Ezúttal néhány olyan dolgot fogunk megbeszélni, amelyek alkalmasak arra, hogy elvezessenek jelenkorunk megértéséhez. Tudjuk, hogy a fejlődés itt a Földön úgy játszódik le, hogy az ember minden földi megtestesülésében új élményekhez juthasson, és új tapasztalatokat szerezhessen. Földi fejlődésünk eseményei ezért úgy rendeződnek el, hogy az ember, két egymást követő inkarnációjában, nem találkozik ugyanazokkal a viszonyokkal; ami azt jelenti, hogy a Föld a két inkarnáció között eltelt időszak alatt megváltozik. A külső tudás azonban ezt nem tekinti át olyan mélyen, hogy megláthassa, miszerint a hosszú időszakok alatt minden alaposan megváltozik. Ebből levonhatjuk azt a következtetést is, hogy önmagunkat is csak akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük a Föld fejlődésének azt a korszakát, amelyben élünk, és ha a közeljövőről is képet tudunk alkotni. Mindemellett azt is tekintetbe kell vennünk, hogy az előttünk álló ember, minekutána végtelenül hosszú időszakokon át fejlődött, igen bonyolult lény.

Az ember éber állapotában alapvetően másmilyen lény, mint alvó állapotában. Hiszen tudjuk, hogy lényének négy része alvás közben két csoportra válik szét: míg fizikai és éterteste a fekhelyén nyugszik, addig asztrálteste és énje a szellemi világba távozik, hogy ott a szellemi világ törvényeinek megfelelően éljen. Azt már korábban megtudtuk, hogy a fizikai és az étertest nem maradhatna fenn mostani formájában, ha őket az asztráltest és az én anélkül hagyná el, hogy ez utóbbiak helyét közben ne foglalná el valami. Egy ilyen lehetőség nélkül az alvó embernek növényi értéke volna csupán. Míg a növény mint zárt organizmus életképes, addig az alvó ember nem, mivel fizikai és étertestének olyan a felépítése, hogy asztráltestének és énjének át kell ezeket hatnia. Amíg tehát az embert emberi énje és asztrálteste elhagyja, addig fizikai és étertestét éjszaka egy másik lény egy vele egyenértékű, de isteni-szellemi asztráltesttel és hozzá illő énnel hatja át. Azt, ami az alvó emberből ott marad, átengedjük a világ külső szellemi hatalmainak. Ami tehát a fizikai világban van, az beleillesztődik a makrokozmosz szellemi hatalmaiba, a makrokozmosz szellemi hatalmai pedig az emberi én és az asztráltest korlátozása nélkül dolgoznak.

Ma megismerünk néhányat a nagyvilág emberre ható erői közül. A világ szellemi erői sokféle és igen bonyolult kölcsönhatásban állnak az emberrel. Az ember valójában egy kis világ, s ebbe alvás közben a nagyvilágból tükörkép- szerűen beleáramlik valami. Mindezt csak akkor érthetjük meg, ha behatolunk a világ mélységes titkaiba.

Ha jelen korunkban a tudomány rátalál egy-egy igazságra, akkor az emberek úgy vélik, hogy ezt az igazságot ezek után bizton birtokolhatják. Az antropozófusnak azonban ki kell fejlesztenie az ilyen igazságok súlya iránt egy érzéket, hogy megállapíthassa: lényeges vagy lényegtelen igazságról van-e szó; olcsó, kézenfekvő igazsággal áll-e szemben, vagy olyannal, amely mélyen bevezeti őt a világ titkaiba. Ez a hiányos megértés jelenik meg mindabban, amikor az emberek kétségbevonhatatlan igazságokat állapítanak meg, melyek azután döntő tényezőként szerepelnek fontos végkövetkeztetések levonásakor. Például összehasonlítják az ember csontjainak és izmainak számát a magasabb rendű állatokéval. Az, hogy ez az igazság fontos-e az ember és az állat viszonyában, nem derül ki minden további nélkül ebből a tényből. Egy másik, fontos igazságba azonban tulajdonképpen naponta beleütközünk. Ez pedig az, hogy az ember - eltérően minden más földi lénytől, és azokkal ellentétben - fizikai értelemben véve szabadon tekinthet a világtérbe, hogy gondolataival és képzeteivel felemelkedhessen ahhoz, ami nem tartozik a Földhöz. Az állatok nem tudnak elemelkedni a Földtől, nem szabadulhatnak el tőle. Bármennyire is hangsúlyozzák a majom fejlődésének hasonlatosságát az emberéhez, mégis azonnal feltűnik, hogy a majomnál a járás és az állás tekintetében nem sikerült a felegyenesedés kísérlete. Az ember Földtől való felemelkedését ezért egy nagyon fontos, szellemi értelemben vett igazságnak kell tekintenünk. Amit az emberben találunk, az mind a nagyvilág mikrokozmikus utánzata. Az ember szabad felemelkedése a fej és a végtagok mikrokozmikus viszonyában fejeződik ki. Ezt azonban odakint a nagyvilágban is megtaláljuk, mégpedig a Nap és a Föld viszonyában. Azáltal, hogy ezt az összefüggést hatni hagyjuk magunkra, megérezzük, hogy míg az állat organizációját kizárólag a Föld határozza meg, addig az embert - szabad kitekintésében, érzésében és gondolkodásában - a Nap határozza meg. Ez az ellentét elsőre nem érthető, ezért csak lassan közelítjük meg.

