"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Krisztus megjelenése az éteri világban (6)

A világmindenség titkai. Az üstökösök és a hold jellege

[A Nap és a Föld makrokozmikus ellentétének megfelelője az emberi organizmusban: a fej és a végtagok ellentéte. Az üstökös és a Hold ellentéte és ennek összefüggése a férfi és a női jelleggel. Az üstökös- és a Hold-jelleg hatása az ember földi életére. A Halley-üstökös és az ember szellemi élete.]

Stuttgart, 1910. Március 5.

Ha csillagfényes éjszakákon tekintetünket az égi tér felé fordítjuk, a csillagok számtalan csodája láttán felemelő érzés járja át lelkünket. A lelket elárasztó magasztos érzés az emberek sajátos, individuális hajlamainak megfelelően az egyiknél jobban érvényesül, a másiknál kevésbé. Az emberben hamarosan felébred a vágy, hogy megértsen valamit a világtér eléje táruló csodáiból, és ez kiváltképp a csillagos ég jelenségével kapcsolatban merül fel. Minden bizonnyal azt mondhatjuk, hogy éppen a csillagos ég megértésénél tarthat vissza bennünket legkevésbé az a gondolat, hogy amennyiben a csillagvilág titkait megértésünkkel akarjuk áthatni, akkor elveszíthetjük a fenségesség osztatlan, közvetlen átérzését. Jogos az érzés, hogy a felfogás, a megértés éppen ezen a területen nem csorbíthatja közvetlen átérzésünket. Ha egészséges értelemmel rendelkezünk, úgy hamarosan az élet más területein is kiderül kisebb-nagyobb mértékben, hogy érzéseinket különösen a szellemtudományos megismerés fokozza és erősíti. Ugyanígy egyre inkább meggyőződhetünk arról is, hogy érzéseink a legcsekélyebb módon sem szűkülnek be a hatalmas, fenséges kozmikus tényekkel kapcsolatban, ha megismerjük és felfogjuk azt, ami ott a téren tulajdonképpen áthalad, vagy látszólag mozdulatlan.

A világot természetesen bármilyen leírásban, úgymond, mindig csak az egyik sarkánál ragadhatjuk meg, és rá kell bíznunk az időre, hogy a világ tényeit lépésről lépésre megismerjük. Ma a tér világának egy kicsiny részletével fogunk foglalkozni, az emberi élettel összefüggésben. Még ha az ember sejti is, hogy a világmindenség teljességéből született, és annak titkai összefüggenek saját titkaival, mindezt a szellemtudomány révén ismeri meg egyre jobban és pontosabban. Ez különösen akkor mutatkozik meg, ha behatóbban foglalkozunk az élet bizonyos titkaival.

Az emberi életben, ahogyan az a Földön fejlődik, megnyilvánul egy ellentét. Ezzel az ellentéttel mindenütt és állandóan találkozunk. A férfi és a női jelleg ellentétéről van szó. Tudjuk, hogy az emberi nemnek ezt az ellentétét a Földön a régi lemúriai kor óta kell keresnünk, és azt is tudjuk, hogy földi létünk során ez egy ideig fennmarad, majd ismét egy magasabb egységbe oldódik fel.

Ha felidézzük az előbb elmondottakat, miszerint minden emberi élet a kozmikus életből született, akkor megkérdezhetjük: ha a Föld fejlődésének egy szakaszát végigkíséri az, amit az emberi életben a régi lemúriai kor óta férfinek és nőnek nevezünk, ez esetben - éppen azért, mivel minden élet az univerzumból született - találhatunk-e valamit a világmindenségben, ami úgymond egy magasabb értelemben hasonlót jelenít meg, mint a férfi és a női jelleg ellentéte? Találhatunk-e bizonyos vonatkozásban valamit, aminek kozmikus mivoltából a férfi és a női jelleg született a Földön? Feltehetjük ezt a kérdést.

Ha a szellemtudomány talaján állunk, semmi esetre sem járhatunk el a mai materialista recept szerint. A mai materialista nem tud mást elképzelni, csak azt, ami a közvetlen környezetében él, és ezért könnyen hajlamos arra, hogy ezt az ellentétet, aminek az emberi életben csak földi viszonylatban van jelentősége - és az állati életben is tulajdonképpen legfeljebb csak a Hold és a Föld tekintetében -, az egész világmindenségben keresse, és éppúgy férfi és női jellegnek nevezze. Ez korunk helytelen hozzáállása. Határozottan ki kell jelentenünk, hogy az emberre vonatkozó, szorosan behatárolt értelemben vett „férfi” és „női” megjelölés kizárólag a lemúriai kor óta, és csak a földfejlődés bizonyos időpontjáig érvényes, az állat és a növény szempontjából pedig legfeljebb a holdfejlődés és a földfejlődés idejére. A kérdés az, hogy a földi férfi és női jelleg egy magasabb kozmikus ellentétből jött-e létre? Ha rátalálunk erre az ellentétre, akkor ebből egy csodálatos, titokzatos összefüggés adódik számunkra e jelenség és egy kozmikus jelenség között. Nos, a kozmoszban kétségtelenül mindenütt léteznek ellentétek. Csak a helyes módon kell rájuk találni.

Az emberi élet számára legfontosabb kozmikus ellentétek közül először is a Nap és a Föld ellentétét adhatjuk meg. A földfejlődéssel foglalkozó fejtegetések során láttuk, hogy a Nap levált Földünkről, és hogy mindkettő önálló testté lett a térben, de megkérdezhetjük ezt is: hogyan ismétlődik meg a Nap és a Föld makrokozmoszban létrejött ellentéte az emberben, a mikrokozmoszban? Létezik-e az emberben olyan ellentét, ami az emberi természetben megfelel Naprendszerünk Nap-Föld ellentétének? Igen, van ilyen ellentét! Ez az ellentét az emberi szervezetben - a teljes testi és szellemi organizmusban - található, mégpedig úgymond aközött, ami külsőleg egyrészt a fej szervében, másrészt az emberi mozgásszervekben fejeződik ki. Mindaz, ami az embernél a fej és a mozgásszervek, vagyis a végtagok ellentétében fejeződik ki, megfelel annak az ellentétnek, annak a polaritásnak, melyet a kozmoszban Napnak és Földnek nevezhetünk. Megnézzük majd még azt is, hogy ez hogyan fér meg azzal a másik összefüggéssel, mely szerint a Napot bizonyos vonatkozásban a szívnek feleltetjük meg. Most nem erről van szó, hanem arról az ellentétpárról, hogy az embernek egyfelől ott van a feje, másfelől pedig az úgynevezett mozgásszervei.

Könnyen belátható, hogy az ember, végtagjai tekintetében, egészen másmilyen lény volt a régi holdfejlődés idején, mint a földfejlődés alatt. Földünk tette az embert felegyenesedett lénnyé, olyan lénnyé, aki kezét és lábát a maihoz hasonló módon használja; és feje is csupán azáltal tekinthet a Földön szabadon a világtérbe, hogy a Nap-erők felegyenesítették abból a helyzetből, amilyenben a holdfejlődés alatt volt, amikor is hátgerince a Hold felszínével párhuzamosan helyezkedett el. A mai Földről elmondhatjuk: ő a felelős azért, hogy az ember oly módon használhatja ma a lábát és a kezét, ahogyan azt ma használja. És a Nap a felelős azért - azáltal, hogy kívülről hat a Földre, és ellentétet alkot a Földdel -, hogy az emberi arc a fejjel úgymond kiszabadult földi kötöttségéből, és szabadon tud a világtérbe tekinteni. Ami tehát kint a Naprendszerben a Nap és a Föld ellentéte, az az emberben a fej és a végtagok ellentétének felel meg. A fej és a végtagok ellentétét megtaláljuk minden embernél, akár férfi, akár nő, ez lényegében és alapjában véve azonos jellegű. Így azt mondhatjuk, hogy a Nap és a Föld ellentétének megfelelő emberi ellentét egyformán fejeződik ki a férfiaknál és a nőknél. A Föld ugyanolyan mértékben hat a nőre, mint a férfira, a nő ugyanolyan módon van a Földhöz kötve, mint a férfi, és a Nap ugyanolyan módon ragadja ki földhöz kötöttségéből a nő fejét, mint a férfiét.

A most említett ellentétet akkor fogjuk teljes mélységében értékelni, ha meggondoljuk, hogy azok a lények, amelyek úgymond túlságosan korán hullottak a sűrű anyagba - az emlősállatok -, nem juthattak el a világtérbe való szabad kitekintéshez, így arcukkal a földi léthez vannak bilincselve. A Nap és a Föld ellentéte nem vált ugyanolyan értelemben saját lényük ellentétévé. Az emlősállatot ezért nem nevezhetjük mikrokozmosznak. Az embert azonban mikrokozmosznak nevezhetjük. A fej és a végtagok ellentéte egyik tanújele az ember mikrokozmikus természetének.

Jöjjön egy példa, amely megmutatja, milyen végtelenül fontos, hogy szemléletünk ne váljék egyoldalúvá. Megszámolhatják az ember és az emlősállatok csontjait és izmait, és ebből előállhat az az összefüggés, amely az újabb korban egy bizonyos világszemléletet oda vezetett, hogy az embert a lehető legközelebbi kapcsolatba hozza a magasabb rendű emlősállatokkal. Hogy ilyesmi megtörténhet, az abból ered, hogy az emberek csak a szellemtudomány révén fogják megtanulni annak a fontosságát, hogy nem elég az, amit a való életben tapasztalnak, hanem ehhez még kell valami. Legyenek tudatában annak, hogy most, ebben a pillanatban, valami igen fontos hangzik el, valami olyasmi, amit egy antropozófusnak jól az emlékezetébe és a szívébe kell vésnie: sok minden igaz, de nem elég, hogy valamiről tudjuk, hogy igaz! - Kétségtelenül igaz például, amit a természettudomány az ember és a majom rokonságáról mond. Egy igazságnál azonban nem csupán az a lényeges, hogy egy igazsággal van dolgunk, hanem hogy tudjuk azt is, milyen jelentőséggel bír ez az igazság a lét egésze szempontjából. Tehát bármilyen igazságunk is van, ez nem elegendő, hanem azt is tudnunk kell, hogy ez az igazság mennyiben fontos az egész létezés megvilágításához. Megtörténhet, hogy egy teljesen megszokott, látszólag mindennapi igazságot csak azért nem tekintenek meghatározónak, mert nem látják át a jelentőségét. Mindenki ismer egy teljesen hétköznapi igazságot, amelynek azonban értékelnünk kell a fontosságát, és akkor mély, igen mély jelentősége lesz földi fejlődésünk egész tanítása számára. Ez pedig az az igazság, hogy a Földön az ember az egyetlen olyan lény, aki elvileg valóban szabadon fordíthatja az arcát a világtér felé. Ha az embert összehasonlítjuk ebben a vonatkozásban a hozzá legközelebb álló majommal, akkor csakis azt mondhatjuk, hogy ha a majom meg is próbált felegyenesedni, ezt a felegyenesedést úgy tűnik, mégiscsak elpuskázta. - Erről van szó. Csak be kell látnunk egy igazság súlyát. Ha átérezzük annak fontosságát, hogy az ember ezzel az előnnyel rendelkezik, akkor ezt fontosságában összekapcsoljuk azzal a másik most jellemzett kozmikus ténnyel is, miszerint nem maga a Föld, hanem a vele ellentétes Nap, tehát egy Földön kívüli dolog teszi az embert az égi tér polgárává, azáltal, hogy kiragadja a földi létből. Bizonyos szempontból azt mondhatjuk, hogy az egész kozmikus berendezkedést - amelyet ma a Nap és a Föld ellentétének ismerünk - azért kellett létrehozni, hogy az ember megkapja világmindenségünkben ezt az előnyös helyzetet. A Nap és a Föld ezen konstellációját az ember kedvéért kellett létrehozni, azért, hogy felemelkedhessen az állatok helyzetéből.

