Mivel következő fejtegetéseinkben a világmindenség, a Föld és az ember közötti kapcsolatokat akarjuk szemléltetni, szükséges, hogy néhány alapvető dolgot vegyünk ma szemügyre. Meg kell gondolnunk, hogy egyedül csak külső érzékeinkkel és az ezekhez kötött értelemmel nemigen szerezhetünk áttekintést sem a Földről, sem az emberről, de még kevésbé a világmindenségről. Tudnunk kell, hogy a legfontosabb tényezők nagy része mind a külső érzékek, mind a külső értelmi megfigyelések előtt teljesen rejtve marad. Mielőtt ezekre rátérnénk, arra akarok rámutatni, amit a körülöttünk levő lényekből titok fed. Eközben sok olyan dologról kell majd beszélnünk, amit Önök közül többen ismernek már. Az egész nagy összefüggés követése céljából azonban ezeket még egyszer magunk elé kell idéznünk. Mindenekelőtt nézzünk körül azon az égitesten, amelyen jelenleg élünk, és amely vizsgálódásaink középpontja: Földünkön.

Tegnap az egész földfejlődéssel kapcsolatban ennek egyik szakaszával foglalkoztunk; láttuk, hogy a fejlődés folyamán attól az időponttól kezdve, amikor a Föld és a Nap egy test volt, egészen a mi korunkig, bizonyos lények mindig más és más módon tevékenykedtek. Es láttuk, hogy az Atlantisz utáni időkben az ember megismerésében, vallásos tudatában ismétli mindazt, amin az egész Föld a maga fejlődése alatt keresztülment. Most azonban egyre behatóbban kell Földünkkel foglalkoznunk. A látható világban itt a Földön elsősorban a természet négy világának összessége vesz bennünket körül: az ásványvilág, a növényvilág, az állatvilág és az emberek világa. Az ember azonban nem csupán az a materiális fizikai lény, akit a külső érzékek észlelnek, s akit értelmével a külső tudomány leír és magyaráz. Az ember bonyolult lény, aki fizikai testből, étertestből, asztráltestből és énből épül fel. Hiszen ezt már mind tudjuk.

Ne gondoljuk, hogy e kifejezések - fizikai test, étertest, asztráltest és én - a Föld más lényeire vonatkozóan nem jelentenek semmit, épp ellenkezőleg, e kifejezéseknek velük kapcsolatban is meg van a maguk jelentősége. Itt a fizikai téren az összes földi lények közül csak az emberre mondhatjuk, hogy én-lény - a fizikai világban csak az embernek van öntudatos énje. Az állat egészen más kapcsolatban van énjével; az állatnak a fizikai világban nincs meg úgy az énje, mint az embernek. Ha az állatot a közte és az ember között levő különbség szem előtt tartásával figyeljük meg, azt kell mondanunk: minden embernek, mint a saját bőrével lezárt, egyes individualitásnak, individuális énje van. Az egyes állatnak azonban nincs énje, hanem az alkatukban megegyező egyes állatcsoportoknak közös énjük van. Így pl. minden oroszlánnak, vagy minden medvének egy közös énje van, és ezért nevezzük az állatvilág egy-egy ilyen énjét csoport-énnek. Az ember énjével a fizikai világban találkozunk; s ha ez az „én” szemmel nem is látható, mégis minden emberben a bőrén belül megtalálható. Az állatnál ez nem így van, a csoport-énnel nem találkozunk a fizikai világban. Hogy képet kapjunk az ilyen csoport-énről, képzeljük el, hogy egy fal van előttem, és tíz lyuk benne. A tíz ujjamat átdugom a falon lévő lyukakon s mozgatom őket. A tíz ujjamat láthatják, engem azonban nem láthatnak, s minden további nélkül azt mondhatják, hogy e tíz ujj nem mozog magától, hanem szükségképpen el van rejtve mögötte valami, ami a mozgást előidézi; más szóval: feltételezik egy, a tíz ujjhoz tartozó lény létezését. E hasonlat szemlélteti az állatok csoportszerűségét és lelkiségét. A fizikai téren élő sok oroszlán bizonyos tekintetben szintén elrejt előlünk valamit. Mint ahogyan a tíz ujjhoz tartozó központi lény a fal mögé rejtőzik, úgy rejtőzik el - mégpedig azért, mert a fizikai világban egyáltalán nincs is jelen - itt is valami, ami az összes oroszlánban közös.