Az ember világmindenséghez való tartozását akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy a Földnek a Nap küldi azokat a bizonyos erőket, amelyek által az ember organizációja a jelenlegi állapotáig fejlődhetett. A Nap erői által irányul az ember feje felfelé, a Föld erői pedig lefelé húzzák a végtagjait. A végtagok a fejtől kapják a parancsokat, miként a Földet a Nap irányítja.

Ma még egy másik ellentétet is ki szeretnénk emelni. Az eddig elmondottakban minden ember egyenlő. Nem különböztetjük meg a nőt és a férfit. Az emberi organizmusban azonban jelen van a férfi és a nő ellentétessége. Az említett analógiák alapján megkérdezhetjük: van a világmindenségben olyasfajta ellentét is, mint amilyen a férfi és a nő között áll fenn; ahogyan azt az előzőekben a fej és a végtagok esetében láttuk? - Ezen a ponton különösen fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a szellemtudománynak semmi köze sincs az olyan leírásokhoz, amelyek a férfi és a női jelleg ellentétét ki szeretnék terjeszteni az egész nagyvilágra. Ezek korunk sematikus materializmusának következményei; mai tudományunk bárdolatlanságából fakadnak. Mostani fejtegetéseink nem így értendők. Itt azt értjük ezen, hogy a férfi és a nő ellentéte nem más, mint egy makrokozmikus ellentét legalsó kifejeződése. A földi lét tekintetében a férfi és a nő ellentéténél először is határozottan rá kell mutatnunk arra, hogy itt kizárólag a két külső burokról, a fizikai és az étertestről beszélhetünk. Az asztráltestnek és az énnek semmi köze sincs ehhez az ellentéthez, tehát a következő fejtegetéshez sem.

Először is meg kell említenünk a szellemi látó megismerésnek azt a tényét, miszerint az emberről alapjában véve csupán a fej és a végtagok adhatnak valódi benyomást. Tehát ha minden fizikaiban megszólal a szellemiség, akkor azt kell megfigyelnünk, hogy a fizikai mennyiben lehet a szellemiség kifejeződése; valóságos, avagy valótlan képet nyújt-e róla. Valóságos képet csak a fej és a végtagok nyújtanak. A többi nem felel meg a szellemiségnek, így az ember férfi és női mivolta sem. A szellemi kutató a fejet és a végtagokat ismeri el csupán a szellemiség igazi képmásának, az összes többi hamis ábrázolás. Ez abból ered, hogy a férfivé és nővé történő szétválás a lemúriai korra vezethető vissza, amikor is még egyetlen alak egyesítette magában mindazt, amit most különváltan látunk. A szétválás azért következett be, hogy a további fejlődéshez hozzákötődhessék egy egyre inkább anyagivá válás. Ily módon az ember egy szellemi ősformából egyre jobban materializálta az alakját. A semlegesnemű formában alakja közelebb állt még a szellemhez. A további fejlődés női iránya során ez az alak mintegy visszamaradt egy régebbi formában, az ember egy szellemibb formájában. A női alak megtartotta ezt a szellemibb formát, nem szállt le olyan mélyen az anyagba, mint ahogy az a szabályos fejlődésnek valójában megfelelt volna. A nő ily módon megtartotta a fejlődés egy régebbi fokának szellemibb alakját. Ezzel konzervált valamit, ami voltaképpen valótlan. A nő a szellemiség képmása ugyan, de egy materiálisan torz alakban. A férfinél ez éppen fordítva van. Átugrotta a fejlődés szabályos menetét, tehát túlhaladt rajta, és egy olyan külső alakot fejez ki, amely materiálisabb, mint a mögötte lévő - a szabályos középnek megfelelő - árnyalak.

