek meg az egymásra következő létformákban. Az étertest tehát tulajdonképpen elbeszéli a világ létrejöttét. Míg az ember fizikai teste olyan, mint képek összessége, amelyeket egy ismeretlen festő festett, az étertest olyan elbeszélőként jelenik meg, amely magát a világ történetét beszéli el a maga saját belső történései szerint. Minél jobban előrejut az ember az okkult fejlődésben, annál magasabbra nyúlnak fel az elbeszélések. Aki az okkult fejlődésben viszonylag nem jutott messzire, annak étertestében a tisztánlátó tekintet csak néhány generációt mutathat ki a fizikai öröklődés szerint, mert az emberi étertestnek ezek is megmutatkoznak. Minél tovább jut azonban valaki az okkult fejlődésben, annál inkább meg tudja látni az étertestben az emberiség kultúráit, és ennek vagy annak az individualitásnak egyes megtestesüléseit, fel tud emelkedni a kozmikus létig, és ott a magasabb hierarchiák szellemének részvételét a kozmikus létesülésben.

Az ember asztrálteste, amely a szokásos megfigyelés számára úgyszólván csak belső árnyképe szerint, a gondolati, akarati és érzésbeli élmények útján látható, egyre inkább annak kifejeződésévé válik, ami az ember kozmoszbeli lénye szempontjából értékes. Kérem, hogy ezt tekintsék különlegesen jelentősnek. Az okkult fejlődésben lévő ember asztrálteste egyre inkább az ember kozmikus értékének kifejeződésévé válik. Leírtuk, hogy az asztráltest a maga ősi mivolta szerint egoista, az okkult fejlődés azonban ezt át kell, hogy alakítsa, azáltal, hogy a személyes érdekeket világ-érdekekké emeli fel. Ha egy magasabb fejlődésben lévő személy asztráltestét nézzük, ennél az asztráltestnél azt fogjuk látni, hogy aszerint, hogy az sötétnek, homályosnak bizonyul, vagy belsőleg világosan fénylőnek, aszerint, hogy éles hangzavart nyújt, vagy harmonikus, dallamos hangzást, láthatjuk, hogy az illető fejlődését úgy irányította, hogy saját személyes érdekei megmaradtak-e, vagy a világ-érdekeket valóban saját érdekeivé tette. Ez az, ami egy magasabb fejlődésben lévő embernél az asztráltestben bekövetkezhet, hogy ha a fejlődés a helyes okkult morál szerint megy végbe, láthatjuk, milyen csodálatossá válik az ember azáltal, hogy személyes érdekeinek horizontját általános emberi és világérdekekké szélesíti ki. Az asztráltest egyre sugárzóbb, egyre fényesebb lesz azáltal, hogy az ember egyre inkább megtanulja az általános emberi és világ-érdekeket saját ügyeivé tenni.

Minél jobban előrehalad az ember a fejlődésben, énje egyre inkább arra irányul, hogy széthasadjon, részekre tagolódjon, mintegy szétküldje tudati tartalmát, és ez a tudati tartalom követségbe menjen a világban. Ha az ember, például meg akar ismerkedni egy lénnyel az angyalok hierarchiájából, akkor nem elég, hogy a szokásos módon erre fordítja megismerési erőit. Ha azt valóban meg akarja ismerni, akkor tudatát át kell, hogy helyezze, azaz énjének erőit ki kell küldenie, és én-tudatának egy részét át kell tudnia helyezni az angyali hierarchia megfelelő lényébe. Mindig, ha egy lényt meg akarunk ismerni, csak úgy tudjuk megismerni, ha én-tudatunkat áthelyezzük ebbe a lénybe, és amit először csak önmagunkban élünk át, azt hagyjuk tovább élni a másik lényben. Ez a törekvés, hogy tudatunkat eltávolítjuk, az emberi mivolt egy alacsonyabb fokán mutatkozik meg, a szokásos emberi lét fokán: az alvási szükségletben. És ami az embert lelkileg az alváshoz sodorja, az ugyanaz az impulzus, ami magasabb megjelenési formában a tudatot nem az öntudatlan álomvilágba vezeti át, hanem az angyalok vagy formaszellemek, vagy a magasabb hierarchiák világába. Így feltehetjük ezt a paradox kérdést: mit jelent az elohák egyikét, a formaszellemek egyikét megismerni? Azt jelenti: olyan magasra fejlődni, hogy az ember képes legyen átaludni magát az elohák tudatába, és felébredni az elohákban, az ő tudatukkal, a magas hierarchiáknak, a formaszellemeknek a tudatával. Egy magas hierarchikus lény megismerése ezt jelenti: feladni tudatunkat, ahogy az alvásban feladjuk, de úgy átadni magunkat a bennünk felébredő erőknek, hogy ez a tudat felébredjen, és a magasabb lény tudata ként gyúljon fel.