Az ember énje itt van a fizikai világban, az állat énje pedig az asztrális világban van. Hogy az állat viszonyát énjéhez sematikusan elképzelhessük, gondoljunk egy határvonalat a fizikai és az asztrális világ között. Az embernek az énje lent van a fizikai világban, az állatnak ezzel szemben csak a fizikai teste, éterteste és asztrálteste van a fizikai világban. Lényének negyedik tagja, az én, nincs, mint az emberé, a fizikai világban. Minden egyes állatnak úgyszólván folytatása van az asztrális világban, ezek a folytatások összetömörülnek és az állati csoport-én, mondjuk az oroszlán-én burkát, ruháját alkotják. Ez a csoport-én, mint személyiség az asztrális síkon él, ahogy az emberi, individuális én itt a fizikai világban. Sematikusan kifejezve: a szellemi látó az asztrális világban az állati „én”-ekkel, mint egyes lényekkel találkozik. Ezek az állati ének a fizikai világba nyújtják le tagjaikat.

Természetesen nem szabad a dolgot pusztán sematikusan, hanem mindinkább a maga tényleges valóságában elképzelnünk. Ahhoz, hogy az asztrális világba jussunk, nem kell egy másik régióba mennünk, mert az asztrális világ áthatja a mi fizikai világunkat: csak az a kérdés, hogy van-e asztrális érzékszervünk, amellyel beletekinthetünk. Ezzel tisztában kell lennünk.

Vajon milyennek látja a szellemi látó az állatok „csoport-én”-jét? A szellemi látó valamely magasabb rendű állatfaj csoport-énjét pl. úgy észleli, hogy az állat hátgerincén végighúzódó világosan fénylő csíkhoz hasonlítható valamit lát. Légkörünkön valóban nem csak az ismert materiális áramlatok vonulnak keresztül. A szellemi látó felnyílt szellemi szemével a Földet sokféle áramlás közepette látja és ezekben az áramlásokban megismeri az állati csoport-éneket.

Második kérdésünk a következő: vajon az alacsonyabb rendű lényeknek, mint pl. a növényeknek, van-e valamiféle énjük? Valóban, nekik is van énjük. A szellemi látó a növény vizsgálata közben a következőket tapasztalja: az, ami a növényből itt van a fizikai világban, nem egyéb, mint a fizikai és étertest együttese. Képzeljük el, hogy itt van a Föld felszíne; itt a növény gyökere, szára, levelei és virága. Ami itt a fizikai világban a növényből kinő, annak nincs, mint az embernek, fizikai teste, éterteste, asztrálteste és énje, hanem csak fizikai teste és éterteste. Az állatnak még van a fizikai téren asztrálteste is, a növénynek nincs. Ebből azonban nem szabad arra következtetnünk, hogy az embert betöltő és az állatban is tevékenykedő asztralitás a növénnyel kapcsolatban nem tevékenykedik. A látó szellemi szemével látja, hogy a növényt izzó fényükkel körülragyogják főleg az asztrális szubsztanciák. Es ezek működnek közre a virág kialakításában is. A növény levélről-levélre az étertest hatására növekszik, növekedését pedig a tetején megjelenő virág a körülötte lengő asztrális szubsztanciákkal zárja le.

Minden magasba növekvő növényt asztrális szubsztanciák vesznek körül. Ezt látja a „látó”. De még valami egyebet is lát: az ént. Ha a növény énjét meg akarjuk találni, a Föld középpontjában kell azt keresnünk. Az összes növény énje a Föld középpontjában van - s ez fontos és lényeges igazság. Az állatok énjei tehát a Föld körül keringenek, a növény-ént azonban a Föld középpontjában találjuk meg. Es valóban, ha szellemi szemünkkel a növényt már így látjuk, akkor az egyébként csak materiális alakulatnak látszó Föld olyan organizmusként tárul elénk, amelynek énje a középpontjában van; ez az én pedig a növényi ének összessége. A Föld lélekkel teljes, s mint ahogyan a fejünkön növekvő haj belőlünk származik, úgy növekednek a növények is a Föld lényéből kifelé és tartoznak a Föld-organizmus egészéhez. Ha a növényt gyökerestől tépjük ki, ez a Földorganizmus egészének fájdalmat okoz, a növénylélek ilyenkor fájdalmat érez. Ez tény és valóság. Ne gondoljuk azonban, hogy a virág leszakítása szintén fájdalmat okoz a Földnek; éppen ellenkezőleg. Szellemi látással pl. észlelhetjük, hogy mikor ősszel az arató learatja a gabonát, a Földön a gyönyörnek egész áramlásai vonulnak át. Itt nem szabad morális ellenvetéseket tennünk. Azt mondhatnánk, hogy vajon kisebb bűn-e, ha a gyermek, a növényeket haszontalanul letépi, mint ha az ember gondosan, jó szándékkal átülteti? A tények tények maradnak. Tépjünk ki valamely növényt gyökerestől, ez fáj a Földnek, vágjuk le, ez jóleső érzést okoz. Mert a Föld szívesen adja oda, amit a felszínén hord, s midőn az állatok a növényeket lelegelik, a Földet olyan jóleső érzés járja át, mint a tehenet, amikor a borjú szopik tőle. Ez éppenséggel okkult tény A növénynek a földből kinövő része, amelyet az asztráltest körülsugároz, a Föld számára ugyanaz, mint a leadott tej az állati élőlény számára. Mindez nemcsak hasonlat, hanem valóságos tény Aki szellemi látással az asztrális világba be tud tekinteni, az még semmit sem lát a növény énjéből, ehhez olyan magasabb szellemi látás kell, amellyel a devacháni világba tekint bele. Azt kell tehát mondanunk: az állatok csoport-énje az asztrális világban, a növény-énje azonban a devacháni világban van.

Most felvetődik a kérdés: hogyan áll a dolog az ásványvilággal, a holtnak nevezett kővel? Van ennek is énszerű része vagy más, magasabb tagja? Ha a követ megfigyeljük, úgy látjuk, hogy a kőnek a fizikai világban csak fizikai teste van. Az ásvány éterteste körülveszi, és minden oldalról beburkolja az ásványt, de nincsen benne. Ezt a hegyi kristálynál pl. úgy kell elképzelnünk. hogy a hegyi kristály egész formája az éteriség szempontjából negatív, kivájt forma, s az éteriség csak ott kezdődik, ahol a fizikai anyag megszűnik; mint ahogyan a növényt az asztralitás, úgy veszi körül minden oldalról az ásványt az éteriség. Ennek az éteriségnek az asztrális világ a hazája - jól figyeljenek kérem: itt olyan éteriséggel van dolgunk, amelynek az asztrális világ a hazája. Ezek a dolgok a valóságban bonyolultabbak, mint ahogy általában gondolják. Ne képzeljük úgy, mintha az asztrális világban csupán asztralitás lenne; hiszen a fizikai világban sem minden fizikai. - Az embernek pl. fizikai téren, a fizikai világban éterteste, asztrálteste, sőt még énje is van. Így a látó az ásvány étertestét az asztrális világban látja.

Hol van az ásvány asztrálteste? Az ásvány asztrálteste egészen sajátságos formájú sugarak alakjában jelenik meg. Képzeljünk el az étertestbe hegyesen belefúródó sugarakat, folyton szélesedő fényalakulatokat, amelyek azután úgyszólván belefúródnak az ásvány étertestébe. Így előttünk van a minden ásványból kisugárzó asztrális sugár alak. A végét nem találjuk meg, mert ezek a formák sugaraikat beleküldik a végtelenségbe, a kozmikus térbe.

Ha megfigyeljük a hegyi kristályt, először a fizikai anyaggal kitöltött teret látjuk, szellemi látással azonban látható a fizikai forma körül az étertest és azután az ebbe mintegy belefúródó mindenféle sugárforma is, amely vég nélkül terjed ki mindenfelé a térben. Látásunk bővül, s bármilyen ásványi anyaggal kitöltött tér akármilyen pontjáról a végtelenségbe érünk. Nincs a térnek olyan pontja, amely ne volna összefüggésben a világmindenséggel. Mintha minden, egyenként, ezer és ezer, a végtelen térbe nyúló, szellemi fényszálon függne, és elképzelhető, hogy a folytonos kiterjedés szükségképpen azután az összes fény egymásba áramlását eredményezi. És valóban, ha valamilyen ásványt szellemi látással megfigyelünk, a következő kép tárul szemünk elé: látjuk a fizikai testet, amint az étertest fényformái körülsugározzák; azután a kozmikus térben mindjobban kiterjedő sugarakat látunk, amelyek mint egy ki vájt gömbben tűnnek el; minden ásványt egy ilyen kivájt gömb középpontjának képzelhetünk és ilyen kivájt gömb mindenütt van az egész világon. Ezek áthatják egymást és ha szellemi látásunk fölér oda, ahol ezek a sugarak egyesülnek, akkor a kozmikus térben minden oldalról felénk sugároznak az ásványok énjei. Szellemi látással ezek az „én”-ek a devacháni világ magasabb részeiben láthatók. A sugarak maguk, tehát az asztráltest is, az alsóbb részekben, az én pedig a legmagasabb devachánban van.

Így áttekintést kaptunk a különböző világokról. Az ember énje a fizikai világban, az állatok énje az asztrális síkon, a növényeké a devacháni világ alsóbb, az ásványok énje pedig a devacháni világ legfelsőbb, fokán van.

Az ásványok tehát itt a földön bizonyos vonatkozásban az emberrel ellentétes helyzetben vannak. Az embernek az énje belül van, a bőrén belül bezárva. Minden ember külön-külön egy centrum, egy „ember- centrum”. A növények már egy tágabb centrumot alkotnak; mindannyian együtt egy földcentra- mot képeznek, az ásványok énjei pedig kozmikus szférák kerületét adják. Így az emberi én, bárhol legyen is az ember, mindenütt középpont; az ásványi én mindenütt ott van a környező világban: éppen ellenkezője az emberi énnek. Így tehát érthető, ha azt mondom, hogy az ásvány, mint lélek, egészen más helyzetben van, mint pl. az emberi, vagy állati lélek. Az ásvány összezúzásával nem okozunk az ásványnak fájdalmat, sőt, ellenkezőleg, élvezetet, gyönyört, és a bányából, ahol a kőzetet összezúzzák és széthasítják, a gyönyörök egész áramlásai törnek elő. A szétzúzott és széthasított ásványok összeillesztése, összeállítása viszont roppant nagy fájdalmat okoz. Képzeljünk el egy pohár meleg vizet. Egy darab sót dobunk bele. A só olvadása közben nemcsak az anyag oldódik, hanem gyönyör érzésével telik meg a víz. Az oldódásnál az ásványi részek szétomlásával gyönyör érzése keletkezik. Ha a vizet lehűtjük, a só ismét kikristályosodik, s ez a folyamat a fájdalom érzésével függ össze. A beavatottak mindezt tudták, s mindig el is mondták. Csak éppen meg kell hogy értsük őket. Egy nagy beavatott (Pál apostol) igen jelentőségteljeset mondott erről. Gondoljunk csak az egykor alakulófélben levő Földre. Ma szilárd Földön járunk: de ez nem mindig volt így Ha a Föld fejlődését visszafelé követjük, látjuk, hogy a Föld egyre puhább, míg végre folyékony, sőt gőzszerű. A mai szilárd, ásványi anyag az egykor folyékony Földből kristályosodott ki. A puha, folyékony anyagnak meg kellett szilárdulnia, hogy az ember járhasson rajta: az ember léte érdekében volt szükséges az, hogy a Föld ásványiságát végtelen nagy fájdalom járja át. A Föld tömegének a megszilárdulása határtalan szenvedéssel függ össze. Ezért mondja Pál apostol: „Minden teremtmény fohászkodik, keseregve, a fiúságot várván.” Vagyis: fájdalmak közepette kellett a Földnek megszilárdulnia, az ásványi talajnak kialakulnia, hogy az ember Isten „fiúságába” felvétethessék.

Az igazi beavatottak írásai olyanok, hogy ha igazán megismerjük őket, semmit sem veszítenek tekintélyükből; az inspirált Biblia minden sora mély áhítattal tölti el lelkünket, ha szellemi bölcsességgel felismerjük értelmét. Az ilyen szavakban, mint: „minden teremtmény fohászkodik keseregve”, kozmikus bölcsesség rejlik. Ezek az igazságok, ha majd behatoltak érzéseinkbe, ismét termékennyé válnak az emberiség számára. Magunkévá kell tennünk ezeket az igazságokat, az igazi megismerésbe kell belehatolniuk. Nem szabad pusztán absztrakt módon, az értelemmel felfogni őket.

Nézzük meg még egyszer a növényt, amint fizikai teste kinő a földből, fent izzó fényben az asztráltest veszi körül, énjével pedig a Föld középpontjában gyökerezik. Hadd mutassunk rá még egyszer a dolog lényegére. Vajon mi a tevékenysége a virágot kívülről beburkoló asztráltestnek? Az asztráltest tevékenységének valóban van jelentősége a növény életében, s ezt megérthetjük, ha földi létünk szellemi szerkezetébe kissé mélyebben tekintünk bele. Láttuk tegnap, hogy egy időben a Föld és a Nap még egy testet alkottak. Az ember már akkor is élt, de egészen más feltételek mellett, mint ma; tompa szellemi látása volt; szervezete lehetővé tette, hogy ebben a Föld-Nap-tömegben élni tudjon. Mai organizmusa pedig olyan, hogy ha napsugár éri és szemébe hatol, akkor ő ezt a napsugarat „látja”. Vagyis látja, a kívülről feléje sugárzó napsugarat, lát a napsugár által. De ez nem így volt, amikor az ember a Földdel együtt még a Napban lakott. Akkor a napsugarat mintegy belülről látta, a Napot átható lelki erőket látta - s vajon mik voltak ezek a lelki erők? A napsugarat ugyanaz az erő hatja át, mint a mi saját asztráltestünket. A fizikai fény csak külső teste a Napból kisugárzó asztrális fénynek. Valójában a növény teste körül izzó asztralitás bensőséges kapcsolatban van a Napról sugárzó asztralitással. Kívánságunk, akaratunk azért van, mert asztráltestünk van. - A növény virágját kívánság, akarat, érzés lengi körül. Mit akar a virág körül lengő asztralitás? Fel akarja venni, be akarja szívni magába a napsugár lelkét, s a lélekkel együtt a legtisztábbat: az ént. Ami a növényen keresztül a Föld középpontja felé halad, az folytatása a napsugárnak. A napsugár szellemi tartalma a növényen keresztül a Föld középpontja felé halad. Ebben a tevékenységben jut kifejezésre a növény énje. Így működnek együtt: a szellem, a növény és a Nap. A Napban nyugvó szellemi erőket szüntelenül a Földre vezeti valami - vajon mi? A növény virágja körül lengő asztráltestet amelyek vágyódnak a napsugár lelke után. Epedőn veszik fel magukba ezeket a szellemi erőket, s testükön keresztül a Föld mélyébe viszik. Ami a napsugarak hatására a fizikai világban külsőleg lejátszódik, csak egyik oldala a dolognak - a másik oldalon van valami, ami a növényben asztrálisan hat és epedőn vágyódik a fény lelkére, amely a napsugárban a Föld felé árad.