A nő előtte áll ennek a valódi középnek, a férfi túlhaladt rajta. Egyik sem adja vissza az igazi embert. Az emberi alakban tehát nem találjuk meg a legmagasabbat, a legtökéletesebbet. Ezért aztán megpróbálták hozzátenni azt, ami például a régi papi öltözékben fejeződik ki, hogy ezáltal az emberi, és különösen a férfi alakot igazabb módon jelenítsék meg természetes mivoltánál. Érezték azt, hogy a természet hamisan is ábrázolhat. A női alak a Föld életének egy régebbi fokozatára vezet vissza bennünket, a régi holdkorszakba. A férfi forma túlvezet a Földkorszakon, a Jupiter-létbe, de egy ehhez még nem életképes alakban.

A férfi és a női jelleg ellentétének a makrokozmoszban az üstökösök és a Hold ellentéte felel meg. A Hold a Földnek egy darabja, amely később vált le róla, minthogy a Nap a Földtől különvált. Az választódott ki, amit a Föld nem használhatott fel, mert akkor az emberi forma a fejlődése során elcsontosodott, elfásult volna. A Hold túl gyorsan lezárta volna az ember fejlődését. A Hold azt jeleníti meg, teljesen kiszáradtan és elöregedve, ami csak később, a Jupiter-létben válik majd újra életképessé, most azonban mintegy halálra van ítélve.

Az üstökös valami olyasmit jelenít meg, ami a régi Holdlétből mintegy átnyúlik földi létünkbe, valami olyasmit, ami fejlődésében visszatartva nem jutott el a Földig, hanem visszamaradt egy magasabb, szellemibb fokon. A Hold ezzel szemben Földünkből jött létre, és túl is haladt rajta. Maga a Föld a kettő között van. Az üstököst és a Holdat tehát úgy tekinthetjük - hasonlóan a női és a férfi alakhoz -, mint a normális fejlődés visszamaradt, illetve túlhaladott formáját. Az üstökös bizonyos módon úgy viselkedik, mint az emberi létben a női természet. Egy hasonlattal még érthetőbbé tehetjük, mit is jelent az üstökös a földfejlődés számára. Ha tisztán látjuk azt, hogy a földfejlődés a holdfejlődés és a Jupiter-lét között helyezkedik el, akkor tudatában kell lennünk annak is, hogy a régi Holdon más természeti törvények uralkodtak, mint a Földön, amit részben az üstökösökön is látunk. Mellesleg jegyezzük meg, hogy éppen az üstökösök létével kapcsolatosan kaptunk egy példát arra, miként igazolta a tudomány később azt, amit 1906 júniusában mondtam el a párizsi Teozófiai Kongresszuson tartott előadásomban: hogy ugyanis az üstökösök konzerválják a régi Hold akkori természeti törvényeit. A régi Holdon szerepük volt többek között bizonyos szénvegyületeknek és ciánvegyületeknek, tehát ezeket ki kellene tudnunk mutatni az üstökösökben. És a színképelemzés időközben valóban be is bizonyította, hogy az üstökösben cián-hidrogén vegyületek találhatók. A szellemtudomány közlései tehát megegyeznek a materiális tudomány által megtalált tényekkel.