A helyes okkult fejlődésnél az asztráltest olyan, mint valami Nap, ami kisugározza a világ-érdekeket. Az én azonban, amikor magasabbra fejlődik, olyan, mint a planéták, amelyek az asztráltest napja körül keringenek, világkörüli keringésük során más lényekkel találkoznak, és eközben ezektől az egyéb lényektől üzeneteket hoznak az ember megismerő lénye számára. Lényegében tehát az okkult fejlődésben lévő embernél az asztráltest és az én egy Nap képét nyújtja - ez az asztráltest amelyet a planéták vesznek körül: a megsokszorozódott én, ami más lényekbe áramlik, és az ember azáltal, amit megsokszorozódott énje e más lényektől visszasugároz, megismeri ezeket a lényeket.

Amikor a magasabb hierarchiák tagjainak belső lényét ismeijük meg, erről kialakul egy érzésünk - külső lényüket fizikai és étertestük révén ismerjük meg. Belsőleg az asztráltest és az én útján ismerjük meg őket, ezek révén jutunk el oda, hogy úgyszólván összeköttetésbe kerülünk a magasabb hierarchiák lényeivel. - A következőket érezzük: mintha asztráltestünkben nappá kellene válnunk, és az ént szét kellene választanunk, hogy törekvése szerint az angyalok hierarchiájába belemerüljön, egy másik részével az arkangyalok hierarchiájába, egy harmadikkal pedig a formaszellemek hierarchiájába. A negyedik a mozgás szellemeinek hierarchiájába merülne bele, az ötödik a bölcsesség és akarat szellemeinek hierarchiájába, a hatodik a kerubok és a hetedik a szeráfok hierarchiájába. Megvan a lehetősége annak, hogy az ember, ha lényének négy tagját magasabb fokra fejleszti, lényegében olyan élményhez jusson, amelyet most írtam le. Ez lehetséges, de amellett, hogy az ember énjének ilyen fejlődését elérheti, még magasabb fejlődéshez is eljuthat.

Azáltal ugyanis, hogy a hét én-részből álló én elkülönül, visszamaradó nyolcadikként magasabb fejlődésen megy keresztül. Kérem tehát, hogy ezt így vegyék: adva van az ember eredeti énje, amit kapott, mielőtt okkult fejlődésen ment volna keresztül. Most ezt végrehajtja, és ezáltal önmagából hét ént küld szét. Ahhoz, hogy amit kapott, abból hét ént küldhessen szét, belső erőt kellett felhasználnia. Azáltal azonban, hogy ez az én ezt végrehajtotta, ő is magasabb fokra emelkedett. Kérem azonban önöket, gondolják meg, hogy az a folyamat, amelyet a maga extrém mivoltában itt elmondtam, fokról-fokra megy végbe. Aki okkult fejlődésen megy keresztül, annak természetesen nincs tökéletes Nap az asztráltestében énjének planétáitól körülvéve, hanem először egy tökéletlen naplétet ér el, tökéletlenül kialakult planetáris énjeivel - ez fokozatosan megy végbe. A szokásos én fejlődése magasabb énné, azonban ezzel egészen lassan, fokról-fokra megtörténik. Ha ez a fejlődés egy bizonyos ponthoz érkezik, ha tehát az én ténylegesen egyre magasabbra jut, akkor lassanként azt a lehetőséget kínálja fel, hogy visszatekintsen korábbi inkarnációira. Itt tehát arra a pontra utalok, amely megadja a lehetőséget, hogy a korábbi inkarnációkra visszatekintsünk. Ez az én önmagát meghaladó fejlődése, úgy, hogy túllép önmagán azoknak az erőknek a segítségével, amelyek egyúttal azt a lehetőséget adják, hogy a magasabb hierarchiákat átlássa. Azt mondhatjuk tehát: a tisztánlátó tekintet számára az ember az okkult fejlődés során énjét és asztráltestét tekintve csillagokhoz, csillagrendszerekhez válik hasonlóvá.