Es most megértjük majd, hogy ezeket a tényeket miként hasznosíthatjuk. Képzeljük el a távoli jövő emberét, aki minden növényben észreveszi és átérzi azt, amit a nap lelkét beszívó növény vágyteli kívánságairól mondtam. Az ilyen emberben magasabb szellemi fokon lesz meg az, amivel az állat alacsonyabb fokon rendelkezik, és aminek eredményeképpen csak a számára hasznos növényeket legeli le, a többit otthagyja.

Az állatot tudatán kívüli ösztönök, azaz valójában magasabb szellemek vezérlik. Az ember a jövőben tudatosan keresi majd a számára használható növényeket, nem úgy lesz, mint ma, amikor azon gondolkodik, hogy teste miből kapja meg a legjobb szubsztanciákat, hanem életteljes kapcsolatban lesz minden egyes növénnyel, mert tudni fogja, hogy azt, amit a növények beszívtak magukba, a növénnyel együtt eredeti mivoltában veszi magához. A táplálkozás a jövőben nem lesz alacsonyrendű tevékenység, hanem lelkével és szellemével is részt vesz benne az ember, mert tudja, hogy tápláléka külső megjelenési formája valamely lelkiségnek. A mi időnkben, a mi közbülső korszakunkban, amikor az emberek nem sokat tudhatnak a közöttük és a világ között fennálló eleven lelki kapcsolatról, mindenféle pótlékokról kellett gondoskodni. Vajon a beavatottak miért tartották fenn az emberek között minden időkben az evés előtti imádkozás szokását? Az imával csak azt akarták dokumentálni, hogy evés közben szellemiség áramlik az emberbe. Láthatjuk, hogy az igazi bölcsesség megváltoztatja az ember érzésvilágát. Az ember - mint alacsony fokon az állati ösztön - világosan tudja majd, hogy mit cselekszik, mert megismeri a lelkét annak, amivel egyesül. Hogy milyen gyakorlati értéke lesz a szellemtudománynak a jövőben, az ezen a téren is látható.

A világot most már egészen más érzések közepette szemléljük. A Földet már nemcsak napsugarakkal bevilágított kozmikus testnek tekintjük, hanem élőlénynek, amely az asztrális növényburok köpönyegén keresztül a Nap lelkét szívja magába; és látjuk, hogy az egész világmindenséget behálózzák az ásványok énjei - minden lélekkel és szellemiséggel telik meg.

De még tovább is mehetünk. Beszéltünk a négy világról: az ásványok, növények, állatok és emberek világáról. Ezzel azonban még nem soroltuk fel valamennyi világot. Ezek csak azok a világok, amiket az átlagos fejlettségű ember láthat. Már régebben is rámutattunk arra, hogy pl. az atlantiszi időkben az ember társa volt olyan lényeknek, akiknek legsűrűbb teste az étertest volt. Zeusznak, Apollónak a népek mondáiban emlékként fennmaradó alakja valóság volt a régi atlantiszi ember számára; alvási állapotában együtt élt velük. Valóban vannak olyan lények, akik nem szálltak le a húsból, vérből való megtestesülésig. És így az embertől felfelé még magasabb világokra tekinthetünk. Elsősorban a hozzánk legközelebb eső három világ érdekel bennünket. A keresztény ezoterika értelmében a következőképp nevezzük őket: az ember világát közvetlenül határoló világ: az angyalok, vagy angeloi világa; a félhomály szellemeinek is nevezik őket. Azután a második, az angyalok fölötti magasabb világ az arkangyalok, archangeloi, vagy a tűzszellemek világa; és végül egy még magasabb világ, a fejedelemségek, az őserők, őskezdetek, vagy archai világa, a személyiség szellemeinek is nevezik őket.

S most az ember felett álló eme három világ életéről fogunk egyet s mást tisztázni. E világok nagyon is belenyúlnak életünkbe. Mint ahogyan a Föld megművelésével az ember is beleavatkozik a növények életébe, úgy avatkoznak e magasabb világok is az ember életébe. A legjobban ezt úgy érthetjük meg, ha a következőket vesszük tekintetbe: jelenleg az embernek énje, asztrálteste, éterteste és fizikai teste van. Hogyan fejlődik tovább? Úgy hogy egyre többet dolgozik magán. Manapság az ember énje a többi tagokkal szemben még sok tekintetben tehetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy a mai ember mennyire képtelen a szenvedélyén uralkodni s szenvedélye, tehát asztrálteste, mennyire uralkodik őrajta. Ebben a vonatkozásban nagy különbség van az emberek között. Az egyik teljesen átadja magát asztrális erőinek, szenvedélyeinek. A vadember felfalja embertársait. Hasonlítsuk őt össze a mai európai kultúrember- rel; és azután vegyünk szemügyre egy magas fejlettségű, ideális embert, mint amilyen Schiller, vagy Assisi Szent Ferenc. Tehát van továbbfejlődés, s ez abban áll, hogy az emberek egyre jobban megtanuljanak énjükkel uralkodni asztráltestükön.

És eljön majd az idő, mikor az én áthatja majd hevével az asztráltestet és egészen uralkodik rajta. Akkor az ember már kifejlesztette lényének egy magasabb rendű tagját, amit „manas”-nak, vagy szellem-énnek nevezünk. A manas nem egyéb, mint az én erejével átalakított asztráltest. A mai ember asztrálteste tulajdonképpen két részből áll. Az egyik a már átváltoztatott és az én uralma alatt álló rész, a másik pedig, amelyen énje még nem tud uralkodni s amit még más, alacsonyrendű erők és ösztönök töltenek ki. Az én ezeknek az alacsonyrendű ösztönöknek a kiűzésével az asztráltestnek sok erőt ad. Hogy azonban az asztráltest egyáltalán megmaradhasson, s az alacsonyrendűségek el ne pusztítsák, szükségképpen mindig magasabb rendű lények hatják át. Ezek ma úgy uralkodhatnak az ember asztráltestén, mint ahogy annak idején majd a fejlődés céljához elérkező ember maga uralkodik rajta. E lényeknek az a feladatuk, hogy az asztráltestnek azon a részén uralkodjanak, amely felett az embernek még nincs hatalma. Egy fokkal feljebb állnak, mint az ember: - ők az angyalok, vagy a félhomály szellemei. Valóban minden ember felett egy ilyen magasabb szellem őrködik. Asztráltestét hatalmában tartja és nem pusztán gyermekes elképzelés, hanem mély bölcsesség, ha őrangyalról beszélünk. Az őrangyaloknak fontos feladatuk van.

Vizsgáljuk csak meg az emberi élet földi menetét a maga egészében. Tudjuk, hogy az ember sok megtestesülésen megy keresztül. Egyszer a földfejlődés egy bizonyos pontján az ember, mint lélek-én megkezdi első inkarnációját a Földön. Azután meghal, egy közbülső időszak következik, majd egy új megtestesülés és ez így folytatódik inkarnációról inkarnációra, míg az emberi fejlődésnek egy távoli pontján vége szakad. Akkor már átment az ember az összes inkarnációkon és tökéletesen tud uralkodni asztráltestét Erre tehát normális fejlődés mellett csak akkor képes, ha az összes inkarnáción keresztülment már. Az ilyen magasabb rendű szellem - az angyal - követi az ember inkarnációról inkarnációra haladó legbelső mivoltát, és inkarnációról inkarnációra vezeti, hogy így földi küldetését valóban betölthesse. Mintha az ember földi vándorlásának kezdetétől fogva csakugyan felnézhetne egy magasztos szellemre, aki mintaképe, aki a maga asztráltestén tökéletesen tud uralkodni, s aki azt mondja neki: ilyennek kell lenned, ha majd a földfejlődést elhagyod. Az ún. angyalvilág szellemeinek az a feladatuk, hogy az emberek inkarnációit vezessék. Es akár azt mondjuk, hogy az ember magasabb énjére tekint fel, amelyhez egyre jobban kell hasonlítania, akár azt, hogy angyalára, mint magasztos mintaképére néz fel, ez alapjában véve, szellemi nézőpontból egy és ugyanaz.

És az ember tovább munkálkodva, étertestét „budhává”, vagy életszellemmé alakítja át; ezt a munkát majd tudatosan fogja elvégezni, de öntudatlanul ma is munkálkodik már rajta. Ezért ma minden emberi étertestben magasabb szellemi világoknak kell közreműködniük. A tűzszellemek végzik el ezt a munkát. Az étertestek között azonban nincs olyan individuális különbség, mint az asztráltestek között. Minden embernek meg van a maga külön erénye, vagy hibája, az étertesteken azonban bizonyos egyformaság uralkodik; ez látható a faji, vagy népi tulajdonságoknál. Az egyes emberi étertesteknek nincs külön arkangyaluk, hanem a fajokat, néptörzseket egy-egy magasabb- vagy alacsonyabb rendű tűzszellem vezeti. Földünk népeit és fajait valóban mint közösségeket, az arkangyaloknak, vagy tűzszellemeknek nevezett szellemek irányítják. Látókörünk tágul és elérkezünk valamihez, ami sok ember számára nagyon elvont dolognak látszik, a „látó” számára azonban igen konkrét jelenség. A népszellemet, vagy néplelket ma absztrakciónak tartják. A szellemi megfigyelő előtt nem így jelenik meg. Az egész népet, mint közösséget, szellemi szubsztancia veszi körül. Ez a szellemi szubsztancia a tűzszellemek teste.

Földünk népről-népre, fajról-fajra haladó fejlődését, a legrégibb időktől kezdve, mostanáig az arkangyalok vezetik és irányítják. A néplélek a testük, a földfejlődés menetét irányítják s e fejlődésben haladnak előre.

Vannak még magasabb szellemek is, akik felette állnak a nép- és fajközösség szellemeinek. Figyeljük csak meg a mi korunkban is, milyen független sok minden az ilyen közösségektől, és tekintsünk vissza pl. a XII. századra. Így láthatjuk, hogy bizonyos szellemi történések Európa összes népeinél milyen egyformán játszódnak le az egyes korszakokban; van valami, ami túlterjed a népszellemeken - valóságos lény és még magasabb lények testisége. A korszellem a fejedelemségeknek, vagy a személyiség szellemeinek a teste.

Láthatjuk tehát, hogy Földünk szellemi atmoszférában él, ásványi alakulatokból előcsalja a növényt, állatok és emberek járnak rajta; őt magát azonban magasztos, szellemi lények ölelik körül: az egyes embert vezető szellemek, a nép- és faj- közösségek irányítói és vezetői azok a szellemek, akik a korszellemet egyik időszakból a másikba vezetik át.

Ma megkíséreltük, hogy áttekintést kapjunk a Föld és a világmindenség szellemi mivoltáról és arról, hogy milyen összefüggés van mindezek és az ember között.

Ezzel alapot teremtettünk ahhoz, hogy valóban eredményesen foglalkozhassunk tovább a világmindenség, a Föld és az ember viszonyával.