Ily módon ha rátekintünk az emberre, azt mondhatjuk: ugyanazt az ellentétet tapasztaljuk nála, mint amelyet az égi térbe kitekintve a Nap, és ellentéte, a Föld szemlélésekor látunk.

Most az a kérdés, hogy rátalálhatunk-e a Kozmoszban arra a másik, Földön található ellentétre is, amelyre kezdetben utaltam: a férfi és a nő ellentétére. Van-e esetleg olyan elrendeződés a Kozmoszban - Kozmoszon a mi naprendszerünket értem -, amelynek egyfajta hatása, tükörképe a férfi és a nő ellentétét adja meg a Földön? Létezik ilyen. Ezt a magasabb ellentétet az üstökös- és a Hold-jelleg, az üstökösök és a Hold ellentétének nevezhetjük. Az üstökösök és a Hold ellentéte érvényes a női és a férfi jelleg ellentétére, amennyiben azt a Nap és a Föld ellentétéhez hasonlóan szemléljük. Így azt mondhatjuk, hogy miként a fejben és a végtagokban a Nap és a Föld polaritása, úgy a női és a férfi jellegben az üstökösök és a Hold polaritása, ellentéte tükröződik.

Ez bizonyos vonatkozásban mélyen bevezet minket bizonyos kozmikus titkokba. Bármilyen különösen hangzik, mégis igaz, hogy az emberi természet különböző részei, melyek a külső fizikai embertesten lépnek elénk, különböző értékűek, vagyis eltérő mértékben fejezik ki a mögöttük rejlő szellemet. Az emberen fizikai testét illetően valójában csupán a fej, és - bizonyos más értelemben - a végtagok felelnek meg külső alakjuk vonatkozásában az őket megalapozó belső szellemi erőknek. Jegyezzük meg tehát jól, hogy megértsük: mindaz, ami a fizikai világban külsőleg megjelenik, a szellemiség képmása; a szellemi formálta meg a külső fizikait. A szellemiség oly módon formálja a külső fizikait, hogy fejlődésének egy bizonyos fokán ez a fizikai többé-kevésbé hasonló hozzá, vagy többé-kevésbé eltér tőle. Külső alakjukat illetően csupán a fej és a végtagok hasonlítanak némileg szellemi megfelelőjükhöz. Az emberi test többi része egyáltalán nem hasonlít szellemi képéhez, így az ember külső alakja - a fejen és a végtagokon kívül - tulajdonképpen egy csalóka kép. Akinek iskolázott szellemi látása van, az voltaképpen mindig úgy látja az embert, hogy valódi benyomást csak a fej és a végtagok gyakorolnak rá. Ezeknél a szellemi látó azt érzi, hogy ezek igazak, nem hazudnak. Az emberi test többi részénél ezzel szemben a szellemi látó tudat azt érzi, hogy ez a forma valótlan, hazug, egyáltalán nem hasonlít a mögötte rejlő szellemiséghez. A szellemi látó tudat számára minden női jelleg úgy jelenik meg, mintha nem jutott volna el egy bizonyos fejlődési fokhoz, hanem visszamaradt volna.

Mondhatjuk azt, hogy a fejlődés így halad előre A ponttól a B ponthoz: C az úgymond szabályos fejlődés, ily módon a C pontban az emberek számára adott a fej- és a végtagforma. Ezzel szemben a női test többi formája olyan, hogy a női test megállt a D-nél, nem jutott el a jelenlegi fejlődési ponthoz. Ha nem értjük félre, ezt mondhatjuk: a ma megjelenő női test egy szellemibb fokon maradt vissza; a női test formája nem szállt le olyan mélyen az anyagba, mint ahogyan ez az átlagos fejlődési foknak megfelel. Minden a szellemitől a testiséghez fejlődik. A női test megmaradt a fejlődés egy korábbi fokán, és nem ért el a fejlődés középső pontjáig. A férfi test azonban - eltekintve a fejtől és a végtagoktól - túlhaladt a fejlődés középső pontján. Átlépte, átugrotta ezt a pontot. A férfi test tehát azért hazug, mert materiálisabb, mint szellemi ősképe, mélyebben szállt le az anyagba, mint ahogy az a fejlődés átlagos fokának megfelel. A női test tehát mintegy elmarad a normális fejlődéstől, a férfi test pedig mélyebben szállt le az anyagba, mint ahogyan az a teljes ember [Vollmensch] fejének és végtagjainak megfelel.

Ugyanez az ellentét a Kozmoszban, naprendszerünkben is megtalálható. Ha Földünket és a Napot tekintjük a fejlődés szabályos fokának, akkor az üstökös az, amely nem jutott el erre a normális fejlődési fokra: ez felel meg a Kozmoszban az ember női jellegének. Az üstökösi létet ily módon a női organizmus kozmikus ősképének kell tekintenünk. A Holdlét pedig a férfi-lét képmásának felel meg. Ezt könnyen megérthetik az eddigi fejtegetésekből. Hangsúlyoztuk, hogy a Hold a Föld egy darabja, amelyet el kellett különíteni. Ha a Földben maradt volna, a Föld fejlődése nem haladhatott volna tovább. A Holdat éppen sűrűsége miatt kellett leválasztani. Az üstökös és a Hold ellentéte felel meg tehát a Kozmoszban az emberi női és férfi jelleg ősképének.

Ez rendkívül érdekes, mert azt látjuk belőle, hogy amennyiben egy lényt szemlélünk, legyen az akár egy emberként a Földön járkáló emberi lény, vagy az egész világ lénye, nem rakhatjuk az egyik részt egyszerűen a másik mellé, úgy, ahogy a térben egymás mellett megjelennek, mert akkor egy teljesen képtelen illúzió rabjai leszünk. Az, ami a térben egymás mellett van, nem egyenértékű. Az igaz, hogy az emberi szervezet különböző részei egymás mellett vannak, és az átlagos materialista anatómus egyenértékűnek is tekinti ezeket a térben egymás mellett lévő szerveket; aki azonban valóságuknak megfelelően szemléli a tényeket, észreveszi a különbségeket, amennyiben az egyik szerv már eljutott a fejlődés egy bizonyos pontjához, a másik még előtte van ennek a pontnak - bár mindemellett már előrehaladott állapotban van -, míg egy harmadik szerv már át is lépte a fejlődésnek ezt a pontját. Egykor eljutunk majd oda, hogy az egész emberi organizmust ilyen módon szemléljük; ekkor válik csak lehetségessé egy igazi értelemben vett okkult anatómia. Mert, mint ahogy most bemutattam, az egymás melletti részek a fejlődés különböző fokán állnak; ily módon akkor érthetjük csak meg az emberi organizmus szerveit, ha tudjuk, hogy mindegyikük egészen más fejlődési fokon áll. A térben egymás mellett elhelyezkedő dolgokat nem lehet egyszerűen egymás mellé állítani, mert az említett vonatkozásban különböző értékük van.

Ha emlékeznek arra, hogy földfejlődésünket a régi holdfejlődés előzte meg, akkor a most megbeszéltek alapján azt mondhatják, hogy bár jelenlegi Holdunk a régi holdfejlődés egy darabja, a Hold nem a régi holdfejlődés fokán áll, nem azt képviseli. Mert nem csupán a Földig haladt előre, hanem még túl is lépett rajta. Nem tudta kivárni, hogy a Föld Jupiterré váljék, és ezért megmerevedett. A Hold tehát átugrotta ezt a pontot, túllépett a szabályos fejlődésen, és ezáltal anyagi oldalát tekintve megmerevedett; de szellemi hovatartozását illetően természetesen nem.

Ezzel szemben van valami, ami ma is ugyanúgy megfelel a Hold Naphoz fűződő kozmikus viszonyának, ahogyan az a régi holdfejlődés idején fennállt, ez pedig az üstökösben jelenik meg. Az üstökös megmaradt a fejlődésnek ebben az állapotában, csak ezt most egy kissé másképpen kell megélnie. De megmaradt a régi Hold-lét állapotában. Az üstökös tehát nem haladt előre a szabályos földi létig. A mostani Holdban ily módon a későbbi Jupiter egy koraszülött darabja jelenik meg - ami ezáltal megmerevedett, nem életképes -, az üstökösökkel viszont a régi Hold-lét egy darabja nyúlik bele mostani földfejlődésünkbe.

Mintegy zárójelben szeretném csak megjegyezni, hogy ez egy olyan érdekes pont, ahol szellemtudományos szemléletmódunk aratott egy kis diadalt. Azok, akik jelen voltak 1906-os párizsi előadássorozatomon,[1] emlékezni fognak rá, hogy ábrázoltam bizonyos dolgokat - az ember nem beszélhet mindig mindenről -, amelyek hozzátartoznak ugyan a Föld egész fejlődéséhez, „A szellemtudomány körvonalaidban[2] azonban nem szerepelnek, mert ott másra kellett kitérnem. Ha mindent ki akarnánk fejteni, nem egy könyvet kellene írni, hanem végtelenül sokat. Kifejtettem tehát valamit, ami inkább anyagi-kémiai vonatkozású. Azt mondtam akkor, hogy a holdfejlődés - amely tehát belenyúlik a mostani üstökösök létébe, mivel az üstökös megmaradt ezen a fokon, és amennyire a jelenlegi körülmények engedik, kiéli a régi viszonyok törvényszerűségeit -, tehát a holdfejlődés abban különbözik a Földtől, hogy a régi Hold lényeinek éppolyan szükségük volt a nitrogénre és bizonyos vegyületeire, a ciánra és a ciánvegyületekre, mint a mai földi lényeknek az oxigénre. A cián és a hozzá hasonló vegyületek ma megölik a magasabb rendű lényeket, pusztulásukat okozzák. A szén és a nitrogén vegyületei, a cián és a hozzá hasonló vegyületek azonban egészen hasonló szerepet játszottak akkor, mint ma az oxigén.

Ezek voltak azok a dolgok, melyeket a szellemtudomány egész területéről akkoriban Párizsban kifejtettem, így azután mindazok, akik ezt a lelkükbe vésték, évek óta azt kellett hogy mondják: hogyha ez igaz, akkor a mai üstökösökben tulajdonképpen szén- és nitrogénvegyületeket kellene kimutatni. Talán emlékeznek rá - nekem januárban, éppen a stockholmi kurzus[3] alatt hozták a hírt -, hogy az újságok hírt adtak arról, miszerint az üstökösök színképében valóban ciánszerű vegyületek mutatkoznak. Ez egy kiváló megerősítése annak, hogy amit a szellemi kutatás már korábban közölhet, arra utólag a fizikai természettudomány is megtalálja a bizonyítékot. Ezt azért említettem meg, mert állandóan ilyen bizonyítékokat követelnek tőlünk. Hogyha van egy ilyen feltűnő eset, akkor fontos, hogy mint antropozófusok utaljunk rá, és hogy - minden elbizakodottság nélkül mondom - emlékezzenek a szellemtudomány ezen kis diadalára.

Látják tehát, hogy a férfi és a női jelleg ellentétét valóban megtaláljuk magasabb értelemben - mintegy ősképében - a Kozmoszban: az üstökösök és a Hold ellentétében. Ha ebből kiindulva - ami természetesen nem lehetséges minden részletében - ábrázolnánk egyfelől a Hold, másfelől az üstökösök teljes hatását, meglátnák, hogy lelkünk minden áhítatos érzését felülmúlná az a nagyszerű és hatalmas érzés, hogy látunk itt a Földön valamit tükröződni, és ez funkcióiban ugyanúgy nyilvánul meg a Földön, mint az üstökösök és a Hold ellentéte a világmindenségben. - De mindebből most csupán néhány dolgokra utalhatunk. A fontos dolgokra akarunk rámutatni.

Mindenekelőtt az üstökösök és a Hold ellentétében kifejeződő, emberre gyakorolt hatás tudatára kell ráébrednünk. Ezt nem úgy kell elképzelnünk, hogy ez az ellentét az emberiség viszonylatában csupán a férfi és a nő mivoltában fejeződik ki, hanem tisztában kell lennünk azzal, hogy minden nőben vannak férfias tulajdonságok, és minden férfiban vannak nőies tulajdonságok is. Azt is tudjuk, hogy a férfinak női éterteste, a nőnek pedig férfi éterteste van - és ezáltal a dolog rögtön rendkívül bonyolulttá válik. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a férfiban lévő női étertest, és a nőben lévő férfi étertest megfordítja ezt az ellentétet, vagyis az étertestre vonatkozóan mintegy megfordul az üstökösök és a Hold jellegének hatása. A hatások az asztráltestre és az énre vonatkozóan is fennállnak. Az üstökösök és a Hold ellentétének tehát mélységesen döntő jelentősége van az emberiség földi fejlődésében. Az, hogy a holdfejlődés titokzatos összefüggésben áll a nemek kapcsolatával - ami kikerült ugyan az exoterikus szemléletből, de fel fogják ismerni -, kifejezésre jut többek között abban a látszólag teljesen mellékes körülményben is, hogy a férfi és nő együtthatásából létrejövő eredménynek - a gyermeknek - fogantatásától születéséig tíz holdhónapra van szüksége a fejlődéshez, és hogy még a mai tudomány is holdhónapokban és nem naphónapokban számol, mert itt éppen az a viszony a mérvadó, amely a Hold - mint a férfi jelleg képviselője a világmindenségben - és a Föld és az üstökösök - mint a női jelleg képviselője a világmindenségben - között uralkodik; ez képződik le a nemek eredményében, a gyermekben.

