"A Waldorf-iskola ne iskola legyen, hanem előkészítő, mert minden iskola feladata az kell legyen, hogy az embert előkészítse az élet nagy iskolájára. Az iskolában tulajdonképpen nem azért tanulunk, hogy ismereteket szerezzünk, hanem azért, hogy mindig tanulhassunk az életről."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A szellemtudomány körvonalai (14)

Az ember lényének részei

Amit arról mondtunk (1. 52. oldal és az utána következők), hogy az „én” az ember lényének részein, a fizikai testen, étertesten és asztráltesten dolgozik és ezeket fordított sorrendben szellem-énné, élet-szellemmé és szellem-emberré alakítja, az úgy értendő, hogy az „én” azokkal a legmagasabb rendű képességekkel dolgozik az ember lényén, amelyeknek a fejlődése a földi állapotok folyamán még csak épp hogy elkezdődött. Ezt az átalakulást alacsonyabb fokon megelőzi egy másik; így jön létre az érzőlélek, az értelmi lélek és a tudati lélek. Mert mialatt az ember fejlődése folyamán kialakul az érzőlélek, változások mennek végbe az asztráltestben (érző testben); az értelmi lélek kialakulása az étertest, a tudati lélek kialakulása pedig a fizikai test változásaiban fejeződik ki. Erről könyvünkben a Föld-fejlődés leírása folyamán részletesebben beszéltünk. Így tehát bizonyos vonatkozásban azt mondhatjuk, hogy már az érzőléleknek is az átváltozott asztráltest (érzőtest), az értelmi léleknek az átváltozott étertest, a tudati léleknek az átváltozott fizikai test az alapja. De azt is mondhatjuk, hogy a léleknek ez a három része az asztráltest három része, mert például a tudati lélek csak megfelelő fizikai testben létezhet. A tudati lélek asztrális lényként él: asztrális életet él egy számára előkészített fizikai testben.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként