Az ember élete három állapot, az ébrenlét, az álomképekkel átszőtt alvás és az álom nélküli mélyalvás váltakozása közben zajlik le.[1] Ha képet alkotunk arról, hogy e három állapotot illetően milyen változásoknak kell a megismerés útján bekövetkeznie, azt is megértjük, hogyan jut el az ember a szellemi világok magasabb megismeréséig. A szellemi iskolázást megelőzőleg tudatunk folytonosságát időközönként az alvás nyugalmat hozó szünete szakítja meg, és ezalatt lelkünk sem saját magáról, sem a külvilágról nem tud semmit. Időnként merülnek csak fel az öntudatlanság általános tengeréből a külvilág folyamataihoz vagy testi állapotunkhoz kapcsolódó álmok. Ma még az álmokat általában az alvás egyik különös megnyilvánulásának tartják csupán és emiatt csak a két állapotot, az alvás és az ébrenlét állapotát különböztetik meg, a szellemtudományban azonban az álomnak e két másik állapot mellett egészen különálló jelentősége van.[2] Az előző fejezetben leírtuk az áloméletünkben a magasabb megismeréshez történő felemelkedés esetén végbemenő változásokat. Elmondtuk, hogy álmaink a szellemi fejlődés során elvesztik előbbi jellegüket, nem jelentéktelenek, szabálytalanok és összefüggéstelenek már, hanem lassanként szabályos és alkotóelemeit tekintve összefüggő világot alkotnak. A további fejlődés során azután ez az álomvilág-szülte új világ belső valóságát tekintve egyáltalán nem marad el a külső, fizikai valóság mögött, hanem még a szó teljes értelmében vett magasabb valóságokat megjelenítő tények is megnyilatkoznak benne. A fizikai jelenségek mindenütt titkokat rejtenek magukban, mert bizonyos magasabb tények hatásai megmutatkoznak bennük ugyan, a pusztán csak fizikai érzékelésre szorítkozó ember azonban e hatások okaihoz nem tud eljutni. A szellemi iskolázás során azonban ezek az okok a leírt áloméletből kialakított, de nem egy helyben megmaradó állapotban részben meg is nyilvánulnak, amelyeket a tanítvány természetesen csak akkor tekinthet valóságos megismerésnek, ha mindennapi élete éber tudatállapotában is észleli már őket. Idővel eléri ezt is. Fejlődése során eljut arra a pontra, amikor már ébertudatára is át tudja vinni az először csak álom-életében létrehozott állapotot. Így azután egy teljesen új mozzanattal látja gazdagabbnak a fizikai világot. Ahogyan a vakon született és megoperált ember számára látóképessége elnyerése után a világ gazdagodik azzal, amit most már észlel a szemével, a leírt módon látóvá lett tanítvány is új tulajdonságokkal, lényekkel, dolgokkal és egyebekkel látja gazdagabbnak egész környező világát. Nem kell most már álomra várnia, hogy egy másik világban tudjon élni, hanem magasabb észlelés céljából bármikor az előbb vázolt állapotba helyezheti magát, valahányszor az helyénvaló. Ennek az állapotnak hasonló jelentősége van ahhoz, mint a mindennapi életben az érzékszervek tevékenységével létrejött észlelésnek az ilyen szervek pihenő állapotához. A szó igazi értelmében mondhatjuk tehát, hogy a tanítvány működésbe hozza lelke érzékszerveit és mindazt látja, ami a testi érzékszervek előtt szükségképpen rejtve marad.