Ha megnézzük a másik oldalt is, az üstökösöket, akkor az emberiség fejlődésének egy másik igen fontos eredményéhez jutunk. Az üstökös tehát mintegy női jellegű; az üstökösök mozgásában, időről időre történő megjelenési módjában úgyszólván női természetünk kozmikus ősképe jut el hozzánk. Valóban olyannak tűnik, mintha megállt volna egy bizonyos szabályos középső fejlődési fok előtt. Nos, ez a kozmikus női jelleg - a kifejezés nem túl találó, de nincsenek megfelelő kifejezéseink -, ez a kozmikus nőiség, amely az üstökösök létében jelenik meg a szemünk előtt, úgy tör be tehát olykor, mint valami, ami létünket úgymond az ősidők természeti mélységeiből rázza meg. Így az üstökös megjelenésében is hasonló úgymond a nőiséghez. Ezt így fejezhetnénk ki: az, ami a szabályszerű, józan holdjárásból ered, úgy viszonyul ahhoz, ami látszólag éppen hogy szabálytalanul, hébe-hóba, üstökösszerűen nyúlik bele létünkbe, mint ahogy a száraz, józan férfiúi ítélethez - jól jegyezzük meg: a száraz, józan férfiúi ítélethez - viszonyul mindaz, amit a nő inkább szenvedélyből, érzésből, érzelemből fakadóan tesz. Hiszen ez a női szellemi élet sajátossága. Jegyezzük meg jól, nem a nő szellemi életét értem ezen, hanem a női szellemi életet. Ez nem ugyanaz. A nő szellemi életében természetesen vannak férfi tulajdonságok; a női szellemi élet, akár férfiben, akár nőben jelenik meg, úgy illeszkedik létünkbe, hogy egész létezésünkbe belevisz valami eredeti, elementáris jelleget. Ezt teszi az üstökös is. Bárhol, ahol a férfi és a nő ellentétével találkozunk, láthatjuk, milyen világosan fejeződik ez ki. Azok, akik mindent csak külsődlegesen szemlélnek, hibáztatják a szellemtudományt amiatt, hogy korunkban különösen sok nő csatlakozik hozzá. Nem értik, hogy ez egy egészen magától értetődő dolog, mégpedig egyszerűen azért, mert az átlagos férfiagy valójában túllépett a fejlődésnek azon a bizonyos középső pontján. Szárazabbá, fásultabbá vált, ezért szigorúbban ragaszkodik a hagyományos fogalmakhoz, nem tud kiszabadulni az őt fogva tartó előítéletekből. Az, aki ezt a férfiagyat szellemtudományos szemlélettel használja, olykor nehézségnek érzi, hogy ebben az inkarnációban férfiagya van! Mert az nehézkes, kemény és nehezebben kezelhető, mint a női - amely ezért könnyebben túl is teszi magát bizonyos akadályokon, amelyeket a férfiagy éppen a saját sűrűsége által támaszt magának -, a női tehát túlteszi magát bizonyos nehézségeken, és ezért könnyebben követi a világnézetünkben megjelenő újat. Sőt, még azt is mondhatjuk, hogy amennyiben az emberi agy felépítésében férfi és női jelleg is van, akkor korunkban igen kellemetlen és kényelmetlen, ha férfiagyat kell használni. A férfiagyat sokkal szabályszerűbben, radikálisabban kell dresszírozni, mint a nőit. Látni fogják, hogy egyáltalán nem olyan különös, hogy a nő ma könnyebben kiismeri magát egy olyan eminensen új dologban, mint a szellemtudomány.

Ezek kultúrtörténetileg roppant fontos tények, az antropozófia területén kívül azonban alig beszélhetünk róla. Ki is venné bárhol komolyan azt - az antropozófia területén kívül -, hogy férfiaggyal élni kellemetlenebb, mint nőivel? Ezzel természetesen nem azt mondjuk, hogy jó néhány női testben élő agynak nincsenek igen férfias tulajdonságai. A világ dolgai nem olyan egyszerűek, mint ahogy fogalmainkkal manapság meg akarjuk ragadni azokat.

Az üstökös-jelleg elementáris, felrázó volta azonban bizonyos tekintetben szükséges ahhoz, hogy a fejlődés előrehaladása a Kozmosz által a megfelelő módon fenntartható legyen. Azt, hogy ez az üstökös-jelleg valamilyen kapcsolatban áll a földi lényekkel, mindig sejtették. Ezt csak ma nem sejtik az emberek, mert nem is akarják. Képzeljük csak el, milyen komikus arcot vágna ma egy átlagos tudós, ha az történne vele, mint Bode professzorral, akinek Hegel egyszer bátran és egyenesen azt állította, hogy az üstökösök megjelenése után jó bortermő évek következnek.[4] Ezt azzal próbálta bizonyítani, hogy utalt az 1811-es és az 1819-es évekre, melyek jó bortermő évek voltak, és ezeket üstökösök áthaladása előzte meg. Ebből ma jó kis felháborodás kerekednék! Hegel azonban azt mondta, hogy ez az állítás éppolyan jól bizonyítható, mint számos csillagpálya kiszámítása, mert ez olyan tapasztalati tény, amely igazolódott ebben a két esetben. Ha eltekintünk az ilyen tréfás ügyektől, akkor is elmondhatjuk, hogy az emberek mindig is gyanítottak, sejtettek e tekintetben valamit.

Részletekbe nem bocsátkozhatunk, mert ezek úgyszólván kimeríthetetlenek. Az emberi fejlődésre vonatkozó egyik legfőbb hatást azonban megvilágítjuk.

