Az igazi szellemtudomány egyik alapelve, hogy a tanítvány teljesen tudatosan szentelje magát szellemtudományos tanulmányainak. Semmihez se fogjon, semmit se gyakoroljon, aminek a hatását nem ismeri. Az útmutatásokat vagy tanácsokat adó beavatott megmondja egyúttal azt is, hogy tanácsainak vagy útmutatásainak követése a magasabb megismerésre törekvő tanítvány testében, lelkében vagy szellemében milyen változásokat idéz elő.

A következők során a szellemi iskolázás néhány hatását írjuk csak le. Teljesen tudatosan csak az vághat neki a magasabb világok megismeréséhez vezető gyakorlatoknak és a szellemi iskolázás tanítványának csak az nevezhető igazán, aki tudja, hogy ebben a fejezetben miről van szó. Az igazi szellemi iskolázásban mindenképpen kárhoztatandó a sötétben való tapogatódzás. Aki nem nyitott szemmel akar szellemi iskolázást folytatni, médium ugyan lehet, de sohasem lehet belőle szellemtudományos értelemben vett „szellemi látó”.

Ha követjük az előző (az érzékfeletti megismerés elsajátításával foglalkozó) fejezetekben leírt gyakorlatokat, bizonyos változások zajlanak le az úgynevezett lelki szervezetünkben. A kizárólag szellemi látással észlelhető lelki szervezet egy többé-kevésbé szellemi-lelki fényben sugárzó felhővel hasonlítható össze, az ember fizikai teste ennek közepén foglal helyet.[1] E lelki szervezetben szellemileg láthatók az ösztönök, kívánságok, szenvedélyek, képzetek és még más dolgok is. A test kívánsága például határozott alakú sötétvörös kisugárzások formájában észlelhető. A tiszta, nemes gondolat mintegy vöröseslila kisugárzással, a logikus gondolkodó ember éles fogalmai pedig teljesen határozottan körvonalazott sárgás alakulatokban fejeződnek ki. A zavarosan gondolkodó ember kusza gondolatainak határozatlan körvonalai vannak. Az egyoldalú, betokosodott nézetekkel bíró ember gondolatait éles és merev körvonalakban látjuk, míg a saját véleményétől eltérő nézetek iránt megértő ember gondolatait mozgékony, állandóan változó körvonalak között, - és így tovább.[2] Minél tovább halad valaki a lelki fejlődés terén, annál szabályosabban rajzolódik ki lelki szervezete, amely a fejletlen lelki életet élő emberben zavaros és tagolatlan. A „látó” azonban még a tagolatlan lelki organizmusban is észlelni tud egy, a környezettől világosan megkülönböztethető és a fej belsejétől egészen a fizikai test közepéig érő, bizonyos szervekkel rendelkező és önálló „lelki testnek” tűnő „képződményt”. Azok a lelki szervek, amelyekről most lesz szó, szellemi látással a következő fizikai testrészek „közelében” észlelhetők: közülük az első a két szem között, a második a gégefő, a harmadik a szív táján, a negyedik az úgynevezett gyomorgödör szomszédságában, az ötödik és a hatodik helye pedig az altestben van. A szellemtudományban jártas emberek „kerekeknek” (csakráknak) vagy „lótuszvirágoknak” is nevezik ezeket a „képződményeket”, mert kerekekhez vagy virágokhoz hasonlíthatók, bár természetesen tudnunk kell, hogy ezek semmivel sem találóbb kifejezések, mint amikor a tüdő két lebenyét „szárnyaknak” nevezzük. Tudjuk, hogy itt nem igazi szárnyakkal van dolgunk, ahogyan a „lótuszvirág” elnevezést is csupán hasonlatszerűnek kell tekintenünk. A fejletlen embernél sötétek, mozdulatlanok, nyugalmi állapotban vannak a „lótuszvirágok”, a „szellemi látónál” azonban mozognak és ragyogó szín- árnyalatokban tündökölnek. Némiképpen hasonló jelenség lép fel a médiumnál is, a kettő között azonban mégis nagy a különbség, amivel azonban most nem foglalkozunk részletesebben.

Amikor a tanítvány gyakorlatokat kezd végezni, előbb kivilágosodnak a „lótuszvirágai”, később pedig elkezdenek forogni is. A forgás bekövetkeztekor szellemi látóképessége is működni kezd, mert a „lótuszvirágok” a lélek érzékszervei,[3] az pedig, hogy forognak, azt fejezi ki, hogy észlelik az érzékfeletti világot. Érzékfeletti látása senkinek sem lehet, míg az asztrális érzékszervei ilyen módon nem fejlődnek ki.

A gégefő közelében lévő szellemi érzékszerv teszi lehetővé, hogy szellemi látással át tudjuk tekinteni egy másik lelki lény gondolkodásmódját és mélyebben bele tudjunk látni a természet jelenségeinek igazi törvényszerűségeibe. A szív szomszédságában lévő szerv a másik lélek érzületének szellemi megismeréséhez vezető utat tárja fel. Ennek a szervnek a kifejlesztésével ismerhetjük meg az állat- és növényvilág mélyén működő erőket is. A gyomorgödör közelében lévő szervvel a lelkekben élő tehetségeket és képességeket észlelhetjük, továbbá vele láthatjuk át, hogy milyen szerepet játszanak a természet háztartásában az állatok, a növények, a kövek, a fémek, a légköri jelenségek és a többiek.

A gégefő közelében lévő szervnek tizenhat, a szív közelében lévőnek tizenkét, a gyomorgödör szomszédságában lévőnek pedig tíz „levele” vagy „küllője” van.

Bizonyos lelki tevékenységek kapcsolatban vannak ezeknek az érzékszerveknek a kifejlesztésével. Aki meghatározott módon gyakorol bizonyos tevékenységeket, a megfelelő érzékszerv kifejlesztését segíti vele elő. „A tizenhat levelű lótuszvirág” nyolc „levele” az ősrégi múltban, az emberi fejlődés egy előző fokán kialakult már és ennek a nyolc levélnek a kialakítása az ember közreműködése nélkül történt meg, a természet adományaként akkor kapta meg az ember, amikor még álomszerűen tompa volt a tudatállapota. Az emberi fejlődés akkori fokán még működött is ez a nyolc „levél”, ez a működésmód azonban csak az akkori tompa tudatállapottal egyeztethető össze. A tudat megvilágosodásával együtt azután ez a nyolc „levél” elsötétült és működését is beszüntette. A ma élő emberek azonban tudatosan végzett gyakorlatokkal ki tudják fejleszteni saját maguk is a másik nyolc „levelet” és ettől a teljes lótuszvirág elkezd fényleni és mozogni. Az egyes „levelek” kifejlesztése bizonyos képességek elsajátításától függ. A tizenhat „levél” közül azonban - mint már mondtuk - csak nyolcat fejleszthetünk ki tudatosan, ezt követően a másik nyolc magától jelenik meg.

A fejlődés a következőképpen megy végbe. Gondosan és figyelemmel kell foglalkoznunk bizonyos lelki folyamatokkal, amelyekre rendszerint nem fordítunk kellő gondot és figyelmetlenül hajtjuk őket végre. Nyolc ilyen lelki folyamat van. Az első a képzetalkotás módja. Az ember rendszerint teljesen a véletlenre bízza magát ebben a vonatkozásban. Hall, vagy lát valamit és ennek alapján alkot fogalmat. Amíg így jár el, a tizenhat levelű lótuszvirág egyáltalán nem működik, hanem akkor kezd csak működni, ha a tanítvány az ilyen irányú önnevelését a saját kezébe veszi. Ennek a célnak az elérése érdekében különös gondot kell fordítania képzeteire, jelentőséget kell tulajdonítania minden egyes képzetének, amelyekben külvilágról szóló üzenetet, híradást kell látnia és nem szabad megelégednie olyan képzetekkel, amelyeknek ilyen értelemben nincs jelentőségük. Egész fogalmi életét úgy kell irányítania, hogy a külvilág hű tükre legyen. Törekvésének az legyen a célja, hogy eltávolítsa lelkéből a valóságnak meg nem felelő képzeteket. - A második lelki folyamat, amelyre hasonlóképpen ügyelnie kell, az, ahogyan létrejönnek az emberi elhatározások. A tanítvány csak teljes és alapos megfontolást követően határozza el magát még a legjelentéktelenebb cselekedetre is. Tartson távol lelkétől minden meggondoltság és jelentőség nélküli cselekvést. Életében mindennek jól megfontolt oka legyen, amire pedig nem fontos ok készteti, azzal hagyjon fel. A harmadik lelki folyamat, amivel foglalkoznunk kell, a beszéd. Csak olyan szó hagyja el a tanítvány ajkát, aminek értelme és jelentősége van. Minden csak beszélgetés kedvéért elhangzó szó letéríti útjáról. Kerülnie kell a beszélgetés megszokott módját, amikor válogatás nélküli tarka összevisszaságban beszélnek az emberek. Mindamellett nem szabad elzárkóznia az embertársaival való érintkezésektől, sőt, mondanivalójának éppen az ilyen érintkezések során kell egyre jelentősebbé fejlődnie. Álljon szóba mindenkivel, de gondolkodva és minden irányban megfontoltan. Ok nélkül ne beszéljen soha. Próbáljon meg se túl sokat, se túl keveset beszélni. A negyedik folyamat a külső cselekvés szabályozása. A tanítvány megpróbálja tetteit összhangba hozni embertársai tetteivel és környezete eseményeivel. Nem hajt végre másokat zavaró és a környezetében lejátszódó eseményekkel ellentétben álló cselekedeteket. Tetteinek harmonikusan kell környezetéhez, élet- körülményeihez és más, rajta kívül lévő dolgokhoz igazodnia. Ha kívülről indítja cselekvésre valami, gondosan mérlegelje, miként tud legjobban megfelelni a külső indíttatásnak. De ha tettei rugója saját lelkében van, gondosan mérlegelje cselekvésmódja várható hatását. Az ötödik igen fontos és figyelembe veendő szempont életének egész berendezése. A tanítvány megpróbál összhangban élni a természettel és a szellemmel. Semmit nem siet el, de nem is rest. A hajszolt és a hanyag állapot egyaránt távol áll tőle, mivel életét a munkálkodás eszközének tekinti, és ennek megfelelően rendezi is be. Úgy ápolja egészségét, szokásait, hogy az élete harmonikus legyen. A hatodik folyamat az emberi törekvéssel van kapcsolatban. A tanítvány megvizsgálja képességeit és önismeretének megfelelő módon viselkedik. Semmi olyat nem próbál tenni, ami meghaladja erejét, viszont semmit sem mulaszt el, ami erejétől telik. Az emberiség eszményeivel és legszentebb kötelességeivel kapcsolatos célokat tűz maga elé.