Mit jelent a Föld számára az üstökös léte? Milyen küldetés kapcsolódik hozzá? Ezekre a kérdésekre legalább hasonlat- szerűen felelünk, és utalunk arra, hogy a férfi és a nő földi ellentétében kétféle élet játszódik le. A család mindennapi eseményeinek lefolyása olyan szabályos reggeltől estig, mint a nyár és a tél, vagy a napfény, a vihar, a zivatar és a jégeső váltakozása. Ez így megy egy ideig. Majd jön valami, ami ebbe beleszól, ami beható változást hoz létre, például egy gyermek születése. Ez megszakítja a dolgok megszokott menetét, és újat hoz a férfi és a nő együttélésébe. Ezt összehasonlíthatjuk az üstökös feladatával, melyet a földi élet szempontjából hordoz. Azt hozza be földi életünkbe, ami a kozmosz női eleméből származik. Amikor az üstökös megjelenik, előrelendülést hoz létre az emberiség fejlődésében. Nem is annyira a tulajdonképpeni előrehaladásban, hanem mindabban, amit még beleoltanak az emberiségbe. Ezt megfigyelhetjük például a Halley-üstökösön, pontosabban a mögötte álló szellemi erőkön. A Halley-üstökös megjelenése mindig valami új megjelenéséhez kapcsolódott a földfejlődés számára. Jelenleg ismét visszatérőben van. Ezzel materialista értelemben egy új korszak kezdődik. Ez jól követhető a három legutóbbi - az 1682-es, 1759-es és 1835-ös - években történt megjelenésén. 1759-ben belőle hatottak azok az erők és szellemi hatalmak, amelyek a materialista felvilágosodás szellemét hozták el. Az, ami a Halley-üstökös mögött rejlő szellemek és erők ösztönzésére például Holbach báró[1] „Systéme de la Nature”-jében, vagy a francia enciklopédisták működésében ebben az értelemben kibontakozott, rendkívül felbosszantotta Goethét. Amikor a Halley-üstökös 1835-ben újból megjelent, a materializmus igen feltűnően tükröződött például Büchner és Moleschott nézeteiben, melyek azután a XIX. század második felében a legszélesebb körökben befogadásra találtak. Idén, 1910-ben, egy újabb megjelenését éljük át ennek az üstökösnek, ami a most megbeszélt szemlélet értelmében egy kritikus évet jelent. Minden erő azon dolgozik, hogy az emberi lélekből egy még laposabb, még rosszabb érzületet hozzon világra, a világszemlélet materialista mocsarát. Az emberiség hatalmas próbatétel, hatalmas megpróbáltatás előtt áll, és arról lesz szó, hogy bebizonyítsa azt, hogy a felemelkedés impulzusa még a legmélyebb, legfenyegetőbb zuhanásnál is jelen van. Mert különben az ember nem tudná leküzdeni azokat az akadályokat, melyeket a materialista szemléletek gördítenek útjába. Ha az ember nem volna kitéve a materializmusnak, nem is tudná ezeket saját erőiből legyőzni. Most érkezett el annak az ideje, hogy válasszon a spirituális és a materialista irány között. Ehhez a kritikus évhez a feltételeket a Kozmosz küldi el hozzánk.

A szellemtudományt a nagy égi jelekről olvasták le és hozták el a világba azok, akik értelmezni tudják ezeket a jeleket, e hatalmas írás jegyeit. Az emberiség megóvása érdekében - hogy ne kövesse azt a materialista utat, amely külsőleg a Halley-üstökös megjelenésében mutatkozik meg - a szellemtudománynak kell megadnia az ellentétes impulzust. A Kozmosz tehát - más jelekkel - a felfelé vezető útra segítő erőket is elküldi hozzánk.

A golgotai esemény bekövetkeztekor a Nap tavaszpontja egy ideje már a Kos jegyében állt. Ez a pont 25920 év leforgása alatt halad végig az Állatöv tizenkét csillagképén. Az előrehaladás következtében az történt, hogy a tavaszponttal most beléptünk a Halak csillagképébe. A XX. század közepéig eljutunk e csillagkép bizonyos pontjáig. A Kos csillagképe a Káli-yuga, a sötét korszak befejezését jelenti, amely a keleti filozófia szerint Krisztus előtt 3101-ben kezdődött. A Nap tavaszpontja akkor a Bika csillagképén haladt át. Ennek az eseménynek a képmását a perzsa Mithras-bikában és az egyiptomi Ápisz-bikában alkották meg. A Kos csillagképen való áthaladás képmását az argo- nautákról szóló monda aranygyapjában, majd abban a kifejezésben találjuk meg, amely Krisztust mint bárányt nevezi meg. Az első keresztények a kereszt lábánál általában egy bárányt ábrázoltak.