Ezzel többé-kevésbé azt ábrázoltam, ami a külső tisztánlátás számára adódik, míg az előző napok folyamán elsősorban az élményeket, a belső élményeket írtam le. Még valami fontosat kell megemlítenem, ami bizonyos módon tovább kell, hogy vezessen. Az ember eljut oda - ha tehát asztráltestét és énjét kialakítja hogy egy korábban üresnek vélt világot a magasabb hierarchiák lényeivel telinek lásson, angyalokkal, arkangyalokkal, archékkal telinek, és így tovább. Most feltehetik a kérdést: megváltozik-e az ember körül a természet birodalma is? Valójában a természeti birodalmak is lényegesen megváltoznak. Az előbb említettem, hogy a fizikai test a tisztánlátó számára már a köznapi embernél is festmények összegződéseként jelenik meg, ami belsőleg egyre fényesebbé válik, minél inkább előrehalad.

Hogy van ez az állatoknál? Ha az ember tisztánlátó tekintettel az állatot nézi, fizikai teste ugyancsak imaginációvá alakul, és tudjuk: az állatok nem azok, aminek a majában látszanak, hanem imaginációk, azaz, egy bizonyos tudatban megjelenő imaginációk. Ki idézi elő ezt az imaginációt? Kinek az imaginációja az állat? Az állatok és külső formájukban a növények is - a növények kevésbé, mint az állatok és legkevésbé az ásványok - Ahrimán imaginációi. Fizikusaink a külső természeti birodalmakban az anyagi törvények után kutatnak, míg az okkultista egyre inkább felismeri, hogy a külső természeti birodalmak, amennyiben anyagi lényekként jelennek meg, Ahrimán imaginációi. Tudjuk, például, hogy az állatok egy csoportlélekhez tartoznak. Nem a csoportlelkek Ahrimán imaginációi, hanem a külső alakban megjelenő egyes állati individuumok. Ha tehát az oroszlánok birodalmát nézzük, csoportlelkük a jó szellemi lényekhez tartozik, és Ahrimán küzdelme a jó szellemi lényekkel szemben éppen abban áll, hogy a csoportlelket belepréseli az állatok egyes individuális alakjaiba, és bennük saját imaginációit jeleníti meg. Az egyes oroszlán-alakokat, ahogy kívül a világban reálisan megjelennek, Ahrimán kényszeríti ki a csoportlélekből. Így jelenik meg számunkra egész környezetünk is, lassanként egészen mássá átalakulva, mint ahogy az a majában megjelenik.

Szeretnék még önöknek egyfajta sematikus rajzot adni, hogy azokról a gondolatokról, amelyek e ciklus folyamán megnyíltak előttünk, legyen a birtokukban valami, amin bizonyos módon, mint valami szellemi létrán, felkapaszkodhatnak. Mindenekelőtt itt balra felírom azt, amit a köznapi ember tagjainak nevezhetünk, aki fizikai testből, étertestből, asztráltestből, érzőlélekből, értelmi vagy kedélylélekből, tudati lélekből, szellem-énből, életszellemből és szellememberből áll. Így ismeijük az ember részeit. Ezt csak vonalakkal ábrázolom. Belső mivoltunk az érzőlélek, azután az értelmi vagy kedélylélek, a tudati lélek és a szellemén. A felsőbb részeket, minthogy azokra ma nincs szükségünk, hozzágondolhatjuk.