Nem illeszkedik gondolkodás nélküli kerékként bele az emberélet taposómalmába, hanem meg akarja érteni feladatait és iparkodik felülemelkedni a mindennapi életen. Kötelességeinek egyre jobb és tökéletesebb teljesítésére törekszik. - A hetedik követelmény arra a törekvésre vonatkozik, hogy lehetőleg sokat tanuljunk az élettől, semmi ne múljék el benne nyomtalanul, hasznos tapasztalatokat szűrjünk le mindenből. A tanítványt arra ösztökélje a helytelenül és tökéletlenül végrehajtott cselekedet, hogy a hasonló cselekedeteket máskor helyesen és tökéletesen hajtsa végre. Hasonló célból másokat is figyeljen meg, ha cselekedni látja őket. Sok kincset gyűjt tapasztalataiból, ha tennivalóit mindig gondosan összeveti megszerzett tapasztalataival. Semmit sem tesz anélkül, hogy vissza ne tekintene az olyan élményeire, amelyek elhatározásaiban és tetteiben segítségére lehetnek. Végül a nyolcadik gyakorlat a következő. Időnkint a tanítvány egy-egy pillantást vet belső világába, elmélyed magában, gondosan tanácskozik önmagával, kialakítja és megvizsgálja - gondolatban átfutja - élete alapelveit, mérlegeli kötelességeit, elgondolkodik az élet tartalmáról és céljairól és így tovább. Mindezekről beszéltünk már az előző szakaszokban is, most csak a tizenhat levelű lótusz-virág kifejlődésével kapcsolatban soroljuk fel őket újra. A tizenhat levelű lótuszvirág e gyakorlatok eredményeképpen válik egyre tökéletesebbé, mert a szellemi látás kifejlesztése az ilyen gyakorlatoktól függ, és annál gyorsabban fejlődik ki, minél jobban összecseng az ember gondolkodása és beszéde a külvilág folyamataival. Az igazságnak nem megfelelő gondolkodás vagy beszéd a tizenhat levelű lótuszvirág csírájából elpusztít valamit. Ebben a vonatkozásban az igazságszeretet, az őszinteség és a becsületesség az építő erő, a hazudozás, a hamisság és a becstelenség pedig rombol. A tanítványnak tudnia kell, hogy itt nem „a jó szándék” fontos csupán, hanem a valóságos tény. Ha olyasvalamit mondok vagy gondolok, ami nem felel meg a valóságnak, még akkor is lerombolok valamit szellemi érzékszervemben, ha véleményem szerint a legjobb szándék vezérelt is, ahogyan a tűzbe markoló gyermek megégeti magát akkor is, ha tettének a tudatlanság volt a rugója. A tizenhat levelű lótuszvirág csodálatos színekben ragyog fel és szabályos mozgásba kezd, ha a megbeszélt lelki folyamatokat az ismertetett irányelvek szerint szabályozzuk, a szellemi látóképesség azonban addig nem nyilatkozik meg, amíg nem ért el a lélek a fejlődés bizonyos fokára. Ez a képesség nem nyilvánul meg addig, amíg életünk jelzett irányelvek szerint történő irányítása még fáradságunkba kerül, nem vagyunk rá még elég érettek. amíg a leírt folyamatokra különösképpen ügyelnünk kell. A szellemi látóképesség első nyomai csak akkor jelentkeznek, ha már elértük azt a fokot, amikor a fent jelzett életmód annyira természetünkké válik, mint a hétköznapi élet az átlagembernél. Ekkor nem kerül már szükségképpen fáradságunkba az irányelvek betartása, magától értetődő életmódunkká válik. Nincs már szükségünk állandó önmegfigyelésre és arra, hogy az irányelvek betartására serkentsük magunkat, ezen a fokon mindezeknek már megszokássá kellett válnia. A lótuszvirágok kifejlesztésével foglalkoznak még különböző okkult irányzatok is és olyan útmutatásokkal szolgálnak, amelyeket követve másképpen, nem az előbb leírt módon is ki lehet fejleszteni a tizenhat levelű lótuszvirágot. A szellemtudomány azonban az összes ilyen útmutatást elveti, mert a testi egészséget rombolva erkölcsi romlásba is visznek. Viszont sokkal könnyebben követhetők a könyvünkben megadott irányelveknél, amelyek betartása hosszadalmas és fáradságos, de biztosan célra vezető és erkölcsileg is csak megerősíthet minket.

Valamelyik lótuszvirágunk torz kialakulásának nem csak az a következménye, hogy illúziók és fantasztikus elképzelések merülnek fel lelkünkben, hanem esetleg nem tudunk helytállni még a hétköznapi életben sem és ott is tévelygéseknek esünk áldozatul. Még akkor is félénkké, iriggyé, hiúvá, fennhéjázóvá, akaratossá és még mássá is válhatunk valamelyik lótuszvirágunk torz kialakításától, ha ezek a tulajdonságok azelőtt meg sem voltak bennünk.

Már mondtuk, hogy a tizenhat levelű lótuszvirág nyolc levele már az ősrégi múltban kifejlődött és ez a nyolc levél a szellemi iskolázás során ismét kibontakozik magától. A tanítványnak tehát arra kell törekednie, hogy minden figyelmét a másik nyolc levél kifejlesztésére fordítsa, helytelen iskolázás esetén ugyanis a már régebben kifejlődött levelek igen könnyen kibontakoznak, az újonnan kibontakoztatandók viszont satnyák maradnak, ami főleg akkor következik be, ha elhanyagoljuk a logikus, ésszerű gondolkodást a szellemi iskolázás során. Az a legfontosabb, hogy a tanítvány értelmes ember legyen és a legnagyobb súlyt a világos gondolkodásra helyezze. Továbbá még az is fontos, hogy amikor beszél, a legnagyobb világosságra törekedjen. Akik sejteni kezdenek valamit az érzékfeletti világról, szívesen beszélnek róla és szabályos fejlődésük elé akadályokat gördítenek vele. Annál jobb, minél kevesebbet beszélünk az érzékfelettiekről. Tulajdonképpen csak az beszéljen róluk, aki bizonyos fokig látja már az érzékfeletti világot.

Az iskolázás elején a tanítványok rendszerint csodálkozva tapasztalják, hogy csak milyen kevéssé „kíváncsiak” a szellemileg már iskolázott emberek arra, hogy tanítványaik közöljék velük élményeiket. Az lenne a legjobb, ha a tanítványok teljes hallgatásba merülnének saját érzékfeletti élményeiket illetően és semmi mást nem beszélnének meg, csak azt, hogy mennyire jól vagy rosszul sikerült végezni a gyakorlatokat, vagy követni az útmutatásokat. Hiszen a szellemileg már iskolázott ember a tanítvány haladását nem az ő közvetlen közléséből állapítja meg, hanem egészen más forrásokból meríti értesüléseit. Az efféle közlések kissé mindig „megkeményítik” a tizenhat levelű lótuszvirág kifejlesztésre váró nyolc levelét, holott „lágyaknak” és „hajlékonyaknak” kell maradniuk. Egy példát említünk, hogy rávilágítsunk a dologra, amelyet a könnyebb érthetőség kedvéért nem az érzékfeletti világból, hanem a hétköznapi életből veszünk. Tegyük fel. hogy hírt kaptam valamiről, melynek nyomán azonnal ítéletet alkotok róla. Hamarosan újabb hírt kapok ugyanarról a dologról, ami arra késztet, hogy átalakítsam a róla előbb már megalkotott ítéletemet, mivel az utóbbi hír nem egyezik az előbbivel. Ennek az a következménye, hogy káros hatás éri tizenhat levelű lótuszvirágomat. Teljesen más volna a helyzet, ha ítéletalkotásom során már az előbb is tartózkodó lettem volna és belsőleg gondolkodásomban, külsőleg pedig beszédemben egészen addig hallgattam volna az ügyről, amíg nem találtam teljesen biztos támpontokra ítélet- alkotásomhoz. Így válik lassanként a tanítvány különös ismertetőjegyévé az ítéletek megalkotásakor és kimondásakor tanúsított óvatosság. A hatásokkal és a tapasztalásokkal szemben tanúsított fogékonysága viszont növekszik, mert hallgatásba merülve szemléli őket, hogy amikor azután ítéletalkotásra kerül sor, lehetőleg sok támpontja legyen. Az ilyenfajta óvatosság eredményeképpen a lótuszvirág levelein a kékes-vörös és a rózsaszín árnyalatai jelennek meg, más esetekben viszont a sötétvörösé és a narancsszínűé. A szív közelében lévő tizenkét levelű lótuszvirágot is a tizenhat levelű kialakításához hasonló módon fejlesztjük ki.[4]

A fejlődés régi állapotában kibontakozott és bizonyos ideig működött is a tizenkét levelű lótuszvirág leveleinek a fele is.[5] Ezt a hat levelet tehát a szellemi iskolázás folyamán nem kell különösképpen fejlesztenünk, maguktól jelennek meg és kezdenek el forogni, amikor a másik hat levél fejlesztésén dolgozunk. A tizenkét levelű lótuszvirág kifejlődése érdekében tudatosan bizonyos irányba kell terelnünk egyes lelki folyamatokat.

Tudnunk kell, hogy az egyes szellemi vagy lelki érzékszervek észlelésterei eltérő jellegűek. Más „észleletét” közvetít a tizenkét levelű és mást a tizenhat levelű lótuszvirág. Ez utóbbi „formákat” érzékel. A lélek gondolkodásmódja, a természeti jelenségek lefolyásának törvényei bizonyos nem merev és nyugodt, hanem mozgékony, eleven formákban jelennek meg a tizenhat levelű lótuszvirág előtt. Az ezt az érzékszervét már kifejlesztett „látó” meg tudja nevezni a különböző gondolkodásmódokat vagy természeti törvényeket kifejező formákat. A bosszú gondolata például nyílhoz hasonló zegzugos formát ölt, a jóakaratú gondolat pedig nagyon sokszor egy nyíló virág alakjában jelenik meg és így tovább. A határozott és jelentőségteljes gondolatoknak szabályos, szimmetrikus formája, a zavaros fogalmaknak fodrozódó körvonala van. A tizenkét levelű lótuszvirág teljesen más észleleteket hoz létre. Hozzávetőlegesen úgy jellemezhetők, hogy lelki melegnek vagy hidegnek nevezzük őket. Az ilyen érzékkel bíró szellemi látó lelki meleget vagy hideget érez áramlani a tizenhat levelű lótuszvirággal érzékelt formákból. Az a szellemi látó, aki csak a tizenhat levelű lótuszvirágot fejlesztette ki, de a tizenkét levelűt még nem, a jóakaratú gondolatot csak formának érzékeli. Egy másik, aki már mind a két érzékszervét kifejlesztette, a gondolatból áradó lelki meleget is észleli. Mellékesen megjegyezzük, hogy a szellemi iskolázás során az egyik érzék sohasem fejlődik ki a másik nélkül, a fentieket tehát csak a könnyebb érhetőség kedvéért alkalmazott feltevésnek kell tekintenünk. A tizenkét levelű lótuszvirág kibontakozásával együtt „a látó” a természet folyamataiba is mélyebbre tud pillantani. Minden, aminek fejlődés vagy növekedés az alapja, lelki meleget áraszt magából, ami pedig pusztul, sorvad, vagy hanyatlófélben van, lelki hideget lehel maga köré.

A tizenkét levelű lótuszvirág kifejlesztését a következőképpen segíthetjük elő. A tanítványnak legelőször is gondolatmenete szabályozására kell fordítania figyelmét. (Ezt nevezik a gondolkodás ellenőrzésének.) Ugyanúgy, ahogyan a tizenhat levelű lótuszvirágot az igazi, jelentőségteljes gondolatok fejlesztik ki, a tizenkét levelű akkor bontakozik ki, ha gondolatmenetünkön belső világunkban uralkodni tudunk. A nem értelmesen és logikusan, hanem véletlenül egymáshoz kapcsolódó, lidércfényszerűen ugrabugráló gondolatok elrontják a lótuszvirág formáját. Minél inkább egymásból következnek gondolataink, minél jobban kerüljük a logikátlan gondolkodást, ez az érzékszervünk annál inkább neki megfelelő formát nyer. Amikor a tanítvány logikátlan gondolatokat hall, agyában nyomban villanjon fel a helyes gondolat, a talán kissé illogikus környezetből azonban ne vonja ki magát szertelenül csak azért, hogy a saját fejlődését segítse elő, de ne érezze indíttatva magát arra sem, hogy rögtön kijavítsa környezetében mindazt, ami logikátlan. A kívülről rázúduló gondolatokat belső világa teljes csendjében kell a logika és az értelem irányába terelnie és arra kell törekednie, hogy mindenütt ezt az irányt kövesse saját gondolataiban is. A második követelmény, hogy a tanítvány cselekedeteiben is ugyanolyan következetes legyen, mint gondolataiban. (A cselekedetek ellenőrzése.) Az állhatatlanság, a diszharmonikus cselekedetek romboló hatással vannak a tizenkét levelű lótuszvirágra. Ha a tanítvány már tett valamit, következő cselekedetét az előbbiből logikusan következő módon hajtsa végre. A tizenkét levelű lótuszvirágot sohasem tudja kifejleszteni az, aki ma más értelemben cselekszik, mint tegnap. A harmadik követelmény, hogy neveljük rá magunkat a kitartás képességének kifejlesztésére. Amíg a tanítvány a kitűzött célt helyesnek látja, semmiféle befolyás nem térítheti tőle el. Az akadály az ő szemében nem ok arra, hogy visszatartsa az elvégzendőktől, felhívás csupán arra, hogy azt gyűrje le. A negyedik követelmény az emberek és más lények, sőt, tények iránt is tanúsított türelem (tolerancia). A tanítvány elfojt magában minden fölöslegesen megnyilvánuló kritikát a tökéletlennel, a gonosszal és a rosszal szemben és inkább arra törekszik, hogy megértse mindazt, amit a sors tár elébe. Ahogyan nem kerüli cl a napfény sem a rosszat és a gonoszát, ő sem vonja meg megértéssel teljes együttérzését semmitől és senkitől. A tanítvány, ha valamiféle kellemetlen eseménnyel találkozik, nem ragadtatja lesújtó kritikára magát, hanem szükségképpen eltűri, amit cl kell tűrnie és arra törekszik, hogy jóra fordítsa a rosszat, amennyire erejétől csak telik. A mások véleményét nem csak a maga nézőpontjából ítéli meg, hanem iparkodik belehelyezkedni mások helyzetébe. Az ötödik követelmény az élet jelenségei iránt tanúsított elfogulatlanság, amiről mint „hitről” vagy „bizalomról” is szokás beszélni. A tanítvány ilyen bizalmat érez minden ember és minden lény iránt, cselekedetei során is ilyen bizalom tölti el a lelkét. Amikor közölnek vele valamit, sohasem mondja, hogy azt nem hiszi el, mert ellenkezik eddigi véleményével, hanem inkább minden pillanatban kész véleményét és nézetét újabb véleményekkel és nézetekkel egyeztetve felülvizsgálni és úgy igazolni. Minden iránt fogékony marad, amivel találkozik és bízik benne, hogy minden, amibe belefog, hatással lesz majd. Kiirtja lelkéből a hajlamot a csüggedésre és a kételkedésre. Ha van valamilyen terve, hisz is szándékának erejében és hitétől a százszoros sikertelenség sem fosztja meg, mert az ilyen hit „hegyeket mozgat meg”. A hatodik követelmény pedig egyfajta lelki egyensúly megszerzése. A tanítvány arra törekszik, hogy a hangulata mindig egyenletes maradjon, akár bánat, akár öröm éri. Leszokik a tomboló ujjongás és a halálos szomorúság hangulata között való ide-oda ingadozásról. A szerencsétlenség és a veszély éppen úgy felvértezve találja, mint a szerencse és a boldogulás lehetősége.

Az elmondottakkal együtt azt az úgynevezett „hat tulajdonságot” is felsoroltuk, amit ki kell a beavatásra törekvő tanítványnak fejlesztenie. Most a köztük és a tizenkét levelű lótuszvirágnak nevezett lelki érzékszerv közötti összefüggést írjuk le. A szellemi iskolázás a tizenkét levelű lótuszvirág érleléséhez szükséges külön útmutatásokat is megadja ugyan, az érzékszerv szabályos formájának kialakítása azonban itt is a felsorolt tulajdonságok kifejlesztésétől függ, nélkülük torzkép lesz az érzékszervből. Ha tehát a szabályos fejlődés mellőzésével jutunk egy bizonyos fokú látóképességhez, nem a jó, hanem a rossz irányba fordulnak a felsorolt tulajdonságok és az ember különösen türelmetlen és bátortalan lesz, környezete iránt pedig elutasító. Megeshet például, hogy éppen azért kerül vagy gyűlöl valakit valaki, mert a másik lélek érzületéből megérez már valamit. Annyira elfajulhat a dolog, hogy az illető a rajta úrrá lett lelki hideg következtében a saját nézeteivel ellentétes véleményeket meg sem képes hallgatni, vagy visszataszító módon viselkedik, ha találkozik velük.

Ha a tanítvány a könyvünkben közölt útbaigazításokon kívül még azokat az ezoterikusabb előírásokat is betartja, amelyeket csak élőszóval adhat neki meg a beavatott, a lótuszvirág ennek megfelelően gyorsabban fejlődik ki, de azért az ebben a könyvben közölt útmutatások is valóban igazi szellemi iskolázáshoz vezetnek és életüket az itt közölt irányelvek szerint berendezni még azoknak is nagyon hasznos, akik nem akarják vagy nem tudják a szellemi iskolázás útját járni. Hiszen az irányelvek hatása, ha lassabban is, de mégis mindig megmutatkozik a lelki szervezetben. A tanítvány számára pedig az alapelvek betartása nem csak hasznos, de elengedhetetlen is, mert ha a szellemi iskolázást követésük nélkül kísérelné meg, csak tökéletlen szellemi szemekkel észlelhetné a magasabb világokat és a valóság felismerése helyett tévedéseknek és illúzióknak esne áldozatul. Bizonyos vonatkozásban szellemi látása kifejlődhetne ugyan, alapjában véve azonban csak még az előzőnél is nagyobb vakságtól szenvedne, hiszen azelőtt legalább a fizikai világban erősen állt a lábán és támaszkodni tudott a fizikai világra, de most már, a fizikai világ mögé tekintve, elveszti maga alól a talajt a földön, mielőtt még biztosan állna a magasabb világokban. Később talán pedig meg sem tudja már különböztetni az igazságot a tévedéstől és teljesen elveszti tájékozódó képességét az életben. Éppen ezért van oly nagy szükség türelemre a szellemi iskolázás terén. Át kell gondolnunk, hogy a lótuszvirágok kifejlesztéséhez szükséges ezoterikusabb útmutatásokat a szellemtudomány csak olyan mértékig adhatja meg, amennyire a tanítványban kibontakozott már a teljes készség az említett szervek kialakítására. Ha a tanítvány kiérleli a lótuszvirágokat, mielőtt még formájuk a kellőképpen nyugodt mederben fejlődhetne ki, torzképek lesznek belőlük. Érlelődésük a szellemtudomány ezoterikusabb útmutatásainak eredménye ugyan, tormájukat azonban a fentebb leírt életmódtól nyerik.

Lelkünket különösen finoman kell gondoznunk, ha a tízlevelű lótuszvirágot akarjuk kifejleszteni, mert ekkor az a fontos, hogy még az érzéki benyomásokon is teljesen tudatosan uralkodjunk. Annak, aki szellemi látóképesség elérésére törekszik, erre a tulajdonságra kiváltképpen szüksége van, mert számtalan illúzió és szellemi önkényeskedés forrását csak vele tudja elkerülni. A hétköznapi ember rendszerint nem tudja, hogy ötletei és emlékezése felett mi uralkodik és mi hozza létre őket. Tegyük fel, hogy valaki vonaton utazik és elgondolkodik közben valamin. De gondolatai hirtelen irányt változtatnak, visszaemlékszik egy évekkel korábban lejátszódott élményére és jelenlévő gondolatához ezt fűzi hozzá. Közben, anélkül, hogy észrevette volna, pillantása az ablakon keresztül az emlékezetébe idézett élmény egyik szereplőjére hasonlító személyre esett. A látványnak azonban csak a hatása, nem maga a látvány vált tudatossá, azt képzeli tehát, hogy „csak úgy, magától” jutott a dolog eszébe. Mennyi minden jön így létre az életben, mennyire belejátszik életünkbe sok minden, amit anélkül tapasztalunk vagy olvasunk, hogy összefüggésük tudatában lennénk. Valaki például egy bizonyos színt ki nem állhat, arról azonban sejtelme sincs, hogy azért utálja, mert ilyen színű kabát volt azon a tanítón, aki évekkel ezelőtt megkínozta. Számtalan illúzió alapul efféle összefüggésen. Sok minden vésődik bele a lélekbe anélkül, hogy egyúttal tudatunkba is ültetődne. Például megtörténhet a következő is. Valaki az újságban egy ismert személyiség halálhírét olvassa és határozottan állítja, hogy ő már „tegnap” előre sejtette a dolgot anélkül, hogy látott vagy hallott volna valamit, ami felkelthette benne a gondolatot. Teljesen igaz tehát, hogy „tegnap” úgyszólván „magától” merült fel benne az illető halálának gondolata. Egyvalamit hagyott csupán figyelmen kívül, azt, hogy „tegnap”, néhány órával azelőtt, hogy a gondolat eszébe jutott, meglátogatta egyik ismerősét, akinél megpillantott az asztalon egy újságot, amit ugyan nem olvasott el, de tekintete öntudatlanul is rátévedt az illető súlyos megbetegedése hírére. Bár maga a benyomás tudattalan maradt, hatása azonban abban a bizonyos „sejtésben” mutatkozott meg. Ha fontolóra vesszük az ilyesmiket, meg tudjuk ítélni, hogy egy ilyen összefüggés milyen sok illúzió és képzelődés forrása lehet. Az illúziók forrását azonban annak, aki a tízlevelű lótuszvirágot akarja kifejleszteni, el kell fojtania, hiszen vele tudjuk érzékelni a lélek mélyén rejlő tulajdonságokat, igazi észlelésükhöz azonban csak akkor juthatunk el, ha már teljesen megszabadultunk a tévedések imént ismertetett lehetőségétől. Ezért kell úrrá lennünk a külvilágból felénk özönlő hatásokon. Fejlődésünk során el kell érnünk arra a fokra, ahol már valóban nem érhet bennünket más hatás, csak az, amit mi magunk akarunk magunkba fogadni, ezt a képességet pedig csak erőteljes belső élettel fejleszthetjük ki. Az akaratban kell elültetve lennie annak a képességnek, aminek következtében csakis azt engedjük hatni magunkra, amit mi magunk akarunk, az olyan külső benyomások hatása alól pedig valóban kivonjuk magunkat, amelyekre saját akaratunk nem irányul. Akarnunk kell, hogy lássuk azt, amit látunk, amire pedig nem fordítunk figyelmet, számunkra tényleg nincs is - ezt pedig annál jobban tudjuk elérni, minél erőteljesebb lelkünk belső munkája. A tanítványnak kerülnie kell, hogy gondolkodás nélkül csak ide-oda nézelődjön és füleljen. Gyakorolnia kell, hogy azt hallja csak meg a legnagyobb forgatagban is, amit hallani akar Számára csak az legyen jelen, amit hallani, vagy látni akar. szemét érzéketlenné kell tennie minden iránt, amire nem néz rá különösebben. Lelki páncélt öltsön minden nem tudatos benyomás ellen. Ebben a vonatkozásban főleg a gondolati életre kell gondot fordítania. Egy gondolattal foglalkozzon, a továbbiakban pedig próbáljon csak arra gondolni, amit egész tudatosan és szabadon fűz hozzá az előbbi gondolathoz. Ha gondolatát kapcsolatba akarja hozni egy másik gondolattal, gondosan vizsgálja meg. mivel kapcsolatban jutott eszébe az a másik. De gondolatmenete ellenőrzésében menjen még tovább is. Ha ellenszenvvel viseltetik például valami iránt, küzdje le és igyekezzen tudatosan kapcsolatot teremteni saját maga és az ellenszenves jelenség között és így lelki életébe egyre kevesebb nem-tudatos elem vegyül. A tízlevelű lótuszvirágnak megfelelő formát a tanítvány csak ilyen szigorú önneveléssel és lelki élete teljes fegyelmezésével fejlesztheti ki. Tartsa távol magától, amit nem kell, vagy nem akar figyelemmel kísérni. Ha az ilyen önneveléshez még egy szellemtudományos útmutatásnak megfelelő meditatív tevékenység is csatlakozik, a gyomorgödör táján helyet foglaló tíz levélből álló lótuszvirág a megfelelő módon érik be és ezen felül az, ami a tizenhat és a tizenkét levelű lótuszvirággal csak mint fonna vagy melegség volt érzékelhető, most még szellemi fényben és színben is jelenik meg. Így ismerhetjük fel vele például a tehetségeket és a képességeket, valamint a természet erőit és rejtett tulajdonságait. A tízlevelű lótuszvirággal válik láthatóvá az élőlények szín-aurája és mindaz,' ami körülöttünk van, lélekszerű tulajdonságairól ad nekünk hírt. El kell ismernünk, hogy a fejlődésnek pont ezen a területén van szükség a legnagyobb gondosságra, mert éppen itt űz kimondhatatlanul élénk játékot az emlékezet. Ha nem így lenne, sokan pont ezt a szellemi érzékszervet fejlesztenék ki, mivel nyomban működni kezd, mihelyt valaki teljesen uralkodik már érzéki benyomásain, amelyek ezért már csak az ő odafigyelésének vagy oda nem figyelésének vannak alávetve. Ez a szellemi érzékszerv csak addig tétlen, amíg működését elnyomja a külső érzékek hatalma.

Az ismertetett tízlevelű lótuszvirág kifejlesztésénél még sokkal nehezebb kialakítanunk a test közepe táján lévő hatlevelű lótuszvirágot, mert ehhez öntudatunknak annyira tökéletesen uralkodnia kell egész mivoltunkon, hogy testünk, lelkünk és szellemünk teljes összhangban legyen. A tanítványnak tökéletes összhangot kell teremtenie testi folyamatai, lelki hajlamai és szenvedélyei, szellemi eszméi és gondolatai között. Testének oly nemessé és megtisztulttá kell válnia, hogy a szervek működését is teljesen a lélek és a szellem szolgálatába állítsa. Teste ne hajtsa lelkét a nemes és tiszta gondolkodással ellentétes vágyak és szenvedélyek felé, szelleme pedig a maga törvényeivel és parancsolataival ne uralkodjék rabszolgatartó módon a lelkén, hanem az szabadon és saját hajlandóságából teljesítse az elvárásokat és a rárótt kötelezettségeket. A tanítványt a szeretet vezesse kötelessége teljesítésében, a kötelesség ne úgy lebegjen feje felett, mint aminek akarata ellenére is eleget tesz. Úgy kell szabaddá tennie lelkét, hogy egyensúlyban legyen a fizikai és a szellemi világ között. Gondos önneveléssel ezt majd annyira viszi, hogy érzéki kívánságainak nyugodtan átengedheti magát, hiszen megtisztultak már és így elvesztették az őt a maguk alacsonyabb körzetébe lehúzó hatalmukat. Nincs már szüksége szenvedélyeinek megzabolázására, mivel már maguktól a helyeset követik. Amíg az embernek önsanyargatásra van szüksége, a szellemi iskolázás bizonyos fokára nem juthat el. A szellemi iskolázás nézőpontjából értéktelen az olyan erény, amire még rá kell kényszerítenünk magunkat. A szellemi iskolázás menetét zavarja, amíg lelkünkben még él valamilyen kívánság, még akkor is, ha kielégítése lehetőségének minden igyekezetünkkel ellent is állunk. Ebből a szemszögből teljesen mindegy, hogy ez a kívánság inkább a testünkben vagy a lelkünkben él-e? Ha valaki megvonja például magától megszokott ajzószerét, hogy ilyen módon, az élvezetről lemondva, meg tudjon tisztulni, a szellemi iskolázásban csak akkor viszi előbbre, ha testének ez az önmegtartóztatás nem okoz szenvedést. Ha testének szenvedést okoz még a lemondás, ez azt mutatja, hogy a teste még kívánja az ajzószert, még nem nemesedett át eléggé és ezzel együtt önmegtartóztatása még a szellemi iskolázását sem viheti előbbre. Az is lehetséges, hogy a kitűzött cél eléréséről egyelőre le kell mondania és várnia kell, amíg a szellemi iskolázás folytatására - esetleg csak egy másik megtestesülés folyamán - kedvezőbb fizikai körülmények adódnak. Bizonyos helyzetben sokkal nagyobb eredmény józanul lemondani valamiről, mint adott körülmények között elérhetetlen célra törekedni. Egy ilyen ésszerű lemondás, távlatát tekintve, valóban jobban mozdítja elő a fejlődést, mint az ellenkezője.

A hatlevelű lótuszvirág kifejlesztése eredményeképpen magasabb világokhoz tartozó lényekkel kerülünk érintkezésbe, de csak akkor, ha életük a lélekvilágban nyilvánul meg. A szellemtudomány mindaddig nem javasolja a hatlevelű lótuszvirág kifejlesztését, amíg a tanítvány nem jutott még elég messzire az úton, amelyen haladva szellemével még magasabb világokba tud emelkedni. A lótuszvirágok kialakulásának együtt kell járnia a valódi szellemi világba történő belépéssel, máskülönben összezavarodik és elveszti biztonságát. Bár a szellemi látási kifejlesztheti e nélkül is, ilyen esetben azonban a szellemileg látottak helyes megítéléséhez még hiányzik a kellő képessége. A hatlevelű lótuszvirág kialakulásához szükséges képességek bizonyos kezességet nyújtanak már a zavar és a bizonytalanság ellen, mert aki az érzékelhetőség (a test), a szenvedélyek (a lélek) és az eszmék (a szellem) között tökéletes egyensúlyt hozott létre, azt nehéz összezavarni. De ha a tanítvány a hatlevelű lótuszvirág kifejlődésével együtt egy fizikai érzékek világától nagyon eltérő másik világ lényeinek életét és önálló mivoltát észleli, mégis többre van szüksége csupán ennél a kezességnél. Nem elegendő ezeket a lótuszvirágokat kifejlesztenie ahhoz, hogy az ilyen magasabb világokban is biztonsággal járja útjait, hanem még ezeknél is magasabb rendű szervekkel kell rendelkeznie. A következők során tehát az ilyen még magasabb szervek kifejlesztéséről beszélünk, később pedig szó lehet majd a többi lótuszvirágról és a lélektest más szerveződéseiről is.[6]

Az érzékfeletti jelenségek észlelése a lélektest kialakításával, vagyis a lótuszvirágok eddigiekben leirt kifejlesztésével együtt válik lehetővé. Aki azonban valóban el akar igazodni az érzék- feletti világbank a fejlődésnek ezen a fokán nem állhat meg. A lótuszvirágok puszta mozgékonysága már nem elegendő. A tanítványnak olyan helyzetet kell létrehoznia, hogy önállóan és teljesen tudatosan szabályozza szellemi szerveinek mozgását és uralja is őket, máskülönben külső erők és hatalmak játékszere lesz. Ha nem akarja, hogy ez bekövetkezzék, meg kell szereznie az úgynevezett „belső szó” észleléséhez szükséges képességet, amihez azonban nem csak lélektestét kell fejlesztenie, hanem az étertestét is. Étertestnek a szellemi látással mintegy a fizikai test másaként érzékelt finom, a test és a lélektest közötti közbülső fokot képviselő finom testiséget nevezzük.[7] A szellemi látás képessége birtokában észlelőképességünket teljesen tudatosan eltéríthetjük az előttünk álló ember fizikai testétől. Ez a tevékenység egyfajta megfigyelő-gyakorlatnak felel meg, de magasabb fokon. A „látó” mintegy teljesen kioltja a fizikai test látását a szellemi észlelés folyamán, a test fizikailag teljesen átlátszó lesz, ahogyan a figyelmünket az előttünk lévőről a hétköznapi életben is el tudjuk annyira téríteni, hogy az számunkra szinte nincs is jelen. Ha így fordítja el figyelmét a „látó” az előtte álló ember fizikai testéről, szellemi szemével a lélektesten kívül még az úgynevezett étertestet is észlelni tudja. A lélektest a fizikai és az étertestnél is nagyobb és áthatja mind a kettőt. - Az étertest nagyjából akkora és olyan alakú, mint a fizikai test és így azonos teret tölt be vele. Az élettest egy nagyon finoman tagolt szervezet, alapszíne nem fordul elő a szivárvány hét színe között és aki látni tudja, egy új, a fizikai szemlélet számára voltaképpen nem is létező színt ismer meg benne, ami az őszibarackfa nyíló virágának színére hasonlít leginkább. Ha csak önmagában az étertestet akarjuk megfigyelni, a fenti megfigyelő-gyakorlathoz hasonló módon az észlelés köréből ki kell oltanunk a lélektest jelenségét is. Ha ezt elmulasztjuk, az őt teljesen átható lélektest megváltoztatja az étertest látványát.[8]

Az emberi étertest részecskéi szakadatlanul mozgásban vannak. Az étertesten minden irányban számtalan áramlás vonul át, fenntartva és szabályozva az életet. Minden testnek, ami él, van egy hozzá tartozó éterteste - tehát a növényeknek és az állatoknak is - sőt, aki figyelemmel keresi, még az ásványoknál is rábukkanhat nyomaira. Az étertestben zajló áramlások és mozgások egyelőre teljesen függetlenek az emberi tudattól és akarattól, ahogyan a szív, vagy a gyomor fizikai testben lejátszódó tevékenysége sem függ tőlük. Amíg az ember a maga mivoltának fejlesztését az érzékfeletti képességek megszerzése útján saját kezébe nem veszi, független folyamatok is maradnak. Pont az jellemző a fejlődés bizonyos magasabb fokára, hogy étertestünk tudatunktól független áramlásaihoz és mozgásaihoz még a magunk által előidézettek is csatlakoznak.

Ha a tanítvány elérte a szellemi iskolázásnak azt a fokát, ahol az előbbiekben leírt lótuszvirágok mozgásba kezdenek, sok mindent teljesített már abból, amire az étertest bizonyos meghatározott áramlásainak és mozgásainak előidézésére szüksége van. A további fejlődésnek az a célja, hogy egy központszerű valami jöjjön létre a fizikai szív táján, ahonnan a legkülönbözőbb színű és formájú szellemi áramlások és mozgások indulnak el. Ez a központ a valóságban nem pusztán csak egy pont, hanem egy egészen csodálatos alakzat, csodálatos, fénylő, a legkülönbözőbb szellemi színekben ragyogó, nagyon szabályos, de alakját igen gyorsan változtató szerv. Még más formák és színáramlások is haladnak belőle az étertest többi része felé, sőt, még azon is túl, amennyiben átjárják és átvilágítják az egész lélektestet. De közülük a legfontosabb áramlások a lótuszvirágokhoz vezetnek, áthatva minden egyes levelüket és szabályozva forgásukat, majd hegyükön keresztül kifelé áramolva és széjjeloszolva a külső térben. A terület, ahová áramlásaik terjednek, annál nagyobb, minél fejlettebb az illető.

A tizenkét levelű lótuszvirág ezzel a központtal különösen közeli kapcsolatban van, a belőle kiinduló áramlások közvetlenül a tizenkét levelű lótuszvirághoz vezetnek, és rajta keresztül vonulnak egyfelől a tizenhat és a kétlevelű, másfelől lefelé a nyolc-, hatás négylevelű lótuszvirág irányába. Emiatt az elrendezés miatt kell a szellemi iskolázásban különösen a tizenkét levelű lótuszvirág kifejlesztésére oly nagy gondot fordítanunk. Ha itt követünk el hibát, rendetlenné válik az egész szövevényes szervezet kialakítása. A mondottakból látható, milyen finom és bensőséges dolog a szellemi iskolázás és mennyire pontosan kell mindent megcsinálnunk ahhoz, hogy úgy fejlődjön minden, ahogyan kell. Minden további nélkül látható az elmondottakból, hogy az érzékfeletti képességek kifejlesztéséhez csak az adhat útmutatást, aki saját magán mindazt tapasztalta már, amit ki akar fejlesztetni másvalakiben és tökéletesen át tudja tekinteni, hogy útmutatásai a helyes eredményhez vezetnek-e.

A tanítvány, az előírt útmutatásokat követve, étertestében annak a világnak a törvényeivel és fejlődésével összhangban lévő áramlásokat és mozgásokat hoz létre, amelyhez ő maga is tartozik. Az útmutatások tehát mindig a világfejlődés nagy törvényeinek képmásai és a könyvünkben leírt, vagy hozzájuk hasonló meditáló és összpontosító gyakorlatokból állnak, amelyek megfelelően alkalmazva a már előbb leírt hatást idézik elő. A tanítvány lelkét, belső világát bizonyos időközökben teljesen át kell hatnia, be kell töltenie a gyakorlatok tartalmának. A szellemi iskolázás egyszerű, mindenekelőtt az értelmes és ésszerű gondolkodás elmélyítésére és bensőségessé tételére alkalmas gyakorlatokkal indul. Így a gondolkodás megszabadul és függetlenné válik az összes fizikai hatásoktól és tapasztalásoktól, egy pontban összpontosul, amelyet az ember teljesen hatalmában tud tartani. Így egy egyelőre még nem a szív táján, hanem a fejben lévő ideiglenes központot hoztunk létre az étertest áramlásai részére, amelyet a „látó” mozgások kiindulópontjának lát. Csak az olyan szellemi iskolázás jár teljes sikerrel, amely elsőnek ezt a központot hozza létre. Ha a beavatandó kezdettől fogva a szív tájékára helyezné a központot, a magasabb világokba tekinthetne ugyan, a magasabb világok és a mi fizikai világunk összefüggését azonban nem tudná felismerni, amire pedig feltétlenül szüksége van a világfejlődés jelenlegi fokán álló embernek. A „látónak” semmiképpen sem szabad ábrándozónak lennie, a szilárd talajt nem szabad elveszítenie lába alól.

Ha már eléggé határozottan kialakult a fejben a központ, áthelyeződik lejjebbre, mégpedig a gégefő tájára. A tanítvány az összpontosító gyakorlatok további alkalmazásával idézi elő ezt az áthelyeződést és ettől kezdve az étertest előbb jellemzett különféle mozgásai a gégefő tájáról sugároznak ki, rávilágítva a beavatandó környezetének lelki szférájára.

A további gyakorlás eredményeképpen a tanítvány már saját maga tudja meghatározni éterteste helyzetét, ami korábban a kívülről áramló és a fizikai testből kiinduló erőktől függött. A fejlődés további menete alatt elsajátítja azt a képességet, amellyel bármerre tudja étertestét fordítani. Ezt a képességet a nagyjából az ember keze mentén haladó áramlások idézik elő, központjuk a szem tájékán lévő kétlevelű lótuszvirágban van. Úgy jön mindez létre, hogy a gégefőből kiinduló sugárzások kerek formákká alakulnak, egy részük a kétlevelű lótuszvirághoz kerül, onnan pedig hullámzó áramlásként halad tovább a kezek mentén.

Ezek az áramlások azután a fejlődés további következményeképpen finom ágakra bomlanak, egyfajta „fonadékot” alkotnak, ami később a teljes étertestet bevonó „hálózattá” (bőrszerű hálóvá) alakul át. Míg előzőleg semmi nem határolta körül az étertestet és így közvetlenül az élet egyetemes tengeréből áramlott rajta ki és be az élet, most szükségképpen ezen a „hálón” haladnak keresztül a külső hatások, az ember pedig következésképpen érzékennyé válik a külső áramlások iránt és érzékelni kezdi őket. Ekkor érkezett el az ideje, hogy létrehozza a tanítvány a szív tájékán a teljes áramlás- és mozgásrendszer központját, amit szintén a koncentráló és meditáló gyakorlatokat tovább folytatva idéz elő és így jut cl arra a fokra, ahol megszerzi „a belső szó” képességét. Most már azt veszi észre, hogy teljesen más jelentősége van mindennek, mint azelőtt, mert a legbelsőbb mivolta válik hallhatóvá és a saját voltaképpeni mivoltáról szól minden. A jelzett áramlások annak a világnak a legbelsőbb mivoltával hozzák kapcsolatba a tanítványt, amelyhez ő maga is tartozik. Kezdi átélni környezete életét és élményei utórezgését a lótuszvirágok mozgásai fejezik ki.

Most nyílnak meg előtte a szellemi világ kapui és ha ezt már elérte, teljesen újfajta megértést kezd tanúsítani mindennel szemben, ami egykor az emberiség nagy tanítómesterei ajkát hagyta el. Most teljesen más hatással vannak rá például Buddha beszédei, vagy az evangéliumok, mint korábban és olyan boldogsággal töltik el, amiről azelőtt még sejtelme sem volt, mert a szavak hangzói olyan mozgásokat és ritmusokat követnek, amilyeneket „a belső szó” adományaképpen ő is kifejlesztett magában. Most közvetlenül megtudhatja, hogy olyan emberek, mint Buddha, vagy az evangéliumok írói nem a saját megnyilatkozásaikat adják hírül, hanem azokat, amelyek a dolgok legbelsőbb mivoltából áramlottak beléjük. A tény, amire felhívjuk itt az olvasó figyelmét, csakis az előbbiekből érthető meg. A műveltség mai fokán álló ember nemigen érti meg a Buddha beszédeiben gyakorta előforduló ismétlések szükséges voltát, amelyek azonban a szellemi iskolázás során olyasmikké válnak, amin időnkét szívesen pihennek meg az ember szellemi érzékei, mert az étertest bizonyos ritmikus mozgásainak felelnek meg. Ha a Buddha-beszédekben előforduló gyakori ismétléseket tökéletes belső nyugalommal és odaadással olvassuk, belső világunk hangjai összecsengenek az éter ritmikus mozgásaival. Mivel pedig ezek bizonyos vonatkozásban az ismétlődést és rendszeres visszatérést ábrázoló kozmikus ritmusok képmásai, Buddha beszédmódjának meghallgatásával együtt az ember a kozmikus titkok összefüggéseit is átéli.

A szellemtudomány négy olyan tulajdonságról beszél, amelyet az embernek, hogy magasabb megismeréshez juthasson, az úgynevezett „próbatételek” kiállásával kell megszereznie. Elsőnek azt a képességet kell elsajátítania, hogy gondolataiban megkülönböztesse a valóságot a látszattól, az igazságot a véleménytől. A második tulajdonság a valóság és az igazság helyes értékeléséből áll a látszattal szemben. A harmadik képesség nem más, mint az előző fejezetben említett hat tulajdonság: 1. a gondolatok és 2. a cselekedetek ellenőrzése, 3. a kitartás, 4. a hit, 5. a türelem és 6. a lelki egyensúly gyakorlása. A negyedik képesség a belső szabadság szeretete.

Semmit sem ér, ha pusztán csak az értelemnek megfelelően fogjuk fel, mit rejtenek magukba ezek a tulajdonságok, annyira gyökeret kell verniük lelkünkben, hogy belső szokásaink alapjaivá váljanak. Vegyük szemügyre például az első tulajdonságot, a valóság látszattól való megkülönböztetését. Rá kell nevelni magunkat, hogy teljesen magától értetődő módon tudjuk megkülönböztetni a lényegtelent a lényegestől mindenben, amivel csak találkozunk, ezt azonban csak úgy tehetjük meg, ha a külvilág megfigyelése közben mindig újból a legnagyobb nyugalommal és türelemmel próbáljuk megvalósítani. Végül az ismételt gyakorlás folytán tekintetünk természetes módon a valóságon akad majd meg és nem a lényegtelenen, mint azelőtt. „Minden csak hasonlat, ami múlandó”, („Alles Vergangliche ist nur ein Gleichnis”, - Goethe mondása.), ez az igazság a lélek magától értetődő meggyőződése lesz. Az itt mondottakhoz kell a másik három tulajdonság kifejlesztése során is igazodnunk.

A finom emberi étertest csakugyan megváltozik a már szokássá vált négy tulajdonság hatására. Az első képesség (a valóság és a látszat megkülönböztetése) a fejben létrehoz, a gégefőben pedig előkészít egy központot. Valóságos kialakításukhoz azután mindenképpen szükség van a már megtárgyalt összpontosító gyakorlatokra is, mert a szokássá vált négy tulajdonság majd azt érleli meg, amit ők alakítanak ki. Ha már megtörtént a központ kialakítása a gégefő táján, a második tulajdonság (az igazság helyes értékelése a lényegtelen látszattal szemben) kifejlesztése eredményeképpen szabadon tudunk az említett fonadékszerű hálózattal bevont és elhatárolt étertest felett uralkodni. A helyes értékelés képességének elsajátításával együtt lassanként észlelhetőkké válnak a szellemi lények is. Csak azt ne higgyük, hogy ezen a fokon már csak az értelemnek megfelelő értékelés szempontjából jelentősnek látszó cselekedeteket kell végrehajtanunk. A legkisebb cselekedetben, minden apró kézmozdulatban is van valami, aminek jelentősége van a mindenség nagy háztartásában és a dolog azon múlik csupán, hogy jelentőségének tudatában vagyunk-e? Az élet mindennapi folyamatainak a helyes értékelése és nem a lebecsülése a fontos.

A harmadik tulajdonságot alkotó hat erényről már volt szó. A szív tájékán lévő tizenkét levelű lótuszvirággal vannak kapcsolatban, mert a tanítványnak - mint láttuk - az étertest életáramát a tizenkét levelű lótuszvirághoz kell vezetnie. A szív közelében lévő éteri szervet azután a negyedik tulajdonság, a szabaddá válás vágva érleli meg. Ha ebből az erényből a lélek akaratbeli tulajdonsága lesz, a beavatandó megszabadul minden csak a személyisége természetében gyökerező képességekkel összefüggő dologtól. Már nem a maga saját, külön álláspontja szerint szemlél mindent. Eltűnnek a szűk határok, amelyek az ilyen állásponthoz kötik énjét. A szellemi világ titkai rátaláltak a belső világához vezető útra. Így válik szabaddá. Énje korábbi szűk határai egyfajta kötelékként kényszeríttették rá, hogy a világot és benne a lényeket személyes sajátosságának megfelelő módon lássa. A tanítványnak függetlenné kell válnia, meg kell szabadulnia a személyes szemléletmódtól.

Az előbbiekből látható, hogy a szellemtudomány előírásai döntő hatással vannak az emberi természet legmélyén lévő világra és közéjük tartoznak a fentnevezett négy tulajdonság kifejlesztésére vonatkozó és minden, a szellemi világ létével valamilyen formában számot vető világnézetben megtalálható előírások is. Az ilyen világnézetek alapítói nem azért adtak útmutatásokat az emberiségnek, mert egyfajta sötét, homályos érzés vezette őket, hanem mert nagy beavatottak voltak. Erkölcsi előírásaik megismerésből fakadtak. Tudták, hogy előírásaik milyen hatással vannak az ember finomabb természetére és azt akarták, hogy híveik ezt a finomabb természetet fejlesszék fokozatosan ki. Az ilyen világnézetek szellemében élni annyit jelent, mint saját szellemi tökéletesedésünkön tevékenykedni. Csak akkor szolgáljuk a világmindenség haladását, ha ebben az értelemben dolgozunk a magunk tökéletesedésén, ami semmiképpen sem önzés, hiszen a tökéletlen ember tökéletlenül szolgálja az emberiséget és a világot is. A világ egészének annál jobb szolgálatot teszünk, minél tökéletesebbek vagyunk. Itt érvényes a mondás, hogy „Az önmagát díszítő rózsa a kertnek is díszére válik”.

A jelentős világnézetek alapítói nagy beavatottak voltak. Tanításuk az emberek lelkébe áramlik. Így halad előre az egész világ az emberiséggel egyetemben. A beavatottak teljesen tudatosan tevékenykedtek az emberiség fejlődésfolyamatának előbbre mozdításán. Útmutatásaikat csak úgy értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy az emberi természet legbensőbb mivoltának ismeretéből merítették őket. A beavatottak nagy megismerők voltak, akik megismerésüknek megfelelően állították az emberiség elé eszményképeit. Az ember pedig nagy vezetőit a saját fejlődése során az ő magasságukra emelkedve tudja megközelíteni.

Ha a fent leírt módon kezd alakulni a tanítvány éterteste, egy teljesen új élet tárul fel előtte és szellemi iskolázása folyamán meg kell kapnia azokat a felvilágosításokat, amelyek segítségével cl tud igazodni ebben az új életben. A magasabb világokban például szellemi úton szellemi formákat észlel a tizenhat levelű lótuszvirággal, utána azonban a szellemi formák különböző voltáról még tiszta képet is kell kapnia aszerint, hogy milyen tárgy vagy élőlény idézte elő azokat. Elsősorban azt tudja megfigyelni, hogy gondolataival és érzéseivel bizonyosfajta szellemi formákra erős hatással lehet, míg másfajtákra egyáltalán nincs, vagy csak igen kis mértékben van hatása. Bizonyos fonnák azonnal megváltoznak, ha megjelenésük pillanatában a szemlélő „szépnek”, de közben gondolatát módosítva „hasznosaknak” ítéli őket. Főleg az ásványoktól vagy mesterséges úton létrehozott tárgyaktól származó formák sajátossága, hogy a szemlélő minden reájuk vonatkozó gondolata vagy érzése megváltoztatja őket. A növényektől származó fonnák már kevésbé változékonyak, az állatoktól eredő formák pedig még kevésbe. Bár mozgékonyak és elevenek ezek is, de mozgékonyságuk csak egyfelől jön létre az emberi gondolatok és érzések hatására, másfelől olyan okok idézik elő, amelyekre az embernek semmiféle befolyása nincs. A szellemi formáknak ebben a világában a tanítvány olyan tonnákra is akad, amelyekhez emberi hatás szinte egyáltalán hozzá sem tud férni. Meggyőződhet róla, hogy az ilyen formák nem származnak ásványoktól vagy mesterséges úton készült tárgyaktól, de nem erednek növényektől vagy állatoktól sem. Először, hogy teljesen tisztán láthasson, azokat a formákat kell megfigyelnie, amelyekről tudja, hogy más emberek érzései, ösztönei, szenvedélyei és hasonló dolgok idézik elő. Saját gondolatai és érzései néminemű, aránylag csekély mértékű hatását azonban még itt is tapasztalhatja. A formák világának mindig marad egy olyan része, amelyre csak elenyésző csekély mértékben tud az ember hatni, sőt, a tanítvány szellemi pályafutása kezdetén látottak leginkább ehhez a részhez tartoznak, amelynek csak úgy ismerheti meg a természetét, ha saját magát megfigyelve, rátalál a tőle származó formákra. Bennük fejeződik ki mindaz, amit tesz, akar, kíván. Az ember tehát gondolatai és érzései útján hatással lehet az összes nem tőle számlázó formára, mihelyt azonban a magasabb világokban megteremtette a saját lénye által létrehozott formákat, nincs már többé hatással rájuk. A mondottakból az is kitűnik, hogy az ember belső világa, saját ösztönei, kívánságai és képzetei világa magasabb szellemi látással ugyanúgy külső formákban látható, mint más tárgyak és lények. Magasabb megismeréssel az ember belső világát is a külvilág egy részének látjuk, a magasabb világban saját lelki mivoltunk is tükörképként lép elénk, mintha a fizikai világban mindenfelől tükrök vennének körül bennünket és meglátnánk bennük testi mivoltunkat.

A fejlődésnek ezen a fokán elérkezett az idő, amikor a tanítvány legyőzi magában az elhatárolt személyiségtől eredő illúziót. Ezt követően úgy tud minden személyiségén belül zajló dolgot külvilágként szemlélni, ahogyan korábban az érzékeire ható külvilágot is szemlélte. Így saját tapasztalatból tanul meg saját magával úgy bánni, ahogyan korábban bánt a körülötte lévő élőlényekkel.

Rejtély lenne az ember számára saját lelke előbb jellemzett képe, ha már akkor szellemi látóképessége lenne, mielőtt még kellően felkészítették volna rá, hogy milyen a szellemi világ. Azokat a formákat, amelyekben saját ösztönei és szenvedélyei jelennek meg előtte, állati formáknak érzi és ritkán érzi csak emberi formáknak. Bár a szellemi világ állatalakjai sohasem teljesen azonosak a fizikai világbeliekkel, bizonyos távoli hasonlatosság mégis van közöttük, egy gyakorlatlan megfigyelő talán még egyformának is találhatja őket. A szellemi világba lépve a megítélésnek egy teljesen új módját kell elsajátítanunk, mert azon kívül, hogy itt külvilágként jelennek meg az ember belső világához tartozó dolgok, a valóságnak ráadásul még a tükörképei is. Például egy számot megpillantva, fordítva, a tükörképét kell elolvasnunk, a 265 például valójában 562-t jelent. Úgy látjuk a gömböt, mintha a középpontjában lennénk. Ezt a belső képet azután ráadásul még helyesen is kell értelmeznünk. A lelki tulajdonságok is tükörképekként jelenek meg. Egy külső dologra irányuló kívánság a kívánságot érző ember felé mozgó formában mutatkozik meg. Az ember alsóbbrendű természetében gyökerező szenvedélyek támadóan fellépő állati formát, állathoz hasonló alakot öltenek. Az ilyen, valójában kifelé irányuló szenvedélyek kielégülésük tárgyát a külvilágban keresik, de tükörképükben, a szenvedély hordozója elleni támadásban nyilvánulnak meg.

Ha a tanítvány saját maga nyugodt és tárgyilagos megfigyelése útján megismerte saját tulajdonságait, mielőtt még a magasabb látás szintjére emelkedett volna, abban a pillanatban, amikor saját belső világának tükörképe felmerni előtte, a helyes magatartáshoz szükséges erőre és bátorságra is rátalál. Akik nem foglalkoztak saját mivoltuk vizsgálatával és így nem eléggé ismerték meg belső világukat, saját tükörképükben sem ismerik fel magukat, tőlük távol álló valóságnak tartják, látása aggodalmat kelt bennük, elviselhetetlen a számukra, elhitetik tehát magukkal, hogy csak a fantázia szüleménye, semmi értelme sincs. Mivel az ember mindkét esetben kellő érettség hiányában érte el a fejlődés bizonyos fokát, ő maga áll útjába saját szellemi fejlődésének.

Ahhoz, hogy a tanítvány magasabb tapasztalásokhoz emelkedhessen, feltétlenül szükséges szellemi látással először a saját lelkét észlelnie, hiszen egyelőre a saját lényében élő szellemiséget és lelkiséget tudja megítélni a legjobban. Ha előbb a fizikai világban ismerte meg alaposan a saját személyiségét, a magasabb világban pedig elsősorban személyisége tükörképe kerül elébe, össze tudja hasonlítani a kettőt és a magasabb világhoz tartozó képet olyasmire vonatkoztatja, amit már ismer és így szilárd alapokról indulhat el. De ha a szellemi észlelőképességet az önismeretet mellőzve szerzi meg, bármilyen sok szellemi lénnyel akad is össze a szellemi világokban, nem tud sajátságaikat és mivoltukat illető magyarázatot találni és hamarosan el is veszíti a talajt a lába alól. Ezért nem győzzük elegendő sokszor hangsúlyozni, hogy a magasabb világokhoz a biztos út saját mivoltunk alapos ismeretén és helyes megítélésén keresztül vezet.

A magasabb világok felé haladva tehát legelőször szellemi képekkel találkozik az ember, mert a képeknek megfelelő valóság saját magában van. A tanítvány szellemének annyira meg kell érme, hogy ne kívánjon ezen az első fokozaton vaskos realitásokat észlelni, hanem itt a képérzékelést tartsa helyénvalónak, a képvilágon belül viszont hamarosan új ismeretekre tesz szert. Alacsonyabb énjét tükörképként látja csupán, amelyben azonban megjelenik magasabb énje igazi valósága is. Szellemi énjének alakja az alacsonyabb rendű személyisége képéből alakul ki, úgy válik láthatóvá és az ember a többi szellemi valóság felé is csak a magasabb énből fonódó szálak mentén juthat cl.

Most pedig annak is elérkezett az ideje, hogy a tanítvány elkezdje használni a szem tájékán lévő kétlevelű lótuszvirágot és magasabb énje érintkezésbe kerülhet magasabb rendű lényekkel, ha működni kezd. A kétlevelű lótuszvirágból kiinduló áramlások a magasabb valóságok felé haladnak és az áramlásuknak megfelelő mozgásokat teljesen tudatosan éli meg a tanítvány. Ahogyan a fény teszi láthatóvá a szem számára a fizikai tárgyakat, ezek az áramlások is úgy teszik láthatóvá a magasabb világok szellemi lényeit.

A tanítvány úgy tanulja meg mozgásba hozni és irányítani a szem tájékán lévő lótuszvirág áramlásait, hogy belemélyed a szellemtudományból származó és alapigazságokat tartalmazó képzetekbe.

Főleg a fejlődésnek ezen a fokozatán látható, milyen fontos az egészséges ítélőképesség és a világos, logikus iskolázás. Arra gondoljunk csupán, hogy tudatos létre születik az emberben eddig csíraszemen és tudattalanul szunnyadó magasabb én. Itt nem pusztán egy jelképes, hanem valóságos értelemben vett, a szellemi világban történő születésről van szó. A megszületett lénynek, a magasabb énnek pedig az összes szükséges szervekkel és adottságokkal együtt kell a világra jönnie, hogy életképes legyen. Ahogyan a természet előre gondoskodik róla, hogy egy gyermek egészséges szemmel és füllel jöjjön a világra, úgy kell gondoskodnia saját fejlődésünk törvényeinek is arról, hogy magasabb énünk a szükséges képességekkel együtt keljen életre. A szellem magasabb rendű szerveinek kialakításáról gondoskodó törvények pedig nem mások, mint a fizikai világ egészségesen erkölcsös és ésszerű törvényei. A szellemi ember is úgy érlelődik meg a tanítvány fizikai testében, ahogyan a gyermek az anyaméhben, akinek egészséges volta az anyaméhben ható természeti törvények szabályszerű működésétől függ. Hasonlóképpen függ a szellemi ember egészséges kialakulása is a hétköznapi emberi értelem és a fizikai világban működő emberi ész törvényeitől. Az hozhat világra csak egy egészséges magasabb ént, aki a fizikai világban is egészségesen él és gondolkodik. Minden magasabb rendű szellemi fejlődés az ésszerű és természetes életen alapul. Ahogyan a gyermek és a gyermeki élet már az anyaméhben is azokhoz a természeti erőkhöz igazodik, amiket majd később, születése után észlel érzékszerveivel, úgy él már fizikai léte során is az ember magasabb énje a szellemi világ törvényei szerint. Ahogyan pedig a gyermeket tudattalan életösztöne készteti a megfelelő erők elsajátítására, úgy tehetjük magunkévá a szellemi világ erőit is, mielőtt még magasabb énünk megszületne. Ha pedig azt akarjuk, hogy magasabb énünk teljesen kifejlett lényként jöjjön a világra, magunkévá is kell őket tennünk. Helytelen lenne azt mondanunk, hogy a szellemtudomány tanításait csak akkor fogadhatjuk el, ha már mi magunk is „látunk11, hiszen ha nem mélyedünk cl a szellemi kutatások tanításaiban, nem is juthatunk igazán magasabb ismeretekhez és olyan helyzetbe kerülünk, mint az a gyermek az anyaméhben, aki vonakodik felhasználni az anyjától származó megfelelő erőket és addig akar várni, amíg maga is meg tudja már őket szerezni. Ahogyan a gyermeki magzat a kapott erők elfogadását életérzése útján helyesli, úgy helyesli a szellemtudomány tanításainak igazságait a még nem látó tanítvány is. Az ilyen igazságokat az igazságérzetünk és a világos, minden irányban ítélőképcs emberi eszünk alapján még akkor is beláthatjuk, ha nincsen még szellemi látásunk. A szellemi megismerés tanításait előbb meg kell tanulnunk és éppen ezzel a tanulással készülünk fel a szellemi látásra. Aki szellemi látáshoz jut, mielőtt még ilyen módon tanult volna, egy füllel és szemmel, de agyvelő nélkül született gyermekre hasonlít. A színek és hangok egész világa tárul fel előtte, de ő mit sem ért belőle.

A szellemi iskolázás előbb leírt fokozatán élménnyé válik tehát, amit az ember korábban csak igazságérzetével, értelmével és ésszel fogott fel. Így viszont közvetlenül szerez tudomást magasabb énjéről és lassanként kezdi felismerni, hogy magasabb énje magasabb rendű szellemi lényekkel van kapcsolatban, egységet alkotva velük. Látja tehát, hogy alacsonyabb énje magasabb világból származik, magasabb rendű természete pedig túl is éli az alacsonyabb rendűt. Lényének múlandó és maradandó része között most már különbséget tud tenni maga is, ami azt jelenti, hogy a magasabb és alacsonyabb énbe testesülés (inkarnálódás) tanát saját szellemi látásával ismeri meg. Megtudja még azt is, hogy léte egy magasabb összefüggésrendszeren belül zajlik, és ettől vannak tulajdonságai, ez okozza a sorsát. Megismeri élete törvényét, amit karmának neveznek. Belátja, hogy a jelenlegi létet kitöltő alacsonyabb énje magasabb mivoltának egyik megjelenésformája csupán és látja az előtte álló lehetőséget, hogy magasabb énjével dolgozhat saját magán és így egyre tökéletesebbé válhat. Azt is belátja, hogy a tökéletesség terén mekkora eltérések vannak az emberek között. Ráeszmél, hogy vannak nála is jóval fejlettebb emberek, akik már elérték azokat a fokokat, ahová neki még fel kell kapaszkodnia. Belátja, hogy az ő tetteik és tanításaik egy magasabb világ sugalmazásából származnak. Mindezeket a tapasztalásokat azonban első önálló szellemi észleléseinek köszönheti és az ő számára mindinkább valósággá válik „az emberiség nagy beavatottak1 kifejezés.

A tanítvány tehát a következő képességeket köszönheti a szellemi fejlődés ismertetett fokozatának: magasabb énjét szellemi látással észleli, megismeri a megtestesülés tanát, (vagyis a magasabb én inkarnálódását az alacsonyabb énbe) és a fizikai világ életét a szellemi összefüggések szerint szabályozó törvényt, vagyis a karma törvényét, végül pedig még a nagy beavatottak létét is.

Ezért mondják a szellemi fejlődésnek erre a fokára ért beavatandókról, hogy minden kételyük eloszlott. Míg a tanítvány hite korábban még észokokon és egészséges gondolkodásán alapult, a hit helyét most már a teljes tudás és a megingathatatlanul érvényes szellemi tapasztalás váltja fel.

A vallások szertartásai, szentségei és rítusai magasabb rendű szellemi folyamatok és lények látható képmásai, csak az ismerheti őket félre, aki nem lát bele a nagy vallások mélységeibe. Aki azonban a szellemi valóságba maga is betekint, a külsőleg látható kultusz nagy jelentőségét is megérti és az istentisztelet az ő számára a közte és a magasabb világ között fennálló érintkezés képmása.

Láthatjuk tehát, hogyan lett valóban új ember a tanítványból, ha a fejlődés itt leírt fokára jutott. Ezt követően pedig fokozatosan éretté válik még arra is, hogy éterteste áramlásaival irányítani tudja élete tulajdonképpeni magasabb alkotóelemét, hogy nagy mértékben szabaddá tudja tenni magát fizikai testétől.