A Káli-yuga 1899-ben fejeződött be. Krisztus előtt 3101-től Krisztus után 1899-ig, 5000 évig tartott tehát az a korszak, melynek során a fizikai síkon lejátszódó események megfigyelésénél az emberek kizárólag fizikai érzékszerveikre hagyatkozhattak, anélkül, hogy a szellemi látás képességét segítségül hívhatták volna. Most azonban elkezdenek kialakulni azok a képességek, amelyek az emberi természetet ismét fel tudják majd vezetni a spirituális fejlődéshez. Az én mostani tudatának elérése kizárólag a Káli-yuga idején - és csakis az ebben a korban lehetséges módon - mehetett végbe, és ennek meg is kellett történnie. Ehhez az én-tudathoz mostantól kezdve egy szellemi látó tudat csatlakozhat - mely a következő 2500 évben fog kifejlődni -, ami által a világ fizikai-érzékelhető felfogásához hozzájárul majd annak szellemi felfogása is. Ezt a XX. század közepe táján hozzánk küldött erők fogják lehetővé tenni számunkra; az emberek tehát elkezdik majd látni az éter- és az asztráltestet, mégpedig oly módon, hogy ez az egyes előfutároknál már természetes képességként jelenik meg. Ha valaki meg akarja majd valósítani valamely szándékát, vagy tervét, akkor egyfajta álomkép jelenik meg előtte, ami nem más, mint a végrehajtandó tett karmikus beteljesedésének előre történő meglátása. Közben az emberiség belesüllyedhet a materialista világ- és életszemléletek mocsarába. Könnyen megtörténhet, hogy az ekkor jelentkező gyenge szellemi látóképességeket nem annak tekintik majd, amik, és az ezzel rendelkező embereket őrülteknek, fantasztáknak tartják. Mert aki egyáltalán nem hallott még a szellemtudományról, az nem ismeri fel ezeket a finom képességeket. Ezek a jelek ennek ellenére igazak. Ha azonban a spirituális világszemlélet győzedelmeskedik, akkor az említett képességeket gondosan ápolni fogják az emberiségben, és a szellemi látóképességgel rendelkező emberek képesek lesznek arra, hogy szellemi igazságokat hozzanak le a szellemi világból.

Ilyen körülmények között azt mondhatjuk, hogy a világ fejlődésének egy fontos pontja előtt állunk, melyet elő kell készítenünk, nehogy már csírájában agyontapossák azt, ami Földünket egy új képességgel akarja elárasztani. Ma csak a beavatottak ismerhetik meg azt, amit akkor a szellemi szervekkel mint szellemi világot, szellemi atmoszférát lehet majd látni. Hosszú ideig tart még azonban, míg az első gyenge képességek eljutnak erre a fokra, vagy akár csak addig a magasságig is felfejlődnek, ahogyan ezeket a képességeket az ősi emberiség - akkor még csak álomszerű szellemi látásával, eksztatikus állapotaiban - ismerte. Ez az állandóan fejlődő képesség azonban szellemi burokként veszi majd körül Földünket. A keleti írások - különösen a tibetiek - sokat beszélnek egy bizonyos eltűnt országról, amit szomorúan Shambalának neveznek, amely ország eltűnt a Káli-yuga korában. Jogosan mondják azonban, hogy a beavatottak visszavonulhatnak Shambalába, hogy onnan hozzák el az emberiségnek azt, amire fejlődésének elősegítéséhez szüksége lesz.

Minden bodhiszattva Shambala országából hoz erőt és bölcsességet. Az átlagos fejlettségű ember számára azonban eltűnt. Vannak olyan jövendölések, miszerint Shambala ismét vissza fog térni az emberekhez. Ha a szellemi látás gyenge erői megjelennek, egyre jobban megerősödnek és kiterjednek; ha az emberek felveszik ezeket a Nap-létből származó, jó erőket, hogy ezek működjenek a Halley-üstökös erői helyett, akkor Shambala visszatér. Abban a korban élünk, amely előkészíti az emberiséget az új szellemi látás kifejlődésére, ami a következő 2500 évben fog végbemenni. Ez az előkészület állandóan folytatódni fog, mind a születés és a halál, mind a halál és az újabb születés közötti időben. A következő előadás tárgya az lesz, hogy mi minden fog ekkor történni.