Az embernek ez a felépítése kívülről úgy jelenik meg, hogy a testiség mintegy a három alsó tagban fejeződik ki. Amit lelkileg élünk át, az a három középső tagban jelenik meg. A szellemén úgyszólván még egyáltalán nincs meg, hanem a jövő perspektívája az embernél. Ha valaki okkult fejlődésen megy keresztül, akkor az történik, hogy bizonyos dolgok a lélekben elfojtódnak. Láttuk, mennyire fontos, hogy az ember odáig jusson, hogy a külső érzéki benyomásokat kikapcsolja. Az igazi okkult előrehaladás első követelménye, hogy az ember a külső érzéki benyomásokat kikapcsolja. Azáltal, hogy a külső érzéki benyomásokat kikapcsoljuk, átalakul a léleknek az a belső része, ami a külső érzéki benyomások hatására alakul ki. Ez a tudati lélek. Értsék meg jól: a tudati lélek jelenleg van kialakulóban, mert főképpen a külső érzéki benyomásokra épül.

Azt, hogy a tudati lélek belsőleg a legjobban az érzéki benyomások következtében erősödik meg, nem szabad összetéveszteni azzal a ténnyel, hogy e benyomásokat az érzőlélek közvetíti. Amikor okkult fejlődésről van szó, azt kell nézni, milyen hatások erősítik leginkább a tudati lelket: ezek a külső érzéki benyomások hatásai. Ha ezeket kikapcsoljuk, a tudati lélek letompul. Így tehát - jobbra azt írom fel, ami az okkultan fejlődő embernél a lélek egyes tagjainak megfelel - a tudati léleknek az okkult fejlődésben lévő embernél mindenekelőtt hátra kell húzódnia. Arról van tehát szó, ami a mindennapi életben az embert arra készteti, hogy énjét hangsúlyozza, hogy minden lehetséges területen mindenekelőtt ezt az ént hangsúlyozza. Korunkban ezt az ént már a gondolkodás területén hangsúlyozzuk. Semmit sem hallunk gyakrabban, mint azt, hogy „ez az én álláspontom”, „így vagy úgy gondolom”. Mintha minden attól függne, amit ez vagy az, az ember gondol, mintha nem is volna fontos, mi az igazság. Igaz, például az, hogy egy háromszög szögeinek összege száznyolcvan fok, és közömbös, hogy az ember ezzel szemben milyen álláspontot képvisel. Igaz az, hogy a hierarchiák az ember fölött hármas csoportokra oszlanak, és közömbös, hogy mi az ember álláspontja ezzel kapcsolatban. Az én hangsúlyozása tehát visszahúzódik, és a tudati lélek, ami korábban az én kultúráját szolgálta, fokozatosan telítődik azzal, amit imaginációnak nevezünk. Azt mondhatjuk tehát: az okkultan fejlődő embernél a tudati lélek imaginatív lélekké alakul át.

Az előző napokban elmondottakból tudjuk, hogy magának a gondolkodásnak is át kell alakulnia, ami az értelmi vagy kedély- lélekben alakul ki. Hallottuk, hogy a gondolkodásnak is egyre inkább le kell mondania arról, hogy saját gondolatokat fejlesszen ki; hogy saját gondolkodásunkat vissza kell szorítanunk; hogy az emberi személyiségnek a maga gondolkodását vissza kell szorítania. Ha sikerül, hogy visszaszorítsuk azt, amit a köznapi életben az értelmi vagy kedélylélekből hozunk ki, akkor annak helyére, ami az emberben a fizikai síkon a szokásos gondolkodásként, az értelmességként és a kedélyi létként él, az inspiráció lép, akkor az értelmi vagy kedélylélek átalakul inspiratív, vagy inspirált lélekké. A kultúra inspirált alkotásai az átalakult értelmi lélekben inspirálódnak.

Az érzőlélek azáltal kapcsolódik ki fokozatosan, hogy az ember legyőzi az asztráltestet, a világ-érdekeket magáévá teszi, és ezáltal egyre inkább kikerül a személyes érzésekből. Ezzel intuícióvá alakítja az érzőlelket, minden belső impulzust, belső szenvedélyt és érzelmet. És az érzőlélek helyébe az intuitív lélek lép. Így tehát most jobbra (lásd a rajzot) felírhatjuk az okkultan fejlődő embert, akiről azt mondhatjuk: ugyancsak asztráltestből, étertestből és fizikai testből áll, de belsőleg intuitív lélekből, inspiratív lélekből és imaginatív lélekből, ami azután szellem-énné alakul át. És most ebből a sémából, ami az okkult megfigyelés tényeit helyesen adja vissza, megjegyezhetik az előadások eredményét, hogy az ember fejlődési foka szerint, morális fejlettségének foka szerint hogyan befolyásolja okkult fejlődését. Milyen az, az ember, akit még teljesen eltöltenek személyes indulatai, személyes vágyai, aki még, mondhatnánk, emberi ösztöneinek befolyása alatt áll? Az ilyen ember még teljesen érzőlelkében él, ösztöneit nem módosítják az értelem fogalmai, még kevésbé tudatának kialakulása, és ha most a morális fejlődést középen bejelölöm ezzel a vonallal (a legkisebb nyíl), ez azt jelzi, hogy csak idáig fejlődött.

Megtörténhet az az eset, hogy valaki csak az érzőlélekig fejlődik, azaz teljességgel hagyja eluralkodni személyes vágyait, ösztöneit, és így tovább. Tegyük fel, hogy okkult fejlődéssel felküzdi magát. Ennek az lesz a következménye, hogy érzőlelkét átalakítja intuitív lélekké, és lesznek bizonyos intuíciói, azonban semmi mást nem fognak megjeleníteni, mint saját átalakult kívánságait, vágyait és ösztöneit. Aki morális fejlettségével az értelmi lélekig jut el, azaz tiszta fogalmakat, általános fogalmakat sajátít el, aki kedélyvilágába bizonyos módon általános világ-érdekeket fogad be, az kedélylelkét inspiratív lélekké alakítja, és eljuthat bizonyos inspirációkig, még ha tisztánlátó erői nem is mindig egészen világosak.

Csak, ha az ember énjével valóban előrenyomul a tudati lélekig, akkor tudja átalakítani tudati lelkét, akkor tudja kifejleszteni imaginatív lelkét, és a többi úgyszólván adódik, mert magától értetődő következményként átment a megfelelő fokozatokon. Korunkban ezért egy megfelelő, valódi tisztánlátásnak odáig kell jutnia, hogy az ember elé a következő feladatot állítsa: morális fejlődését úgy kell ösztönöznie, hogy ösztöneit, vágyait, és így tovább, személyiségéből kiiktassa, és az általános világ-érdekek álláspontjára emelje. Azután meg kell kísérelnie, hogy önmagát valóban énként ragadja meg, de a tudati lélekben. Akkor minden veszély nélkül át lehet alakítani az érzőlelket, a kedélylelket és a tudati lelket intuitív lélekké, inspiratív lélekké és imaginatív lélekké. Ha a szokásos tudatot nézzük a fizikai síkon, az érzőlélek a leggazdagabb. Mert mi minden van elrejtve az emberi lélekben az ösztönök és vágyak összességeként, ha mégoly alacsonyan áll is! Milyen ösztönre és vágyra nem képes az emberi lélek! Valamivel szegényebb a kedély- és értelmi tartalom tekintetében, de legszegényebb, mint tudati lélek, itt én-tudattá zsugorodik össze, tehát bizonyos fokig egyetlen pontba. Azt mondhatjuk: azt az alakot, amelyet az emberi lélek természetes állapotban a fizikai síkon képvisel, egyfajta felfelé irányuló piramissal lehet ábrázolni.

Lent az alapoknál van az ösztönök, vágyak, szenvedélyek összessége, fent a csúcson a tudati pont. Fordított piramist mutat az igazi tisztánlátó fejlődő lelke, olyan piramist, amelynek felül van az alapja az összes lehetséges imaginációban, amelyet az ember ki tud alakítani, és amelyek itt kifejezésre juttatják mindazt, ami számunkra leképezi a világtartalmakat, lent csúcsként pedig az jelenik meg, amit az ember magasabb egyedi tudatának nevezhetünk. De még más értelemben is mértékadó lehet ez a séma. Utaltam már erre „A világ és az ember” új kiadásában. Ezt mondhatjuk: az érzőlélek mintegy a provizórikusan átalakított asztráltest. Így összeállíthatjuk a fizikai testet, az étertestet, és az asztráltestet a következők szerint:

A fizikai síkon a provizórikusan átalakított asztráltest az érzőlélek, a provizórikusan átalakított étertest az értelmi- vagy kedélylélek, és a provizórikusan átalakított fizikai test a tudati lélek.

A tudati lélek tehát az emberiség jelenlegi fejlődési ciklusában elsősorban a fizikai testbe van beágyazva, azaz a fizikai eszközöket alkalmazza. Az értelmi lélek az étertestben van, azaz, az éterikus mozgásokat alkalmazza. Az érzőlélek, amelynek tartalmát az ösztönök, vágyak, szenvedélyek adják, azokat az erőket alkalmazza, amelyek az asztráltestbe vannak beágyazva. Az értelmi vagy kedélylélek tehát, amelynek tartalmát a belső érzelmi erők adják, például a részvét, az étertestet alkalmazza, a tudati lélek pedig a fizikai agyat alkalmazza.

Amikor az érzőlélek ebben az értelemben intuitív lélekké alakul át, ezt úgy kell elképzelni, hogy az intuitív lélek eszközét az emberi asztráltestben találja meg. Az inspiratív lélek, az átalakított értelmi vagy kedélylélek, eszközét az emberi étertestben találja meg. És az imaginatív lélek, az átalakult tudati lélek az emberi fizikai testben találja meg a maga eszközét. Amit itt sematikusan ábrázoltam, hasonlítsák össze azzal, amit előzőleg mondtam, akkor észre fogják venni, hogy ezzel a sémával egy emlékezeti képet kapnak. Említettem, hogy a tisztánlátó tekintet számára a fizikai test imaginációkká változik át, amelyek a makrokozmosz festményei. Látjuk itt a sémán, hogy ez az imaginatív lélek ténylegesen a fizikai testbe merül, áthatja azt, úgyhogy a tisztánlátó tudat minél inkább a fejlődő emberrel áll szemben, a fizikai test tagjait annál magasabb és magasabb imaginációktól látja áthatva, amelyek az illető belső mivoltából a fizikai testbe nyomulnak. A köznapi emberben van egy bizonyos számú imagináció, amelyeket a magasabb szellemi lények nyomnak bele testének tagjaiba. A magasabbra fejlődött embernél a fizikai test tagjaiba az eredetileg ott lévő imaginációkhoz azok járulnak, amelyeket a maga benső mivoltából testének tagjaiba nyomott be, tehát az okkultan fejlődő ember fizikai testének szervei egyre gazdagabbak lesznek.

Ezt a sémát csupán jegyzetként akartam közölni, mert összefoglalja az előadásokban elmondottakat. Különösen arra hívom fel a figyelmüket, hogy e séma alapján mindig emlékezetükben tarthatják, hogy az érzőlélek, az értelmi vagy kedélylélek és a tudati lélek átalakul, mégpedig úgy, hogy nem a tudati lélekből lesz az intuitív lélek, hanem az imaginatív lélek, és nem az érzőlélekből lesz az imaginatív lélek, hanem az intuitív lélek.

Ezzel kaptunk egy vázlatot arról, ami ezeknek az előadásoknak a témája volt: az emberi én és az emberi burkok változásai a komolyan végzett szellemtudományos vagy ezoterikus okkult fejlődés folyamán, amelyek alapjában véve teljesen megegyeznek. A fizikai test úgyszólván apró, alig észrevehető változásaival kezdtük, amiket az okkult fejlődésben lévő személy először csak finoman érzékel: a fizikai test egyes részei belsőleg egyre elevenebbé válnak, míg egyébként csak a teljes fizikai testet érzékeljük élőnek. Láttuk azután, hogy történnek bizonyos változások, amelyek a belső élet nagy tényeit jelzik: az énnek és az asztráltestnek azok a változásai, amelyek hatalmas imaginációkat adnak. Ezek segítségével a földi emberiség fejlődésének kezdeteinél érezhetjük magunkat, és még ennél is kicsit tovább, a paradicsomi és a Káin-Abel imaginációnál. Láttuk, hogy ténylegesen, mint valóság, egyfajta erő jelenik meg a fizikai testben, ami képessé teszi, hogy mintegy felossza önmagát. Ugyanakkor mégis együtt marad, nem engedi el magát, mert itt az emberiség e fejlődési ciklusában az okkult gyakorlatoknak nem szabad odáig menniük, hogy a fizikai test károsodásához vezessenek. Mégis létezik az okkult fejlődésnek olyan erőssége, amely addig a lehetőségig vezet, hogy a fizikai és étertest belső romboló erőket neveljen magának, és voltaképpen ez mindig jelen van, amikor az ember a küszöb őrével találkozik.

A küszöb őrével való találkozás egyáltalán nem lehetséges a nélkül a veszély nélkül, hogy az ember bizonyos vonatkozásban romboló erőket ne ültetne be fizikai és étertestébe, de a helyes okkult fejlődés megteremti az ellenszert, és ez az ellenszer abban rejlik, amit „A szellemtudomány körvonalai” című könyvemben, mint hat okkult mellék-gyakorlatot megtalálhatnak. Ezek a gondolati koncentráció, vagyis a gondolatok erős összpontosítása, koncentrált egyesítése; az akarat bizonyos kezdeményezésének kifejlesztése; az öröm és a bánat bizonyos egyensúlya; egyfajta pozitivitás a világhoz való viszonyban, és bizonyos elfogulatlanság. Aki ezeket a tulajdonságokat lelkében az okkult fejlődéssel párhuzamosan kibontakoztatja, annál egyrészt kifejlődik a fizikai és étertest egyfajta törekvése a szétzúzásra, vagyis az okkult fejlődés befolyására a halálcsíra beültetése, másrészt azonban ugyanolyan mértékben, ahogy ez kifejlődik, meg is szűnik. Így valójában soha nem lesz hatékony ez a törekvés, ha az ember kifejleszti az említett tulajdonságokat, ha tehát morális fejlődése folytán már kétségkívül elegendő mértékben rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek egyenértékűek az említett hattal.

Az adott leírásokon túlmenően inkább arra törekedtem, hogy a szíveket érzésre indítsam az iránt, ami az okkult fejlődést jelenti, és hogy milyen sokrétű, és az embert mennyire megváltoztató okkult fejlődést lehet elérni. Sejtéseik és érzéseik lehetnek most arról, hogy az ember, ha okkult fejlődésen megy keresztül, mindenféle megrendítő és veszélyt hozó dolog előtt áll. De amellett, ami talán az elméleti fejtegetésekben némi borzadást okozhat, a lélekbe mindig annak a gondolatnak kell befészkelnie magát, ami minden borzadást elűzhet, és minden veszélytől való félelmet eltávolíthat, és ami az egyszerű lelkesedést és akaraterőt a lélekben felkelti: az a gondolat, hogy amikor előrehaladunk, folytonosan egy kicsit munkálkodunk az istenek által megkívánt fejlődésen. Aki ezt a gondolatot a maga teljes nagyságában, a maga lelkesítő és felgyújtó jelentőségében fel tudja fogni, aki ezt a gondolatot úgy tudja felfogni, hogy az evolúció, az okkult fejlődés a legszebb értelemben vett kötelessége, aki ezt képes átérezni, az érzi annak a kezdetét, ami minden veszély mellett, minden küzdelem, minden ziláltság és akadály mellett összekapcsolódik a fejlődéssel, a szellemi világok boldogságával. Mert, amikor az ember a fejlődési eszmény lelkesítő erejének a gondolatát átérzi, már a fejlődés boldogságát kezdi érezni. Ez a boldogság azonban azt jelenti, hogy ezt a fejlődést, ezt az okkult előrehaladást, mint szükségszerűséget ismeri fel. Az olyan spirituális-ezoterikus mozgalomnak, mint amilyen a miénk is, az lesz a jövője, hogy az emberi lélek spirituális fejlődését egyre inkább szükségesnek fogják tekinteni, és hogy a kirekesztődésnek, a spirituális fejlődéssel szembeni ellenséges magatartásnak az lesz a következménye, hogy összekötjük magunkat a saját nehézkedésünkön alapuló földi hulladék-termékekkel, és így kiesünk a világmindenség isteni akarata szerinti fejlődésből.