Az üstökösök nagy időközönként jelennek meg. Az a kérdésünk, hogy megjelenésük összefügg-e vajon úgy az emberi fejlődéssel, hogy valamilyen módon ösztönzi az emberi természet női jellegét? Itt van például az úgynevezett Halley- üstökös,[5] amelynek most ismét van bizonyos aktualitása. Több más üstökösről is említhetnénk hasonlókat. A Halley- üstökösnek van egy egészen konkrét feladata, és minden, amit hoz, összefügg ezzel a feladattal. A Halley-üstökösnek - most először a szellemiségéről beszélünk - az a feladata, hogy úgy vésse be lényét az emberi természetbe, hogy az emberi természet és bölcsesség - valahányszor ez az üstökös földközelbe, a Föld sajátos szférájába lép - továbblépjen az én-fejlődésben, mégpedig úgy, hogy ez a lépés kivezesse fogalmaiban az ént a fizikai síkra. Az üstökös először az emberi természet két alsó tagjára fejti ki hatását, azokra, melyek férfi- és nőneműek; majd ezután csatlakozik a Hold hatásaihoz. Amikor az üstökös nincs jelen, a Hold hatása egyoldalúan érvényesül; tehát az üstökös jelenlétében a hatások megváltoznak. Az üstökös hatása a következőképpen érvényesül: ugyebár ha az ember énje előrelendül, akkor ahhoz, hogy az egész ember előrejuthasson, a fizikai és az étertestnek is át kell alakulnia a megfelelő módon. Ha az én másképpen szeretne gondolkodni a XIX. században, mint a XVIII. században, akkor kell lennie valaminek, ami megváltoztatja az én fizikai és étertestben megnyilvánuló külső kifejeződését; ez pedig az üstökös! Az üstökös úgy hat az ember fizikai és éter-, avagy élettestére, hogy ezek ténylegesen létrehozzák azokat a finom szerveket, melyek megfelelnek az én továbbfejlődésének; annak az énnek, amivé ez az én mint tudati-én - kiváltképp a Krisztus-impulzus földi behatása óta - fejlődött. Az üstökösök megjelenése az említett időpont óta bír azzal a jelentőséggel, hogy a korszakról korszakra egyre tovább fejlődő én megkapja azokat a fizikai és éteri szerveket, amelyeket ez az előrehaladó én használhat. Mert képzeljék csak el, bármilyen különösen hangzik is, és bármilyen őrültségnek tartják is kortársaink, mégis úgy van, hogy ha 1850-1860 körül Büchner, Moleschott[6] vagy más materialisták énjének nem lett volna megfelelő fizikai - és éteri - agya, akkor nem tudtak volna olyan materialista módon gondolkodni, mint ahogyan azt tették. Akkor a jó Büchnerből talán egy derék, átlagos pap lett volna. Ahhoz, amit az „Erő és anyag”-ban létrehozott, amit a gondolataiban megalkotott, ahhoz nem csupán énjének kellett a szükséges fejlődésen keresztülmennie, hanem fizikai és étertesti organizációjának is megfelelőnek kellett lennie. Ha magát az én-fejlődést keressük, elegendő, ha ennek a szellemi kultúréletben járunk utána. Ha azonban azt akarjuk megtudni, minek hatására volt a XIX. század emberének materialista gondolkodásra alkalmas fizikai agya és éter-, avagy életteste, úgy azt kell mondanunk, hogy ez az 1835-ben megjelent Halley-üstökösön múlott. És azt mi okozta a XVIII. században, hogy megjelent az úgynevezett „felvilágosodás”, amely szintén az én fejlődésének egy bizonyos szakasza? A XVIII. század második felében jelent meg az átlagember agyában az a szellemi konfiguráció, amit „felvilágosodásnak” nevezünk. Ez volt az, ami miatt Goethe oly bosszús volt, hogy ugyanis leszögeznek néhány fogalmat, és az emberek ennyivel meg is elégednek! Mi hozta létre a „felvilágosodás korának” agyát? Ezeket az agyakat az 1759-es Halley-üstökös hozta létre. Ez a Halley-üstökös egyik központi hatása.

Minden üstökösnek megvan a maga egészen meghatározott feladata. Az ember szellemi élete bizonyos kozmikus, mondhatni polgári szabályszerűséggel zajlik. Miként az ember földi, polgári szabályszerűséggel végez bizonyos napi elfoglaltságokat - például délben és este asztalhoz ül -, úgy szellemi élete is bizonyos kozmikus szabályszerűséggel zajlik. Ebbe belekerülnek olyan egyéb események, melyek a hétköznapi polgári életben is eltérnek a megszokott eseményektől; ezek révén bizonyos előrehaladás vehető észre. Például amikor egy családban gyermek születik. Így megy végbe az egész emberi fejlődést illetően is a kozmikus polgári szabályszerűség a Hold, a lunáris égitest hatására. Az üstökös hatására ezzel szemben olyan dolgok történnek, amelyek mindig előre lendítenek, bár ezek természetesen hosszabb időszakokra osztódnak. A különböző üstökösöknek különbözők a feladataik. Amikor az egyik elvégezte a feladatát, szétesik. Ezért látjuk azt, hogy bizonyos üstökösök egy meghatározott időpontban kettéválnak, majd szétesnek. Feladatuk teljesítése után feloldódnak. Ami tehát úgymond napról napra, szabályosan történik, az a Hold hatására jön létre, az üstökös hatása viszont elementáris jellegű, mindig valami újat hoz. Ezek a jelenségek azt is megmutatják nekünk, hogy ami látszólag üstökösként vándorol az égen, annak megvan a maga kellő helye és jelentősége világunk felépítésében.