A megismerés magasabb fokozataihoz vezető úton ez az állapot csak átmenetet jelent. Ha a tanítvány folytatja a szellemi iskolázáshoz szükséges gyakorlatokat, megfelelő idő múlva azt tapasztalja, hogy a már leírt mélyreható változás nemcsak áloméletében zajlik le, hanem átalakul a korábban álom nélküli mélyalvása is. Észreveszi, hogy mélyalvása alatti eddigi teljes öntudatlanságát megszakítják egyes tudatos élmények. Eddig még soha nem ismert észlelések merülnek fel az alvás általános sötétjéből, amelyek természetesen nem könnyen írhatók le, mert a beszélt nyelv a fizikai világhoz igazodik csupán és emiatt éppen csak meg tudjuk közelíteni a rendelkezésünkre álló szavakkal az egyáltalán nem a fizikai világhoz tartozó jelenségeket. A magasabb világokat azonban egyelőre mégiscsak ilyen szavakkal kell leírnunk és ezt csak úgy tehetjük meg, ha sokszor élünk hasonlattal. Mivel pedig sehol a világon nem találunk olyasmit, ami valamivel ne lenne rokonságban, ez lehetséges is. A magasabb világok lényei és tényei, valamint a fizikai világ lényei és dolgai között mégis van tehát annyi rokonság, hogy a magasabb világokról a fizikai világban használt szavak alkalmazásával is megadhatunk egy hasonlat- szem képet - feltéve, hogy kis jóakaratra találunk! De sohasem szabad elfelejtenünk és mindenkor tudnunk kell, hogy az érzékfeletti világok leírásakor szükségképpen sok minden csak hasonlat és jelkép. Maga a szellemi iskolázás tehát részben megy csak végbe a mindennapi nyelv szavait használva, máskülönben a tanítvány felemelkedése érdekében egy szinte önmagától adódó jelképes kifejezésmódot sajátít el, amelyre szellemi iskolázása során saját magának kell rátalálnia.

Ha az eleinte az öntudatlanság tengeréből a mélyalvás közben felmerülő és az előbb körülírt élményekről valamilyen képet akarunk kapni, leginkább a halláshoz hasonlíthatók, hangok és szavak észleléséről beszélhetünk. Ahogyan álombéli élményeket találóan nevezhetjük az érzékszervi észlelésekkel összevetve látásnak, a mélyalvás közben észlelt tényeket is joggal hasonlíthatjuk hallásélményekkel össze. (Azt kell csupán közbevetőleg megjegyeznünk, hogy a látás a szellemi világokban is magasabb rendű a hallásnál. A színek a szellemi világban is magasabb rendűek a hangoknál és a szavaknál. A tanítvány tehát iskolázása folyamán, mélyalvás közben nem a magasabb rendű színeket, hanem az alsóbbrendű hangokat tapasztalja először. Ugyanekkor azonban álmában észleli már a színeket, mert általános fejlettségénél fogva már alkalmassá vált az álomban megnyilatkozó világ érzékelésére. Ekkor azonban még kevésbé alkalmas a mélyalvás közben megnyilatkozó magasabb világ észlelésére, ezért tehát ez a magasabb világ csak hangokban és szavakban nyilatkozik meg előtte, de később itt is felemelkedik a színek és a formák látáshoz.

Amikor a tanítvány észreveszi, hogy mélyalvás közben ilyen élményeket él át, elsősorban az a feladata, hogy a lehető legvilágosabbá, legérthetőbbé tegye őket. Kezdetben ez igen nehezen megy, hiszen alig tudunk észlelni valamit az ilyen állapotban átélt élményekből. Noha felébredéskor jól tudjuk, hogy valamit átéltünk, de teljesen homályos, hogy mit. Eleinte nyugodtnak és higgadtnak maradnunk a legfontosabb, és hogy egy pillanatra se veszítsük cl a nyugalmunkat és a türelmünket, mert az mindenképpen káros, a fejlődés további menetét pedig szükségképpen csak késlelteti, de semmiképpen nem gyorsítja. Át kell magunkat mintegy kellő nyugalommal adnunk annak, ami megadatik nekünk, illetve amit ajándékba kapunk. Mellőznünk kell minden erőszakot. Ha egy bizonyos időpontban még nem észleljük a mélyalvás alatt jelentkező élményeket, várjunk türelemmel, míg az lehetővé válik, mert egyszer minden bizonnyal annak is eljön az ideje. Ha pedig előzetesen türelmesek és higgadtak voltunk, az észlelőképesség is állandó és biztos tulajdonunkká válik, míg erőszakos cselekedetekkel legfeljebb egyszeri megnyilatkozását érhetjük el, hogy azután hosszabb időre teljesen elveszítsük újra.

Ha szellemi észlelőképességünk kibontakozott, alvásélményeink pedig teljesen tiszták, világosak és tudatosak már, figyelmünket arra kell fordítanunk, hogy pontosan két csoportra oszthatók az ilyen élmények. Egyik csoportjuk teljesen elüt mindattól, amit korábban valaha is ismertünk. Egyelőre ne foglalkozzunk tüzetesebben az ilyenekkel, még ha szívből örülünk is nekik és épülünk is rajtuk, mert olyan magasabb világok első hírnökei, amelyekben majd csak fejlődésünk további folyamán igazodhatunk el. Az élmények másik csoportját azonban figyelmesen vizsgálva felfedezzük, hogy egyfajta rokonság van köztük és a hétköznapi életünk világa között. Alvásélményeink derítenek arra fényt, amin életünk folyamán gondolkodunk és aminek a környezetünkben keressük a magyarázatát, de nem találhatjuk meg, mert mindennapi értelemmel nem fogható fel. Mindennapi életünkben arról gondolkodunk, ami körülöttünk van és képzeteket alkotunk, hogy a dolgok összefüggését felfoghassuk. Fogalmakkal iparkodunk megérteni, amit érzékeinkkel észlelünk. Az alvásélmények másik csoportja az ilyen fogalmakra vonatkozik. A korábban homályos és árnyszerű fogalom tehát most hangszem elevenséggel kel életre és zenei hangokhoz meg szavakhoz hasonlítható. Mindinkább úgy érezzük, mintha hangokkal és szavakkal sugalmaznák felénk a magasabb világokból a rejtélyek megoldását, amelyekről el kellett gondolkodnunk. Amit pedig így kapunk meg egy másik világból, kapcsolatba hozhatjuk azután mindennapi életünkkel. Most közvetlen élményünk lesz abból, amit eddig csak gondolatokkal érhettünk el és olyan eleven és tartalommal annyira teljes is, akárcsak a fizikai világ legelevenebb élménye. A fizikai világ összes lénye és jelensége nemcsak az, aminek érzékelve látszik, hanem egyúttal a szellemi világ kifejeződése és leszármazottja is. A fejlődésnek ezen a fokozatán ez az eddig rejtett szellemi világ szól a tanítványhoz teljes környezetéből.

Könnyen belátható, hogy a magasabb észlelőképességen akkor van csak áldás, ha teljesen rendben vannak már a megnyíló lelki szervek, ahogyan a fizikai érzékszervek is akkor használhatók csak a világ megfigyelésére, ha törvényszerűen működnek és épülnek fel. A magasabb érzékszerveket azonban a szellemi iskolázásban kapott gyakorlatokkal a tanítvány maga fejleszti ki. Az ilyen gyakorlatok közé tartozik a koncentrálás is, ami alatt a figyelmünket bizonyos meghatározott, a világmindenség titkaival összefüggő képekre és fogalmakra irányított szellemi tevékenységet kell értenünk. Meditálni annyit jelent, mintegy előírt módon teljesen belemerülni a világmindenség titkaival összefüggő képekbe és eszmékbe és bennük is élni. A koncentrálással és a meditálással saját lelkén munkálkodik a tanítvány, a saját lelki észlelőszerveit fejleszti ki. Miközben a koncentrálással és meditálással kapcsolatos feladatok megoldásán fáradozik, lelke úgy növekedik a testén belül, mint egy magzat az anyaméhben. Amikor pedig alvás közben bekövetkeznek azután a leírt szellemi élmények, eljön a felszabadult lélek megszületésének pillanata, amikor szó szerint olyan új lény lesz belőle, akit egy ember csíráztatott ki és érlelt meg önmagában. A koncentrálás és a meditálás erőfeszítéseit gondosan felül kell vizsgálnunk és szabályait pontosan be kell tartanunk tehát, hiszen a most leírt magasabb lelki lény kivirulásának és éretté válásának törvényei épülnek fel ebből a munkánkból, neki magának pedig már születésekor is harmonikus és önmagában véve helyesen tagolódó szervezetnek kell lennie. Ha elvétünk az előírások közül valamit, a szellemi világban nem ép és egészséges szervezetű élőlény, hanem életképtelen torzszülött születik majd.

Teljesen érthetőnek tűnik, hogy ez a magasabb lelki lény a mélyalvó-állapot alatt születik meg, ha meggondoljuk, hogy finom, még csekély kis ellenálló képességgel bíró szervezete nem is tudna egyáltalán érvényre jutni a fizikai élet harsogó, lármás történései között még akkor sem, ha történetesen meg is jelenne közöttük, tevékenysége számba se jönne a testiekhez képest. A magasabb lélek eleinte finom és jelentéktelen tevékenysége az alvás alatt kerül felszínre, amikor szünetel a fizikai test észleléstől függő tevékenykedése. - Ismételten hangsúlyoznunk kell azonban. hogy az alvásélményeket mindaddig nem szabad teljes értékű megismerésnek tekintenünk, amíg felébredt magasabb lelkünket át nem tudjuk vinni nappali tudatállapotunkba is. Ha már kifejlesztettük ezt a képességet, a szellemi világot észlelni tudjuk majd a maga jellegzetes voltában nappali élményeink közben is, vagyis hangokban és szavakban nyilatkoznak majd meg lelkünknek a körülöttünk levő világ titkai.

De a fejlődésnek ezen a fokán tudnunk kell, hogy egyelőre csak egyes, többé-kevésbé összefüggéstelen szellemi élményekkel van dolgunk, őrizkednünk kell tehát tőle, hogy valami zárt vagy összefüggő ismeretrendszert építsünk ki belőlük. Így mindenféle fantasztikus elképzelés és téveszme kerülne lelkivilágunkba és könnyen előfordulhatna, hogy egy olyan világot építenénk ki magunknak, amelynek semmi köze sincs az igazi szellemi világhoz. Szellemi iskolázás közben folytonosan ellenőrizni kell magunkat.

A leghelyesebb egyre jobban tisztázni magunkban az egyes átélt, valóságos élményeket és megvárnunk, amíg minden erőltetés nélkül adódnak új élmények, a már előbb átéltekhez mintegy maguktól kapcsolódva. Ugyanis megfelelő gyakorlatokat alkalmazva, a szellemi világ - ahová most már valóban beléptünk - ennek eredményeképpen mélyalvás alatt erejével egyre tágabb körre terjeszti ki tudatunkat. Egyre több élményünk lesz tudatos és az alvás egyre rövidebb szakasza alatt merülünk öntudatlan állapotba. Az alvás közben felmerülő tapasztalások azután egyre jobban önmaguktól kapcsolódnak egymáshoz anélkül, hogy helyes összekapcsolódásukat bármiféle, csak a fizikai világhoz igazodó észtől származó, lehetőségekben vagy következtetésekkel történő gondolkodás megzavarná. Minél kevesebbet keverünk jogosulatlanul bele a magasabb élményekbe a fizikai világban uralkodó gondolkodás megszokottságaiból, annál jobb. Ha magatartásunk megfelel az előbb leírt követelményeknek, a szellemi iskolázás során egyre jobban megközelítjük a megismerésnek azt a fokát, ahol alváséletünk korábban öntudatlanságban átélt állapotai teljesen tudatossá válnak. A fejlettségnek ezen a fokán áloméletünk alatt - ha pihen a testünk - ugyanúgy a valóságban élünk, mint éberen, de szinte fölösleges megjegyeznünk, hogy alvás közben nem azt a körülöttünk lévő valóságot éljük meg, amelyhez a testünk is tartozik, hanem egy másikat, magasabbat. - Ha szilárdan meg akarjuk állni helyünket a fizikai világ talaján és nem akarunk képzelgőkké válni, magasabb rendű alvásélményeinket meg kell tanulnunk kapcsolatba hozni fizikai környezetünkkel, bár ez kezdetben igen nehéz, mert az alvás közben átélt világ megnyilatkozása a tanítvány számára eleinte egy teljesen újszerű dolog. - Az alvásélet tudatossá válásával elért igen fontos fejlődési fokot a szellemtudományban a ludat folytonosságának (megszakítás nélküli tudatnak) nevezik.[3] Ezen a fokon akkor sem szűnik meg az élmények és a tapasztalások folytonossága, amikor a fizikai test pihen, az érzékszervek pedig a lélek számára nem közvetítenek benyomásokat.