Most azt is elképzelhetik, hogy ami a kozmikus nőiség hatására új elemként kerül be az emberiség fejlődésébe, az bizonyos vonatkozásban viharokat támaszt, amelyek nagyon is észrevehetőek, még ha az emberek nem is akarják ezeket észrevenni. Pedig előfordulhat, hogy az embereket nagyon is észrevehetően ráébresztik annak tudatára, hogy a földi élet bizonyos eseményei milyen szorosan összefüggenek az üstökösök létével. Az üstökösöket illetően valóban az a helyzet, mint amikor a nő valami újat, valami ajándékot hoz a család mindennapi életébe. Az üstökös visszatérése révén valami egészen új adódik, mint amikor egy új csemete születik. Bizonyos üstökösök azonban valóban egyre jobban kiterelik az ént a fizikai világba, és e hatások ellen védekeznünk kell. Mert ha ez úgy folytatódna, mint a Halley- üstökös esetében, akkor a Halley-üstökös újbóli megjelenése a Büchner-féle gondolkodásmód egészen rendkívüli fokozódásához vezetne. Ez pedig nagyon rossz volna. Ha tehát a Halley-üstökös visszatérne, akkor ez jelezze nekünk azt, hogy nagyon rossz vendégünk lenne, ha teljesen átadnánk magunkat neki, ha nem dolgoznánk a befolyása ellen. Arról van szó, hogy tartsuk magunkat a Kozmosz Halley-üstökösnél magasabb rendűbb, jelentősebb hatásaihoz és befolyásaihoz. Szükséges lesz azonban, hogy az emberek valóban jelnek tekintsék, és tudják, hogy most már más a helyzet, mint a régebbi korokban, amikor az ember számára bizonyos értelemben még gyümölcsöző volt az, hogy alászállt. Most már nem az. Az embereknek most más hatalmakhoz kell kapcsolódniuk annak érdekében, hogy úgymond kiegyenlítsék a Halley-üstökös veszélyes befolyását. Igazán nem akarunk semmiféle régi babonát feléleszteni, hanem egy mélységes igazságot szeretnénk tudatosítani, amikor arra utalunk, hogy a Halley-üstökös egy jel lehet arra vonatkozólag, hogy amennyiben kizárólag az ő hatása érvényesül, akkor az emberiség egyre jobban ellaposodik, az én pedig egyre inkább kivezetődik a fizikai síkra; és hogy ez ellen éppen most kell tevékenykednünk. Ez csakis azáltal történhet meg, ha a Halley-üstökös fejlődési vonalának helyére egy olyan spirituális világszemlélet lép, mint az antropozófia.

Úgy is mondhatnánk, hogy az Úristen újból kifüggeszti az Égre a mennyei virgácsot, hogy ezzel a jellel közölje az emberekkel: itt az ideje a spirituális élet lángra lobbantásának!

Másfelől viszont nem csodálatos, hogy az üstökösök hatással vannak az élet mélységeire? Hogy hatással vannak az emberhez kötődő állati és növényi életre is? Igen, aki kellő figyelemmel kíséri az ilyen jelenségeket, megfigyelheti, hogy még a virágok virágzása is másmilyen ilyenkor mindenütt, mint egyébként. Ezek a tények jelen vannak, de az emberek könnyen szemet hunynak felettük, mint ahogy általában a szellemet sem akarják meglátni.

Most megkérdezhetjük, hogy kivezet-e bennünket a Kozmoszba az, amire éppen most utaltunk, vagyis a spirituális élethez történő felemelkedés? Létezik-e valami a Kozmoszban, ami ennek felel meg? Láttuk, hogy létezik a Kozmoszban a fej és a végtagok poláris ellentéte, mint ahogy létezik a férfi és a női jelleg poláris ellentéte is, így megkérdezhetjük azt is, hogy van-e a Kozmoszban valami, ami megfelel a spiritualitás feltörésének, az ember önmaga fölé, alacsonyabb énjéből magasabb énjébe való emelkedésének?

Ezt a kérdést holnap tesszük fel, korunk szellemi életének legnagyobb feladatával összefüggésben. Ma először meg akartam teremteni annak a feltételeit, hogy holnap egy bizonyos nagyobb összefüggés alapján jobban megérthessük jelenkorunk egyik fontos kérdését. Kétségtelen, hogy a ma elmondottak olykor egy kissé távol estek a korábban elmondottaktól, de az üstökös évében élünk. Ezért jó, ha elmondhatunk valamit az üstökösök és földi létünk titokzatos kapcsolatáról. Ehhez kapcsolódóan fogunk holnap korunk nagy szellemi tartalmairól beszélni.



[1]  Rudolf Steiner: Kozmogónia (GA 94), 18 előadás, Párizs, 1906. május 25-31., június 1., 2., 6-14.

[2]  Rudolf Steiner: A szellemtudomány körvonalai (GA 13).

[3]  1910. január 3-15.: A János-evangélium és a másik három evangélium. Az előadássorozatról csak jegyzetek maradtak fenn.

[4]  „...Az üstökösök befolyását semmiképpen sem tagadhatjuk. Bode urat elkeserítettem egyszer, mert azt mondtam, hogy a tapasztalat szerint az üstökösöket jó bortermő évek követik, mint 1811-ben és 1819-ben is, és ez a kétszeres tapasztalat éppen olyan jó, sőt még jobb, mint az üstökösök visszatéréséé. Az üstökösök bora azért olyan jó, mert a víz folyamata elszakad a Földtől, és így a bolygó megváltozott állapotát hozza létre. ” Hegel: A filozófiai tudományok alapvonalainak enciklopédiája. II. rész: Természetfilozófiai előadások. Berlin, 1847, 154. oldal, a 297. § kiegészítése.

[5]  Edmund Halley után; az angol csillagász 1682-ben figyelte meg az üstököst és visszatérését 1759-re számította ki. 1835-ben és 1910-ben újra belépett a Föld atmoszférájába.

[6]  Ludwig Büchner (1824-1899), Jakob Moleschott (1822-1893): materialista filozófusok.

 

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként